Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-10-07 / 40. szám

1998. október 7. Sport „Ha a feleségem és fiam valamilyen oknál fogva nem lehetnek mellettem teniszkalandozásaim során, azonnal befejezem karrieremet” Boris Becker, a németek bálványa A német tenisz két óriása, az imádott Boris Becker és az el nem ismert Michael Stich Tomi Vince ____________________ .J átszik Boris Becker? Akkor megnézem a tévéközvetítést” - hallani még most is Németor- szág-szerte, amikor valamelyik tornán megjelenik a jellegzetes alakú, vörös hajú teniszező. So­kan szinte nem is lélegzenek, ha pályára lép. Fanatikusan szur­kolnak neki, elnézik minden hi­báját, extravaganciáját, rossz hangulatát. Magya­rán, a Becker-mánia továbbra is dívik Né­metországban. Pedig az 1967. no­vember 22-én szüle­tett, 190 cm magas és 85 kg súlyú tenisz- fenomén csilaga már leszálló ágban van. Az idén alig-alig in­dult tornán, sérülésekkel bajló­dott, sok időt szentel a családjá­nak, a három és fél éves kisfiá­nak. Nem csoda, hogy a világ- ranglista 70-100. helyére esett vissza. Eddig mintegy 17-20 millió dollárt teniszezett össze. De még játszik, nem szabad leír­ni; ő a német Davis Kupa-csapat menedzsere és Prinosillal az ol­dalán párosban be-beszáll a küzdelembe, és ilyenkor őijöngenek a hódolói. Becker évekkel ezelőtt megnyer­te magának az egész nemzetet, s csak nehezen magyarázható meg, miért éppen ő, hisz nem­egyszer csalódást okozott szur­kolóinak; amikor például annak idején nem volt hajlandó indul­ni a Davis Kupa-csapatban. Mindezt már elfelejtették. Visz- szatért, és óriási meccseket ví­Becker soha nem ismert elve­szett labdát CTK-felvételek vott. Hiába csúszott le egykor az ATP-ranglistán Michael Stich mögé, sőt a 10. helyre, Stich nem jelentett semmit a néme­teknek. Vártak az isteni Boris új­jászületésére. És ez nem egyszer be is következett. Mi volt a különbség a két óriás, Becker és Michael Stich között? Mindketten wimbledoni győzte­sek, mindketten évekig a világ abszolút élvonalába tartoztak. Mégis úgy tűnik, óri­ási a különbség. Stich nyerhetett Grand Slam-tomát, a nemzet mégsem sze­rette úgy, mint Beckert, aki ugyan­azokon a seregszem­léken már az első fordulóban kiesett. A németek több mint 60 százaléka Stichet jobb teni­szezőnek tartotta Beckemél, 70 százaléka szívesebben kölcsö­nözte volna neki személyautó­ját, kétharmadának rokonszen­vesebb riválisánál. De mit szá­mított mindez! Arra a kérdésre, ki a nagyobb egyéniség, és kinek szurkolnak, a német nemzet egyértelmű válasza: Boris Beckemek. Becker árnyéka mindenhová kö­vette Stichet. Amikor 1991-ben a wimbledoni torna döntőjében legyőzte a leimeni nagy esé­lyest, a nép nem örült az új né­met csillag sikerének. Becker ve­reségén siránkozott. Stich hiába került még ugyanabban az esz­tendőben a világranglista ne­gyedik helyére, csak egyszer vál­totta ki honfitársai lelkesedését: a ’92-es barcelonai olimpián. Ott megnyerte a párost - természe­tesen Beckerrel. A későbbiek so­rán sem kényeztette el Fortuna istenasszony Stichet. Bármit csi­nált is, a nép Beckert imádta. 1993-ban Stich győzött a frank­furti ATP-toma döntőjében. A szurkolók reakciója: kár, hogy kvalifikálta magát a seregszem­lére. Mert az első, aki nem fért be a világ legjobb nyolc tenisze­zője közé, természetesen Boris Becker volt. A világ legsokolda­lúbb játékosának tartott Stich 94-ben sikert sikerre halmozott, de a németek csak az esztendő vége felé kezdtek igazán érdek­lődni eredményei iránt. Ekkor ugyanis Becker és Stich között dőlt el, hogy ki kerül nyolcadik­ként a hagyományosan Frank­furtban rendezett nem hivatalos vb-döntőbe. A rokonszenv ter­mészetesen Becker felé irányult, aki aztán egészen a fináléig me­netelt. 