Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-27 / 21. szám

1998. május 27. Sport Jövőre huszonötödször lesz a Komárom-Komárno nemzetközi utcai futóverseny / Atsuhannak az országhatáron Futók a Duna-hídon, az államhatár közelében Batta György Ha egyszer nemcsak jelképe­sen, hanem valóban megszűn­nek majd a államhatárok, ab­ban érdemük lesz a sportem­bereknek is. Századunkban gyakran kapott szerepet a sportdiplomácia a politikai fe­szültségek feloldásakor, s így volt ez Magyarország és az egykori Csehszlovákia eseté­ben is. Hetvennégyben Révkomárom- ban Daniel Korec testnevelő kezdte el mondogatni: - Gye­rekek, csináljunk valamit, lép­jük át útlevél nélkül a csehszlovák-magyar határt, pattanjunk kerékpárra, vagy fussunk át Révkomáromból Kiskomáromba! Az ötlet mind­két parton megtetszett: így in­dult útjára hetvenöt tavaszán a Komárom-Komárno nemzet­közi utcai futóverseny. Először a közel száz indulóból hetven­kilencen fejezték be a viadalt, csak a férfiak versengtek. A győztes a Dukla Banská Bystrica atlétája, Peter Suchán lett (Persze, az atléták is be­mutatják útlevelüket a határ­őröknek, de erre a verseny előtt kerül sor.) Ma, amikor a hajdan egységes város két része között kitűnő a kapcsolat - a két polgármester érdeméből is -, a nemzetközi utcai futóverseny negyedszá­zados jubileumára készül, mi­közben Szlovákia harmadik legrégibb országúti viadalává Ján Tuska egyszer sem hiány­zott a rajtnál nőtte ki magát. Az ötletadó Korec tanár úr - sajnos - nincs már az élők sorában. Diákjai­val együtt őt is betemette a lavina a Magas-Tátrában; Her- czeg Gyula, Kiskomárom akko­ri sportvezetője pedig autóbal­eset áldozata lett. A hajdani szervezők és rendezők közül viszont mai is tevékenykedik Jóny István, aki jelenleg az egyik legpatinásabb magyaror­szági sportegyesület, a buda­pesti MTK ügyvezető elnöke (ifjan az ország nemzetközi hí­rű akadályfutója volt a 3000 méteres távon) és Bangha De­zső, az egykori révkomáromi sporttisztviselő, aki jelenleg már nyugdíjas, de a veterán úszók hazai és külföldi verse­nyeiről rendre hozza az érme­ket, miközben serényen dolgo­zik az eddigi huszonnégy évfolyan dokumentumainak gyűjtésén és rendszerezésén. Mára alaposan kibővült a Ko­márom-Komárno nemzetközi futóverseny műsora. Nem a táv hossza változott meg - ez a férfiaknál megközelítőleg tíz kilométer -, hanem gyarapod­tak a kategóriák. Nyolcvantól versenyezhetnek a nők is, akik megközelítőleg négy kilomé­tert teljesítenek. (Azért hasz­náltam a „megközelítőleg” ki­fejezést, mert az utcai viada­loknál lehetetlen pontosan meghatározni a távot, lévén ez nem versenypálya.) Rajtolhat­nak az ifik is mindkét kategóri­ában - ők a felnőttek számára előírt távolságot futják. Maga a küzdelem hol az egyik, hol a másik városban kezdő­dik. Révkomáromban, azaz nálunk a Sport utcai sport- csarnok, Kiskomáromban az ugyancsak Sport utcai termál­fürdő elől rajtolnak az atléták, akiknek száma általában jócs­kán meghaladja a félezret. A verseny hangulata jó, bár - vé­leményem szerint - még jobb is lehetne, ha az út mentén ál­ló közönség lelkesebben biz­tatná a küzdőket, hiszen erőt adhat a buzdítás. A terep sík, emelkedő az Erzsébet-hídra kapaszkodva nehezíti a futók helyzetét. Köztudott, hogy a Duna-híd közepén húzódik az országhatár. Aki elsőként lép át rajta, az az ógyallai Arany­fácán sörgyár különdíját kap­ja, feltéve persze, ha befejezi a versenyt. Az utóbbi évfolya­mokat már én is láthattam, méghozzá nem is akármilyan pozícióból: Szabó Miklós ver­senyigazgató gépkocsijában ülhettem. Autónk az élen ha­ladó futók előtt gördült, így hát nyomon követhettem, mi­kor dől el küzdelem. Szabó Miklós a magyar atlétika fé­nyes korszakában, az ötvenes években nemzetközi hírű futó volt: ő verte meg Pozsonyban a legendás olimpiai bajnok Emil Zátopeket, ami akkori­ban világszenzációt jelentett. Élvezet az ő kommentárját hallani - egy szempillantás alatt felméri ugyanis, tarthatják-e az élen a futók a kezdeti iramot, illetve mikor látszik biztosnak megszerzett előnyük. Két érdekessége is van a ver­senynek a jövő évi jubileumi, huszonötödik évforduló előtt, s mindkettő Komárommal kapcsolatos. Egyelőre nincs a viadalnak helyi győztese! Van viszont olyan résztvevője, aki mindegyik évfolyamot végig­futotta. A révkomáromi Ján Tuska már hetvenkét éves, de az idén áprilisban is ott volt a mezőnyben, bár könnyebb sé­rüléssel bajlódva. Ő a legkivá­lóbb hazai távfutók egyike: több mint száz maratonon in­dult, és Athénben Európa- bajnokságot nyert a veteránok között. A legeredményesebb nő, Alena Mocáriová eddig négy arany-, egy ezüst- és egy 1975: Suchán (B. Bystrica); 1976: Machálek (Skalica); 1977: Fancsali (Újpest); 1978: Sajkowski (Lengyelország); 1979: Kispál (Komló); 1980: Sopon (Szovjetunió), Ladányiné (Soroksár); 1981: Jörg (Dresden), Ladányiné; 1982: Jones (Anglia), Ladányiné; 1983: Tesácek (Csehszlovákia), Jankó (Ajka); 1984: Jones, Vastag (BVSC); 1985: Kadlót (Salgótarján), Sza­bó (BHSE); 1986: Vrábel (B. Bystrica), Sipka (IKA­RUS); 1987: Uvízl (Cseh­szlovákia), Bakos (Vasas); bronzérmet szerzett a huszon­négy évfolyam során. A férfiak között nincs ilyen eredményes atléta - Berkovics, Kadlót, Jo­nes és Tesácek erejéből „csak” egy duplázásra futotta. A Komárom-Komárno verseny népszerű a hazai magyar táv­futók körében is, akik rend­szeresen megjelennek a rajt­nál. 1988: Kadlót, Mocáriová (B. Bystrica); 1989: Tesácek, Mocáriová; 1990: Berkovics (Veszprém), Mocáriová; 1991: Berkovics, Mocáriová; 1992: Janovecz (Bóny), Javos (VIDEOTON); 1993: Vágó (MTK), Dóczi (Veszprém); 1994: Stefko (B. Bystrica), Staicu (Hon­véd SE); 1995: Vanko (B. Bystrica), Pásztor (Debre­cen); 1996: Molnár (BVSC), Pásztor; 1997: Dascal (Cluj), Kovács (Szombathely); 1998: Szemán (Veszprém), Staicu. Évente általában félezren állnak rajthoz Saláth Richárd felvételei Az eddigi győztesek Kuriózumkosár Rodman megjavult? Keveset hallani a mostani idényben Dennis Rodmanről, az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokság (NBA) leggyakrabban büntetett és legellentmondásosabb játé­kosáról. Nincsenek összetűzései a bí­rókkal, az ellenfél kosarasai­val, a nézőkkel. Végre magá­ba szállt volna a fenegyerek? Lehetséges, bár nem felejthe­tő el, milyen nehezen szüle­tett meg tavaly nyáron Rodman újabb szerződése, s abban az áll, hogy gond nél­küli idény esetén hatmillió dollár üti a markát. Rodman tehát felhagyott a zsörtölő­déssel, elkezdett edzeni és játszani, s az eredmény sem maradt el. A május tizenharmadikán 37. évét betöltött sztár Jordánnál és Pippennel együtt a Chicago legtapasztaltabb ko­sarasa. Háromszoros NBA-bajnok; nem kifinomult technikájával és kosárdobó csúcsaival tűnik ki, hanem a bajnokság egyik legjobb védőjátékosaként. Kétszáz centis magassága el­lenére kiválóak a palánk alat­ti lepattanószerzései. Képes kizökkenteni ellenfelét a rit­musából, csapattársait a le­hető legnagyobb játéksebes­ségre hergelni, és a nézők szórakoztatásáról sem feled­kezik meg. Rodman tizenket­tedik évadja az NBA-ban a legsikeresebbek közé tarto­zik, s minden jel szerint im­már hetedszer is ő lesz a baj­nokság legtöbb lepattanót szerző játékosa. Graf kapaszkodna... Steffi Graf, az egykori világ­első német teniszezőnő sérü­lésére hivatkozva lemondta a Roland Garroson való részvé­telt, és a június végén kezdő­dő wimbledoni bajnokságra készül: „A jobb bokám begyulladt, a térdszalagom sem bírja a tel­jes terhelést. A motiváció so­hasem hiányzott, de már nem fogok sokáig játszani. Az utóbbi két évet azzal töl­töttem, hogy visszaküzdjem magam a legjobbak közé. Még adok magamnak némi esélyt, de ha nem történik változás, akkor befejezem.” Graf huszonnyolc évesen a világranglista harminchar­madik helyére csúszott visz- sza. Korábban százhárom nem­zetközi tornát nyert, köztük huszonegy Grand Slam- viadalt. Hétszer Wimbledon ban, ötször-ötször a francia és az amerikai, négyszer pe­dig az ausztrál bajnokságon győzött. Háromszázhetven­hét hétig, mindenkinél hosz- szabb ideig vezette a világ- ranglistát. A hét fotója, avagy egylábas társastánc a kosár alatt CTK-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents