Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-03 / 22. szám
Lb 1998. június 3. Tizenhét bajnoki idény után köszönt el az élvonaltól a nyárasdi női kézilabdacsapat • • Összeomlott az ígérgetések kártyavára J. Mészáros Károly Akik a végéig kitartottak, a búcsúgyőzelem nyárasdi szereplői Dömötör Ede felvételei Szomorú napként vonul be a nyárasdi és az egyetemes délszlovákiai sporttörténelembe 1998. május húszadika. Tizenhét bajnoki idény után akkor játszotta utolsó mérkőzését az élvonalban a csallóközi falu messze földön híres női kézilabdacsapata. Utána még Eperjesre kellett volna utaznia, de pénzhiány miatt inkább otthon maradt... Lehangoló búcsú az Extraligától. Hol vannak már a régi, szép idők! Két és fél órával a kezdés előtt még kihalt a sportcsarnok. Mindössze Rajkovics Gábor, a csapat egyetlen fedélzeten maradt vezére viaskodik az elmúlt hónapok emlékeivel. Mondaná is, meg nem is az igazat. Attól tart, a történtek kiteregetése bumerángként csaphat vissza közéjük. Ősztől ő volt a villámhárító a jussukat követelő játékosok és a nagyszombati RÍM a POL ígérgető mecénásai között. „A rájátszásig a hatodik helyen álltunk, ami a bennmaradást jelentette volna. Februártól azonban minduntalan vészhelyzet állt elő. Onnantól mentünk lefelé. Fokozatosan fogyni kezdett a játékosok türelme, mert nem és nem érkezett a pénz. Előtte már Slobodník edzőt is a klub tartozása sodorta el tőlünk. Február elején jött vissza Németh Pál. Azóta egyszer kaptunk egy ösz- szeget, más semmit. A csapat fő támogatója egyszerűen leállt a fizetéssel. Idővel annyira beletörődtünk a sorsunkba, hogy megbotránkozni se tudok fölötte. Saját erőből már nem futotta, külső segítség meg nincs. Pedig nagyon bíztam a nagy- szombatiakban. Le a kalappal a Az utolsó mérkőzés utolsó percében jár az óra, vezet a Nyárasd lányok előtt, hogy pénz és edzés nélkül is vállalták a játékot.” Világi István a nyárasdi kézilabda felemelkedésének éveiben szorgoskodott a csapat körül, de a búcsúmeccsről sem hiányzik. „Mi szükséges a háborúhoz? Pénz, pénz, pénz. Pontosan ugyanez kell a sporthoz is. Anélkül manapság, sajnos, nem megy. Amikor felvirágzott a nyárasdi kézilabda, megvolt a megfelelő anyagi háttér. Egyszerű az egyenlet: ahol nincs pénz, nincs játékosanyag, ott hiányzik az eredmény is. Útközben úgy éreztem, mintha temetésre jönnék. Sajnos, megértük ezt a napot. Attól tartok, hosszú ideig ez lesz az utolsó mérkőzésünk az élvonalban. Bárcsak ne lenne igazam, hiszen a mai világban minden lehetséges...” Mit érezhet Németh Pál, a nyárasdi női kézilabda szülő- és nevelőatyja, számtalanszor elbocsátott, majd visszacsalogatott edzője? Mintha már feldolgozta volna magában az utolsó hónapok reménytelen kiútkeresését. „Szavakban képtelen vagyok kifejezni, amit érzek. Engem is megfertőzött a minduntalan ismétlődő semmi. Érzelemvilágom mindig kicsit megelőzte a történéseket. Egy győztes mérkőzés vége felé már azon szorongtam, hogy meg- nyerjük-e a következőt. Amikor Bertalanná elment, és Baczóné bejelentette, hogy terhes, az adott körülmények között már józan megítéléssel láttam, ennek szomorú vége lesz. Sajnos, az események engem igazoltak. Állítom, ha visszatérésemkor kifizetik a játékosokat, s elkezdünk úgy edzeni, ahogy elképzeltem, semmi gondunk nem lett volna a bennmaradással. Kézilabdatudásban biztosan megálltuk volna a helyünket. Hiszen az utolsó hónapban már edzésre sem járt senki, a csapat mégis lépést tartott ellenfeleiFelejthetetlen múlt után érthetetlen és hihetetlen számunkra, ami történt. vei. Ez számomra kész csoda! Mert a mai élsport elsősorban erőnlét kérdése, s a játékosok ezt a hátrányukat ellensúlyozták, amíg bírták szusszal. Bátran állítom: februári játékosállományunk alapján az élvonalban lenne a helyünk, csakhogy a feltételek hiánya a lemorzsolódáshoz, fokozatos süllyedéshez vezetett. Most is - mint korábban annyiszor - bemegyek majd az öltözőbe, és arra kérem a játékosokat, fogadják el, hogy odaülök a kispadra, irányítom őket. Különben nincs mit számon kérnem, mert ha nem gyakorlunk... Képesítésem van rá, de nem vagyok szerződött edzőjük, csak önként vállalom ezt a szerepkört. Már annak is örülök, hogy lesznek elegen, és megvalósul a mérkőzés. Hiú ábránd lenne sikerre gondolni.” Közben kitárulnak a sportcsarnok kapui, csak az emberek nem érkeznek. Mészáros László, a mindenkori nyárasdi jegyárus türelmesen várakozik. Hol vannak már azok az idők, amikor keresett portéka volt a belépő! „Mit mondjak, szomorú, hogy idáig jutottunk. Az utóbbi időben alig jön össze valami a kasszába. Ha jól játszik a csapat, gratulálnak - nekem, mikor rosszul megy a lányoknak, viccből visszakérik a jegy árát. Most már nem lesz kinek, mert alig jön valaki.” Hát összesen huszonnégyen váltottak belépőt, az utolsó kettőt a szünetben vették a bírói asztalnál közreműködő fiatalemberek. Emlékbe. Felbukkant a lelátón Bors József korábbi klubtulajdonos is: „Már az ellenfél, a Partizánske megfigyelőjeként vagyok jelen, de egyszerűen a Nyárasd az Nyárasd. Kétéves eredményes munka maradt itt mögöttem. Sajnos, akadtak olyan emberek, akik hajlandóak voltak tönkretenni ezt az egyesületet. Nagyon szomorú vagyok.” Minden bajnokira kijár Kántor Katalin, a csapat egykori játékosa, aki ma Ekecsen tanítónő: „Amúgy nem hiányzik a kézilabda, de nézni nagyon szeretem. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután. Annyit tudok, ha az élvonalra leszek kíváncsi, máshova kell majd utaznom.” Dani, a vezérszurkoló, alias Dohorák János is megérkezik: „Felejthetetlen múlt után érthetetlen és hihetetlen számunkra, ami történt. Tiszta feketében akartam kijönni az utolsó bajnokira, de a feleségem lebeszélt róla. Ezt a mécsesét a sport, a kézilabda becsületéért játsszák a lányok. Nyerni fognak!” És a vezérszurkolónak lett igaza, mert a nyárasdiak valóban győzelemmel búcsúztak az élvonaltól. Utána Sulan Zsuzsa, a csapat korelnöke elérzéke- nyülten nyilatkozta: „Jó érzés, hogy nyertünk, mert megmutattuk: lett volna keresnivalónk, ha más az anyagi helyzet. Ma az akarat, a hozzáállás diaA csapat fő támoga- tója egyszerűen leállt a fizetéssel. dalmaskodott. Tele vagyok energiával, folytatni szeretném.” Németh Pál felszabadultabban beszél, mint a mérkőzés előtt: „Játékosaimat ma nem az erőnlétük, hanem a vezetés tudata, a belőle fakadó öröm vitte a győzelemig.” Az öltözőben nem uralkodott gyászhangulat, a lányok jót daloltak. Haris Szilvia csapatkapitány, aki tízévi nyárasdi kézilabdázás után időközben már munkába állt, elárusítónő Nagymegyeren: „Egyik szemem sír, a másik nevet. Mi is hibásak vagyunk, de elsősorban a fő szponzor és a vezetőség. Tizenegy meccsel a vége előtt még előnyünk volt a Presowal szemben... Azt ünnepeltük, hogy utoljára találkoztunk, hogy végre győztünk. Ma mindenki nyerni akart, szép emlékkel búcsúzni. Ilyen körülmények között nem maradok.” Bugár Árpád, a helyi Druzstevník elnöke is feltűnik a játékoskijáróban: „Sorsunk már korábban megpecsételődött. Úgy érzem, mintha a saját gyerekem került volna ebbe a helyzetbe. Ilyen szinten nem lehet játszani anyagiak hiányában. Nekem semmi közöm a RIM a POL-hoz, a klubnak azzal a szándékkal adtuk át a kézilabdát, hogy valaki továbbvigye, mert mi magunk képtelenek voltunk rá. Másodszor próbálkoztunk ezzel, egyik sem sikerült. Támogatóknak szerettük volna őket, de ők klubtulajdonosok akartak lenni. Kénytelenek voltunk belemenni, mert célunk a kézilabda megőrzése volt. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam rá, hogy ennyire kiengedik a kezükből. Belőlük egyértelműen az érzelmi kötődés hiányzott. Az emberek most bűnbakot fognak keresni, s én is köztük leszek. Szomorú vagyok, mert kilátástalannak látom a helyzetet. Jó lenne visszavenni a kézilabdát az egyesületbe, hogy az ifjúság folytathassa, s éljünk a csarnok adta lehetőségekkel. Ez a sportág nem szűnhet meg Nyá- rasdon!” Az üres lelátó és a néhány néző Kuriózumkosár Lemhényi, a halhatatlan Lemhényi Dezső ötvenkettőben vízilabdában lett olimpiai bajnok. Többszörös szövetségi kapitány, Kínától Kanadáig, Tunéziától Franciaországig és Japánig a világon szinte mindenhol edzős- ködött. A nyolcadik ikszen túl is a legelfoglaltabb magyar sportember. Május elején a floridai Fort Lauder- dale-ben ünnepélyesen beiktatták az Úszás Halhatatlanjainak Csarnokába. Ősszel megkapta Magyarországon a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Én büszkén mondhatom, hogy nem a nyolcvan évemnek szólt a kitüntetés, hanem annak, amit csináltam. Annak örülök a legjobban, hogy sikerült keresztülvinnünk a harmincöt éven felüli olimpiai bajnokaink életjáradékának törvénybe iktatását. A mai világban az ötvenhétezer forint, adómentesen sokuknak az életet jelenti. Mondtam is a miniszterelnök úrnak, amikor kitüntetett, hogy nem állok meg itt, tovább támadok. Ki akarom harcolni, hogy minden magyar olimpiai bajnok élete végéig teljes adómentességet élvezzen, ahogy az Krisztus előtt 776-tól az ókori Görögországban is dívott, amíg Tiberius császár el nem törölte. Ebbe nem rokkanna bele az ország, alig másfél száz emberről van szó.” Ő és neje, Olga asszony az egyetlen olimpiai bajnok házaspár Magyarországon. Felesége abban is egyedülálló a világon, hogy az egyetlen tornásznő, aki négy olimpián szerepelt, 1948 és 1960 között. Gerasch az akváriumba dobta... Hihetetlen dolgok történtek az egykori NDK sportéletében. Á néhai keletnémet állam volt edzőinek perén több szörnyűségre derült fény a doppingoló sportolókkal kapcsolatban. Aki tiltott szert szedett a világhírnév felé vezető úton, ma fél vallomást tenni. Nincs mit csodálkozni rajta, mert megfenyegették őket. Jobb esetben munkahelyük elvesztésével, de ha vallaná- nak, akkor életük is veszélybe sodródhat. Számos egykori híresség ugyanis már kapott figyelmeztető levelet. Az újságírók azt is megállapították, hogy több bizonyító anyag mellett az állami ügyészség birtokában van az egykori úszónő, Sylvia Gerasch vallomása arról, hogy ő a kiosztott adagot (Oral Turinabol) az akváriumba dobta. A halacskáknak ízlett, csakhogy... Fokozatosan megváltozott a nemük, s A hét fotója, avagy a Giro d’ Italia olasz nemzetközi körverseny a nőstényekből hímek lettek. mezőnye a pipacstábla mentén CTK-felvétel
