Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-02-25 / 8. szám

12 1998. február 25. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Hullámtörés A tavalyi cannes-i fesztivál nagydíjas alkotása megérke­zett a hazai mozikba. „Egy­szerű szerelmi történet, olyasmi, ami néhány évvel ezelőtt meg sem fordult a fe­jemben, de most olyan kö­zönségnek akartam filmet készíteni, amely emberi ér­zelmeket akar látni, hús-vér figurákat, akikkel azonosít­hatja magát” - mondotta a dán rendező, Lars von Trier. Előző munkái - a szintén Cannes-ban díjazott Európa vagy a HBO-n rendszeresen műsoron tartott A bűn lélek­tana - sajátos látásmódúak, nem könnyen és nem min­den néző számára érthetőek. Ezért is meglepetés a Hul­lámtörés kristálytiszta törté­netével, közérthető, ám szo­katlan mondanivalójával. Az idő a hetvenes évek eleje, a helyszín Észak-Skócia. Az ottani zárt vallási közösség­ben él Bess, a fiatal lány, aki beleszeret Janba, az idegen földről érkezett olajfúró munkásba. Összeházasod­nak, bár a lány rokonai el­lenzik a kapcsolatot. Né­hány, szenvedélyes szere­lemben eltelt hét után Jan visszatér munkájához. Bess istenhez fohászkodik, hogy küldje vissza hozzá férjét. Az ima meghallgatásra ta­lál, ám Jan az ígértnél ko­rábban „érkezik”. Gázrob­banás történt, balesetet szenvedett, élet és halál közt van. Bess imádkozik, hogy szerelme életben ma­radjon. Jan túljut az életve­szélyen, de nyaktól lefelé teljesen béna marad. A férfi úgy érzi, nem foszt­hatja meg ifjú hitvesét a tes­ti szerelemtől, arra biztatja, keressen magának szeretőt. Elhiteti vele, hogy ezzel a gyógyulását segítené... A zord északi táj, a puritán közösség egyhangú, merev szabályoknak engedelmes­kedő élete döbbenetes hát­teret fest Bess és Jan érzéki szenvedélyéhez. A lány angyali jósága, tiszta hite érthetetlen a vallást dogmákkal azonosítók szá­mára. Heti hír ff Őrzik a mókamestert Nicolas Cage a filmrendezők, a filmes stábok réme. No nem azért, mert mondjuk egy-egy jelenetet tízszer-ti- zenötször kell felvenni vele. Ellenkezőleg, miatta még nem volt szükség ismétlésre filmforgatásnál. Legfeljebb a tréfái miatt, ugyanis nagy mókamester hírében áll. Se vége, se hossza a csínytevé- seinek. Egyik alkalommal például a forgatás megkez­dése előtt tréfából átrendezte a méregdrága díszleteket, westemkömyezetből orosz falut kreált némi fűrészelés­sel és ácsmunkával. Leg­utóbb a színésztársak és a stábtagok legnagyobb rémü­letére tökéletes szívrohamot produkált a forgatási szünet­ben. Természetesen hamar kiderült, hogy kutya baja, csak tréfa volt az egész. Ettől az esettől kezdve Nicolas minden filmforgatásnál „vé­dőőrizetet” kap, így próbál­ják elejét venni a rendezők és a gyártásvezetők ijesztő és költséges mókáinak. Kecskés Marika rendezni készül. Cseh bábjáték Komáromban. Energiák sodrásában Énekeltem, táncoltam, szórakoztattam a gyerekeket, a drámai szerep még várat magára. Remélem, nem sokáig. Dömötör Ede felvétele BárányJános ____________ Há rom szerep áll mögötte a Komáromi Jókai Színházban. Egy elszegényedett úrilány, egy cifraruhás lokáltáncosnő, egy életre kelt fabáb. Egy szí­nésznő három arca. És mennyi energia, hány próba, estéről estére megélt előadás! Kecskés Marika belelendült, de vannak még tartalékai. A kihívások embere voltam mindig. Akkor foglalkozom