Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-23 / 297. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 17. PANORÁMA Vándormadár. Csak a nyarat tölti nálunk. Kivételek azonban köztük is akadnak. Például ez. SZABÓ C. LÁSZLÓ Gyerekkorunk egyik legvarázsosabb madara. Varázsos, mert sokáig hittűk anyánk meséjét, mely szerint kendőbe kötözve, hosszú csőrében tartva, messzi földről repült velünk, majd bedobott a kéménybe és kormosán érkeztünk. Mi aztán maradtunk, a gólya viszont nyár végén útra kelt, végtére is vándormadár. Ezt csak később, nyiladozó észszel tudtuk meg, de hogy mikor és hogyan kerültünk messzi földre, arról már nem szólt a mese. Tízéves kóromban nagynénémtől csodás ajándékot kaptam. Fekete István regényét, a Kelét, amelynek hőse egy tört szárnyú gólya. Nekem ez a Kele igazi jóbarátom lett. Álmaimban ott fészkelt az ágyam mellett, reggelente ő ébresztett, ha gólyát láttam a határban, egyedül csak rá gondoltam. Azóta elmúlt egy kis idő, de a gólyákat, szépségük, kitartásuk, éberségük révén ma is csodálom. Pedig a szó legszorosabb éretelmében ragadozók. Mohóságukban nemcsak a békát, a halat, a siklót falják fel, hanem a madárfiókákat, a vakondokat, sőt a kisnyulakat is. Ha éhesek és nem találnak táplálékot, még a saját fiókáikat is elfogyasztják. És mégis! Van bennük valami varázslatos. Most, hogy e két film kapcsán állatlexikonokban böngésztem, meglepő adatokra bukkantam. Megtudtam például, hogy a gólya hetven évet is megélhet. Vagy, hogy a Földközi-tengert sosem repüli át, hanem a szárazföldön körülvándorolja, és vagy Spanyolországon és Marokkón, vagy a Boszporuszon repül be Afrikába. És hogy a napi sebességük a 400 kilométert is meghaladja. Gondolták volna? Álmaimban ott fészkelt az ágyam mellett... ni. Egy napot töltött a társaságunkban, de mondhatom: azon a napon vele volt e legkevesebb gondom. A színészekkel sokkal többet kellett foglalkoznom." Gyarmathy Lívia (Recsk, Szökés) harmincperces dokumentumfilmet forgatott az idén A mi gólyánk címmel. Ez a „magyar" gólya ugyanis abban különbözik többi társától, hogy az ősz közeledtével nem áll be a seregbe, nem vállalkozik a három hónapos déli magasrepülésre, hanem Magyarországon, egy Somogy megyei faluban vészeli át a telet. Természetesen nem a szabad ég alatt, szélnek, hónak, fagynak, jeges esőnek kitéve. Háziállatok között egy pajtában, majd a plébánián, ahol ugyancsak szeretik. „Tavasszal aztán elkezd nagytakarítani, tatarozni - meséli Gyarmathy Lívia. - Rendbehozza fészkét, kicsinosítja magát, tesz néhány szélesebb kört a falu felett, majd miután megérzi a meleg széláramlatokat, szerelmes kelepeléssel várja a párját. Lírai, mondhatnám nosztalgikus filmet készítettem, melyben a gólya fentről néz, a magasból figyel bennünket, s gondolja a magáét. Akárcsak az emberek, akik lentről lesik, hogyan szépítkezik, hogyan varázsolja újjá a tél által megtépázott fedetlen házát. A tavasz beálltával aztán felkészül a természettől kapott szerepére, tojásokat költ, fiókákat nevel, megtanítja őket repülni, vadászni, lápos réteken, mocsarakban portyázni. A mi gólyánk nem természetfilm. Finom iróniával átitatott, érzelmekkel átszőtt dokumentum, amelyben ott a párhuzam ember és madár között. Az összevetések teszik érdekessé a filmet. Azok a momentumok, amelyekben egyértelműen kiderül: miként viselkedik bizonyos helyzetekben az ember, és hogyan reagál ugyanabban az érzelmi állapotban a gólya. Beszélhetünk-e különbségről, s ha igen, milyen mértékben?" Török? Lengyel? Egyiptomi? Milyen nemzetiségű madár a gólya? Igazából hol az otthona, melyik országban? Vagy ő is csak világpolgár? Egy biztos: északon is, délen is, keleten is, nyugaton is hozzánk tartozik. S ahogy Kosztolányi írja a Zsivajgó természetben: „Bizony, hékás, féligmeddig a családhoz tartozom. Most azonban közölhetem veled, hogy nem én hoztalak. Valaha én is ezt hittem, gólyafiók-koromban. De azóta az anyám engem is felvilágosított." A Szlovák Nemzeti Galéria Barokk című nagyszabású kiállításával ünnepli a keresztény kultúra évét Nosztalgiázás a művészet templomában TALLÓSI BÉLA Pozsony. Pár nappal ezelőtt, mintegy a karácsony hangulatát emelve, a Szlovák Nemzeti Galéria a barokk templomává lépett elő. Barokk című nagyszabású kiállításával ugyanis egy olyan összegző képet próbált felmutatni a szlovákiai barokkról, nemzetközi kontextusba állítva azt, amilyet eddig még nem kaphatott a hazai közönség. Emellé A barokk és a jelenkor - Az elveszett paradicsom című kisérőkiállításon azt is megpróbálja feltárni, hogy a barokk nem egy halott, történeti, időben lezárt művészet, hanem olyasmi, amely kihat a mára. Hatása, üzenete, formai megnyilvánulásai jelen vannak a legmodernebb irányzatokban, az újkeletű műfajokban, akár az installációkban vagy objektekben is. Ez az összefüggéskeresés egyfajta szellemi nosztalgiázás. Á barokkhoz való visszanyúlás a kortárs művészek részéről pedig értelmezhető úgy is, mint az „elvetett paradicsom" feletti sajnálkozás egy olyan korban, amelyben az ember elvesztette a világgal való egységének érzését. E kiállítás mintegy megelőlegez egy sorozatot. A Szlovák Nemzeti Galéria ugyanis olyan feladatot vállalt, amelynek teljesítésével hiányt pótol. Vagyis az érdeklődők kezébe ad egy hatkötetes kiadványt, amelynek egyes darabjai a szlovákiai művészet egyes korszakait dolgozza fel. Ezekhez, mintegy a leírtakat illusztrálandó, kiállítások is készülnek. A már elkészült, kiadott, bemutatott barokk után egy-egy fejezetet kapna a legrégibb korok művészete, a gótika, a reneszánsz, majd a tizenkilencedik és a huszadik század művészete. Jövőre rendezői koncepcióként az aktualitást mint szempontot előtérbe helyezve, a huszadik század művészetét prezentálná a nemzeti képtár. Megközelítőleg a kilencvenes évek elején született egy részletes, teljes szlovákiai művészettörténet kiadásának az ötlete, a galériának abban a korszakában, amikor Zuzana Bartošová, illetve Eva Trojanová művészettörténészek álltak az intézmény élén. Amikor a bársonyos forradalmat követően a nemzeti képtárban más, európai szelek kezdtek lengedezni. Áztán egy olyan éra következett, amely majdnem kisöpörte a képtárból Európát. Szponzori segítséggel mostanra mégis sikerült megvalósítani valamit az ödetből, s tető alá hozni az első kiállítást, bemutatva a barokk kor szlovákiai vonatkozású műkincseit, s 2200 példányban kiadni az ezt dokumentáló és feltáró kötetet, amely jelenleg csak a nemzeti galériában kapható ezerháromszáz koronáért. A könyv eladásából befolyó pénzből készítené elő a galéria saját munkatársaival, illetve külső munkatársakat bevonva ajövő évi kiállítást, valamint az ahhoz tervezett ldadványt. Szlovákia különféle múzeumaiból, képtáraiból, templomaiból gyűjtötték össze a kiállított műveket, illetve kisebb részüket Magyarországról és Ausztriából kölcsönözték. A megnyitó előtt tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre, vajon a rendezők gondoltak-e azokra a műalkotásokra, amelyeket „eltulajdonítottak Szlovákiából", Ivan Rusina, a kiállítás kurátora, anynyit mondott: „Nem tudom, hogy lennének eltulajdonított híres alkotások." A mustra amelynek barokk része a nemzeti galéria kiállítótermeiben, jelenkori része a Mirbachpalotában látható - csak mesterműveket vonultat fel, a másodés harmadrangú alkotásokat nem sorolta be a kollekcióba. Karácsonyi mesék VOJTEK KATALIN Áldott dickensi évek, amikor az élet még lassan folydogált, és mindenre volt idő! Arra is például, hogy Dickens halhatatlan Karácsonyi énekének hőse, Mister Scrooge gonosz, önző, harácsoló uzsorássá váljon. Ehhez, persze, hosszú évek, sőt évtizedekkellettek, mert ifjúkorában Mister Scrooge is olyan kedves, bohó, lelkes és üres zsebű fiatalember volt, mint a legtöbb. Évtizedekig kellett munkálkodnia ahhoz, hogy azzá a megátalkodott, kapzsi pénzeszsákká nője ki magát, amilyennek a Karácsonyi ének kezdetén megismerjük. Hiába, a dickensi idők vadkapitalizmusa még nem volt olyan fejlett, mint ez a mostani miénk, amikor a privatizáció jóvoltából máról holnapra hullanak mesés vagyonok szerencsés egyesek ölébe. De Dickens nem fogott volna hozzá történetének megírásához, ha ez a vérszopó uzsorás élete végéig megmarad sima vérszopó uzsorásnak. Nem! Neki arra is adatott idő, hogy egy rémálom hatására megjavuljon, és sietve jóvátegye gonoszságait. Nem tudom, mit kezdene Dickens ezzel a figurával, ha ma itt élne közöttünk. Mert igaz, hogy mindenen és mindenkin keresztülgázoló harácsolok ma is vannak, de nem biztos, hogy megadatik nekik az öregkor, még kevésbé a megjavulás lehetősége. A mi Scrooge-aink életük virágában szoktak felrobbanni, az autójukkal együtt, de nem holmi magasabb rendű igazság büntető haragja, hanem egy másik Scrooge időzített bombája által. Az igazság és büntetést osztó keze kedvelőinek sietve hozzátehetjük, hogy általában a másik Scrooge sem végzijobban, igaz, hogy őt meg egy harmadik Scrooge teszi el láb alól. De ez már nem Dickens, hanem a Végtelen történet. Aztán itt van a másik halhatatlan karácsonyi mese, Andersentől, a gyufaárus kislány szomorú története. Ez is boldog idők szép emléke, amikor a gyufaárus kislány csak megy, mendegél a karácsonyi díszekbe öltözött nagyvárosban, és csupa boldog, jól szituált emberrel találkozik, akik között még véletlenül sem találtatik egy, aki olyan szegény és nyomorult lenne, mint ő. Ez az elgondolkodtató körülmény az egykori Koppenhága elmaradott városrendezési megoldásairól tanúskodik, a praktikus, többfunkciójú aluljárók hiányáról. Ma Gyufaárus, akarom mondani Petárdaárus az első aluljáróban sorstársakra és rokon lelkekre lelne, akik hasznos útmutatásokkal látnák el, hogyan indíthatná nagyobb részvétre pénzesebb embertársait. Néhány csöpp bú felejtető segítségével még egy kis meleget is juttatnának elgémberedett tagjaiba és vidámságot a szívébe. Megédesítenék Petárdalány karácsonyát. Ez csúnya volt, elismerem, elnézést. Az igazi ünneprontás még kicsit várat magára, de türelem. Az is eljő, ha jő az est, és mi ott állunk a szépen feldíszített karácsonyfa alatt, s valaki, aki bennünket nagyon szeret, és hosszas, boldog töprenkedés meg némi lótás-futás után vett nekünk egy barna pulóvert, látja kicsit tanácstalan arcunkat, és hallja, ahogy a pulóvert nézegetve ezt mondjuk: ,Jaj, de szép, csak kár, hogy barna." Ez egy univerzális mondat, mindenfajta ajándékra alkalmazható és tetszés szerint variálható, a hatás garantáltan nem marad el. De inkább mindenfajta variálás nélkül nyeljük le. Ne mondjuk ki. Legalább karácsonykor ne. Karácsony időpontjáról számtalan legenda létezik Milcor született Jézus? MTI-PANORAMA Karácsony, a legnépszerűbb keresztény ünnep időpontjáról számtalan legenda és magyarázat szól, de egy bizonyos, hogy Jézus születése, amelyet ilyenkor világszerte ünnepelünk sem a nulladik, sem a Krisztus utáni első évben, s még kevésbé december huszonnegyedikén történt, bár a naptárak ezt sugallják - állította egy osztrák néprajzkutatókból és történészekből álló társaság, amely hosszas kutatásainak eredményeit a napokban tette közzé Bécsben. Aki a Bibliát kérdezi, több választ is kaphat a kérdésre, hogy mikor született Jézus Krisztus. Ä lehetőségek az időszámításunk előtti néhány évtől az időszámításunk szerinti hatodik-hetedik évig terjednek. Ha viszont valaki a látványos csillagászati együttállásokból indul ki, akkor arra jut, hogy Jézus születése a Krisztus előtti első, vagy második évre tehető. A december huszonötödikéi dátum nagy valószínűséggel a rómaiak által az időszámításunk szerinti harmadik évszázadban bevezetett „sol invictus" pogány ünneppel függ össze. Az időpontnak bizonyára köze van a téli napfordulóhoz is, amely valójában december huszonegyedikén zajlik le, de legkorábban december huszonötödikén érzékelhető. A hagyományok szerint az első keresztény karácsonyt 336. december huszonötödikén ünnepelték Rómában. Az ünnep eredetének ilyetén értelmezésénél egyszerűbb a váMildorfer Szent József Jézussal című alkotása jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria Barokk című kiállításán látható (Jarmila Učníková reprodukciója) lasz arra a kérdésre, hogy ha mindez így van, akkor Jézus Krisztus születését miért nem december huszonötödikén, hanem egy nappal előtte, vagyis huszonnegyedikén este ünnepeljük. Elegendő több hajdani fejlett kultúra naptárértelmezésére gondolni: az ókori görögök úgy látták, hogy a nap nem éjféltől éjfélig tart, hanem naplementétől naplementéig. így az előeste már a következő naphoz számított - magyarázták az ünnep dátumát az osztrák tudósok. Plébánián a karács onyi gólya Szép madár. Kecses, elegáns, méltóságteljes. Járása lassú és kimért. Tartása egyenes. Fent a magasban olyan, mint egy vitorlázó repülő. Lent a földön félve, őgyelegve közlekedik. Örömében (vagy dühében) kelepel. Máskor rekedten sziszeg. De dörmögni, sőt - bármennyire hihetetlen - nyávogni is tud. Eva Borušovičová A csillagokat is az égről című, nemrég bemutatottjátékfilmjében többször is megjelenik a gólya. „Én nagyon féltem az elején, hiszen figyelmeztettek, hogy a gólya kezelhetetlen - meséli a rendezőnő. - Őt nem lehet formálni, idomítani, betanítani. Okos állat, de nem alkalmas arra, hogy szerepet játsszon. Ezek után világossá vált számomra, hogy mindent úgy kell felvennünk, ahogy ő akarja. A mi gólyánk azonban igazi színész volt. Nyugodt, kíváncsi madár. Sokszor az volt az érzésem, hogy érti, amit kérek tőle. Van egy érdekes jelenet a filmben: a nagymama, a lánya és az unokája bögrébe szedik a hullócsillagokat a padláson. Akkor jelenik meg először a gólya. Különös helyzet volt. Kivettük a hordozható ládából, és mivel a jelenetek szünetében nem akartuk visszadugni, ott sétált köztünk szabadon. Minden érdekelte őt. Még a kamerába is belenézett. Mi meg úgy járkáltunk körülötte, olyan óvatosan, mint egy lassított filmben. Nem akartuk megijeszteni. És később is együttműködött velünk. Zuhogott rá az általunk előállított eső, mégsem tiltakozott. Kibírta. Nem akart elrepülni. Szerintem az állatoknak is van hatodik érzékük, mert a mi gólyánk mindig tudta, mire kérjük. A kamerát persze csak akkor indítottuk el, amikor már elkezdett játszaSzerelmes kelepeléssel várja párját (ČTK-felvétel) Seegen: Kálvária (1761)