Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-30 / 251. szám, péntek
10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 30. Elhalasztott tárgyalások Sydney. Sydneyben elhalasztották a 2000-es nyári olimpia költségvetésének újratárgyalását, mivel még ném érkezett meg az ügygyei'kapcsolatos összes vizsgálati anyag. A megbeszéléseket a szervezőbizottság (SOCOG) marketingvezetője, John Moore kezdeményezte, mert elmondása szerint a tervezettnél körülbelül 200 millió ausztrál dollárral kevesebb folyt be a szponzoroktól. A SOCOG azt reméli, hogy Új-Dél-Wales szövetségi állam kormánya segít rajta. (MTI) Doppingvizsgálat új eljárással Bangkok. Az Ázsiai Játékok lesz az első jelentős sportesemény, amelyen egy új eljárást használnak majd a doppingvizsgálat során. Az esemény szóvivője, Torpong Sewatarmra elmondta, hogy a játékok doppingellenőrző központja a tesztek vizsgálatánál egy szénizotópos spektrométert fog használni, amelyet Japánban, a téli olimpián már kipróbáltak, de akkor még nem vehették figyelembe eredményeit. - Ez a legjobb készülék a tiltott teljesítménynövelő szerek ellenőrzésére. Ezzel az eljárással már nagyon kis menynyiségű doppingszer is kimutatható - tette hozzá Toprong. (MTI) Sebességi csúcs a Balatonon Budapest. Új sebességi csúcs született vitorlázásban a Balatonon a Keszthely-Kenese távon. A Yuppie Assoluta nevű, Asso 99 típusú vitorláshajó - fedélzetén Detre Szabolccsal, Detre Zsolttal, Fonyó Károllyal, Keller Andrással, Csornai Józseffel és Bereczky Lászlóval - 3 óra 50 perc alatt teljesítette a távot. A Keszthely-Kenese rekordverseny Magyarország legrégebbi hivatalos vitorlás viadala. 1921-ben a Balatoni Yacht Club alapította és írta ki először, az első csúcs 6 óra 42 perc volt. A következő rekord 1936-ban született 5 óra 46 perccel, ezt az eredményt 1994-ben javították tovább 5 óra 34 percre. (MTI) DELMÁR GÁBOR A magyar csapat olimpiai szereplése felülmúlta a várakozást, hiszen a férfiak 9. helye a két évvel ezelőtti, jereváni sakkolimpia 18. helyéhez viszonyítva dicséretes teljesítmény! Különösen akkor, ha tekintetbe veszszük, hogy Jerevánban Polgár Judit, Lékó Péter, Portisch Lajos és a magyar állampolgárrá lett Alekszandr Csernyin is játszott, míg Elisztában az elsőtáblás Almási Zoltán mellett csak a „második garnitúra" - Pintér, Horváth József, Gyimesi és Varga-volt hajlandó képviselni hazájuk színeit. Az alapvető probléma a pénzhiány, a válogatott játékosok általában rajtpénzt követelnek, emellett Polgár Judit és Lékó Péter ragaszkodott az első táblához. Igaz, hogy a két sztár a világranglistán holtversenyben megelőzi Almási Zoltánt, de Almási az utóbbi időben mindkettőjüket legyőzte, Elhalasztják a Wembley-stadion lebontását Még két Eb-selejtező Boston. Az elmúlt években gólínségben szenvedő NHL-ben három mérkőzés is gólparádét hozott: Montrealban tizenegy, Edmontonban tíz, Floridában pedig kilenc gólt láthatott a közönség. MTI- ÉS SITA-HlR A Boston Bruins 9:2-re győzte le a hazai pályán szereplő Montreal Canadienst. Az amerikai együttes ebben az idényben eddig egyszer sem tudott három gólnál többet ütni egy találkozón, most viszont már az első harmadban elérte ezt a határt. Nem véletlen, hogy a Montreal ezek után kapust cserélt, és a bizonytalankodó Jose Theodore helyett Jocelyn Thibault kapott lehetőséget, de ő sem tudta megakadályozni a nagy arányú vereséget. Egy másik kanadai együttes, az Edmonton Oilers viszont több sikerrel járt, hiszen 8:2-re győzte le a vendég, az idén Stanley Kupadöntőt játszott Washington Capitalst. Bűi Guerin és az orosz Borisz Mironov kétszer-kétszer, Kelly Buchberger, Mike Grier és a cseh Roman Hamrlík, valamint Josef Beránek egyszer-egyszer vette be a fővárosiak kapuját. Ez volt az Edmonton első hazai győzelme a mostani pontvadászatban. A bajnok Detroit Red Wings hétszer is eredményes volt a Florida Panthers otthonában. A vendégeknél Brendan Shanahan ezútAz önzetlen Jaromír Jágr három gólpasszt is adott társainak! tal nem lőtt gólt, viszont három gólt érő átadásával már megszakítás nélkül hét találkozón szerez legalább egy pontot. A játéknapon két csapat nem kapott gólt, de ehhez három kapus hozzájárulása kellett. A Carolina Hurricanes lett játékosa, Arturs írbe a Chicago Blackhawks mind a 21 kísérletét hatástalaníSAKK ezért a Magyar Sakk Szövetség elnöksége őt szavazta meg éltáblásnak. Almási jól megbirkózott nem könnyű helyzetével, és igazolta a bizalmat. Bemutatjuk egyik szép győzelmét: Pirc védelem Világos: Almási Zoltán - Sötét: Efimov 1. e4 d6 2. d4 Hf6 3. Hc3 g6 4. Fg5 hó (játsszák a rögtöni 4. ... c6 is, pl. 5. Vd2 b5 6. Fd3 Hbd7 7. Hf3! Vc7 8. 0-0 Fg7 9. Bfel 0-0 10. h3 Fb7 11. e5 b4 12. Ha4 Hd5 13. Fh6 és világos jobban állt a Lékó-Conquest, Yopal, 1997 játszmában) 5. Fh4 c6 6. Vd2 b5 (egy másik lehetőség 6. ... g5l? 7. Fg3 Hh5 8. Hge2 Hc6 9. 0-0-0 a6 10. f3 Hxg3 11. hxg3 nagyjából egyenlő esélyekkel) 7. Fd3 a6 8. f4 Fg7 9. e5 Hd5 10. Hxd5 cxd5 11. He2 Hc6 12. c3 g5 (meggyöngíti a király helyzetét, de csak így lehetett megbolygatni az erős világos gyalogcentrumot) 13. Fg3 gxf4 14. Hxf4 dxe5 15. Hh5 Ff8 (15.... Ff6 sem kecsegtetett sok jóval, Hxf6+ után az f6 gyalogos nem lesz védhető) 16. dxe5 Fg4 17. Fe2 Bg8 18. 0-0 Vd7 19. Fxg4 Bxg4 20. e6! fxeó (vagy 20. ... Vxe6 21. Bael Be4 - különben 22. i W 1 i i i m s i. i á? é S 1 i. Ä A % MTI-HIR London. Az eredetileg tervezett időpontnál sokkal később, csak jövő év végén bontják le az angol labdarúgás szentélyét, a Wembley-stadiont, hogy teljesen újjáépítve pályázhassanak vele a 2006-os világbajnokság megrendezésére. A kérdés most már csak az, pontosan mikor indulnak meg a földgyaluk és a munkások, hogy lerombolják a legpatinásabb európai sporttelepet, amely az angolok felett aratott 6:3 arányú magyar diadal színhelye is volt 1953-ban. Az eredeti tervek szerint a május 22-i kupadöntővel búcsúzott volna a régi Wembley, hogy aztán kora ősszel lebontsák. Most viszont felmerült, hogy az angol válogatott még ott játssza le két Európa bajnoki selejtező-mérkőzését - június 5-én Svédország, majd szeptember 4-én Luxemburg ellen - s csak utána indulnak meg a munkagépek. Az új Wembley-stadiont 2002re tervezik felépíteni az angolok 320 millió fontos (534 millió dolláros) költséggel. A válogatott mérkőzéseket addig a manchesteri Old Trafford-pályán, a United otthonábanjátszanák. A Világ Kupa-győzteseket 2000-ben fogadja a pápa Sífesztivál Bormióban A calgaryi Rico Fata (44-es mezben) és a pittsburgh-i Brad Werenka ökölcsatája a Flames-Penguins NHL-es hokimeccsen. (ČTK-képszolgálat) Nyolc mérkőzéssel folytatódott a kanadai-amerikai jégkorong NHL Öt vendéggyőzelem MTI-HlR Ramsau. Az 1999/2000. évi síidény Világ Kupa-győzteseinek különleges megtiszteltetésben lesz részük: fogadja őket II. János Pál pápa. A német DPA hírügynökség jelentése szerint a bejelentést Gianfranco Kasper, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke tette a németországi Ramsauban tartott Forum nordicum alkalmából. Közölte, a szövetség a következő téli idényt nagy sífesztivállal készül befejezni az olaszországi Bormióban. Minden szám Világ Kupa-döntőit ott tartanák. A rendkívüli rendezvény megnyitójára a