Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)
1998-11-17 / 266. szám, kedd
Mai mellékletünk • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerkőcöknek A sikeres megfejtők között ajándékot sorsolunk ki. Fagyhalálok Moszkva. Az orosz fővárosban az elmúlt héten 13 ember szenvedett fagyhalált és 210 embert szállítottak kórházba fagyási sérülésekkel, illetve testük vészes kihűlése miatt. A jeges utakon, járdákon 266 ember esett el olyan szerencsétlenül, hogy törésük vagy komolyabb zúzódásuk a mentők beavatkozását igényelte. Az áldozatok többsége alkoholista vagy hajléktalan volt, az utóbbiak számát csaknem százezerre becsülik. Moszkvában november eleje óta tart a rendkívül hideg idő. (MTI) Kedd, 1998. november 17. Ára 7 korona • 51. évfolyam, 266. szám VÉLEMÉNY Ez a gyár eladó Határozott kormányintézkedésre volt szükség ahhoz, hogy a költségvetésben keletkezett legnagyobb lyukakat úgy-ahogy betömhessék. Még az államadósság növelése árán is. A kormányjavaslata, hogy az eredetileg tervezett ötmilliárdról 19,2 milliárd koronára növeljék az idei költségvetési hiányt. Ha ebben a kényszerintézkedésben valami dicséretre méltó lehet, akkor az a gyorsaságon kívül a határozottság. 2. oldal POLITIKA Mi miért történik? Az UNSCOM szerint Irak még nem tett jelentést hagyományos robbanótölteteinek megsemmisítéséről. Ezen kívül Irak azt állítja, hogy elvesztette 155 milliméteres mustárgázos tölteteit, az UNSCOM pedig azt várja, hogy szakértő erősítse meg az iraki állítást. 5. oldal KULTURA Akinek van véleménye Könnyű érvelni más véleményét szajkózva. Kár, hogy nincs tépőzár a fejükön. Ha lenne, sok embernek kinyitnám, és kicserélném azt a szürkés valamit, amit agynak nevez - kortyol, szippant, és dohog tovább. 9. oldal Stano Dančiak: Alf a végzetemmé vált SPORT Tart a patthelyzet A vezérkar újra truccpolitikának nevezte a klubelnökök magatartását, amely szerinte az anarchiához vezetne. 11. oldal IDŐJÁRÁS Felhős lesz az ég, helyenként havazásra, hóviharokra számíthatunk. A hőmérséklet -4 és 0 fok között alakul. 3. oldal Központosított étkeztetési tervezet, Magnolia helyett Finpro Kft. Egyenkaja kényszerből Pozsony. Az oktatási minisztérium határozata alapján tavaly a stomfai székhelyű Magnolia Kft. vette át az iskolai étkezdék ellátását anélkül, hogy versenytárgyalást írtak volna ki, vagy bárki igényelte volna a központi étkeztetést. PÉTERFI SZONYA Hiába tiltakoztak az iskolák az állami direktíva ellen, a Magnolia Kft. megkezdte működését a Pozsonyi kerületben. Vezetői nem titkolták szándékukat: terjeszkedni akarnak, a galántai és a dunaszerdahelyi régiót is kiszemelték. Azonban nem jártak sikerrel. Idén - nem tudni, miért - már nem a Magnolia, hanem egy új cég, a Finpro Kft. kínálta fel a Nagyszombati járásban szolgáltatásait, a kerület iskolai ebédlőinek ellátását. A versenytárgyalásból győztesen került ki. A távozó hatalom, valamint a nagyszombati és a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárói október végén aláírták a központosított ellátási rendszerről szóló szerződést, sőt, a jogalanyisággal rendelkező iskolák igazgatóit is arra kényszerítették, egyezzenek bele az egyenellátásba. A Pozsonyi kerület másként vélekedő iskolaigazgatóit, majd a nagyszombati régió iskoláinak vezetőit is megfélemlítették a DSZM-hű elöljárók. A Finpro Kft. a sajtó képviselőit is meg akarta győzni a központosított ellátásról. Rastislav Závada vezérigazgató szerint előnyös, hogy egyforma minőségű élelmiszerrel látják el a kis- és nagykonyhákat, házhoz szállítják a nyersanyagot. Reméli, hogy a Finpro költségei három éven belül megtérülnek. Néhány konyhának hűtőket, mélyhűtőket kínál fel. Nemcsak az iskolai konyhák járnak jól, hanem a járási hivatalok is. A Kft. a járási hivatalokat a nyereségből havi 150-300 ezer koronával támogatja. A Finpro eddig hét szerződést írt alá, melyek felmondási ideje indoklással hat, indoklás nélkül pedig tizenkét hónapos. Az egyoldalú felmondás következménye sok milliós büntetés. A volt Magnolia Kft. címén székelő Finpro átvette ugyan az említett cég raktárait és hűtőházait, de nem azonos vele. Tény viszont, hogy a volt Magnolia igazgatótanácsának elnöke a Finpro Kft. tanácsadója, akit egyes lapértesülések szerint több millió dolláros csalással vádolnak Izraelben. A vezérigazgató tagadta a vállalkozás „politikai hátterét", állítja, a szerződések megkötését nem előzte meg semmiféle nyomásgyakorlás. Lapunk kérdésére, honnan szerzi be a Finpro Kft. a húst, bevallotta, hogy a Kabát cégtől. Ennek tulajdonosa a DSZM segítségével építette fel húsfeldolgozó birodalmát (termékeinek ára jóval meghaladja a többiét), s szerepelt a Mečiarmozgalom jelöltlistáján is. (A dunaszerdahelyi régió iskolai közétkeztetéséről szombaton riportban számolunk be.) Tüntetés 1989. novemberében: kulcscsörgetés, eufória. Az idei november szintén a remények jegyében telik (Vlado Gloss felvétele) Eduard Kukán külügyminiszter magyar kollégájával, Martonyi Jánossal találkozott November 17. eszméiről a szlovák kormány Csak a jövő héten írják alá Vissza a kezdetekhez MTI-TUDÓSÍTÁS Róma. Magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó volt tegnap az olasz fővárosban. Martonyi János a megbeszélések után közölte: jövő kedden Pozsonyban írja alá Eduard Kukannal a magyar-szlovák alapszerződés végrehajtási mechanizmusáról szóló jegyzőkönyvet. Teljesen új helyzet állt elő a két ország kapcsolatában -jelentette ki Martonyi János a munkamegbeszélést követően. A külügyminiszterek a Nyugat-európai Unió ülésére érkeztek Rómába. Megegyeztek abban, hogy minden szinten rendszeressé teszik a találkozókat. A zágrábi Orbán-Dzurinda informális megbeszélés után hivatalos miniszterelnöki találkozóra is remélhetőleg a lehető leghamarabb sor kerül. A külügyminiszterek megegyeztek, hogy a két ország józanul, feszültségektől és érzelmektől mentesen közelíti meg a vitás kérdéseket. Budapest támogatja Pozsony euroaüanti törekvéseit, amit eddig is megtett, de a jövőben vélhetően nagyobb sikerrel, mert alapvetően Szlovákiától függ azok sikeressége. SITA-HÍR Pozsony. 1989. november 17. kitörölheteüenül beíródott Szlovákia és egész Európa történelmébe. Az akkori Csehszlovákiának lehetősége nyílt felsorakozni a modern, demokratikus társadalmak mellé - olvasható a kormány nyilatkozatában. A dokumentum egyben rámutat: az előző kormánykoalíció működése idején nem tartották tiszteletben a demokrácia alapelveit, ennek következtében Szlovákia kimaradt az EU-hoz csatlakozni kívánó államok első csoportjából. Az új szlovák kormány vissza akar térni '89 novemberének elveihez, s elsőrendű célja az EU- és a NATO-tagság elérése. Pittner a közkegyelem módosításán gondolkodik Amnesztia: adok-kapok A koalíció jogi szakértői benyújtották az alkotmánytörvény-tervezetet Márciusban elnökválasztás? SITA-HlR Pozsony. A közvetlen elnökválasztásról szóló alkotmánytörvény tervezetetét tegnap adta át képviselők egy csoportja Jozef Migaš házelnöknek. Az Ivan Šimko (SZDK), Peter Kresák (PEP), Ladislav Orosz (DBP) és Mészáros Lajos (MKP) által kidolgozott tervezetet első olvasatban leghamarabb 15 nap múlva, december elején vitathatják meg a honatyák. A második olvasat után, január 20-a körül várható az alkotmánytörvény elfogadása, ami után a par r lament elnöke kihirdeti az elnökválasztást. Ajelöltek 15 képviselő vagy 15 ezer állampolgár támogatásával indulhatnak a választáson. Az első fordulóra márciusban kerülne sor. Amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg az összes választópolgár felének támogatását, két hét múlva sor kerül a második fordulóra, amelyben az a két jelölt vehet részt, akik a legtöbb szavazatot szerezték. már most gondoljon . • s z e re 11 e i r e 1998. november 9-től /mjanuár 9- ig Panasonic G 600 3 777, sk ~ v ^ ^^crx Siemens E 10 Ok&M mt NEVITEL ony jmtf aktiváció 777,-Sk A részletekről érdeklődjön boltjainkban. Az árak magukban foglalják a DPH-t Dunaszerdahely: Hlavná 4240/65, 929 01; Tel.: 0709/5529 577; Mobil.: 0901-700 365 Somorja: Hlavná 66,931 01; Tel.: 0708/ 5627 164; Mobil.: 0903-751 769 Nagymegyer: Komárňanská 2491/150, 932 01; Tel.: 0709/ 92 24 72; Mobil.: 0903-416 634 GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. A belügyminisztérum speciális csoportja vizsgálja, milyen jogi eszközök vannak az amnesztiarendeletek kivizsgálására - válaszolta Ladislav Pittner arra a kérdésre, mit tesz a rendőrség az ifjabb Michal Kováč és a Róbert Remiáš ügygyei, illetve felelőségre tudják-e vonni a mentességet élvező Ivan Lexa volt SZISZ-igazgatót. Pittner hagnsúlyozta, semmilyen törvényt nem kívánnak megkerülni. Egyebek mellett azt is vizsgálják, hogy Mikuláš Dzurinda mint az államfői jogkörök egy részét ellátó kormányfő módosíthatja-e vagy sem Vladimír Mediar korábbi közkegyelmi rendeletét. Pittner arra hivatkozik, hogy Mečiar még az ügyek kivizsgálása előtt adta ki a rendeletet, holott amnesztiát csak elítélt kaphat. Pittner reagált Ján Čarnogurskýnak arra a Vladimír Mečiart illető kijelentésére is, hogy az államalapítót nem kellene elítélni, és börtönbe zárni. A belügyminiszter elmondta, a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, más kérdés, hogy ki kap kegyelmet. „Az amnesztia nem olyan intézmény, amelyet ne lehetne módosítani" -jelentette ki Ivan Šimko képviselő, az SZDK jogi szakértője. Már csak négy pályázó Igor Kubiš helyére Zárt tárgyalás ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Szlovák Televízió elnöki székét megpályázó négy jelentkező tervezetetét találta megfelelőnek a tévétanács. Tegnap délután zárt ajtók mögött hallgatta meg Vladimír Repčík, Marián Kleis, Ľuboš Fifík és csapata, valamint Milan Materák koncepcióját a tanács. Lapzártánkig nem szivárogtak ki hírek, információink szerint azonban Milan Materák a legesélyesebb az igazgatói posztra. Ma a parlament kulturális és médiabizottsága már ajánlatot tesz a törvényhozásnak a konkrét személyről. (S, -nr-)