Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-28 / 4. szám

12 1998. január 28. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Kámaszutra A dunaszerdahelyi Duna-ág Kamara Néptáncegyüttes már túl van az első jelentős sikerén ...és jónak találtatott A kétezer éves szanszkrit szöveg, a Kámaszutra egy indiai tudós, Vatszjájána nevéhez kapcsolódik. A szerelem művészetének „tankönyve” a szexuális egyesülés hatvannégy vál­tozatát írja le, amelynek is­merete szükséges a boldog élethez. Az Angliában ne­velkedett indiai rendezőnő, Mira Nr nem a szóban for­gó ősrégi írást dolgozta föl. Filmjének története a 16. században játszódik, a Kámaszutra motívumként jelenik meg benne. A főhősnők, Tara és Maya együtt nevelkedtek. Maya szolgálólány, Tara előkelő, gazdag család sarja. Tarát férjhez adják egy herceg­hez, Maya az esküvő napján elcsábítja a vőlegényt. Bosszú ez azért, amiért gye­rekként ő csak Tara hasz­nált ruháit kaphatta meg. Most elmondhatja irigyelt sorsú barátnőjének: olyan férjet kaptál, akit én „hasz­náltam” elsőként. A szolgá­lólánynak ezután el kell hagynia szülőhelyét. Táncosnő-örömlány „ta- noncként” megismerkedik a szobrásszal, aki szerelmes lesz belé. Tara házassága Heti Senna-film Megvan a forgatókönyv: va­lós történet, az élet írta. Megvan a szereposztás: Antonio Banderas, Sharon Stone és AI Pacino kapta és formázza majd a három esz­boldogtalan, férje nem tud­ja elfelejteni Mayát. Keres­teti az embereivel, s amikor rábukkannak, megteszi egyes számú ágyasává. A két hajdani barátnő im­már vetélytársként látja vi­szont egymást... Akit a megtévesztő cím csá­bít jegyvételre, kissé csalód­ni fog. A téma a szerelmi féltékenység, s bár a mozidarab bővelkedik ero­tikus jelenetekben, fino­man, nem mindent láttató- an mutatja meg a testi sze­relmet. Épp ezért különös, hogy ez az indiai film - megjárván a világ fesztiváljait - minde­nütt kedvező fogadtatásra talált, kivéve hazáját. Az in­diai filmcenzorok ugyanis ragaszkodnak egyes jelene­tek kivágásához. A rende­zőnő a legfelsőbb bíróság­hoz fordult. A per kimenetele még nem dőlt el. Nair így nyilatko­zott: „Azért halogatják a döntést, mert az áttörést je­lenthet. Elég furcsa lenne azt mondani, India még nem érett meg erre a filmre. Végre már saját magunknak kellene az életünket irányí­tani.” hír tendővel ezelőtt meghalt Forma-l-es világbajnok, Ayrton Senna életéről ké­szülő film főhőseinek alak­ját. Sennát Banderas, barátnő­jét, aki egyébként könyvet írt a brazil pilótával töltött majd másfél esztendőről, Sharon Stone, Bernie Ecclestone-t pedig A1 Pacino alakítja. A siker kétségtelen, s így máris megvan a száz­negyvenmillió dolláros költ­ségvetés fedezete is. Ebből jó néhány milliónyi épp a FOCA elnökének zsebéből származik, aki a monzai fu­tam sajtóértekezletén vázol­ta a nagyszabású filmes vál­lalkozás terveit. Neki lehet vágni az első forgatási kör­nek... „Különleges műsorszám, csemegének számít...” Dömötör Ede felvétele Kósik Andrea Körülbelül egy évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen - nem várt gyerekként - megszületett egy néptáncegyüttes. Nem volt el­tervezve, csak a folklór iránti szeretet és egy baráti közösség összetartása keltette életre a kis csoportot. Azóta már új tagok­kal bővült, s megállapodott a tánckar létszáma. Egyik vezető­jét, Nagy Melindát (a másik ve­zető Dobsa Tamás) és a Zöld Pántlika zenekar vezetőjét, Me­linda férjét, Nagy Ivánt próbál­tam faggatni munkájáról és a csoportról. Az az igény hívta létre az együt­test, mondja Melinda, hogy a Zöld Pántlika zenekar szerette volna, ha néhány fellépésükön a barátaik táncolnak a zenéjükre, így kezdődött. Elmentünk ve­lük, táncolgattunk, s úgy gon­doltuk, folytatni kellene, kicsit kibővíteni a csoportot. Úgyhogy valójában ez egy önszerveződő társaság. Először a zöld pántli­kások baráti köréből alakult ez az öt pár, ők hozták a barátai­kat, aztán később másokat is ke­restem. Most úgy néz ki, hogy messzebbről, Komáromból is vannak segítőink, il­letve alakulóban egy közös munka. Az együttes tagjai sem csupán dunaszer- dahelyiek, hanem vannak Somorjáról is, s most már egyre messzebbről. Mosta­nában elég sok fellé­pésünk volt, de ez változó. Volt olyan eset, hogy három össze­jött egy napra, oiyan is, hogy he­tekig semmi sem történt. Ez in­kább a kezdetekben volt jellem­ző. Akkor ritkábbak vagy rend­szertelenebbek voltak a fellépé­sek. Úgy indult az egész, veszi át a szót Iván, hogy lesz egy műsor a prímás szülőfalujában, s ott az­tán ki kell vágni a rezet. Azt mondtuk, legyen tánc is. Rögtön csináltunk arra az egy műsorra három-négy táncot. Persze azo­kat már nem táncoljuk, azok in­kább rögtönzések, improvizáci­ók voltak. Aztán csoporttá fejlődtünk, elő­ször úgy hívtak minket: Zöld Pántlika Kamaracsoport. Ez vi­szont megtévesztő volt, hogy a zenekar és a tánccsoport neve ugyanaz. Mikor egy versenyre készültünk Szombathelyre, ahol a zenekar is indult, a tánccso­portnak külön nevet akartunk adni. így választottuk a Duna-ág nevet. Az a verseny sokat jelen­tett nekünk. Főiskolák mellett működő csoportok „mérkőztek meg” itt egymással, de egy kis svindlivel mi is bekerültünk. Magyarországi együttesek részére hirdették meg, de nagyon örültek, hogy a Felvidékről is érkeztek versenyzők. A nyu­gat-magyarországi régió szer­vezte, s mi ebbe a térségbe tarto­zunk az ottani szabályok sze­rint. Nagyon jó értékelést kap­tunk. Pesovár Ernő volt a zsűri elnöke, aki igen neves szakte­kintély. Ezt én mondom el, mert Melin­dát dicsérték, vág közbe Iván. Azt mondták, a koreográfus igen ügyes és nagyon érzi, ho­gyan kell egy kamaracsoporttal bánni... Mert a zenekart viszont lepontozták. Nem! Ez azért nem így volt. A zenekarral az történt, hogy az előző este „hosszú” volt, buliz­tak, és másnap reggel nem talál­ták meg a föllépőruháikat, mi­nekutána így jelentek meg a kö­zönség előtt. Ezért kaptak egy rossz pontot a zsűritől, meséli nevetve Melinda. Sztárallűröket fedeztek föl, ezt mondták. Visszatérve a tánccso­porthoz, igen jó értékelést ka­pott. A gálában két számmal versenyeztünk, mind a kettő Melinda koreográfiája volt, az egyik egy gömöri, a másik zoboralji. A Zobor vidéki azért tetszett a zsűri elnökének, mert az tulajdonképpen asszonybuli. Különleges műsorszám, cseme­gének számít, mert ez a fajta mulatozás az asszonyokra jel­lemző, tehát csak lányok táncol­nak benne. Ennek ellenére na­gyon jó hangulatot képesek te­remteni. Azért volt hasznos ez a megmérettetés Szombathelyen, mert a táncosok is úgy látták, hogy végül is érdemes ezt csi­nálni, egyfajta ösztönzés volt a további munkára. Perspektívája van a csoportnak, mert az Istiglinc saj­nos megszűnt, a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes is, s mi próbáljuk kitölteni ezt az űrt. Egy ilyen városban, mint Du- naszerdahely, kell egy együttes. Igyekszünk saját gyűjtéseket is beépí­teni a műsorunkba, folytatja Melinda. Iván népdalokat és népzenét gyűjt, s én is segédkezem eb­ben. Főállásban gyerekcsopor­tokat vezetek, ez a munkám. Több helyszínen vannak cso­portjaim: Szerdahelyen, ahol lakunk és a környékbeli falvak­ban is. Ehhez gyűjtök én is anyagot... Főleg Balonyban gyűjtöttem sokat, mondja Iván, odavalósi- ak a szüleim, a nagyszüleiül most is ott élnek, s én is szülő­falumnak tekintem. Balony azért is különleges hely, mert a Csallóközből nem igazán szár­maznak ilyen gyűjtések. Sike­rült egy olyan nénivel találkoz­nunk, aki még dudára járta a táncot. Ez a néni el tudta mesél­ni, hogy az egész hogyan zajlott, a táncot meg tudta mutatni, a dalt el tudta énekelni, tehát komplex formájában láttuk, ho­gyan is zajlott egy ilyen duda­bál. Ez a néni mindig is kint la­kott a pusztán, ahol akkoriban gyakran táncoltak, főleg va­sárnap délutánon­ként rendeztek ilyen rögtönzött bálokat. Ebből a gyűjtésből született meg Iván könyve, melyben tízévi munkája fek­szik. A gyerek­játékokról szóló fe­jezetet én írtam, s hozzá a kommentá­rokat is. Elkészült tehát ez a ze­nei monográfia, melynek a cí­me: Erősíteni szíveket. Most várjuk a megjelenését... Komárom­éból” is vannak segítőink. „Próbálok rákérdezni olyan dol­gokra, ame­lyek meg­érintenek...” Michelle Yeoh Hongkongból indult el a világhír útján. Nem kellett hozzá más, csak egy 007-es ügynök Bond nem jár egyedül, nincs is vele gond sehol Egy sor olyan karatemozdu­latot tud, amely a férfi mo­zinézők szerint már ránézésre fáj. Balettozott, úszott, squash- és műugróbajnok volt, elnyerte a Miss Malajzia címet, 35 éves és négy nyelven beszél. A hong­kongi akciófilmek legkereset­tebb sztárja, Jackie Chant szinte lejátszotta a vászonról legutób­bi közös filmjükben. Most pedig James Bond szuperügynök partnere Michelle Yeoh. Tizenhét Bond-film után ez az első, amelyben a női főszerep éppoly fontos, mint a szuper­ügynöké. Eddig a Bond-lányok általában csak „dekorációk” voltak, még ha okoska monda­tokat is írt nekik a forgató­könyvíró. Michelle ázsiai, sze­mélyében többszörösen képvi­seli az egyenlőségre törekvő nőt. „A közönség igénye módosult: ilyen nőket akarnak látni. És hogy éppen Bond-filmben lát­ják, ez a legegyértelműbb vá­lasz. Persze az utóbbi években James Bond figurája is sok vál­tozáson ment keresztül. A hat­vanas években sziklaszilárd macsó volt, akit cicababa kísért partiról partira. A mai átlagfér­fiak már egészen mások, mint harminc évvel ezelőtt, vállalják az érzelmeiket, besegítenek a háztartási munkába, a gyer­meknevelésbe. Megosztják az életüket a nővel, nem uralkod­nak rajta. Ez tükröződik a film­ben is. Szerintem nagy bátorság és erő kell ahhoz, hogy valaki kimu­tassa a gyengeségét. Attól, hogy érzelmei vannak, Bond sokkal emberibbé válik. Ettől még nem lesz nyámnyila figura, aki rob­bantás után sírva rohan el a helyszínről. Nem vagyok feminista. Hiszek az egyenlőségben, és abban, hogy a nők ma már szabadon dönthetnek az életükről. Malaj­ziában, és persze egész Ázsiá­ban régen a nőket nem taníttat­ták, mert úgy gondolták, hogy egy háziasszonynak ez nem szükséges. Az én édesanyám abba az első generációba tarto­zik, amelyik már egyetemre járt. Ettől függetlenül, tiszte­lem azokat a nőket, akiknek a család fontosabb a karriernél. Ez nem jelenti, hogy ők gyen­gébbek lennének. Inkább sze­rencsések, mert megadatott ne­kik ez a döntési lehetőség. Sze­retek mindenben a teljességre törekedni. A magam módján eléggé hagyománytisztelő va­gyok, például sohasem szülnék úgy gyereket, hogy aztán baby­sitter nevelje. Viszont ha valaki a filmezést választja, le kell mondania arról, hogy barátja vagy férje legyen. Állandóan úton van, legfeljebb telefonon beszélhet a szerelmével. Ez mégsem az igazi. A mi családunkban mindenki­nek „rendes” foglalkozása van, ügyvéd, orvos, építész... A fil­mezéssel én vagyok a fekete bá­rány - na jó, szépítek, a kreatív alkat. De mindig mellettem áll­tak, akármit csináltam. Amíg nem volt biztos a szerep, nem is mertem megmondani, mire ké­szülök. Attól féltem, húzzák majd a szájukat: ugyan, Michelle, nézd már meg, milyen nők játszanak Bond mellett. Magasak, szőkék, kék szemű­ek... Persze ők akkor még nem olvasták a forgatókönyvet. Négy hónapig titkolóztam, az­tán mindent elmeséltem. Na­gyon büszke vagyok erre a sze­repre. (tmg)

Next

/
Thumbnails
Contents