Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-26 / 34. szám
1998. augusztus 26. Háttér Gondolatok Kádár Jánosnak a Csehszlovákia elleni 1968-as orosz invázióban játszott szerepéről II. „Valamennyiünk ujja nyoma ott van” Archív felvételek Huszár Tibor történész A csehszlovákiai reformkísérlet elfojtása, s nemcsak a záróakkord, hanem a korábbi szakaszokban tapasztalható hibák, méltánytalanságok is, mély nyomokat hagytak Kádár Jánosban. Ez is a történet része: Kádár szerepe és személyisége összetett. Állításunk igazolására idézzük fel a következőket. 1968. december 6-7-én a két ország közötti éves program keretében a magyar belügyminiszter vendégeként Magyarországon tartózkodott a Szovjetunió Állambiztonsági Hivatalának (KGB) elnökeként Jurij Andropov, az SZKP PB tagja. Az alkalmat felhasználva Kádár Jánossal két ízben találkoztak. Andropov és Kádár kapcsolata 1956-tól bizalmi jellegű volt (Andropov volt 1956-ban a Szovjetunió budapesti nagykövete). Tudta-e Kádár, hogy beszélgető- társa a Politikai Bizottságban 1968-ban a cseh kérdésben (is) az „ultrákhoz” tartozott, hogy a szovjet bürokratatípusra egyáltalán nem jellemző sokoldalú műveltség, érdeklődés, problémaérzékenység - amely a személyes érintkezésben tapintattal és figyelmességgel társul - politikai hiénát álcáz? Aligha. Ám a Hivatal, amelynek vezetőjeként Andropov Magyarországon tartózkodott, ez esetben is óvatosságot parancsolt. Andropov tájékoztatását követően a csehszlovák helyzet aktuális alakulásával kapcsolatban Kádár néhány olyan kérdés végiggondolását javasolta, amely talán általánosabb tanulságokat kínál. Elsőként a drezdai, a varsói és a moszkvai találkozó tanulságairól szólva természetesnek nevezte, hogy a helyzetmegítélésben - az általános elvek megegyezése mellett nézetkülönbségek mutatkoznak. A közhely- szerű mondatok fokozatosan töltődnek fel magasfeszültségű A felelősség fennmaradó részén ötünknek kell osztozkodni. árammal, s célirányosan kanyarodnak oda: mi Walter Ulbricht azon mondatának mai időszerűsége, hogy Csehszlovákia után Magyarország következik. ,A találkozók rendeltetése éppen abban van, hogy ott véleményt cseréljenek, s annak alapján közös álláspontot alakítsanak ki. Előfordulhat, hogy a résztvevők elgondolása még a véleménycsere után sem esik egybe minden kérdésben. Erre példa a csehszlovák helyzet, ahol az öt párt egyet akart, mégis taktikai kérdésekben és helyzetmegítélésekben nem esett egybe a véleményük. De ilyenkor is rendkívül fontos, hogy még akkor is, ha a konkrét értékelést nem tudom elfogadni, gondolkozzam azon, mit akar a másik, mi vezeti. A csehszlovák kérdés alapvető érdekeinket érinti. Ott az események gyorsan alakulnak, váratlan fordulatok vannak, ezért még a mi köreinkben is olykor ideges a hangulat. (...) Jaltában megpróbáltam kifejteni, mi vezet bennünket és személy szerint engem, hogy eloszlassam a félreértéseket, hogy magatartásunk világos legyen. Ugyanis ha a kétely nem oszlik el, mindkét oldalon félreértések keletkezhetnek. Itt van például Ulbricht elvtárs varsói megállapítása arról, hogy Csehszlovákia után rajtunk a sor. Igaz vagy nem igaz ez a megállapítás - az más dolog. Mi úgy gondoljuk, hogy nem, mert mi valamin már túl vagyunk. De az ilyen pozícióknak vannak bizonyos konzekvenciái is. Ha a magyarok nem értik a csehszlovák helyzetet, s Csehszlovákia után ők következnek, akkor valamit tenni kell, legalábbis e gondolatmenet szerint”. Majd egy kitérő után visszatért a kérdésre, most már a szovjet-magyar viszony vonatkozásában. „Mi többször nem értettünk egyet a szovjet értékelések bizonyos részleteivel. Ezzel kapcsolatban mindig