Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-13 / 19. szám

Dunaszerdahelyi képeslap és sok-sok plusz a májusi R plusz információs magazinban! Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Rimaszombat minden bajára egy hatalmas börtön az orvosság? 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. május 16-tól 22-ig Sport Fennállása óta nem végzett ilyen előkelő helyen a somoijai női kosár­labdacsapat. 16 Az eldurvult koalíciós vita mégsem volt teljesen haszontalan Sajtó és ajtó P.Vonyik Erzsébet __________ A Koalíciós Tanács magára zárta az ajtót. A hármak is megelégel­ték- a majdani választópolgárok nemkülönben - a visszatetszést keltő üzengetősdit, ízléstelen vá­daskodásokat. Bár ez a bezárkó­zás a meglepetés erejével hatott, főleg azután, hogy az MPP részé­ről elhangzott: a sajtó nyilvános­sága szavatolja, hogy nem köttet­nek az üléstermek mélyén kü- lönmegállapodások. A közvéle­mény és a sajtó ezek után joggal várhatja, hogy a nyilvánosság ki­zárásával finiselő egyeztetések az új összmagyar párt létrehozásá­ról indulatoktól, sárdobálásoktól mentesen zajlanak, s mielőbb le­zárulnak. Újságíróként valójában nem kellene örvendeznem afe­lett, hogy a sajtó szóvivő révén tá­jékozódhat arról, miként áll az egyesülés ügye. Ám legyen, ha ez a megegyezés garanciája. Melles­leg a sajtó hasábjain közvetített nyilatkozatok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az új párt megalkotói magukba szálltak, és lakatot tet­tek a szájukra. De a vita nem volt haszontalan. Sokminden kiderült belőle. Például hogy a Koalíciós Tanács sem olyan ideális egyezte­tési fórum - legalábbis a jelenlegi felállásban - ahogy némely politi­kusunk lefestette. A megszellőz­tetett véleményekből az is kivilág­lott, hogy a Magyar Koalíció Párt­jának alapszabálya nem biztos, hogy vonzó lesz a belépni óhajtók számára. Mert e szerint aki a maj­dani MKP tagja óhajt lenni, egyút­tal azt is el kell döntenie, hogy az MKDM, az Együttélés vagy az MPP platformjához kíván tartoz­ni. S mi van, ha egyikhez sem? Ilyen lehetőséggel az alapszabály jelenlegi változata nem számol, legalábbis az első évben. Ez a megkötés sokakat elriaszthat at­tól, hogy az új magyar szubjek­tum sorait gyarapítsák. Másfelől azt sugallja, hogy a egyesülők csak átmenetileg omolnak egy­más karjaiba, hogy a parlamentbe Jól felkészült szakemberek kerülnek a listára? jutva újra érzékeny búcsút vegye­nek egymástól. Kétszer is meg­gondolja a belépéssel kacérkodó polgár, hogy tagja legyen-e olyan pártnak, amely, ha úgy alakul a politikai helyzet, újra alkotóele­meire bomlik. A helyenként inge­rült nyilatkozatokból az is átsü­tött, hogy a Bugár-Duray ellenté­tek sokkal nagyobbak annál, mint sejteni lehetett. Vajon az egymást önkényúmak tituláló két dudás hogy fér majd meg egy csárdá­ban, egy pártban? A legkényel­mesebb A. Nagyékhelyzete a vita­tompító szerepében. S egyébként is a tisztségek és mandátumok ki­látásába helyezett egyenlő elosztásával ők nyernék a legtöb­bet. Itt bújik ki a szög a zsákból az MKDM-es önzetlenséget illetően: az MPP reális súlyát meghaladó mértékben neki szánt tisztsége­kért és listahelyekért cserébe e sa­játos háromszögben a keresz­ténydemokraták hű partnere lesz. Habár újabb hírek szerint a listáknál mégsem jön szóba a pa­ritás elve: a felkészültség lesz a mérvadó. Eszerint jól felkészült szakemberek köszönnek vissza ránk a Magyar Koalíció listájáról. Ám ha újra megtörténik, mint négy éve, hogy a Hama Istvánok a leghátsó helyekre kerülnek, s olyanokat raknak az élre, akik ar­ra kellenek, hogy az illető pártel­nök szekerét tolják, a parlamenti vitákban meg hallgatnak, akkor a jövőben sem lesz gazdasági, al­kotmány- és büntetőjogi kérdé­sekben is naprakészen reagálni tudó parlamenti képviseletünk. A lecke a zárt ajtók mögött egyezkedőknek fel van adva: nem olyan egyezség kell, ami odafenn Bugár, Duray és A. Nagy érdekeinek felel meg, ha­nem amely az alapszervezetek­ben is elfogadható, nem rájuk erőltetik. S amely - bármilyen­né görbítsék is a törvény para­grafusait - garantálja a magyar parlamenti képviseletet, a