Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-25 / 12. szám

1998. március 25. • 31. évfolyam Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Tej falun az unokák folytatják a hagyományt, amit az ükapák kezdtek el. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. március 28-tól április 3-ig Sport Pinte Attila, a sárga­feketék labdarúgója már a címeres mezben is be- "I IT mutatkozott. ■*- ^ Lassan már krétára se futja, mi a frásznak nekünk Internet... Jogalanyiságunk SzilvássyJózsef __________ Ké rdem az egyik pedagógus is­merősömet, jön-e szombaton Győrbe. Legyintve feleli, volt már a múlt szerdán a piacon, fi­zetés előtt üres a zsebe. Amikor közlöm vele, nem vásárolni hí­vom, hanem a Sulinet-tanfo- lyamra, melyet a szlovákiai ma­gyar pedagógusok számára szervez a Fórum Társadalomtu­dományi Intézet, legyint: Las­san már krétára sem lesz pén­zünk, én meg annyit keresek, hogy éppen csak megélek. Ak­kor meg mi a frásznak a sulinak vagy nekem az Internet? Másnap egy kisvárosi, viszony­lag nagy létszámú magyar alap­iskolában akad dolgom. Az igazgató a tanulókkal együtt hordja ki az osztályból a pado­kat. Ragyog a szeme: Végre megkaptuk a jogalanyiságun­kat. Talán kevesebb prémiumot adnak majd, a tanügyi hivatal meg ott tesz keresztbe, ahol csak tud, de sebaj. Törvényt, szakmai rendelkezéseket tisz­telve igyekszünk önálló, kreati­vitásra nevelő tantervet, peda­gógiai programokat készíteni. Ezernyi gond szakadt ránk, de hét év után először tudunk fes­tetni. Segítenek a szülők, a helyi vállalkozók és vállalatok. Közönyös és önző világunkban melengető a lelkesedésük, amely abból a felismerésből fa­kad, hogy ezentúl nem a lyukas, átláthatatlan államkasszában úszik el a pénzük, hanem a gyer­mekeket szolgálja. Lelohad az örömöm, amikor megtudom, hogy máig egy tu­catnál alig több magyar alapis­kola kérte csupán a jogalanyisá­got. Igazgatóink, iskoláink nagy többsége főleg kellő informá­ció, kurázsi hiányában nem mer a saját lábára állni. Tovább tűri a kiszolgáltatottságot. Soha nem volt olyan nehéz helyzet­ben a szlovákiai magyar peda­gógus, mint ma. Megélhetési gondok gyötrik. Sokan hagyják Tucatnál alig több magyar iskola kérte az önálló jogalanyiságot. ott a katedrát. Aki marad, annak a hitét, szellemi energiáját az ál­lam nacionalista nyomása és pénztelensége emészti fel. Mi­közben az országukjövőjéért fe­lelősséget érző kormányok leg­fontosabb feladatuknak tekin­tik az oktatásügy kiemelt támo­gatását. Magyarország semmi­vel sem gazdagabb, s mégis: a Sulinet-program eredménye­ként három hónap alatt minden középiskola, három év múlva minden általános iskola rákap­csolódik az Internet-hálózatra. A Magyar Művelődési Miniszté­rium ajándéka révén több hazai magyar iskola és más intézmény is. Mostoha államunk helyett alapítványok, civil szerveződé­sek nyújtják segítő kezüket pe­dagógusaink felé. Segítenének abban, hogy ők és gyermekeink ebben a szédítő fejlődésben ne maradjanak le végzetesen. Győrbe végül két autóbusznyi hazai magyar pedagógus érke­zett. Hússzor annyian viszont otthon maradtak. Anyagiak hiányában okos sza­vak, bátorító példák tehetnének csodát. Ezért kell nagyobb teret adnunk azoknak a pedagógusa­inknak, akik felismerték, iskolá­ink nyomasztó gondjaira nem a tétlenség és a kesergés a megol­dás. Akik tudatosítják, hogy a fi­atalok nemzeti közösségünk jö­vője, boldogulása elsősorban tőlük függ. Akik e zord időkben is kiküzdötték iskolájuk jogala­nyiságát, részleges önállóságu­kat. S akik már rádöbbentek, ro­hanó világunkban a jó pedagó­gus is holtig tanul. Néhány év múlva bizonyosan lesz már kréta iskoláinkban. Ám Internet és más korszerű eszköz sokkal több. S aki ezt nem tudja működtetni, értelmesen kihasz­nálni, az éppen olyan analfabé­tának számít majd, mint ma­napság az írni-olvasni nem tudó ember. Erről minden gondja- baja ellenére egyetlen pedagó­gusnak sem szabadna