a teendőkkel, amikor már zajla­nak körülöttem az események. Ösztönösen reagálok minden­re. Mögöttem a komáromi évad fele, de nem is éreztem az idő múlását. Annyit dolgo­zom, amennyi jólesik. Bírnék többet, de ilyen tempó mellett marad időm magamra is. Szeptemberben Bella kisasz- szony szerepét hagyta rád a Győrbe szerződött Stubendek Katalin a Légy jó mindhalálig című musicalben. Sokáig úgy éreztem, kilógok a sorból. Nem találtam a helyem az előadásban. Azt éreztem, sablonos vagyok. Talán, mert kevés időm volt a szerepre. Ví­vódtam. Azután valahogy elő­adásról előadásra sikerült kö­zelebb kerülnöm ehhez a - szövegkönyv szerint - tizen­nyolc éves lányhoz. Ma már jó játszani. A rengeteg gyermek- szereplőnek külön örülök, mert nagyon szeretem a gyere­keket. Miattuk olyan izgalmas minden előadás. A Hyppolit, a lakáj Mimije pe­dig izgalmas nő. Több férfi fejét is el­csavarja ez a kurti­zán. Felvállaltam. Azt, amilyen, a len­ge ruháját is, köny- nyedén játszom, ilyen a nő. Zselízen mégis izgultam. És nemcsak én. Mokos Attila megbetege­dett, s mi Várfy Sándort vártuk Makáts Csabá­nak. Amikor felgördült a füg­göny, még útban volt Székes- fehérvárról. Szó szerint beesett a színpadra. Senki sem tudta, mire számítson, mert az ő előadásuk más, mint a mi­énk. Végül minden nagyszerű­en sikerült. Jelenetünkben a szemünkkel kommunikáltunk, odafigyeltünk egymásra. Pinokkiónak bizonyára na­gyon örültél. Bábszínésznő hálásabb szere­pet nemigen kívánhat! De nem­csak ezért örültem neki. Azért is, mert gyermekeknek készült, nekik a legjobb játszani. A gyer­mekek leikéhez kell utat talál­ni, bevonni őket a játékba, s hagyni, hogy a hatása alá kerül­jenek. Fincza Erika, a darab budapesti koreográfusa sze­rint is ez adja az előadás értékét. Elejétől fogva úgy terveztem, hogy a mozgásra építem fel a szerepet, Erika ezt elfogadta, és rengeteget segített. A premieren úgy re­agáltak a gyerekek, ahogy ter­veztük. Nem olyan bonyolult az ő lelkűk, mint gondolnánk, csak mi már elfelejtettük azt a fajta tisztaságot, ami számukra természetes. Nemsokára bábelőadást ren­dezel. Felkértek rá, vállaltam. Egy újabb kihívás. Már fordítok egy cseh bábjátékot. Ötsze­replős a darab, egy fiú és négy lány játssza. A lányok a négy évszakot keltik életre, meglá­togatják a fiút, s el­mesélik neki két hópehely történe­tét, melyek először vízcseppekké vál­toznak, majd a me­se végére ismét hó- pelyhekké. A ter­mészetben történő változásokat mu­tatják meg, ahogy a négy évszak alatt történnek. Szóval mese a mesében. Címe még nincs. Majd ha befejeztem a fordítást. Ki tervezi a bábokat, a díszle­tet? Roman Anderle, aki ezt tanul­ta a főiskolán. Együtt végez­tünk, nagyon jó vele dolgozni. Mit vársz még a komáromi évadtól? Talán akad egy igazi drámai szerep. Olyan stúdiómunka, ami komoly rendező-színész partnerkapcsolatra ad lehető­séget. Énekeltem, táncoltam, gyerekeket szórakoztattam, a dráma még várat magára. Amúgy nem panaszkodom. So­kat vagyok színpadon. Színpa­don kívül pedig uta­zom. A pozsonyi fő­iskolára, konzultál­ni. Édesanyámhoz Besenyőre. Fontos, hogy mindig a sze­retteim, a barátaim közelében legyek. Hiányzik majd a színház, ha ősszel ismét iskolapadba ülsz? Már érzem, hogy igen. El­mondhatatlan érzés játszani. Együtt lenni azokkal az embe­rekkel, akik ugyanazt teszik, ugyanazt szeretik, mint én. Azok az igazán jó találkozá­sok, amikor együtt álmodo­zunk valamiről, s én is el­mondhatom, miképp gondo­lom. Amikor adhatok is vala­mit a főiskolán tanultakból, de kaphatok is az ő tapaszta­lataikból. Mert ez az életem lényege. Szeretni és szeretve lenni. A rengeteg gyermek- szereplőnek külön örülök. Fontos, hogy mindig a szerette­im, a bará­taim közelé­ben legyek. Spielbergék a bíróság előtt. Debbie Allen tíz évig dolgozott az Amistad-sztori tervén, mielőtt átadta a világhírű rendezőnek. Tizenkét vádpont a hollywoodi mozicézár ellen Jóformán be sem fejeződött Spielberg új filmje, az Amistad forgatása, máris a figyelem középpontjába került. Csak­hogy ez a publicitás nem a reklámkampány része. Barba­ra Chase-Riboud plágiumper­be fogta a Dream Works stúdi­ót, amiért - úgymond - ellop­ták Echo of Lions (Az oroszlá­nok visszhangja) című regé­nye ötletét. „Ez a legfelháborítóbb ügy a praxisomban” - mondja az írónő ügyvédje, aki tízmillió dollár kártérítést követel ügy­felének, és azzal fenyegeti Spielbergéket, hogy megaka­dályozza a film bemutatását. Az alperes jogi képviselője az­zal érvel, hogy a szóban forgó terjengős, unalmas, zavaros és hamis írásmű megfilmesítésre alkalmatlan. Tény és való, hogy a regény és a film egy­azon történelmi eseményt dol­goz föl. 1839-ben az Amistad nevű spanyol hajó Afrikából rabszolgákat szállított Ameri­kába. A szabadságuktól megfosztott feketék eltépték láncaikat, és megölték a hajó legénységét. Két hónap múltán a tenger New York közelében partra sodorta az Amistadet. A láza­dókat őrizetbe vették. John Quincy Adams, az akkori ál­lamelnök a legfőbb törvény­hozó testület előtt védőbeszé­det mondott, amellyel elérte, hogy az Afrikából elhurcolt zendülők visszanyerjék sza­badságukat. A történet hollywoodi fejeze­te: 1984-ben Debbie Allen szí­nésznő, koreográfus megsze­rezte az Amistad-sztori meg­filmesítési jogát. Tíz évig dol­gozott a film tervén, amíg át­adta azt Spielbergék cégének. 1988-ban Chase-Riboud elké­szítette regénye filmváltozatá­nak piszkozatát, és jó ismerő­se, Jacqueline Onassis köz­benjárásával eljuttatta Spiel- bergéknek. A producerek jó­nak találták a vázlatot, de nem éltek a megfilmesítés le­hetőségével. így hát érthető az írónő döbbeneté, amit Spiel­berg új filmjéről, az Amistad- ről értesülve érzett. Chase- Riboud 12 vádpontot hoz fel Spielbergék ellen. A plágium tényét többek kö­zött arra alapozza, hogy a filmben is szerepel a lázadók vezérének fia, akiről a törté­nelmi dokumentumok nem tesznek említést, ellenben a regényében fontos szerepet játszik. Ugyancsak ő találta ki a filmben is szereplő figu­rát, a rabszolga-felszaba­dítás eltökélt hívét. A „bűnlajstrom” leg- elgondolkodtatóbb tétele David Fran- zoni személye. Ő ugyanis annak idején részt vett Dustin Hoffman stúdiójá­nak megbeszélésein, amelyek során az Echo of Lions megfil­mesítéséről tárgyaltak. David Franzoni, Spielbergék forga­tókönyvírója most tagadja, hogy olvasta volna a regényt. Az alperes és a felperes egy dologban egyetért: az Amis­tad-sztori Amerika fekete bő­rű lakossága számára olyan je­lentőséggel bír, mint a Schind­ler listája a zsidóknak. Mindkét fél sajnálja, hogy a per árnyékot vet a legjobb szándékkal készült film bemu­tatására. R.T.

Next

/
Thumbnails
Contents