leg­hatékonyabb együttpolitizá- lást, és az SZDK-val való kapcso­lattartást. Ellenkező esetben Meciarék és Gyimesiék elége­detten dörzsölhetik majd a mar­kukat! Vezércikk Közbizonytalanság Miklósi Peter ___________ Va n-re remény, hogy fordulat álljon be a lakosságot aggasztó bűnügyek egyre riasztóbb el- harapózásában, a már megtör­tént esetek felderítésében? Lám, még kérdezni is csak megszeppenve merészel az ember, elvégre köztudott do­log, hogy a közbiztonsági hely­zet Szlovákiában egyszerűen katasztrofális. Az, hiszen már régen nem a törvényesség kö­vetkezetes védelme, a polgá­rok egészségének, életének, vagyonának megóvása az ille­tékes hatóságok elsőrendű fel­adata. A rendőrség, a nyomo­zati szervek és az ügyészség munkájában ugyanis eszten­dők óta a jelen kormányzati nómenklatúra érdekeinek s büntethetetlenségének garan­tálása a legfontosabb. Csalha­tatlan bizonyítéka mindennek az olyan súlyos gazságok el- tussolása, amelyek elsőrendű gyanúsítottjai az állami szer­vek, illetve magas rangú álla­mi tisztségviselők voltak; ám az ügyleteiket először szépecs­kén elkenték, utána ad acta tették, majd a legkirívóbb ká- zusokat- a demokráciát bunkókráciává züllesztve - egy hatalmi szempontból al­kalmas pillanatban még pótál­lamfői amnesztiával is meg­spékelték. Hogy a sok kor­mányzati sumákolás szülte gyanút emígyen végleg elbo- ronáltassák... Csoda hát, ha az egyszerű halandó leikébe job­bára a rémület, Don Corleone századvégien selejtes másai­nak agyába viszont a vakmerő­ség költözik? így aztán egyet­len napon két újságban három szörnyűségről is olvasni (lásd pl. az 1998. május 6-i napila­pokat) állami koronamilliár- dok privát síbolgatásától kezd­ve újságíróknak szóló gyilkos­sági fenyegetéseken át egé­szen ifj. Michal Kovác idestova három éve történt elhurcolása kivizsgálásának végleges ejté­séig. Másként szólva alig mú­lik el nap anélkül, hogy kény­telen-kelletlen ne tapasztal­nánk: életünket mindinkább eluralja a brutalitás, az agresz­szió, a hatalmi gőggel elegy csalás és korrupció. Ezzel szemben mi, mármint az ál­lampolgárok zöme, a megbíz­ható közbiztonság fogalmán eszelős konoksággal azt ért­jük, hogy esténként félelem nélkül végigsétálhatunk az ut­cán, hogy ne rabolják el autón­kat, hogy az állam pénzéből nem tűnhetnek el milliók a po­litikai régiók pitiáner figurái­nak zsebében, hogy a privati­záció nem a szabad rablás szinonimájává lényegül. Saj­na, de való: köz és biztonság, no meg a törvényesség tiszte­letének tekintetében mára oly­annyira nyakig ülünk a szar(dellá)ban, hogy a közbiz­tonság minimumának nyugtá­zása helyett legföljebb köz­morfondírozhatunk: ebben az országban a húszas évek Chi- cagója éled-e újjá, vagy inkább a hatvanas-hetvenes évek Pa- lermója lesz mifelénk az országmodell. Gondolom, az ép ésszel vélekedők köre ab­ban mindenképpen egyetérte­ni látszik, hogy az áldatlan ál­lapotok kialakulása egy bizo­nyos rétegnek nincs és nem is volt különösebben ellenére. Végtére is az ország 1994 ősze óta zajlott újraparcellázásának valóban hatalmas tétje volt. Aki kormányzati pozícióból vagy ahhoz dörgölőzve az idő­közben történtek során kimart valamiféle koncot, az megala­pozta jövőjét. A húsosfazék körül tolongok jó hányada ha­mar megszokta, hogy rájuk a szabályok nem úgy vonatkoz­nak, mint a pórnépre; számuk­ra nincsenek korlátok, nekik csupán azt kell fejben tartani­uk, hogy kit kell megvenni, vagy éppenséggel megverni. Az idevágó szemlélet piaci ár­folyamai naprakészen alakul­nak: mennyi is ma a lepénzel­hető vámtiszt, kényszerpályá­ra állítható nyomozó, leke- nyerezhető köztisztviselő, ügyész; mennyi is ma egy ve­rőlegény, esetleg a ratatata nyelvét is értő bérgyilkos?! Ezért van az, hogy kicsit izgu­lok, amikor a belügyminiszter magabiztosan a szemembe néz, és megnyugtat, hogy az a maffia bizony, amelyet most már jószerével minden utca­sarkon látok, nem szivárgott be sem a közélet, sem a politi­kai szféra semmilyen szintjé­re. És nem is fog. Állítja ő. KKZ _____________________ Há rman - nyolc lábon... Prikler László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents