Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-21 / 3. szám
12 1998. január 21. Kultúra Heti kultúra Heti hír Andie lövöldöz Verebes István nemrég a kassai Thália Színházban rendezett Csehovnál nincs jobb Nem valamiféle borzalmas, vérfürdős krimire készül, mégis lőni tanul Andie MacDowell. Az történt csupán, hogy a színésznő egy vadászpuskát kapott férjétől ajándékba: ne rettegjen, ha egyedül van otthon, a minden lakott településtől távol fekvő montanai házukban. Andie nem örült az ajándéknak, sőt el sem akarta fogadni, majd mégis belátta, puskával könnyebben távol tarthatja a házhoz közeledő vadat. Így aztán most járhat arra a lövésztanfolyamra, ahol társai rémülten bújnak fedezékbe, ha a sztár lövöldözni kezd. Lapozgató Film Jam 1998/1 Pozsony és Kassa legnagyobb mozijaiban már kapható a prágai Film Jam. Két mozijegyhez csatolják és az olvasók nagy várakozásához. A lap legújabb száma is színes olvasnivalót kínál. Interjút a legújabb James Bond-film két főszereplőjével, Pierce Brosnannal és Michelle Yeoh-val, egy-egy portrét Kim Basingerről és Keanu Reevesről. Bemutatja napjaink neves izlandi rendezőjét, Az ördög szigete alkotóját, Fridrik Thor Fridrikssont és az „ötödik elemes” Luc Besson világhírű zeneszerzőjét, Eric Serrát. Forgatási riportot is találnak az olvasók: Irena Pavlásková, A szolgák kora rendezője új munkáján dolgozik, amely folytatása az előbb említettnek. Címe: Adósságok kora. Juhász Katalin A keleti végeken nemrég mutatták be Csehov négy egyfelvo- násos vígjátékát, amely a Kakukkfészek szívszorító története után végre felhőtlen humort ígér ebben a szomorú világban. Verebes Istvánnal, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójával a bemutató előtt beszélgettünk. IVIi hozta Önt ismét Kassára? A társulattal való közös munka öröme. Harmadszor vagyok itt, szívesen dolgozom a kassai színházban, mert tehetséges és kellemes emberek vesznek körül. Az állapotok természetesen nem olyanok, mint egy magyar- országi állami színházban, otthoni szemmel nézve elképesztően kevés pénzből kell gazdálkodniuk, de az emberek lelkesedése feledteti ezeket a problémákat. Egy alkalommal, amikor a magyar színjátszás válságáról beszélgettünk, ön szinte nosztalgiázva emlegette a régi korok színházát. Szeretné visszahozni a hőskort? Visszahozni nem szeretném, csak sajnálom, hogy nem azokban az évtizedekben dolgoztam, amikor még a polgári lét határozta meg a színházat is. Más volt az emberek kulturális szocializációja, és ez alatt nemcsak az értelmiséget értem, hanem a legegyszerűbb paraszt- embert is, akinek a hagyományokból és a múltból következően olyan bölcs látása és ismeretanyaga volt, ami a ma emberének nincs. Manapság nincs színházi közeg? Közeg, mint olyan, nincs. Nemcsak színházi közegről beszélek, megszűntek például a kisközösségek, a faluközösségek, nincs igazi városi lokálpatrióta közeg, nincsenek valódi civil szervezetek, a társasági élet pedig még nem találta meg a maga kasztrendszereit, saját idomait. Csak egy nagy hajtás van, és hiányzik a létezés intellektuális öröme. Ön ezt átmeneti állapotnak tartja? Ez egy fejlődési pont. Az elektronika és az informatika, ha vissza is hoz értékeket, ezek már nem ugyanazok az értékek lesznek. Másfajta műfajú és jellegű kommunikáció fejlődik ki. Biztos lesznek emberek, akik kávéházakba járnak majd, már ha lesznek kávéházak. Lesznek, akik kíváncsian fordulnak egymás felé, akik az embert látják a másikban, nem a „pozíciót”. De mindez másképp fog működni, szerintem tíz éven belül hatalmas minőségi átalakulás várható. Hat a színházra ez a mostani globális „közegtelenség”? Igen. Hat a színész életmódjára, méltóságára, közléskényszerére. Elég, ha összehasonlítjuk a szakma hajdani megbecsültségét, egzisztenciális biztonságát a mostanival. A színész ma is naponta felmegy egy emelt térre, játszik egy darabban, amit ötszáz ember néz. Ő is és a közönség is szeretné megőrizni magának ezt a „gyermeki” játékot, de közben az egész anakronisztikussá kezd válni. Köszönhető ez a különféle tévécsatornáknak, a technikai szórakozás új módjainak. Eddigi 72 rendezése közül melyeket tartja a legsikerültebbeknek? Van ugyan egy toplistám, de azt hiszem, ez nem „érvényes”. Az én saját értékrendem nem tárgyilagos és nem hasonul semmihez, mert nagyon magánjellegű. Van olyan munkám, amelyet szívügyemnek tekintek még ma is, például Kárpáti Péter Az ismeretlen katona című darabja, annak ellenére, hogy a Játékszínben csak kilenc előadást élt meg. Van viszont egy olyan is, amelyet mindenki „megsüvegelt”, pedig szerintem teljesen átlagos rendezés, mint mondjuk a hat éven átjátszott Hyppolit, a lakáj. Figyelembe veszi a közönség igényeit? Én csakis a közönség igényeit nézem. Ma már nem tudok eltekinteni attól, hogy milyen a várakozás egy előadás iránt. Azt az egyetlen állítást nem fogadom el, hogy csak az a szórakoztató, aminek