1995 januárjában újabb konf­rontáció következett. Becker, aki előtte lemondta a Davis Ku­pában való szereplést, újra „sze­retni kezdte” ezt a versenysoro­zatot, melynek minden idők leg­eredményesebb játékosa. Stich korábban Becker nélkül , is győ­zelemre vezette a német csapa­tot, de tudta, mi vár rá. A háttér­ben levő második számú játékos sorsa. A valóság felülmúlta a vá­rakozást. Stich győzelme Ivanisevics ellen távolról sem váltott ki olyan visszhangot, mint Becker sikere az ismeretlen Hirszon ellen. A barcelonai olimpia óta ismét együtt szerep­lő páros biztosította a németek győzelmét. Jellemző lefolyása volt az utolsó játéknapnak. Stich Hirszon ellen is becsületesen vé- gigküzdötte a meccset, Beckert hiába várta a telt ház a karlsruhei Europahalléban; az akkori világranglista harmadik helyezettje sérülésre hivatkozva nem lépett pályára. Természete­sen az orvos is bólintott. Hogy Becker a másnapot a kisváros Lourdes-i csodatevő forrásánál vagy másutt töltötte-e, nem tud­ni. Csak annyi biztos, hogy egy nappal később Marseüle-ben frissen cikázva vette egyik aka­dályt a másik után, és megnyer­te a tornát. „Ez a foglalkozásom. Játszanom kell, ha nem vagyok is teljesen egészséges. Nem engedhetem meg magamnak, hogy szabad­ságra menjek, mint Stich” - kommentálta Becker az esetet. Stich „szabadsága” az volt, hogy Mannheimben jótékonysági tor­nát szervezett, meg­nyerte azt, s az egy­millió márka bevételt a beteg gyerekeknek ajánlotta fel. A német újságírók ré­széről a hazai torná­kon óriási az érdeklő­dés Becker iránt. Az angolul és németül feltett kérdések özö­nét rendszerint az ATP hivatalos képviselőjének energikus közbelépése szokta megállítani. Stich prezentációja mindössze két percig, néhány udvariaskodó kérdés erejéig szokott tartani. A most 29 éves teniszező intelligenciájának kö­szönhetően képes volt elviselni a nem éppen kellemes szituáció­kat. Egyszer azonban már nem bírta idegekkel. A frankfurti ATP-tomán Beckertől elszenve­dett veresége után így fakadt ki: „Elfogadom, hogy többen szur­kolnak Borisnak, de száz az egy­hez arányban? Helyenként az járt a fejemben, milyen jól érez- né magát Frankfurtban egy dán vagy svéd játékos, biztosan akadna ötven szurkolója. Ne­kem egy sem volt...” Hogy a helyzet megváltozzon, ahhoz Stichnek várnia kellett volna még két esztendőt. Bec­ker erre az időszakra jelezte pá­lyafutásának befejezését: „Ez lesz az a pillanat, amikor Noah Gabriel fiam elkezd iskolába járni, nem lehet velem világ kö­rüli útjaim során. És nekem a család nél­kül nincs esélyem. Ha Barbara, a felesé­gem és fiam valami­lyen oknál fogva nem lehetnek mellet­tem teniszkalando­zásaim során, azon­nal befejezem karrieremet. ’’Erre még várni kell. „Frissnek érzem magam, naponta játsz­hatnék, és naponta győznék. Csak a sérülések ne kerülgetné­nek!” Állítólag nem pszicholó­gustól kapta a mentális erőfor­rást. A kisfiától. Négy esztendő­vel ezelőtt ellenfelei így vicce­lődtek: Boris sokkal állapoto- sabb Barbaránál. A nehézkes, bárdolatlan Becker futószala­gon szenvedett vereséget a tor­nák első fordulójában. Egészen 1994. január 18-áig. Ekkor szü­letett a várva várt gyerek. Nick Bollettieri és főleg személyes ta­nácsadója, Axel Meyer-Wölden világosan megmondták, mit vár­nak az újdonsült apától: becsü­letes játékot és visszakerülést a világ abszolút élmezőnyébe. Boris ilyen értelemben cseleke­dett. A mindig panaszkodó, ri- golyás fiatalember triumfálisan tért vissza. „Hadjáratának” csú­csa Stockholmban volt, ahol há­rom nap alatt legyőzte Stichet, Ivanisevicset és Samprast, tehát az akkori világranglista első há­rom helyezettjét. Egyetlen hibá­ján nem tudott javítani. Hogy időről időre ne essen ki minden­ki megdöbbenésére a tornák el­ső fordulójában. Valószínűleg ez már úgy hozzá tartozik, mint a borostás arc. Nem a győzelmekkel és a vere­ségekkel magyarázható Becker népszerűsége, nem ez az oka, hogy telt