megmondtuk, mi a KB, a PB és az én személyes véleményem. A részleges véleményeltérés ellenére miután mi Szovjet tankok Prága utcáin mindig értettük és tiszteltük az SZKP-t, bennünk nem maradt semmi. Kell, hogy ez fordítva is így legyen. Ha ez nem így lenne, az rossz lenne nekünk, rossz lenne az ötöknek.” Ismerve a szovjet vezetők gondolkodás- módját s Magyarország alárendelt, függő helyzetét azt gondolhatnánk, Kádár János Magyarország s személyes hűségét igazoló tettek sorolásába kezd. Nem ez történt. Szovjet vezető számára szokatlan fordulattal kitérő nélkül rátér a csehszlovák fejlemények és a szereplők indítékainak vizsgálatára. ,A jelenlegi csehszlovákiai helyzetet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az nem egy első díjas műalkotás, bár egészében hét párt (a JKSZ-et is ideértve) közös műve. Természetesen a felelősség nem hét egyenlő részre oszlik, de a műalkotáson ott van valamennyiünk ujja nyoma.” Taktikai okokból is, de vélhetően mert így gondolta, ezt a sommás jellemzést kiegészíti azzal a vitatható megállapítással, hogy „a felelősség oroszlánrésze a csehszlovák párté, nem kis rész terheli a jugoszláv pártot, de a fennmaradó részen ötünknek kell osztozkodni”. Először szokása szerint saját portája előtt söpör. Mondatai többjelentésűek: egyszerre tartalmazzák az önbírálat és az önigazolás elemeit, az indítékok értelmezését és a példabeszédét. Ilyen mindjárt első mondataiban az MSZMP politikáját magyarázó gondolata: ,A csehszlovák kérdés megítélésében az MSZMP-t kezdettől fogva az vezeti, hogy elkerülhetetlenül szakítani kell a január előtti szubjektív gyakorlattal, megfelelő megoldásokat kell találni az időszerű kérdésekre, s ugyanakkor A külső látszat szerint gyámság alá vettük őket. harcolni kell a jobboldali törekvésekkel szemben. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert mindig mondtuk, s ma is valljuk, hogy Csehszlovákiában nem képzelhető el egészséges kibontakozás két dolog nélkül: egyrészt a hibákat ki kell javítani, másrészt belül kell lenni olyan csehszlovák erőknek, amelyek ezt a harcot vezetik, s akiket mi támogatunk.” „Csehszlovákiában olyan helyzet állt elő, amikor a Csehszlovák Kommunista Párt minden tagja megsértődött, mert a külső látszat szerint gyámság alá vettük őket. Igaz ez, vagy nem, az más kérdés. Ez vonatkozik a népre is. A helyzet ma is olyan, hogy meghatározott politikai célok érdekében nagyon könnyű játszani ezzel az érzéssel. Ez a szembenállás folytatódni fog, a tisztulás csupán részleges.” Az Andropowal folytatott beszélgetést lejegyző Erdélyi Károly, érzékelvén a gondolat ismétlődését, a következő mondatokat zárójelbe tette. Az ismétlés azonban látszólagos, illetve amennyiben az, tudatos. Kádár János - s ettől olyan sajátos, feszültségekkel terhelt monológja - saját tragédiáját, az MDP- MSZMP kálváriajárását is belesűríti a következő „zárójeles” szavakba: „(Kádár elvtárs megjegyezte: azért beszél olyan részletesen a csehszlovák helyzetről, mert ebben a kérdésben benne van minden. Bár a szocializmusnak még jócskán vannak ellenségei, de azokat az embereket sem nehéz eltaszítani magunktól, akiknek a mi oldalunkon lenne a helyük. Nem előre elrendelt dolog az, hogy ki hol végzi politikai pályafutását. Lehet, hogy az osztáiyellenségnél, de még ebben az esetben is fontos, hogy ne mi taszítsuk őket oda.)” Dubcek még derülátó egy 1968 tavaszán lezajlott nagygyűlésen. Eseménykrónika ’68 A prágai tavasztól a normalizációig 1968. január 3-5. ACSKP KB tanácskozásán felmentik tisztségéből Antonín Novotny első titkárt, utódjául Alexander Dubceket választják. A CSKP- ben és a társadalomban kezdetét veszi a „prágai tavaszként” ismert demokratizálási folyamat. Március 12. A Csemadok KB javaslata a nemzetiségi kérdés igazságosabb megoldására: nemzetiségi bizottság létrehozását és részleges kulturális autonómia megadását kéri. Március 22. Lemond tiszségéről Novotny köztársasági elnök, utódja Ludvík Svoboda. Március 23. Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió képviselőinek drezdai tanácskozásán a „testvéri országok” felszólítják a CSKP vezetőségét a „negatív tendenciák” felszámolására. Április 1-5. ACSKP KB elemzi a társadalomban kialakult helyzetet. Április 8. Svoboda köz- társasági elnök kinevezi az új kormányt; a miniszterelnök Oldrích Cerník. Április 10. A CSKP akcióprogramjában demokratizálást, a cseh-szlovák viszony rendezését és a nemzetiségi sérelmek orvoslását ígéri. Május 4. Moszkvában a Dubcek vezette csehszlovák küldöttséget a szovjet vezetés ismét az „ellenforradalmi veszély” elhárítására inti. Június 20. A szlovák nacionalista körök által szeparatizmussal vádolt Csemadok nyilatkozatban utasítja el a vádat, s hangsúlyozza, hogy csupán az alapvető emberi és nemzetiségi jogok biztosítását tekinti feladatának. Június 24-26. A nemzetgyűlés törvényt fogad el a föderatív államjogi elrendezésről és az ötvenes években törvénytelenül elítéltek bírói rehabilitációjáról. Június 27. A vezető ellenzéki sajtóorgánummá lett „Literámí Iisty” és más lapok is közzéteszik a „2000 szó” című felhívást, mely értékeli a demokratizálás eddigi vívmányait, és figyelmeztet a reformot fenyegető veszélyekre. Július 8. Öt szocialista ország képviselői július 14-15-én Varsóban levélben fejezik ki aggodalmaikat a csehszlovákiai fejlődés miatt. Július 29.-augusztus 1. Ágcsemyőn a legfelsőbb csehszlovák és szovjet vezetők tárgyalásán a csehszlovák fél ígéretet tesz több szovjet követelés teljesítésére (a sajtó „kordában tartása”, a két legnagyobb ellenforradalmi szervezet betiltása.) Augusztus 3. Pozsonyban öt szocialista ország és Csehszlovákia közös nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy a szocializmus védelme „közös internacionalista kötelesség”. Augusztus 17. Dubceket Komáromban Kádár János burkoltan ismét a külső beavatkozás veszélyére figyelmezteti. Augusztus 21. A Varsói Szerződés tagállamainak csapatai megszállják Csehszlovákiát (Románia nem vesz részt az akcióban). A CSKP KB Elnöksége elítéli a beavatkozást, az országban széles körű passzív ellenállás bontakozik ki. A párt és az állam több vezetőjét a megszállók letartóztatják, és Moszkvába szállítják. Augusztus 22. Prágában sor kerül a CSKP sebtében összehívott XIV., rendkívüli kongresszusára; az egybegyűltek egyértelműen szembeszállnak a megszállással. Augusztus 23-26. Az elhurcolt csehszlovák vezetőket Moszkvában a szovjet feltételek elfogadására kényszerítik (többek között ígéretet kell tenniük az „antiszocialista erőkkel” való leszámolásra). Augusztus 26-28. A Szlovák Kommunista Párt rendkívüli kongresszusán a szovjetbarát orientációt képviselő Gustáv Husák lesz az első titkár. Szeptember 8. Husák a Csemadok KB ülésén megígéri a nemzetiségi törvény kidolgozását. Október 27. A nemzetgyűlés elfogadja az ország föderatív elrendezéséről szóló törvényt; ugyanakkor megszavazzák a nemzetiségi jogokat rögzítő alkotmánytörvényt. 1969. január 1. Érvénybe lép a föderációról szóló törvény. Az államalakulat két egyenjogú ország, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság szövetségévé alakul át. Április 17. A CSKP KB ülésén leváltják Alexander Dubceket, Gustáv Husák lesz a KB első titkára. Kezdetét veszi a szocialistaellenes erőkkel való határozott leszámolás.
