Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)
1998-11-06 / 257. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 5. RÉGIÓ 3 Egyéves az Etnológiai Központ. Tervei között szerepel a szlovákiai magyarok néprajzának feldolgozása Modern műhely szeretne lenni Komárom. Egy éwel ezelőtt, 1997. október l-jén jött létre - kizárólag alapítványi támogatásokból a Fórum Társadalmi Intézet keretében a komáromi Etnológiai Központ. KAMONCZA MÁRTA A központ a szlovákiai magyar népesség kultúrájának tudományos igényű néprajzi kutatását, az eredmények dokumentálását és közzétételét tűzte ki feladatául. Komárom egyik legimpozánsabb épületében, a Tiszti Pavilon dísztermében az elmúlt héten Liszka József, az Etnológiai Központ vezetője számolt be az intézmény működéséről. „A néprajztudomány hagyományos kutatási területeinek vizsgálata mellett az Etnológiai Központ kutatási prioritásai között elsősorban az interetnikus kapCéljai elérése érdekében kutatási programokat dolgoz ki. csolatok vizsgálata, a változásvizsgálatok, valamint a szakrális néprajzkutatás szerepel. Az öszszehasonlító néprajztudomány (etnológia) legfrissebb elméLiszka József: „Tanulságos eredményeket hozhat annak vizsgálata, hogyan hatottak az impériumváltozások a népi kultúrára." Görföl Jenő felvétele) leti-módszertani eredményeinek (kulturális antropológiai módszerek, oral history, interkulturális kommunikáció stb.) figyelembevételével és alkalmazásával az európai etnológia modern szlovákiai magyar műhelye kíván lenni. Céljai elérése érdekében (országhatárokon is átnyúló) kutatási programokat dolgoz ki és bonyolít le, illetve bekapcsolódik az ilyen jellegű projektumokba" - vázolta fel a központ legfontosabb célkitűzéseit Liszka József. Szavai szerint az interetnikus kapcsolatok kutatása során három projektumra - interetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északnyugati részén, illetve a Pozsony környéki német, szlovák és magyar népesség között, valamint az interetnikus kapcsolatok alakulása Komáromban az utóbbi fél évszázad során - a központ több-kevesebb alapítványi támogatástkapott. A változásvizsgálatok kapcsán a központ vezetője kiemelte: „A hagyományos népi kultúra teljes mértékű felbomlása előtt a magyarok (is) lakta egykori felsőmagyarországi területek Cehszlovákiához kerültek. Tanulságos eredményeket hozhat annak vizsgálata, hogyan hatottak az impériumváltozások (1918,1936,1945), majd a szövetkezetesítés, illetve egész máig hatóan az 1989-es változások az amúgy is egyre alakuló népi kultúrára. Az Etnológiai Központ hosszú távon egy olyan néprajzi összefoglalás létrehozására vállalkozik (a »szlovákiai magyarok néprajza«), amely egyrészt megkísérli rekonstruálni Szlovákia magyarok lakta területeinek népi kultúráját századunk első évtizedeiben, másrészt bemutatja azokat a hatásokat, változásokat, amelyek e népi kultúrát az elmúlt nyolc évtized során érték." Az Etnológiai Központ létrehozta a Szakrális Kisemlék Archívumát. „E vállalkozás célja, hogy a dél-szlovákiai települések kataszterében található szakrális kisemlékek - útmenti keresztek, képoszlopok, szentek szobrai, kis kápolnák - teljességre törekvő adatbázisát teremtse meg" - hangsúlyozta Liszka József. Napról napra zsugorodik a Slovnaft vajáni üzeme Már tizenhat évesen elkezdte a szakmát Újabb alkalmazottak kerülnek az utcára Letartóztatták a maffianövendéket A Nemzeti Vagyonalap Elnöksége még 1995 augusztusában döntött az 1974-ben létrehozott és húsz évig jól működő Slovnaft vajáni üzemének eladásáról. Az üzemrészleget a Slovintegra Rt. kapta meg. A privatizálás után egyre több szó esett a létszámcsökkentésről, az elbocsátásokról, de mindenki reménykedett, talán kósza a hír. Nem az volt, mert a 220 alkalmazott közül mintegy 150-en hamarosan megkapták a felmondást. A részvénytársaság felügyelő bizottsága 1996 januári ülésén mindezt az átlagéletkor csökkentésével, a szakképesítés színvonalának emelésével indokolta, de valójában ekkor kezdődött az üzem felszámolása. Többen már korábban más munka után néztek, akik pedig nem találtak más lehetőséget, maradtak, amíg lehetett. Az üzem akkori illetékesei azzal magyarázták a leépítést, hogy a részvényesek nem tartják gazdaságosnak a keleti piacról behozott kőolaj feldolgozását, ezért úgy döntöttek, hogy tartályok raktározására, tartálykocsik feltöltésére, illetve a kőoíaj tárolására használják az üzemet. Ehhez pedig nincs szükség sok alkalmazottra. Mára száz dolgozó maradt, nekik is meg vannak számlálva a napjaik; az üzem tovább zsugorodik, sőt hamarosan felszámolják, mert három társaság, a több mint 50 %-kal rendelkező Slovnaft, a Wigro és a Sipoks vegyipari termékek behozatalával foglalkozó kft.-vé alakítja át. Év végéig további 30 dolgozót bocsátanak el, majd később ugyanennyit. 40 személyt az alakuló SWS Kft.-be helyeznek át, januártól azonban az ő sorsuk is bizonytalanná válhat, (kat) ARANYOSMARÖT Megdöbbentő zsarolási ügyre derült fény a minap Aranyosmaróton. Az egyik szaktanintézet tizenhat éves diákját a múlt héten felkereste egy vele egykorú barátja, és megfenyegette, hogy ha két napon belül nem fizet ki neki kétezer koronát, akkor a családjával együtt halálfia lesz. Mivel tudta, hogy félős, hiszékeny fiúval van dolga, a történetet megfűszerezte azzal, hogy ő csak közvetítő, a pénz a helyi maffiának kell. A véletlen is úgy akarta, hogy a megfenyegetett fiú még aznap három feketekalapos, napszemüveges férfit látott egy fekete Mercedesben az iskola előtt meg volt tehát győződve róla, hogy ennek a fele sem tréfa. Mindent elmondott a szüleinek, akik megígérték, hogy odaadják neki a kétezer koronát, de még ki kell venniük a bankból. Az egész tranzakció egy nappal eltolódott, amit a zsaroló szerint a maffia nagyon rossz néven vett. Végül a pénzátadásra egy buszmegállóban került sor, de az ifjú maffianövendék nem sokáig ...megígérték, hogy odaadják neki a kétezer koronát. örülhetett a zsákmányának. Pár lépés után letartóztatták a rendőrök, akiket a megzsarolt fiú édesanyja értesített, és tanácsukra a bankjegyek számát is feljegyezte. A kihallgatások során kiderült, hogy az egész maffiamesét a zsaroló találta ki, mivel egy helybeli romának tartozott. Fiatalkorú lévén legfeljebb másfél év börtönbüntetésre számíthat. (vrabec) Ünnepel a harmincéves Csengettyű A kassai Magyar Tannyelvű Alapiskola Csengettyű kórusa holnap ünnepli harmincéves születésnapját, amelyre a kórus mindenkori tagjait, segítőit és barátait várják. A helyszín az alkalomhoz illő: a kassai Művészetek Háza. (juk) Kassa, Művészetek Háza, szombat 10.30 Verseskötet: Az életfa árnyékában A Palóc Társaság Nyelvédesanyánk című rendezvénysorozatának keretében ma este az ipolynyéki művelődési házban mutatják be Hrubík Béla Az életfa árnyékában című verseskötetét, -dzsár Ipolynyék, péntek 18.00 Új bemutató a Jorik Színpadon Idei első bemutatóját tartja az ismert alternatív színház a kassai bábszínház épületében. Tennessee Williams három egyfelvonásosát tűzték műsorra. Az előadás címe Lerombolni való ház. Mindhárom darab a nemzedékek közti szakadékot, valamint az illúziók és a valóság közti különbséget mutatja be. (juk) Kassa, nyilvános főpróba péntek 19.00, bemutató vasárnap 19.00 Előadások a Skabela-Bóna programról A Fórum Intézet holnap Királyhelmecen, a Városi Hivatal nagytermében rendezi meg a Skabela-Bóna új nyelvoktatási programmal kapcsolatos szemináriumát, (ú) Királyhelmec, szombat 9.00 Pedagógustalálkozó neves előadókkal Holnap tartják a Palócföldi Pedagógusok VI. találkozóját az ipolybalogi alapiskolában. Az összejövetelen neves magyarországi - Czímer László, az Oktatási Minisztérium közigazgatási főtanácsadója, Antalné dr. Szabó Ágnes, az ELTE adjunktusa - és hazai Szigeti László, Dolník Erzsébet, Ádám Zita - vendégek előadásait hallgathatják meg a résztvevők, -bgyIpolybalog, szombat 9.00 Újabb gyalogtúra az Encián klubbal A kassai Encián Turistaklub vasárnap a következő útvonalon szervez gyalogtúrát: Kassa - Eprestető - Ottilia menedékház - Rákóczi-forrás - Bankófüred - Kassa, (juk) Kassa, vasárnap, indulás 7,40-kor a Lokomotíva sportpályáról, érkezés kb. 13 órakor Születésnapi Ajándékszóró Ma folytatjuk a Születésnapi Ajándékszóró szelvényeinek közlését. Ezeket a szelvényekel a gyertyákat az Új Szóból, a szíveket a , r__ Vasárnapból kivágva a játéktervbe beragasztva a játék végén küldje el a kiadó címére: Vox Nova, a. s. Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava. A borítékra írják rá: Ajándékszóró. Gálaműsorunkat a KOM-ART művészeti ügynökség, Héger Rudolf, Komárno szervezi. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS; VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 8-12 FOK ÉszakkeletSzlovákiában az időjárás még kedvezőtlenül hat a mozgásszervi betegségekkel küszködők egészségi állapotára; erősek maradnak a reumások fájdalmai. Epilepsziás roham, fejfájás és depresszió szintén előfordulhat. Jó napjuk lesz viszont a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek. Az ország más részeiben az időjárás kedvezően hat az érzékenyek közérzetére. Fokozódik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosító készség. Szombaton a • Baktérium a fedő alatt • Mindenkinek van egy álma • Popmúzeum ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.46 - nyugszik 16.24 órakor. A Hold kel 18.39 - nyugszik 09.04 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 515, apad; Medve: 450, változatlan; Komárom: 490, változatlan; Párkány: 425, árad. Változóan felhős lesz az égbolt. Északon helyenként előfordulhat csapadék. A kora délutáni hőmérséklet 8 és 12 fok között, északon 5 fok körül alakul. A nyugati szél a hegyekben megerősödhet. Szombaton jobbára derült időre számíthatunk. Vasárnap Észak- és Kelet-Szlovákia fölött megnövekszik a felhőzet, s néhol kevés csapadék is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2, a legmagasabb nappali 4 és 8 fok között, délen 10 fok körül várható.