semmi veleje nincs. Ezúttal miért épp a Csehov tréfáit választotta? A színház vezetése komédiát kért, én pedig egy jeles szerzőtől Somogyi Tibor felvétele szerettem volna darabot választani. Úgy vélem, Csehovnál nincs nagyszerűbb szerző, és ezeknél a daraboknál kevés mulatságosabb akad. Persze fontos, hogy nekem is örömöm teljék a munkában, és a közönség is vegye a lapot. Körülbelül tudom, mikor van ez így. Ha mégis tévedek, azt mindig belátom. Volt ilyen? Nagyon sokszor. De a szándékaim mindig tökéletesek, csak a megvalósításba csúszik hiba! Zavarja, hogy ennyire messze esik egymástól a közönség és a kritika értékrendje? Divat azt mondani, hogy nem érdekel, nem olvasom, nem foglalkozom vele, de én bevallom, hogy igenis zavar és irritál, ha rosszat írnak rólam. Szükség van műbírálatra, de ennek autentikusnak, hozzáértőnek kell lennie. Pártatlannak és plurálisnak, nyitottnak és szigorúnak, szeretetteljesnek és kegyetlennek, azaz egyszerre kell lennie jónak és rossznak, gonosznak és dédelgetőnek. És az ilyen kritikus ma bizony fehér holló! Az ötszáz négyzetméteres nagyteremben lesz 2000. augusztus 20-án a központi ünnepség Az ezredfordulóra elkészül az esztergomi vár rekonstrukciója RosdyTamás- Körbejárható, a laikus látogató által is megérthető és megcsodálható vármúzeumot szeretnénk kialakítani. A királyi palota rekonstrukciójához a lehető legjobb megoldást választjuk. Az épülethez illő funkcióval látjuk el a műemléket - mondja Horváth Béla igazgató, az Esztergomi Vármúzeum vezetője. A középkori gyűjteménynek helyet adó várépületnek az ezredfordulóig tartó helyreállítása fontos állomásához érkezett. Az ezredik születésnapját ünneplő magyar állam születési helye az esztergomi vár. Itt éltek azok a személyek, és itt történtek azok az események, amelyek a Szent István-i Magyar Királyságot megformálták. Az esztergomi várhegyen alakult meg a középkori magyar állam életét alapvetően meghatározó két intézmény, az egyházi és világi hatalom központja, az érsekség és a királyság. A várhegyen épült első királyi székhelyen született, itt keresztelték meg és koronázták királlyá Vajkot, akit Szent Istvánként tisztelünk. Itt élt Szent Adalbert püspök, első érsekünk. Esztergom volt az ország fővárosa több évszázadon át (hivatalosan 1265-ig), és mind a mai napig az érsekség székvárosa. A 971-ben a fejedelmi trónra kerülő Géza választotta szálláshelyül az esztergomi várhegyet. István innen indult Koppány ellen, az itteni vár kapujára függesztették a felnégyelt pogány lázadó egyik testrészét. Minden király fontosnak érezte, hogy valamit hozzáadjon elődje művéhez, átépítette és bővítette a palotát Könyves Kálmán, II. Géza és III. Béla is. Az évszázadok viharait pusztulások és újjáépítések kísérték. A magyarországi építészet- és művészettörténet egyedülálló emléke az esztergomi királyi palota. Viszonylagos épségben és teljességben egyedül ezen a műemléken tanulmányozható a XIII. századtól kiépülő középkori királyi rezidencia és érseki székhely története, a magyar történelem ezeréves központja. Ezért hát nem volt nehéz meggyőzni a döntéshozókat, hogy Észtergom városának méltóképpen kell a kétezredik évre készülnie, a királyi palotát és vármúzeumot fel kell újítania - állítja Horváth Béla vármúzeumi igazgató. A palota épületeinek nagyobb része ugyanis használaton kívül, romos állapotban, helyenként a teljes pusztulással fenyegető helyzetben volt a kilencvenes évek elején. A harmincas években elkezdett, majd a hetvenes években folytatott, de az elakadt rekonstrukciós munkák toldozása-foldozása nem lett volna elgendő. 1934 és 1938 között került sor az első helyreállítási programra. Akkor Szent István születésének kilencszázadik évfordulójára emlékezett az ország. A XVII. században föld alá került a királyi palota - a viharos évszázadoktól ez védte meg a várat a környéken építkező, kövek után vadászoktól. A harmincas években került felszínre a műemlék. A nyolcvanas évek elején, amikor már életveszélyessé váltak az épület egyes részei, elvégezték a legszükségesebb konzervá- lási munkákat. A kormány 1991- ben döntött - a millenniumra gondolva - a vármúzeum teljes rekonstrukciójáról. Elkészültek a tervek, a pénz is rendelkezésre állt - egy év múlva pedig elkészült a Kapu-szoros felújítása. Azóta is folytatódnak a munkálatok. Jelenleg a pinceszinten kiállítási tereket, százszemélyes éttermet, restaurátorműhelyeket alakítanak ki. Megmentik a kápolna falképeit, régészeti bemutatóteret alakítanak ki. A helyreállítással - ami többszörösére növeli a múzeum területét - igyekezni kell, mert az egykor királyi, hercegi vendégseregnek otthont adó palota ötszáz négyzetméteres, tölgyfa padlós, gótikus és reneszánsz ablakokkal díszített nagytermében tervezik az országos millenniumi ünnepség központi rendezvényét 2000. augusztus 20-ára. „Biztos lesznek emberek, akik kávéházakba járnak majd..."