megfe­ledkeznie. Vezércikk A magyarok dilemmái Kövesdi Károly Sértődés ne essék, de legfőbb ideje volna, hogy a szlovákiai magyarság parlamenti képvi­selete tisztázza, kit is képvisel abban a Házban, melyet a Tisztelt jelzővel illetni azt hi­szem, sokunknak nehezére esik. Ha másért nem, az idő rö­vidsége miatt, amely az ősz kö­zeledtével könnyen kapkodásba torkollhat. De nem is az idő, vagy a demokrácia játékszabá­lyait felrúgó választójogi tör­vény kényszeríti ki az önvizs­gálatot, hanem a tyúk és a to­jás dilemmája. Nem a ki volt előbb, hanem a ki van kiért? Mert a gyalogmagyarnak kezd elege lenni abból, ami Po­zsonyban történik. A szlovák választópolgár lát­szólag kedvezőbb helyzetben van. Válogathat: vagy Ő, ha számlálhatatlan hazugsága dacára még hisz neki, vagy az ellene szövetkező demokraták kedvesek neki. Vagy az újak, akik gyanúsan aprózzák az el­lenzék sorait, esetleg a balol­dal, amely jól kampányol, de lavírozása nem feledhető. A nemzetiek, ha fóbiás, vagy a szocdemek, ha az ablakon akarja kidobni szavazatát. De mit választhat a szlovákiai ma­gyar? Hosszúnevűék igyekez­nek, de tudjuk, mit akarnak: a saját jólétüket legelébb, hisz annak szekerét tolják, akivel álmodni se szeretünk. A szlo­vák baloldalnak eztán sem le­szünk partnerek, a keresztény- demokratáktól sem várhatunk csodát. Meciarékra pedig leg­feljebb az a magyar szavaz, akinek fejjel lefelé is ugyanazt mondja a szavazócédula. Ma­rad hát a Magyar Koalíció. Szokás azzal érvelni, vagy in­kább áltatni magunkat, hogy a magyar pártok támogatottsá­ga stabil, 10-11 százalékuk legstabilabb az országban. E bűvös szám csak egyet mutat: ennyien vagyunk, ennyi a sza­vazatunk aránya az ország­ban. Lehetőségeink ketrece ez a 10-11 százalék. A10-11 szá­zaléknyi gyalogmagyarnak, amely abszolút számban is kb. ilyen arányt mutat, éreznie kell, hogy őérte folynak a csa­tározások, nem a képviselői székekért. Nem azért, hogy aki „bent van”, foggal-körömmel bent akar maradni, aki „kint van”, be akar kerülni. Ami nor­mális társadalomban normális jelenség, ám a kisebbségi lé­tünk egére nem képzelhetünk amerikai szivárványt. A ma­gyar pártok preferenciáinak változása nem pozitív irányba mutat, csak az adott lehetősé­gen belül mozognak, tolódnak el az arányok. Legyünk konkrétabbak. Ta­valy nyilatkozta Duray Mik­lós, az Együttélés elnöke la­punknak: egyesek összekeve­rik a szélsőséget a radikaliz­mussal. Azóta adós a válasz- szal (s mi a kérdéssel): miből gondolja, hogy a szlovákiai magyarok többsége radikális? A liberalizmus eszméit valló MPP sem ringathatja magát olyan illúziókba, hogy a pol­gári réteg művileg bővíthető. Az MKDM-nek, a nevető har­madiknak sincs meg minden oka az önelégültségre: tér­nyerése annak (is) tudható be, hogy a szlovákiai magyar­ságnak nincs baloldali értéke­ket valló, az állampolgári jo­gaink védelme mellett a kín­zó szociális igazságtalansá­gok ellen is fellépő politikai mozgalma. A politikai képviseletet nem lehet technokrata módon csak főre, darabszámra, parlamen­ti székekre bontani. Ahhoz, hogy e székszám között ne po­tyogjon a padlóra az eszmei tartalom, az elv, mindhárom pártunknak tudatosítania kell, hogy nem lehet „mégma- gyarabb”, de „hígmagyarabb” politikával sem áltatni a szlo­vákiai gyalogmagyart. A szlo­vákiai magyarok a felmérések szerint jelezték: így, együtt megvan a globális támogatott- sági arány. Ám a különutas ál­modozások veszélyesek. Abnormális állapot, hogy, ha a helyzet (és Ő) úgy diktálja, fel kell számolni e kis közösségen belüli egészséges pluraliz­must, s át kell vonulni egy pártba. A szlovákiai magyaro­kat azonban nem a kis ará­nyok izgatják, hanem - az ön­védelmi reflex okán - a közös képviselet. Azazhogy: száz­szor inkább a közös, mint a semmilyen. S hogy hiteles em­berek jelenítsék meg azt. Kis magyar utcai folklór... Dömötör Ede felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents