Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-07 / 40. szám
1998. október 7. Kópé Levelibéka Levelibéka, Brekeke, Bújtatja bodza Levele. Változik - mondják - Esőre, Ő ezt már tudja Előre. Levelibéka, Nézd,az ág Csupa bokréta, Nyílt virág! Az esőt miért Akarod? Brekegd ki fölénk A napot! Köszöntjük a 90 esztendős költőt. Csontos Vilmos versei Karikázás Két karikán, kerékpáron karikáztam egész nyáron. Utcán végig, faluszélig, oda, ahol szilva érik: a kerékpárt félretettem, és a fákról szilvát csentem. Kedvemre meguzsonnáztam, aztán haza- karikáztam. Öcsikémnek elmeséltem, a kerékpár mit ér nékem, s merre jártam, mit találtam, míg a nyárban karikáztam. Mezsgye Olyan, mint egy pántlika, zöld selyemből szőve, rákötötte valaki két nagy határkőre. Telehímezte a nyár tarka vadvirággal. Gyere arra, elkísér csattogó madárdal. A kútásó Egy faluban kutat ástak. Sok föld kijött a gödörből, s ami még a lábuk alatt volt, nem tudták hová tenni. Összenéztek az emberek, kérdezték egymástól, mi legyen a földdel. Hát egyszer mégis kitalálták, hogy ásni kell egy másik lyukat, abba hányják majd a földet. Ásták a kutat is meg a lyukat is, de már megint nem tudták a földet hová hordani. Egyszer azt mondja valaki:- Mérjük már meg, hátha elég mély ez a kút! Igazat adtak neki, elhatározták, hogy megmérik a kutat, és ha elég mély, nincs tovább min gondolkodni. Gerendát fektettek a száján keresztül, a gerendába belekapaszkodott a bíró, az utána jövő meg az ő lábába, az azutánjövő meg annak a lábába, s így tovább. Már majdnem leértek, mikor a bírónak nehéz lett a sok embert tartani, s azt mondja:-Várjatok, hadd köpök a markomba! Gondolta, úgy jobban tudja tartani őket, s már köpött is. Zsupsz, mindannyian egymás tetejébe estek. Csoda, hogy nagyobb bajuk nem esett. Azt mondja ekkor az egyik:- Semmi baj! Ha kimegyünk, egymás végébe fekszünk. Úgy is lemérhetjük, elég mély-e! Gondolkodom, tehát... Útkereső Ha egy ceruzával a kezedben a bal felső nyílnál bemerészkedsz útvesztőnkbe, és elég türelmes vagy, idővel ki is jutsz belőle. Vajon merre tekeredik a kivezető út? Mátyás király ka tonája Mátyás király idejében történt a dolog. Kinn táboroztak a katonák. Mátyás király meg álruhát vett, ahogy szokott, s körüljárt a táborban, kíváncsi volt, hogy bánnak a tisztek a katonáival. Látja, hogy egy legény nagyon szomorkodik ott a többi közt. Odamegy hozzá, megkérdezi, mi baja. Azt válaszolta a legény, hogy ő azt nem akarja tudatni senkivel, mert az titok. Akkor Mátyás király leült mellé, hordatta a bort, elkezdtek poharazni. A legény zsebe hamarébb kiürült, mint a Mátyás királyé, de el is mesélte, mi baja, miért bánkódik annyira. Azért, mert a legkedvesebb pajtása halálra van ítélve. Ellenszegült a feljebbvalójának, s másnap lesz a kivégzés. Hát azért búsul. Mátyás király erre még bővebben hozatta a bort, de a legénynek már nem volt pénze, mégsem akart szégyenben maradni, elmondta, hogy van neki egy fakardja. Valahányszor zálogba csapja az igazit, azt teszi a helyébe, míg az adósságát ki nem fizeti. Másnap reggel aztán, mikor a kivégzésnek meg kellett volna történnie, sehol nem találták a hóhért. Mátyás király még borozgatás közben megígérte a legénynek, hogy nem lesz kivégzés, ne bánkódjon, meg hogy ő is ott lesz. Ott is volt, és azt a legényt nevezte ki a hóhér helyébe, akivel este ivott, aztán elvágtatott, de visszaszólt, hogy mire visszajön, meglegyen a kivégzés. Egy idő múlva aztán visszajött, de nem történt semmi. Sejtette ő, hogy így lesz, jót mulatott magában. Még erősebben ráparancsolt a legényre, s elnyargalt megint. Mikor megint visszaért, a legény már látta, hogy a dolgot nem lehet tovább halogatni, odaállt a barátja fölé, felnézett az égre, és így fohászkodott: Mivel az emberi szívben nincs kegyelem, tehozzád fordulok, én Istenem! Ne engedd, hogy hóhéra legyek a pajtásomnak, változtasd át fává vasát a kardomnak! Kirántotta a kardját, hát az csakugyan fa. Mindannyian elcsodálkoztak, csak Mátyás király nem. Nagyot nevetett, mert ő tudta, hogyan változott a kard fává. Akkor odahívatta a legényt.- Menj, fiam, váltsd ki a kardodat. Máskor ha pénzed van, csak akkor igyál, ha nincs pénzed, ne igyál, mert fakardos vitézeket nem használhatok! A másiknak meg azt mondta:- Te is mehetsz szabadon, de máskor ne szegülj ellen a följebbvalódnak! Tudod-e? Hogyan sportoltak, szórakoztak a középkorban? A középkorra elfelejtették az ókori olimpiákat, s még nem voltak nemzetközi vagy országos versenyek. A lovagi torna volt az egyetlen alkalom, ahol több nemzet fiai is összemérhették erejüket és ügyességüket. Ezek a játékok Magyar- országon is népszerűek voltak, s több uralkodó (Zsigmond, Mátyás, II. Lajos király) kitűnő bajvívók voltak. Kialakult a mai futball kezdetleges változata. Falun és városon egyaránt játszották, többnyire kitömött szőrlabdával, télen pedig állati csontból készült korcsolyán kergették a labdát. Akkoriban a rét füvén egy- egy város fiataljai küzdöttek egymással, játékszabályok alig voltak (még a csapatok létszámát sem szabályozták). Gyakran előfordult, hogy a békés vetélkedő durva verekedéssé fajult. A lovagok és zsoldos katonák a fegyverforgatás mellett futó- és erőfejlesztő gyakorlatokat végeztek. Az úszás még nem volt általánosan elterjedt, amit az is bizonyít, hogy hadjáratokban a folyókon való átkeléskor sokan fulladtak a vízbe. Az egyház nem támogatta a sportokat, még a lovagi tornákat sem. Mivel az iskolák az egyház kezében voltak, az akkori gyerekeknek nem volt tornaórájuk. A középkori társas játékok alig különböztek a maiaktól. Játszottak lakodalmas menetet, szembekötősdit, fogócskát, kockát vetettek, golyóztak, karikáztak, hordón, vesszőparipán lovagoltak, tekéztek, bukfenceztek. Ismerték a bakugrást, a pörgettyűzést, a gólyalábon járást és még sok mást. A lányok körében természetesen a babázás volt a legelterjedtebb. A középkor végére már komoly babakészítő ipar alakult ki, melynek központja a németországi Nürnbergben volt. A babákat agyagból, cserépből készítették, amely ugyan gyakran eltört, de mivel olcsó volt, könnyen pótolták a testrészeket. A babák számára pici edénykéket is készítettek. A régészeti leletek is tanúsítják, hogy a középkor felnőtt embere szívesen játszott. Téglába, kőbe rajzolt malomjátékok, sakkfigurák kerültek elő a földből. A kockázás szenvedélyétől nem volt mentes sem jobbágy, sem király. Mátyás király egy csehországi hadjárata alkalmával például úgy kifogyott a pénzből, hogy nem tudta kifizetni a zsoldosait. Leült hát kockázni a vezéreivel, és egy éjszaka tízezer aranyat nyert el tőlük. A középkori királyokat, főurakat udvari mulattatok, udvari bolondok szórakoztatták, de a legszenvedélyesebb szórakozásuk a vadászat volt. A hajtóvadászatok emberek százait mozgatták meg. A pompás vadászkutyák, az idomított sólymok gyakran vagyont értek. A városokban szórakozásnak számított a nyilvános kivégzés, az eretnekek égetése, a különböző büntetések végrehajtása. A pellengér, a kaloda mindig a város legtágasabb terén állott, itt emelték a vesztőhelyeket is. Az utcákon, tereken nagy tömeg zsúfolódott össze, amikor a máglyához kísérték az elítéltet. Vidámabb szórakozást nyújtott a piac. A vásárokon mutatványosok, medvetáncolta- tók, bűvészek szórakoztatták az embereket. Az árusok kiabálásától, a bohócok csörgőjétől hangos utcákon késő éjszakáig mulattak az emberek.