házakat vonzott és vonz még most is szerte a vilá­gon. Becker rendelkezik valami olyasmivel, amit nem lehet megtanulni: karizmatikus egyé­niség, aki képes megigézni és lenyűgözni az embereket. Beckert lehet szeretni vagy gyű­lölni, de nem lehet észre nem venni, nem lehet közömbös iránta az ember. Becker vicce­lődhet és viselkedhet éretlen gyerek módjára, órákig oszto­gathat autogramot, vagy cser­benhagyhatja hódolóit, lehet arrogáns, de mindig megmarad egyéniségnek. A németeknek mindig voltak bálványaik. Becker is az. Ha nem volna, valakinek művileg vállalnia kellene a szerepét. Becker három wimbledoni dia­dala után (1984, 1985, 1988) Németországban megkétszere­ződött a teniszezők száma. Vol­tak idők, amikor magas rangú politikusok külföldi látogatása­ik során Becker minden egyes játszmájának eredményéről kértek tájékoztatást, vagy ami­kor a titkárnő megszakítva a fontos kereskedelmi tárgyalást bejelentette: Beckernek sikerült a break. Muhammad Ali, az ember holdra szállása és a keletnémet határok megnyitása óta Becker mérkőzései jelentették az első számú eseményt, amelyért az egész német nemzet képes volt éjjel felkelni, hogy megnézze a tévéközvetítést. Ki tudja, hogy azt a napot, amikor a tömeg kedvence lelép a tenisz színpa­dáról, nem nyílvánítják-e Né­metországban állami gyásznap­nak... Stich csak egyszer váltotta ki honfitársai elismerését. A német nemzet egy­értelmű vá­lasza: Boris Becker. Mi van a rózsahegyi sikerek mögött? Évek óta kimagaslik a szlovák női kosárlabdában a többszörös bajnok SCP Ruzomberok csapa­ta, amely európai viszonylatban is az élbolyban van. Vajon mi rejtőzik a sok-sok siker mögött? Natália Hejková edző: „Képlete­sen mondva: az ország szétválá­sakor idejében elértük az első vonatot, nem kellett mozgó sze­relvényre felkapaszkodnunk, mint több más csapatsportág­ban. Egyelőre szerencsés kézzel válogatjuk ki játékosainkat, és az újak csapatba épülése is za­varmentes. Közben saját kosa­rasainkra is támaszkod­hat(t)unk. Hogy meddig bitjük majd, azt senki sem tudja. Még a csillagokban van. Csapatom­ban fele-fele arányban találha­tók a tapasztalt és a fiatal játé­kosok.” Jozef Smolek főmene­dzser: „Mikor elkezdtük, még a szóéiban, mindketten, Hejková és én szabad kezet kaptunk, ami akkoriban eléggé szokatlan volt. Úgy dolgozhattunk, ahogy magunk láttuk jónak, nem szóit bele senki. Formálhattuk játé­kosállományunkat, ugyanak­kor szigorúak voltunk. Szá­munkra az eredményesség elő­feltétele az edzésmunka mara­déktalan elvégzése. Ez elkerül­hetetlen.” Iveta Bieliková csa­patkapitány: „Minduntalan igényesek velünk szemben, nyoma sincs az önelégültség­nek. Szlovákiában ha valaki si­kert ér el, utána hajlamos leállni. Ez hiba!” Időegységekből keletkezett a teniszszámolás Annak idején az angol tenisz­csarnokokban faliórák jelez­ték az időt. És az időmérő alapegységei - negyed, fél, há­romnegyed és egész - szolgál­tak a teniszszámolás bevezeté­séhez példaként. Ebből alakult ki a ma ismert -15,30,40 és játék - pontszámolási sorrend. Miért nem 45? Ez a változás puszta gyakorlati okok szüle­ménye: a bemondónak egy­szerűbb volt kiejteni a „forty” szót, mint a „forty five” szava­kat. Az éremosztó közönség Hatvankettőben a prágai torna- világbajnokságon történt. A korláton bemutatott gyakorla­tok alapján a pontozók a szov­jet Borisz Sahlint hozták ki győztesnek. Csak mögéje sorol­ták a jugoszláv Miroslav Cerart. A felháborodott nézők - igaz­ságtalannak tartották Cerar le- pontozását - nagy hévvel tilta­koztak a döntés ellen. Bő fél­órás hangzavar és füttykoncert után a pontozók arra kénysze­rültek, hogy az első két helyen megváltoztassák a sorrendet. A hét fotója, avagy Eduard Haemaelainen finn tízpróbázó rajtra készen - gátfolyosói kameraállásból. CTK-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents