Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-03 / 22. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1998. június 3. * 31. évfolyam Sport Tizenhét bajnoki idény után köszönt el az élvonaltól a nyá- rasdi női kézi- -i labdacsapat. _LO Riport A legjobb bábosok idén is a Duna Menti Tavaszon találkoznak. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. június 6-ától 12-éig A választási eredmények a magyar nép dilemmáját tükrözték: változtatni, vagy ragaszkodni a megszokotthoz? Magyarország népe és a mérlegelés Kövesdi Károly ______________ Fig yeltem a magyarországi választások eredményét elemző visszhangokat, és nem győztem eleget csodálkozni. A kormány- alakítás körüli spekulációk természetesek, ilyenkor ez így szokott lenni. Az is érthető, hogy a napi politikai kommentárok értelemszerűen nem azonosak a politológia, a szociológia, a társadalomlélektan bonyolult szövetével. Az viszont elgondolkodtat, hogy még a fiatal hírlapírók is fanyalogva fogadták a történteket. Ilyen nagy idő telt volna el röpke tíz év alatt? A többség mumusokkal és szélsőségekkel riogatta az olvasót, vagy a realitások helyett a sztereotípiák folytonosságában élte ki fantáziáját. Hol vannak az új márciusi ifjak? - gondolhatná az ember, a nagykoalícióról szövögetett álmokat olvasva. A nagy kérdést persze nehéz megválaszolni: ki fordult szembe a négy év alatt fényes eredményeket prezentáló kormánynyal? Mélyreható elemzés helyett csak feltételezni lehet, hogy az a középréteg, amelynek a beígért felemelkedés helyett a lecsúszás, jobbik esetben a sok mellékállás hajszájával tartható életszínvonal jutott osztályrészül; a létminimum alatt tengődő tömeg, amely elunta Tiborc szerepét a hárommillió koldus Magyarországán; s nem utolsósorban az az értelmiségi, akinek a rózsaszín propaganda mögött látni adattak a panamák, az országba „beutazó”, a kamatozás után távozó milliárdok rejtelmes útjai. Akik csalódtak a baloldali értékrendet, a szociális érzékenységet hirdető kormányzat jobboldali gazdaság- politikájában, s a Tocsik-ügyek árnyékában nem átallották kevés érzékenységet tanúsítani a Elunta Tiborc szerepét a hárommillió koldus Magyarországán. Bokros-csomag iránt. Vagy egyszerűen a türelmetlenség, a kísérleti nyúl szerepének megelé- gelése. A magyar nép zöme valószínűleg nem elsősorban pártokra szavazott. Sikerült leváltania a balos vezetést. Sok magyarországi ember dilemmáját volt módom végighallgatni az utóbbi hónapokban, akik tényleg nem tudták, kire fognak szavazni. Többségük leginkább azzal volt tisztában, milyen jövőt nem szeretne, s miből van elege. A választások második fordulója erről árulkodott: sokan ekkor kaptak észbe, hogy, ellentétben a sajtópropagandával, kezükben az ország sorsa. E kezdeti bizonytalanságot tükrözték a globális eredmények, s a kis pártok főleg azért nem rúgtak labdába, mert a választók elhitték, hogy nincs esélyük. Lelke rajta, az MSZP valóban ért el eredményeket, hiszen elvezette a harmadik Magyar Köztársaságot az eurostruktúrák kapujába, stabilizálta a gazdaságot. (Más kérdés, hogy mozgásteréből adódóan akarva sem tehetett mást.) Ám örök tanulságul szolgálhat minden politikai erőnek, hogy az ország népe nem a külföldi megítélés szempontjai szerint látja a saját sorsát. (Emlékezzünk csak a szlovák KDM bukására, amikor túlbecsülte a külföldi kapcsolataira alapozott reményeit.) Az pedig a napnál is világosabb, hogy az Orbán-kormány is ugyanezt a prioritást fogja képviselni, s a külpolitikájában sem várható gyökeres változás. A magyarországi stabilitást nem tudja megkérdőjelezni az eddig kialakult klientúra riadalma. Azt hiszem, a magyar nép - s a többi közép-európai társadalmak példájához hasonlóan ez nem meglepő - a balos és jobbos egyoldalúság helyett eljutott a mérlegelésig. A gond csak any- nyi, hogy a politikai pártok egyelőre nem a valódi társadalmi érdekek, rétegek, csoportok, eszmék igényei szerint alakulnak. A pártok zöme ma még vagy gyűjtőedény, vagy rossz vezetővel van „megáldva”. Hisz aligha vitathatja bárki is, hogy a kisgazdák az ország egyik legpatinásabb pártját alkotják, és visszaszerzik stabil pozíciójukat. „Köszönhetően” a vidék elhanyagolásának, amelynek elege van Budapestnek Magyarországgal való azonosításából. Szélsőségek pedig minden országban vannak. Nálunk például kormányon. Csehországban, Romániában, Franciaországban, Németországban vagy akár Ausztriában sokkal nagyobb súlyt képviselnek, mint Magyar- országon. Bár akinek sikerül kielemeznie, vajon miért éppen a MIÉP-nek van a legiskolázottabb bázisa, valószínűleg a magyarországi társadalomrajz egyik kardinális elemére fog rátapintani. Lehet, hogy riasztó lesz ez a kép, de lehet, hogy csak tanulságos. Bármilyen felállású, összetételű lesz is az új magyar kormány, az elvtelen kompromisszumok csábításai jelenthetik számára a legnagyobb veszélyt. A magyar népet már nem kell félteni. Vezércikk Egzámenek ideje Miklósi Péter ______________ To vaillant a szerelemittas május, itt a nyakunkon a komolykodójúnius: az érettségik, az egyetemi-főiskolai felvételik, az államvizsgák és a többi vizsgázások időszaka... így talán érthető, ha ezúttal a jegyzetíró sem tudja kivonni magát a lép- ten-nyomon, szinte minden családban tapasztalható vizsgadrukk alól, és a saját diákéveinek emlékeit ébresztgetve - a hagyományos vezércikk körmölgetése helyett - írásbelizni szottyan kedve! Nos, szabadjon közölnöm, hogy az alábbi sorokban Petőfi Sándor, a lánglelkű kiskőrösi poéta pompás költeményei egyikének tömör, vázlatos és bizonyos fokig aktualizáló elemzésére vállalkozom. Nem csupán azért, mert nemzetünk kiváló alakja nékem azért is rokonszenves, mert előszeretettel tartózkodott a számomra oly kedves Pozsonyban; hanem ennél jóval lényegesebb momentum az, hogy A XIX. század költői című versének minden egyes sora másfél évszázad távolságán is élesen átsugároz. E Pesten írott költemény ékesen bizonyítja, hogy vannak művek, amelyek szinte sohasem veszítenek aktualitásukból, még a forradalmakkal, háborúkkal és a tulajdonváltásokkal terhelt idők múlásával sem. Ilyen alkotás a halhatatlan magyar költő, Petőfi (eredeti nevén Petrovics) huszonnégy éves fejjel írt remeke, amely bizony minden, igazságot kedvelő diák szívét megdobogtatja - még mostanság, az összekuszálódott jelenben is. Mert hogyan is tudná az ember kivonni magát a verset indító, mélységesen megrendítő figyelmeztetés alól? „Ne fogjon senki könnyelműen / a húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz.” E sorokból eleve nyilvánvaló, hogy mekkora felelősség-ma is! - szólni a nyilvánosság előtt. Például politikusként. Nem lehet, legalábbis nem volna szabad, összevissza ígérgetni, hiszen a nép becsapása szörnyű következményekkel járhat. Szlovákiában ez most sokszorosan megszívlelendő jó tanács, elvégre csak úgy záporoznak felénk a kormányfői blöffök, a miniszteri nyilatkozatok. .. És a csúcspont még előttünk van: nem kell jóstehetség, hogy elképzeljük, mi minden hangzik majd el az őszi választásokig, illetve az azokat megelőző kampányok környékén. De a pártvezéri huzavonák ürügyén a saját portánk előtt is sepregethe- tünk, elvégre hetek, hónapok óta folyik a nyilvános kapcás- kodás arról: most éppenséggel miért nem időszerű még a felvidéki magyar pártok egyesülési törekvéseinek szentesítése... Minderre találunk Petőfi kitűnő költeményében még konkrétabb, még kézzelfoghatóbb példát, amikor a költő a „hamis próféták” tetteit említi. Bizony, az ember első látásra nem is gondolná, hogy Petőfi Sándor ezt a versét 1847janu- árjában alkotta, hiszen annyira modern és ma is világosan érthető üzenetet fogalmazott meg soraiban. Mi is „Pusztában bujdosunk, mint hajdan / népével Mózes bujdosott”, csakhogy a ma emberének még nehezebb követni - különösen így választások előtt - a szellemi lángoszlopokat. Szabadon idézgetve a költemény további sorait csupán megemlítem, hogy a bőség kosarából ma sem vehet mindenki egyaránt, és bizony a jognak asztalánál sem mind egyformán foglalunk helyet. Visszatérve e vers társadalmi időszerűségének elemzéséhez (hiszen egzáme- nem céljául ezt tűztem magam elé), elmondható, hogy távol még a Kánaán, a megbékélés, az ésszerű problémamegközelítés. Ennek fényében érdemes fölfigyelni arra is, hogy Petőfi minő mestere volt a mondanivaló időben történő sajátos kitágításának, mert megjósolta: „Talán az élet munkáinkért, / nem fog fizetni semmivel.” Majd hozzáfűzte, hogy szerinte virágkötéllel selyempárnán bocsátanak le bennünket „a föld mélyibe”. Rajtunk múlik hát, hogy az életnek ezt a virágköteles befejezését elkerüljük. ’98 nyarán ez akár a szlovákiai magyar közösség érettségi tétele is lehet. A jövő évezred kormánya új arcokat, új stílust ígér Dömötör Ede felvétele
