Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-14 / 2. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1998. január 14. * 31. évfolyam Riport Negyvenöt éve, 1953 januárjában mutatták be a Tűzkeresztséget, g Sport A téli olimpiák hősei: Alberto Tómba, aki nem a rendőri 1 IT fizetéséből él... -L*-' 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. január 17-től 23-ig A kormánypárt változatlanságot akar Géza kék az ég Kövesdi Károly ______________ Gy erekkorom elcsépelt szlogenje a politikusok újévi kívánságai után jutott eszembe. Pontosabban a kormánypárti vezérek óhajai hallatán, akik, ellentétben az ellenzékiekkel, nyugalmat, békét, kék eget és egyebeket kívángattak a közszolgálati televízióban. Magyarán: maradjon minden úgy, ahogy van. Még magyarabbul: maradjon a kezükben a hatalom. Mert Szlovákiában csak akkor lesz nyugalom, ha ők (pontosabban Ő) maradnak az ország élén. Álláspontjuk érthető. A kormány külpolitikai sikerei után (kimaradás a NATO-ból és az Európai Unióból, feszült viszony a szomszédokkal stb.) az év első napjaiban a polgár ismét a bőrén érezheti áldásos tevékenységük hatását. Az áremelések megint úgy törtek rá, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegek, a munka- nélküliek, a minimálbérből élők, a nyugdíjasok és a kis keresetűek nem kapnak kompenzációt. Kormányunk úgy képzeli el a társadalmi békét, hogy az megint a leggazdagabb réteg érdekeit szolgálja. Azokét, akiket ő juttatott milliárdos vagyonokhoz, akiknek elengedte az adótartozást, s akikről nem szabad tudnunk, mit privatizáltak az elmúlt pár évben. A Nemzeti Vagyonalap főpápája nem is rejtette véka alá: semmi közünk hozzá, kik birtokolják az ország üzemeit, fürdőit, kőolajkészleteit, erdőit, mezőit. A Gézáknak ehhez semmi köze. Géza csak nyalja a holdat. Sőt. Géza nyugodjon bele abba, hogy az országnak nem lesz elnöke, pontosabban lesz diktátora, aki miniszterelnöki, elnöki jogkört megkaparint. Tökéletes kiütéses győzelem és társadalmi béke - az ország kilencvenkilenc százalékának megnyuvasztásá- val. Mert arról a kormánypárti urak hallgatnak, vajon az ország lakosainak miért csak egy (1) százaléka tudott tízezer koronánál nagyobb összeget költeni tavaly karácsonyi ajándékra. Az átlagos Gézák csak viseljék el az áremeléseket, miközben a kormány befagyasztja a bérüket. Ezek után csak találgatni lehet, hogyan tudnak egyáltalán életben maradni Szlovákia boldog polgárai, akikre úgy erőltetik rá a társadalmi békét, hogy közben az ország vezetői alkotmányt, törvényeket sértve dorbézolnak, és kiveszik a szájából a kenyeret. Vezércikk V. M. azt üzente... Miklósi Péter _______________ A kormányfő még az óesztendő legutolsó napjaiban adott nyilatkozatainak egyikében azt üzente, hogy Szlovákiában 1998-ban sem lesz igazán békesség, az ország ezért a legnehezebb éve elé néz a rendszerváltás óta. ízlelgetem e két egymásba kapaszkodó kijelentő mondatot, és megpróbálom kifigyelni, hogy minő indulatokat kelt bennem. Homályosan érzem, hogy most tulajdonképpen haragudni kellene, mert lám, Vladimír Meciar megint félvállról, érvelési kényszer nélkül, szervilis kormánypárti újságíró satnyácska kérdéseire válaszolva üzenget nekünk - és az bizony már a cigánynak sem tetszett, amikor az orvos nem a szemébe, hanem valahová máshová nézve állapította meg, hogy aranyere van! Más kérdés, hogy ettől - eléggé el nem ítélhető módon - csak pontosabb lett a diagnózis. Az ország valós állapotát rögzítő őszinte és pontos diagnózis viszont egyenesen nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz. Nemcsak a külföldnek volna rá szüksége, ha segíteni akar nekünk a demokrácia sajátosan szlovákiai betegségeinek gyógyításában, hanem elsősorban nekünk, itt élőknek: mélynemzeti gerincűeknek s megnevezhetetlen egyszerű gerinceseknek, politizáló elitnek és hallgatag többségnek - feltéve, ha az idén esedékes parlamenti és helyhatósági választásokon valóban segíteni akarunk magunkon. Ezért fontos, hogy ilyen-olyan ködösítés, üzengetés helyett végre egyértelműen kimondassák mindaz, ami egy ideje már úgyis a levegőben lóg. Igaz, a szókimondás - ha sután tálalják, rosszul időzítik - akár pánikot is kelthet; s ennek következményei az ország jelenlegi, labilis helyzetében szinte beláthatatlanok lennének. Vagy nagyon is beláthatok, de kezelhetetlenek. Ugyanakkor a bajok kormányzati eltussolá- sával olyan tempóban sokasodnak s tornyosulnak egymásra a gondok, hogy a világos beszéd, a valós gondok tételes felsorolása szinte már állampolgári kötelesség. Ám ha most a kormányzó pártok tájékáról azzal próbálna valaki visszavágni, hogy ez csúsztatás, elvégre a kormánykoalíció igenis előre jelezte és jelzi a Szlovákiára váró súlyos megpróbáltatásokat, a közszolgálati tévében, rádióban nyi- latkozgató miniszterelnök úr pedig duplán ezt teszi; nos, ha ilyen ellenvetés érkezne, jómagam akkor sem veszem fel a kesztyűt! Ha ugyanis a kormányzat is a gondok sokasodásáról beszél, sőt már előbb mondta, annál jobb. Akkor ugyanis már csak egyvalami hibádzik mind a kormánynál, mind az ellenzéknél: a vártnál is nehezebb helyzethez mérten cselekedni. Nem csupán a jó hangzás okán említem az ellenzéket is. Magától értetődik, hogy stílust váltani, lépést váltani, az 1994-es parlamenti választások után elnyomorított demokráciából valódi jogállamot, működőképes piac- gazdaságot, a nyugat-európai demokráciák számára is szalonképes társadalmi gyakorlatot teremteni csakis együtt lehet. Most még úgy áll a helyzet, hogy a kormányzati felelősség a koalíciót terheli; a gazdaság teljes ellehetetlenülését megakadályozó, intézkedéseiben fogaskerékként egymásba kapcsolódó jó programról viszont a mai ellenzéknek kell gondoskodnia. És csak ha már letett az asztalra egy ilyen, a szakértelmét és eltökéltségét igazoló programot, akkor derülhet ki, vajon alkal- mas-e az ország válságának eredményesebb kezelését ígérő „politműtét” végrehajtására. E jámbor óhaj csupán akkor válhat valósággá, ha szlovák és magyar ellenzék egyaránt rádöbbenünk: immár a 24. órában vagyunk. Ne várjuk hát meg, jó szlovákiai szokás szerint, amíg V. M. még egyszer azt üzeni... Álom, álom, édes álom... Prikler László felvétele