világhírű milánói Scalaban kerül majd sor, a győztesek köszöntése pedig a Vatikánban lesz. A hírügynökség magyarázatul hozzáfűzte, hogy a katolikus világegyház feje a téli sportok nagy barátja, fiatalkorában maga is versenyszerűen sízett. A Lengyel Sí Szövetség által kibocsátott egykori versenyzői engedélye megvan a Nemzetközi Sí Szövetség irodájában. totta, így idei első hibátlan mérkőzését jegyezhette. A vendég Los Angeles Kingsnél viszont két hálóőrnek is érdeme van abban, hogy a New Jersey Devils képtelen volt gólt lőni. Á Kings első számú kapusának, Stephane Fisetnek a második harmadban kiújult az ágyéksérülése, így átadta helyét az újonc Manny Legace-nak, aki szintén nem kapott gólt. Kezd formába lendülni a Pittsburgh együttese; a Pingvinek Calgaryban nyertek 5:2 arányban, úgy, hogy az első harmadot követően még egyenlő volt az állás. Az önzetlen Jaromír Jágr három gólpasszt is adott társainak! EREDMÉNYEK: Montreal-Boston 2:9 (0:3, 0:3, 2:3), New Jersey-Los Angeles 0:4 (0:1, 0:1, 0:2), Carolina-Chicago 2:0 (0:0, 1:0, 1:0). Florida-Detroit 2:7 (0:3, 1:3, 1:1), Calgary-Pittsburgh2:5 (1:1,1:2,0:2), Edmonton-Washington 8:2 (3:1, 2:0, 3:1), Anaheim-Tapa Bay 5:3 (2:0,2:2,1:1), San José-Phoenix 2:4(1:0,1:1,0:3). A nemzetközi futballmérkőzések legjobb góllövői Gabriel Batistuta Davor Suker előtt MTI-HIR Wiesbaden. Gabriel Batistuta, az olasz Fiorentína argentin csatára vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS nemzetközi mérkőzéseken szerzett találatok alapján összeállított idei góllövőlistáját. Batistutát 13, míg a második helyezett horvát Davor Sukert, a spanyol Real Madrid csatárát, a nyári világbajnokság gólkirályát 12 góllal jegyzik a rangsorban - derült ki csütörtökön a wiesbadeni székhelyű IFFHS-nek az MTI-hez eljuttatott faxából. A harmadik helyen a mexikói Luis Hernandez áll 11 találattal. A címvédő brazil Ronaldo jelenleg csak a hetedik. A nemzetközi mérkőzéseken szerzett gólok alapján összeállított IFFHS-lista (a második zárójelben előbb a klubcsapat, majd a válogatott színeiben lőtt találatok száma található): 1. Gabriel Batistuta (AC Fiorentina/Argentína) 13 gól (1/12), 2. Davor Suker (Real Madrid/Horvátország) 12 (0/12), 3. Luis Hernandez (Necaxa FC Ciudad de Mexico/Mexikó) 11 (0/11), 4. Marcelo Salas (River Plate/Lazio /Chile) 11 (1/10), 5. David Damian Mori (Adelaide City/Ausztrália) 10 (0/10), 6. Zlatko Zahovics (FC Porto/Szlovénia) 10 (4/6), 7. Ronaldo (FC Internazionale/Brazília) 10 (5/5), 8. Szergej Rebrov (Dinamó Kijev/Ukrajna) 10 (7/3), 9. Sergio Joao (Bolivar La Paz/Brazflia) 10 (10/0). Hf6+ - 22. Hf4 stb.) 21. Bxf8+! (Almási néhány erélyes lépéssel fejezi be a játszmát) 21. ... Kxf8 22. Vxh6+ Kg8 23. h3 (nincs visszaút a bástya számára!) 23. ... Bxg3 24. Hxg3 Vd6 25. Vg6+ Kh8 26. Bfl e5 27. Vh5+ és sötét feladta, mert Kg8 28. Bf7 után a matt nem védhető. 2093. számú fejtörő C. Goldschmieding (1945) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kh5, Vc7, Bb5 és c3, He5 és g3, Fa5 és bl, gy: e2 (9 báb). Sötét: Kd4, Vc8, Bc2 és d7, Hcl és c6, Fd2 és d5, gy: b7, f5, f6, f7 és h7 (13 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „SAKK" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje: - a 2091., a 2092. és a 2094. számú fejtörőkkel együtt - november 23. A múltheti feladvány h3 mezőjén - ahogy az ellenőrző jelzésből is kitűnik - sötét gyalogos, nem pedig huszár áll! Wimmer (a labdával) 16 pontot szerzett az Inter-Galatasaray kosárlabda Koracs Kupa-mérkőzésen, melyen nem kis meglepetésre a pozsonyiak diadalmaskodtak 67:62 arányban. (Eugen Vojtíšek felv.)