Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-10 / 23. szám
12 1998. június 10. Kultúra Heti kultúra Fesztivé Ijeiző A XXXV. Jókai-napok műsora Június 10. - szerda Megnyitó A márciusi naphoz (Komáromi Táncszínház) Doktor úr (Kármán József Színkör, Losonc) Június 11. - csütörtök A halász meg a lelke (Maszk, Érsekújvár) Vásári komédiák (Fókusz, Dunaszerdahely) Örkény: Vérrokonok (Garamvölgyi Színpad, Léva) Boldog békeidők (Picaro Produkciós Műhely) Isten véled, édes Piroskám (Miranda, Várhosszúrét) Június 12. - péntek A Duna Menti Tavasz győzteseinek műsora Szakadj meg! (Dili Trió, Párkány) Macskajáték (Zsákszínház, Fülek) HrabakTáncórák (Tóth Attila előadása) Június 13. - szombat Petőfi Szavalóverseny, országos döntő Változat megváltásra (Káosz, Királyhelmec) A fogolypecsenye (Rizsegők, Gúta) Petőfi Szavalóverseny, eredményhirdetés A cirkusz összedől (Vas Ottó előadása) Az idő arcai (Mandala Mágikus Színház, Sepsiszentgyörgy) Jemanzsá (Humánia Drámai Műhely, Budapest) Június 14. - vasárnap Eredményhirdetés Fellépnek a Petőfi Szavalóverseny és a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny IV. kategóriájának győztesei Jókai Mór szobrának megkoszorúzása A XXXV. Jókai-napok rendezői és színészképző tanfolyamának megnyitója Június 15-18., hétfőcsütörtök Tanfolyam A Jókai-napok minden napján, a Pavilon sörözőben este 22.30-tól Fesztiválklub Tévéhír Schimanski humora Németországban valóságos szenzációnak számít, hogy Götz George (59), a népszerű színész ismét belebújik Schimanski, a népszerű felügyelő szerepébe. Az újabb sorozat keretét kicsit megváltoztatták: a főhős természetesen még mindig a régi, de már valamivel debb, bölcsebb, viszszafo- gottabb. Miután - 29 epizóddal a háta mögött - búcsút mondott a duisburgi rendőrségnek, Belgiumban él barátnőjével egy lakóhajón, és bokszedzőként tevékenykedik. George sem változott sokat: ma is jó kondícióban van, és a kaszkadőrjelenetek nagy részében saját maga vesz részt. Amikor öt éve - kissé sértődötten, rosszkedvűen - kiszállt a sorozatból, végleges döntést hozott. Hogy most miért tért vissza, így indokolja: „Egyszerűen illik hozzám ez a szerep, ez a szeretettel, tragikummal és humorral jellemzett figura.” Viktor Jerofejev, az orosz irodalom világszerte ismert fenegyereke „A világ egyre hülyül” „A szabadság ritka holló az orosz történelemben.” Archív felvétel V. Bálint Éva Legújabb könyvében, a Férfiakban, amely novellákat, esszéket tartalmaz, azt állítja, és meggyőzően illusztrálja is, hogy az orosz férfinak nincs stílusa. Ön viszont kiváló stiliszta. Tehát ön nem orosz vagy nem férfi?- Mutáns vagyok. Gyerekkorom egy részét Párizsban töltöttem, és azok az évek nagyon erősen hatottak rám. Feleségem lengyel, időm java részét mostanában utazással töltöm, így hát bajos volna megmondanom, hogy milyen százalékban vagyok orosz. Azt viszont vallom, hogy a stílus hiánya elbizonytalanít, agresszívvá tesz. Könyvében kiemelt fontosságot tulajdonít a szexnek. Egyenesen úgy tűnik, mintha a régi rendszer fennmaradt volna '98 után is, hogyha az orosz férfiak jobban tudnának szeretkezni.- Ha az orosz emberek jobban tudtak volna szeretkezni, akkor nem csináltak volna kommunizmust. Ez egyáltalán nem vicc. Túl sok vodkát isznak, és túl keveset teljesítenek az ágyban, miközben az otthoni elvárás egyre fokozódik. Én nadrágban járó felhőnek nevezem az orosz férfit, de nem abban a titkos értelemben, mint Majakovszkij. Az orosz férfi volt, az orosz férfi már-még nincs, az orosz férfi talán megint lehet. A férfi helyén megjelenő formátlan képződmény háromrétegű. Felül van az ember, alul a pasa, középen az összepréselt férj. A férfi szabadságból, becsületből, túlfejlett önérzetből és érzésekből áll. Az oroszoktól az elsőt elvették, a második elveszett, a harmadik kihalt, a negyedik - poshadt málnaszörp. Az orosz férfiak még mindig jobb helyzetben vannak, mint az amerikaiak, mert nem sújtja őket összes következményével az úgynevezett politikai korrektség mániája.- Hála Istennek. Amerikában nagyon csalódtam, mert a „political correctness” nem más, mint a cenzúra egyik formája. Az orosz széplányt is alaposan meg- nyesték, pedig lássuk be: ez egy viszonylag szelíd-szolid könyv a többihez képest. Most, hogy a folyókról szóló könyvem miatt sokat hajókáztam a Mississippin is, meg kellett állapítanom, hogy az egész világ egyre hülyül, egyre ostobább lesz, de amilyen viharos gyorsasággal Amerika hülyül, az egészen fantasztikus. Minden amerikai film a sikerről szól, ez az ő betegségük, másra gondolni se tudnak. Ezzel ellentétben Oroszországban, ha valaki sikeres, akkor azt igyekszik titkolni, rejtegetni, mert nem tartja elegáns vagy udvarias dolognak. A sikerhez való viszonyulásunkban két abszolút ellentétes póluson állunk. Én egyébként nómenklatúragyerek vagyok, aki mégis polgári nevelésben részesült, utóbb ellenzéki lett, majd sikeres és világpolgár. Másrészt irritáló az is, ahogy én látom és írom mindazt, ami Oroszországban folyik. Nehéz elviselni azt az ironikus könnyedséget, ahogy én viszonyulok ehhez a nagy, be- hemót orosz testhez. De talán a legfontosabb az, hogy nagyon sok orosz nő „lefeküdt a könyvemmel”. Velem személyesen ugyan nem, de az orosz férfiakból mégis borzasztó dühöt váltott ki az az elvont szexuális élmény, amit környezetük nő tagjainak a könyvem adott. Miként él ma egy átlagos moszkvai író?- Moszkva ma körülbelül olyan város képét mutatja, mint amilyen Chicago vagy New York volt a harmincas években. Moszkvába koncentrálódik a tőke, irtózatosan gazdag emberek élnek ott, akik nem is számolják a pénzüket. A pénzszórás orosz hagyomány, a kupecek életmódjára vezethető vissza. Egy gazdag orosz lazán megvesz tízezer dollárért egy töltőtollat, és egyáltalán nem is tartja eseménynek. Moszkva ma a világ legszexuálisabb városa, ahol éjszakánként minden elképzelhető. És mert rengeteg pénz van Moszkvában, ezt az egész lakosság élvezi valahogy. Ma ott a hajvágás háromszor annyiba kerül, mint New Yorkban - ezzel csak jelezni akarom, hogy a pénz körbe-körbe kering, a családi kapcsolatokon, a kliens-vállalkozói nexusokon, a szolgáltatásokon át. Természetesen elmúltak már azok a mesés idők, melyek a kilencvenes évek elejére voltak jellemzőek, amikor egy nap alatt lehetett egymillió dollárt összeszedni. És ez nem mese. Volt, aki havonta harmincnegyvenmillió dollárt keresett. Az emberek eleinte meg is voltak zavarodva, nem is tudták, hogy mit kezdjenek ezzel a zöld pénzzel. Hozzászoktak, hogy az ő pénzük a rubel, amin viszont semmit nem lehet venni. De aztán rájöttek, hogy ez a dollár igazi pénz, nem játék, olyan pénz, amin az egész világot megvehetik. Az orosz értelmiség viszont a társadalom legpasszívabb rétege, s néhány kivételtől eltekintve nem gazdagodott meg, nem csinált nagy pénzeket. Az orosz értelmiség akkor volt elemében, amikor azzal foglalatoskodhatott, hogyan liberalizálja az országot, hogyan szabadíthatja föl, mert ez a fel- szabadítási hév a vérében volt. De a cenzúra nagyon elzüllesz- tette. Elég volt, mondjuk, egy drámaírónak megírni egy olyan jelenetet, hogy a főszereplő kinéz az ablakon, és azt mondja: »Ah, az idő ma rosszabb, mint tegnap volt«. Ezt mindenki kőkemény politikai utalásnak vette, és a liberálisok buzgón tapsoltak. S amikor aztán elérkezett az igazi szabadság, amikor már nem kellettek a metaforák, a virágnyelv, a sorok között való beszéd, az írók teljesen megzavarodtak. Azt kell mondjam, hogy az írók kilencvenöt százaléka nem tudta, mit kezdjen a szabadsággal. Ez persze nem egészen véletlen, hiszen a szabadság ritka holló az orosz történelemben. Ebből adódik, hogy az orosz írók kevésbé felvilágo- sultan viszonyultak az új helyzethez, mint a társadalom egyéb rétegei, akik nap mint nap találkoztak a szabadság nyújtotta új lehetőségekkel, és megpróbáltak élni vele. Ilyen körülmények között van-e ma presztízse az irodalomnak?- Azt kell mondanom, hogy igen. A ’90-es évek végére világossá vált számomra, hogy Oroszország továbbra is az írott szó országa, az irodalom nem halt meg, és nem halódik. Egyszerűen annyi változott, hogy azelőtt Moszkvában tízezer író volt, most húsz olyan maradt, aki az irodalomból él. Az írók nagy része elment valamilyen más irányba, vagy újságírással foglalkozik, netán a dácsáján tyúkokat tenyészt. A PÉN- klubnak egész Oroszországban mindössze százötven tagja van. Ebből a százötven igazi íróból húszán keresnek annyit és élnek olyan színvonalon, mint egy amerikai egyetemi professzor, a többi csak körülbelül havi ezer dolláros jövedelmet tud összehozni. Ami pedig a többit - azt a bizonyos tízezret - illeti, őket egye meg a fene. Kocsis Zoltán és az Amadinda együttes koncertje a somorjai zsinagógában Szeretném, ha ez a templom a művészetek szentélyévé válna Somogyi Tibor felvétele Klein Melinda Június 14 -én, vasárnap, 10. 30 - kor, a somorjai At Home galériában koncertet ad Kocsis Zoltán zongoraművész és az Amadinda együttes. „Az Amadinda tagjai már másodszor lépnek a zsinagóga közönsége elé, és szívesen jönnek, bár az első alkalommal nagyon nehéz volt idecsábítani őket - mondja Kis Csaba, a koncert szervezője. - Egy budapesti fellépésük alkalmával találkoztam az együttes vezetőjével, és megkérdeztem, vállalnának-e egy szlovákiai fellépést. Azt mondta, nincs semmi akadálya, majd osztott, szorzott, és mondott egy árat. Egészen elbizonytalanodtam, és konstatáltam, hogy ha tényleg ennyibe kerül, soha nem lesz Amadinda-kon- cert Somoiján. Hosszú hónapok teltek el tárgyalással, telefonálgatással, mire végre megállapodtunk. Kicsit félve néztem az est elébe, mert attól tartottam, hogy kevesen ismerik és szeretik ezt a zenét. Ennek ellenére telt ház volt. A közönség nagyon élvezte, akik először hallották őket, csak ámultak azon, hogy milyen varázslatot lehet csinálni a legegyszerűbb ütőhangszerekkel. A koncert végén beszélgettünk még kicsit a zenészekkel. Elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, dicsérték a közönséget, a zsinagóga akusztikáját. Rácz Zoltán, az együttes vezetője azt mondta, hogy ide el kell egyszer hoznia a barátját is. Rákérdeztem, hogy hívják a barátját, mire ő azt válaszolta: Kocsis Zoltánnak. Gondoltam, csak viccel, hiszen néha mond ilyen nagyokat az ember, amikor jól érzi magát. Azért csak motoszkált bennem a dolog, és pár hét múlva felhívtam Rácz Zoltánt, hogy megkérdezzem, emlékszik-e még, mit mondott. Emlékezett. Sőt, már beszélt is a dologról Kocsis Zoltánnal. Mesélt neki a zsinagógáról, és azt is elmondta, hogy színvonalas koncertek és kiállítások színhelye ez az ódon épület. Kocsis Zoltán pedig igent mondott. Nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy sikerült, mert itt törik meg a jég. A művész ugyanis a hetvenes években koncertezett utoljára tájainkon, az akkori Csehszlovákiában. A Charta 77 aláírása után személye többé nem volt kívánatos ebben az országban. A fellépő művészek ezzel a koncerttel a galériát, a művészeteket kívánják támogatni. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a jegyek előre is megrendelhetők a zsinagóga telefonszámán: 0708 / 623225. Erre a nyárra számos programot terveztünk még, Több kiállítás, koncert váija a közönséget, hogy csak néhány nevet említsek: Kaszás Attila, Szemző Tibor, Lajkó Félix. Lassan a lassan kialakulóban van a zsinagóga törzsközönsége, és nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több fiatal jön el. Ezért érdemes csinálni. Néhá- nyan közülük többször is megnéznek egy kiállítást, hisz az mindig más élményt nyújt. Más a hangulata esti megvilágításban, és más nappali fénynél. Délután kettőtől este hétig tartunk nyitva, de aki más időpontban kopogtat, azt is szívesen látjuk.”
