Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-25 / 12. szám
1998. március 25. • 31. évfolyam Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Tej falun az unokák folytatják a hagyományt, amit az ükapák kezdtek el. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. március 28-tól április 3-ig Sport Pinte Attila, a sárgafeketék labdarúgója már a címeres mezben is be- "I IT mutatkozott. ■*- ^ Lassan már krétára se futja, mi a frásznak nekünk Internet... Jogalanyiságunk SzilvássyJózsef __________ Ké rdem az egyik pedagógus ismerősömet, jön-e szombaton Győrbe. Legyintve feleli, volt már a múlt szerdán a piacon, fizetés előtt üres a zsebe. Amikor közlöm vele, nem vásárolni hívom, hanem a Sulinet-tanfo- lyamra, melyet a szlovákiai magyar pedagógusok számára szervez a Fórum Társadalomtudományi Intézet, legyint: Lassan már krétára sem lesz pénzünk, én meg annyit keresek, hogy éppen csak megélek. Akkor meg mi a frásznak a sulinak vagy nekem az Internet? Másnap egy kisvárosi, viszonylag nagy létszámú magyar alapiskolában akad dolgom. Az igazgató a tanulókkal együtt hordja ki az osztályból a padokat. Ragyog a szeme: Végre megkaptuk a jogalanyiságunkat. Talán kevesebb prémiumot adnak majd, a tanügyi hivatal meg ott tesz keresztbe, ahol csak tud, de sebaj. Törvényt, szakmai rendelkezéseket tisztelve igyekszünk önálló, kreativitásra nevelő tantervet, pedagógiai programokat készíteni. Ezernyi gond szakadt ránk, de hét év után először tudunk festetni. Segítenek a szülők, a helyi vállalkozók és vállalatok. Közönyös és önző világunkban melengető a lelkesedésük, amely abból a felismerésből fakad, hogy ezentúl nem a lyukas, átláthatatlan államkasszában úszik el a pénzük, hanem a gyermekeket szolgálja. Lelohad az örömöm, amikor megtudom, hogy máig egy tucatnál alig több magyar alapiskola kérte csupán a jogalanyiságot. Igazgatóink, iskoláink nagy többsége főleg kellő információ, kurázsi hiányában nem mer a saját lábára állni. Tovább tűri a kiszolgáltatottságot. Soha nem volt olyan nehéz helyzetben a szlovákiai magyar pedagógus, mint ma. Megélhetési gondok gyötrik. Sokan hagyják Tucatnál alig több magyar iskola kérte az önálló jogalanyiságot. ott a katedrát. Aki marad, annak a hitét, szellemi energiáját az állam nacionalista nyomása és pénztelensége emészti fel. Miközben az országukjövőjéért felelősséget érző kormányok legfontosabb feladatuknak tekintik az oktatásügy kiemelt támogatását. Magyarország semmivel sem gazdagabb, s mégis: a Sulinet-program eredményeként három hónap alatt minden középiskola, három év múlva minden általános iskola rákapcsolódik az Internet-hálózatra. A Magyar Művelődési Minisztérium ajándéka révén több hazai magyar iskola és más intézmény is. Mostoha államunk helyett alapítványok, civil szerveződések nyújtják segítő kezüket pedagógusaink felé. Segítenének abban, hogy ők és gyermekeink ebben a szédítő fejlődésben ne maradjanak le végzetesen. Győrbe végül két autóbusznyi hazai magyar pedagógus érkezett. Hússzor annyian viszont otthon maradtak. Anyagiak hiányában okos szavak, bátorító példák tehetnének csodát. Ezért kell nagyobb teret adnunk azoknak a pedagógusainknak, akik felismerték, iskoláink nyomasztó gondjaira nem a tétlenség és a kesergés a megoldás. Akik tudatosítják, hogy a fiatalok nemzeti közösségünk jövője, boldogulása elsősorban tőlük függ. Akik e zord időkben is kiküzdötték iskolájuk jogalanyiságát, részleges önállóságukat. S akik már rádöbbentek, rohanó világunkban a jó pedagógus is holtig tanul. Néhány év múlva bizonyosan lesz már kréta iskoláinkban. Ám Internet és más korszerű eszköz sokkal több. S aki ezt nem tudja működtetni, értelmesen kihasználni, az éppen olyan analfabétának számít majd, mint manapság az írni-olvasni nem tudó ember. Erről minden gondja- baja ellenére egyetlen pedagógusnak sem szabadna megfeledkeznie. Vezércikk A magyarok dilemmái Kövesdi Károly Sértődés ne essék, de legfőbb ideje volna, hogy a szlovákiai magyarság parlamenti képviselete tisztázza, kit is képvisel abban a Házban, melyet a Tisztelt jelzővel illetni azt hiszem, sokunknak nehezére esik. Ha másért nem, az idő rövidsége miatt, amely az ősz közeledtével könnyen kapkodásba torkollhat. De nem is az idő, vagy a demokrácia játékszabályait felrúgó választójogi törvény kényszeríti ki az önvizsgálatot, hanem a tyúk és a tojás dilemmája. Nem a ki volt előbb, hanem a ki van kiért? Mert a gyalogmagyarnak kezd elege lenni abból, ami Pozsonyban történik. A szlovák választópolgár látszólag kedvezőbb helyzetben van. Válogathat: vagy Ő, ha számlálhatatlan hazugsága dacára még hisz neki, vagy az ellene szövetkező demokraták kedvesek neki. Vagy az újak, akik gyanúsan aprózzák az ellenzék sorait, esetleg a baloldal, amely jól kampányol, de lavírozása nem feledhető. A nemzetiek, ha fóbiás, vagy a szocdemek, ha az ablakon akarja kidobni szavazatát. De mit választhat a szlovákiai magyar? Hosszúnevűék igyekeznek, de tudjuk, mit akarnak: a saját jólétüket legelébb, hisz annak szekerét tolják, akivel álmodni se szeretünk. A szlovák baloldalnak eztán sem leszünk partnerek, a keresztény- demokratáktól sem várhatunk csodát. Meciarékra pedig legfeljebb az a magyar szavaz, akinek fejjel lefelé is ugyanazt mondja a szavazócédula. Marad hát a Magyar Koalíció. Szokás azzal érvelni, vagy inkább áltatni magunkat, hogy a magyar pártok támogatottsága stabil, 10-11 százalékuk legstabilabb az országban. E bűvös szám csak egyet mutat: ennyien vagyunk, ennyi a szavazatunk aránya az országban. Lehetőségeink ketrece ez a 10-11 százalék. A10-11 százaléknyi gyalogmagyarnak, amely abszolút számban is kb. ilyen arányt mutat, éreznie kell, hogy őérte folynak a csatározások, nem a képviselői székekért. Nem azért, hogy aki „bent van”, foggal-körömmel bent akar maradni, aki „kint van”, be akar kerülni. Ami normális társadalomban normális jelenség, ám a kisebbségi létünk egére nem képzelhetünk amerikai szivárványt. A magyar pártok preferenciáinak változása nem pozitív irányba mutat, csak az adott lehetőségen belül mozognak, tolódnak el az arányok. Legyünk konkrétabbak. Tavaly nyilatkozta Duray Miklós, az Együttélés elnöke lapunknak: egyesek összekeverik a szélsőséget a radikalizmussal. Azóta adós a válasz- szal (s mi a kérdéssel): miből gondolja, hogy a szlovákiai magyarok többsége radikális? A liberalizmus eszméit valló MPP sem ringathatja magát olyan illúziókba, hogy a polgári réteg művileg bővíthető. Az MKDM-nek, a nevető harmadiknak sincs meg minden oka az önelégültségre: térnyerése annak (is) tudható be, hogy a szlovákiai magyarságnak nincs baloldali értékeket valló, az állampolgári jogaink védelme mellett a kínzó szociális igazságtalanságok ellen is fellépő politikai mozgalma. A politikai képviseletet nem lehet technokrata módon csak főre, darabszámra, parlamenti székekre bontani. Ahhoz, hogy e székszám között ne potyogjon a padlóra az eszmei tartalom, az elv, mindhárom pártunknak tudatosítania kell, hogy nem lehet „mégma- gyarabb”, de „hígmagyarabb” politikával sem áltatni a szlovákiai gyalogmagyart. A szlovákiai magyarok a felmérések szerint jelezték: így, együtt megvan a globális támogatott- sági arány. Ám a különutas álmodozások veszélyesek. Abnormális állapot, hogy, ha a helyzet (és Ő) úgy diktálja, fel kell számolni e kis közösségen belüli egészséges pluralizmust, s át kell vonulni egy pártba. A szlovákiai magyarokat azonban nem a kis arányok izgatják, hanem - az önvédelmi reflex okán - a közös képviselet. Azazhogy: százszor inkább a közös, mint a semmilyen. S hogy hiteles emberek jelenítsék meg azt. Kis magyar utcai folklór... Dömötör Ede felvétele