Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-11 / 6. szám
8 1998. február 11. Ripo Polcz Alaine pszich >lógus-írónővel a halálra készülődésről és az élni akarásról A haldoklóktól tanultam meg az életet becsülni PÉTER FI SZONYA A gyerekek többsége nem is se ti, felnőttként mivel szeretne fog al- kozni. Polcz Alaine kiskora :ól érezte: a haldoklók ellátását al, segítésével.- Bármilyen furcsa is, erre vá; y- tam. Ez volt az élettervem - n e- séli. - Erdélyben - kolozsvári a- gyok - kicsi gyerekként láttam az embereket otthon, a család és az ismerősök körében, szépen m( g- halni. Akkoriban a halál még t :r- mészetes velejárója volt az él :t- nek. A haldoklóhoz elvitték a karon ülő gyermeket is, hiszen mindkét félnek kijárt a búcsúzás lehetősége. Már a középkorban is így volt ez. így szocializálták a halált. Tapasztaltam, hogy a halál egyúttal ünnep is, hiszen ösz- szejön a család, a rokonság. Bár van gyászmenet, temetés, zene, virág és könny is persze, le mindezek után jön a tor. A be e- nyugvás és a megkönnyebbüli s. Aztán később, a háborúban li ttam magányos, szörnyű halálra kárhoztatott embereket is. Rengeteg borzalomnak, szenvedésnek, gyalázatnak, kínnak volta m részese, de mindvégig vigyázta m arra, hogy ép elmével ússzam meg. Mert az elmebetegekig el kapcsolatos problémák is mír gyerekkorom óta foglalkozó t- nak. Érdekelt, hogy mi az elm betegség, és mi okozza. Amik >r az életem egyik szakaszában e 1- mebetegekkel dolgoztam, akkor is ezekre a kérdésekre kerestem a választ. Mert az orvostudomány sem adott erre egyértelmű mi- gyarázatot. Bár a betegeket b;- skatulyázzák, mondván: ez skizofrén, amaz mániás, azzal rm g nincs elintézve... Tehát ezek a végső, nehéz problémák érdeke 1- tek, s a mód, hogy miként lehe t- ne megoldani őket - meséli.- Mit szeretnél, édes uram? - szakítja félbe a mondatot hirtelen. - Nem találom az oldaltásk i- mat - válaszolja Mészöly Miklós.- Mintha a szobádban láttam ve l- na - néz távozó férje után szén :- tetteljesen, majd folytatja. - P z elmeosztály után a gyermekonkológia következett. Több mint huszonöt nehéz, de csodálatos esztendő. Kudarcok és sikerek, veszteségek és győzelmek. Amikor a klinikára kerültem, a haldokló gyerekekkel nem foglalkozott pszichológus. Sőt akkoriban - a fájdalmak csillapítására - még morfiumot sem kaphattak. Láttam a kicsik és szüleik küszködését, és tudtam, hogy segítenem kell. Életem legszebb munkája volt, amikor azért küzdöttem, hogy az egyértelműen gyógyíthatatlan gyermeket engedjük meghalni az anyja mellett, a családja körében. És persze segítsünk, lássuk el őt gyógyszerekkel, mindennel, ami kell. Fogalmam sem volt róla, hogy a világon erre van már példa, hogy létezik a Hospice, a home- care. Amikor belefogtam, abszolút csatát vívtam. Az osztályon hallani sem akartak a haldokló gyerekek hazaengedéséről. Egyedül a professzor állt mellém bátran és emberségesen. Bármilyen furcsán hangzik is, a haldoklók hálásak mindazért, amit értük teszünk. Érzik a vég közeledtét, és elutasítják a hazugságot. Akad persze, aki egy ideig nem mer szembenézni az igazsággal, a remény, a tünetek elutasítása és a balsejtelem között ingadozik. De minden intelligens beteg - és most nem az iskolázottságról beszélek - rájön arra, hogy haldoklik. Tud olvasni a körülötte lévő emberek tekintetéből, a közérzetéből, a fájdalomból, a kórházban látottakból. Nehezen viseli, ha hazudnak neki. Úgy érzi, elárulták. Ezért tartom szükségesnek az őszinteséget, s fontosnak, hogy a beteget beszélni hagyjuk. Az orvosnak kötelessége a nyílt közlés. Nem azt kell mondani, hogy „meg fogsz halni”, hanem azt, hogy „súlyos az állapotod, az is lehet, hogy nem tudunk segíteni, de az is, hogy jobban leszel”. A gyógyíthatatlannak nem szabad azt mondani: „ugyan már, persze hogy meggyógyulsz”, mert akkor úgy hal meg, mint egy kutya. Felkészületlenül. Hiszen nem beszélhetett a problémáiról, nem rendezhette el a dolgait. Mindenkinek szüksége van arra, hogy halála előtt végigtekinthessen az életén, hogy megbocsásson vagy bocsánatot kérjen, találkozzon azokkal, akiket még látni szeretne. Hogy tudja, mit hagy maga mögött. Máskülönben nyugtalanul hal meg. Polcz Alaine a háború borzalmait is eddig alig tapasztalt őszinteséggel, nyíltsággal írta le. Asz- szony a fronton című könyve róla szól. „Minden háborúnak ezer arca van. Ez az enyém, ahogy én éltem meg... Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövész- árokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nemcsak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek” - írja. A könyv nyíltsága megdöbbentő, bár szerzőjének segített abban, hogy feldolgozza a borzalmakat.- A könyvet nem csupán azért írtam, hogy megjelenjen, hanem egy halálosan beteg barátnőm megvigasz- talására - mondja.- Azért írtam az elején: „A háború nem könnyű. A házasság sem. Megpróbálom elmondani neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom.” Neki írtam tehát, ezért mertem ennyire őszinte lenni. Aztán tíz-tizenöt évig feküdt a kézirat. Míg egyszer az Újholdban valaki írt az oroszokról. Erre azt mondtam a férjemnek, hogy nem is ilyenek voltak, hanem... mindenfélék. Mert voltak ott kirgizek, tatárok, meg ki tudja még, honnan valók. A legdurvábbaktól a legemberségesebbekig. Ekkor mondta Miklós, hogy írjam meg, fejezzem be, és a már leírtakhoz tegyem hozzá a következő részt. Ez a lendület vitt tovább. Ráadásul Erdélyben az emlékírásnak mindig nagy hagyománya volt, az ember szinte az anyatejjel szívta magába. Amikor írtam a történetet, nem tettem hozzá, de nem is vettem el belőle semmit. Gondolom, azért is fogadták jól a könyvemet, mert semmi önsajnálat nincs benne, csak a tényeket közlöm. És talán írni is tudok valamelyest. Mégiscsak egy nagy író mellett éltem le ötven esztendőt. Visszatérve az Asszony a fronton című könyvemhez - amikor befejeztem, rengeteget kacagtam, és egyre azt mondogattam: ilyen jó az íróknak? Leírnak valamit, és megszabadulnak a gondtól. Én húsz évig azt álmodtam, hogy jönnek, hogy éjszaka rám törnek, s akkor menekülök és szaladok, felmászom egy fára, de utánam kapaszkodnak. A legszélső ágra menekülök, lepottyanok, majd egy falon kapaszkodom, ujjaimból csorog a vér, és akkor elkapnak... A könyv megírásával megszabadultam a rémisztő álmoktól. A halál viszont - érdekes módon - soha nem riasztott. Pedig három évig beteg voltam. Tébécét és mellhártyagyulla- dást kaptam, ez átment vérközi szórásba, úgyhogy vese- és csonttébécém lett. Akkoriban az ilyen betegségből általában nem gyógyultak meg, noha létezett már a sztreptomicin. Igaz, nem volt még eléggé tiszta, azért sztrep- tomérgezést kaptam. Csak a véletlenen múlt, hogy életben maradtam. Élnem kellett. Mellettem állt Miklós, ő segített, hogy élni akarjak. Pedig tudtam, hogy közvetlen életveszélyben vagyok. Az orvosok sokáig küzdöttek, majd feladták. Azt mondták, 2-3 napom van hátra. De nem estem kétségbe. Hozzászoktam a halálhoz. Egy picit persze úgy éreztem: na, élhetnék még. És megmaradtam. Már akkor tapasztaltam, hogy nem lehet mindenkivel beszélni a halálról. A gyász feldolgozásában azonban segíteni kell. Szerencsére lehet, tudjuk a módját. De erről majd máskor beszélgessünk. „Húsz évig álmodtam, hogyjön- nek, éjszaka rám törnek, menekülök, szaladok...” Nem a mienk, ez egy ’ macska, de nagyon szere egy orosz kék fajmacska sága és tartása van. Neki Somogyi Tibor felvételei Tengervirágzás, vörös invázió, gyilkos moszatok Lacza Tihamér A virágzás kifejezés hallatán, íz ember általában egy színpom pás rétre vagy gyümölcsöskertre gondol, ahol ezernyi ziimmö; ;ő rovar röpködik és a levegő tel ít- ve van különböző illatokkal. 1 )e ismeretes a vízvirágzás kifeje :és is, ez azonban már korántsen vált ki bennünk kellemes érzi se- ket vagy hangulatot, sőt ha S2 e- mélyes tapasztalatunk is volt relé, például a Balatonnál, bizo ty számos negatív emlék is feleli :- venedik előttünk. Ez a jelenség rendszerint meleg nyári napo • kon figyelhető meg, amikor a vízben élő mikroszkopikus ne vények, elsősorban a kékmoszai ok és más algák hirtelen elszaporodnak. Ehhez bizonyos környezeti feltételeknek is teljesülniük kell. A víz hőmérséklete tartósan megemelkedik, a vízben felhalmozódnak a moszatok fejlődéséhez szükséges ásványi anyagok. Ilyenkor a víz felszínét hatalmas világos vagy sötétzöld, sárga, barna, esetleg vörös foltok lepik el. A nagy mennyiségű moszat jelentős mértékben csökkenti a víz alsóbb rétegeinek átvilágí- tottságát, közben értékes tápanyagokat és oxigént von el a környezetből, ugyanakkor növeli a víz szén-dioxid koncentrációját. A moszatok robbanásszerű elszaporodása rendkívüli módon megnehezíti a vízben élő többi szervezet helyzetét. Különösen a sekély vizű tavakban, ahol tömeges halpusztulás következhet be az oxigénhiány, illetve a légzőszervek eltömődése miatt, vagy a moszatok által termelt mérgező vegyületek hatására. Az édesvizekben lejátszódó vízvirágzás az emberre többnyire nem veszélyes, de így sem ajánlatos a moszatokkal teli vízben fürödni, mert valamilyen allergiát kiválthatnak. A vízvirágzás ellen nem könnyű védekezni, mert különböző vegyszereket kell bevetni, ami a többi élőlényt is fenyegeti. Célravezető lehet a növényevő halak telepítése is, ezekkel viszont az a gond, hogy olykor hatalmas méretűre megnőnek, és nehéz őket lehalászni. A moszatok a világnak szinte minden táján előfordulnak, de életük szorosan a vízhez kötődik. A zöld- moszatok és a sárgamoszatok elsősorban az édesvizek lakói, a kovamoszatok és a sárgászöld moszatok az édes és a sós vizeket egyaránt kedvelik, míg a bar- namoszatok és a vörösmoszatok elsősorban a tengerekben fordulnak elő. A moszatok sajátos csoportját alkotják a kékmoszatok, amelyek egysejtű, de sejtmagot ’ nem tartalmazó, kezdetleges növények, édesvizeinkben és a tengerekben egyaránt fellelhetők. Az édesvizek virágzásáért is elsősorban a kékalgák a felelősek. Felvetődhet azonban a kérdés, hogy ez a jelenség csupán a fo- lyókra és a tavakra korlátozódik? A tengerek mentén élő népek már régóta tudják, hogy a moszatok időnként rendkívüli módon elszaporodnak, de ez sokáig nem zavarta őket, mert nem ismerték fel ennek a következményeit. Egy-egy ilyen algavirágzás nyomán olykor babonás hiedelmek is lábra kaptak, kivált akkor, ha a víz „véressé” vált a robbanásszerűen elszaporodott vörösmoszatoktól. E növények között olykor tekintélyes nagyságú, akár a 100-150 métert meghaladó fajok is akadnak, többségük azonban inkább mikroszkopikus méretű és a lebegő vízi életközösség, az ún. fitoplankton tagjai. A moszatok a táplálékpiramis legalsó szintjét foglalják el, ezért a vízben élő állatok számára létfontosságúak, sőt: mos fajukat az ember is fogyasztja. Századunkban a2 ban egyre gyakrabban érk< riasztó hírek arról, hogy a' különböző térségeiben vár nul és robbanásszerűen el: rodtak és hatalmas felületi borítottak el. A „tengervirt korántsem olyan ártalmat! log, mint ahogy az az első tűnik. Jóllehet, a moszatol szintézisre képes növénye! meges megjelenésük csoki tengervíz oxigénkoncentr; miközben útját állják a na] nek. Olykor mérgező anya is termelnek, amelyekre ki sen a gerincesek érzékeny vízvirágzás a planktonevő tömeges pusztulását okoz] Ezekkel az anyagokkal sze a tengeri puhatestűek álta _________________I A; , orvos- tudomány hé jlamos a 1 >etegek bes katulyá-------— ! za sara.-------------------------I