Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-14 / 237. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 14. POLITIKA 5 Belgrád lakossága megpróbál élelmiszerkészleteket felhalmozni, de humorérzéke nem hagyta el Európai Irak, balkáni Szaddám Belgrád polgárai elégedetlenek a jugoszláv és a szerb vezetéssel, amelyet felelősnek tartanak az ország ellen készülő NATOlégitámadásért, ám nem kedvelik az Egyesült Államokat sem, s még kevésbé azt, hogy a szerbeknek mások parancsoljanak. MTI-PANORÁMA A főváros lakói mindazonáltal tartanak a bombázástól, amelynek következményeire mindenki igyekszik felkészülni. „Szörnyű helyzetbe kerültünk" - mondja egy zöldséges. Panaszait sorolva említi, hogy Szlobodan Milosevics elnök e sorsdöntő pillanatokban sem állt a nyilvánosság elé megmagyarázni, miért fajultak idáig a dolgok. Mint mondja, teljesen kiábrándult a múlt pénteken életbe lépett cenzúratörvény miatt még tovább szürkült állami televíziókból, s inkább a függetlenebb irányvonalat követő Studio B tévécsatornán követi a vészjósló fejleményeket. Ezekből pedig nem sok jót olvas ki. Attól fél, hogy ismét katonának viszik el fiaikat, s hiába a sok áldozat, „a végén az amerikaiak megint megtehetnek mindent, amit akarnak". A belgrádi egyetemista választékosabb fogalmazással fejtegeti, a kialakult helyzetért a vezetést terheli a felelősség, kifakad: könnyű ,,ezeknek" mindenféle döntést hozni. „Az elnök és környezete legfeljebb elbújik egy bunkerben, a következményeket a nép viseli" - háborog. Egy középkorú úriember pedig talán a mélyebb összefüggésekre kívánja felhívni a figyelmet, amikor azt állítja: a válság mögött valójában nem is a koszovói probléma, hanem ,Amerika érdekei" állnak. A nagyhatalmaknak ugyanis mindig érdekükben áll kirobbantani egy válságot, hogy a békítő szerepében tetszelegve azután mindenkire ráerőltessék saját akaratukat, fejtegeti, de mindenki figyelmébe ajánlja: a szerbek nem tűrik, hogy mások parancsoljanak nekik. Bár a mindig nyüzsgő képet mutató jugoszláv fővárosban nem ROVIPEN Levelet írtak Reháknak Pozsony. Az SZDK és a DBP hét újonnan megválasztott képviselője levélben fordult Milan Rehákhoz, a Nemzeti Vagyonalap Végrehajtó Bizottsága elnökéhez, arra kérve, hasson oda, hogy az új szervek létrehozásáig ne privatizáljanak, s főleg a Szlovák Biztosító közgyűlésén ne támogassa a vagyonalap az alapszabály módosítását. (TA SR) Michal Kováč az elnökválasztásról Pozsony. „A köztársasági elnöki tisztséget a lehető leghamarabb be kell tölteni, ezért a mostani elnököt a parlamentnek kellene megválasztania, s csak a következő időszakban kerülhetne sor a közvetlen elnökválasztásra" - nyilatkozta Michal Kováč a Týden c. cseh lapnak. Amennyiben felajánlanák, tekintettel tapasztalataira és nemzetközi hitelére, bizonyos feltételek mellett hajlandó volna elfogadni az államelnöki tisztet. (SITA) Végzetes műhelymunka Rimaszombat. Hétfőn este ismeretlen tettes két lövéssel végzett egy 56 éves régiségkereskedővel. Az áldozatot, családi háza mellett berendezett műhelyében a gyilkosság előtt egy órával idegen férfi látogatta meg. A családtagok a lövések zajára figyeltek föl, de a műhelybe érve a tettest már nem találták a helyszínen. (TA SR) Harcra készen a jugoszláv hadsereg (ČTK/AP ) Nacionalista tűzfészek helyett polgári várost könnyű pontosan felmérni a lakók pontos hangulatát, a jelekből ítélve a belgrádiak mégiscsak tartanak a NATO bombáitól, a légitámadások következményeitől. A veszély növekedésével egyre gyakrabban áll a beszélgetések középpontjában a légi csapás, az esedeges célpontokkal kapcsolatos találgatások, az óvóhelyek feltérképezése. Mármint ha valóban vannak még ilyenek, mert az előző évtizedekben előírásszerűen kiépített óvóhelyeken az elmúlt években sokszor kisebb üzleteket, vagy éppenséggel diszkókat rendeztek be. A legrosszabbra való lelki felkészülésen túl az aggodalom „kézzelfogható" jeleket is öltött. A bolti pénztárnál sorban állók kosarában mind többször lapulnak alapvető élelmiszerek, liszt, cukor, étolaj - pénztárcájuktól függően sokan igyekeznek kisebbnagyobb készletet felhalmozni. A polgárok az ellátásban bekövetkező fennakadásokon kívül inflációtól is tartanak. A belgrádiak azonban az aggodalmaskodás ellenére is megőrizték humorérzéküket. Mutatja ezt a jugoszláv fővárosban terjedő legújabb vicc, amely Milosevics „zenebolond" fiára utalva így hangzik: „Irtózatos robajra ébrednek a belváros lakói. - Itt van a NATO?! - riad fel a feleség. Férje azonban leinti: á, dehogy, csak a Milosevics-fiú kapott új erősítőket". A jugoszláv ellenzék úgy véli, Milosevics húzna hasznot a koszovói NATO-beavatkozásból, amit hazai ellenségei felszámolására használna fel. Zorán Djindjics, Jugoszláv Demokrata Párt vezetője szerint „ha a NATO beavatkozik, napokon át zűrzavar uralkodik majd Szerbiában. Milosevics arra fogja kihasználni a káoszt, hogy semlegesítsen Az ellenzék úgy véli, Milosevics húzna hasznot a beavatkozásból. minden ellenszegülő hangot, amit már el is kezdett a független rádiókon". „A bombák ránk hullanak majd, Szerbia demokratikus részére, a többiek pedig mulatni fognak ezen" - jövendölte az egykori belgrádi polgármester, aki szerint a szélsőségesen nacionalista Vojiszlav Seselj szerb miniszterelnök-helyettes „ismét felölti katonai egyenruháját és dülleszteni fogja a mellét tévékamerákkal kísért kaszárnyalátogatásain". A támadás megerősítené Milosevics helyzetét, mivel minden kudarcára találna mentséget. „Nem győzhetünk a NATO-val szemben. Milosevics a vereség után is a hazafi képében fog tetszelegni és általános feloldozást kap majd az utóbbi tíz évért, amely nem szólt másról, mint pénzek osztogatásáról, korrupcióról és a társadalmat átható bűnözésről A jugoszláv elnök Szaddám Húszéin balkáni mintapéldánya, egy keleti despota. Szerbiáról úgy beszélhetünk, mint az európai Irakról" - mondta Djindics. Ugyanakkor elismeri, hogy Milosevics rezsimjének megszilárdulása csak átmeneti ideig tarthat. „Azután egy társadalmi megrázkódtatás következne be, és a koszovói válságnak olyan következményei lehetnek, mint az argentínai Falkland-szigetek miatt kitört háborúnak. A csalódottság és elégedetlenség felszínre fog törni" - jósolta. Közben a magyar és a cseh kormány is jóváhagyta: a NATO használhatja az ország légterét egy esedeges koszovói beavatkozás esetén. Az SZDK szerint elsődleges cél az európai integráció A PEP nem tárgyal a kormányalakításról Smerekkel Nagykövet-takarítás Elvetik a tétlenséget ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Az új kormány megalakulása után azonnal személycserét hajtunk végre egyes nagyköveti posztokon. Ez érinti majd a távozó kormánykoalíció közelmúltban nagykövetetté kinevezett képviselőit, s azokat a személyeket, akik négy éven át Mečiar irányvonalához tartották magukat" - jelentette ki tegnap Eduard Kukán, aki kiszivárgott információk szerint az új kormány külügyminisztere lesz. Kukán a külpolitikai célok között elsőként az euroatlanti integrációt jelölte meg. Úgy vélte, az első pozitív jelzés a külföld felé a választások zavartalan lebonyolítása és a demokratikus erők győzelme volt, amit további, egyértelmű lépéseknek kell követni. Ján Figeľ, az SZDK külügyi szakértője szerinte a legtöbb, amit elérhet Szlovákia, hogy a társulásra esélyes államok első csoportjába sorolják, ám nem tartja valószínűleg, hogy erre még idén, a decemberi bécsi EU-csúcson sor kerülhet, hiszen az Európa Bizottság november 4-ig dolgozza ki szokásos éves jelentését a társult államok értékeléséről. Viszont ajövő év feléig tartó német uniós elnöklés alatt az átsorolás reálissá válhat. „Ez hozzájárulna a szlovák belpolitikai élet és a gazdaság stabilizálódásához." - mondta. Elhangzott, hogy Szlovákia kiegyensúlyozott viszonyra törekszik Oroszországgal, viszont felül kívánja vizsgálni a Mečiar-kormány Moszkvával kötött szerződéseit, valamint a szlovák és az orosz titkosszolgálat eddigi együttműködését. (hol) ÚJ SZÓTUDÓSÍTÁS Pozsony. A Polgári Egyetértés Pártja nem tárgyal a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal a kormányalakításról. Ezt tegnap hivatalosan, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott Ján Smereknek címzett levélben is tudatták. Pavol Hamžík első alalnök leszögezte, a PEP csakis a jelenlegi ellezéki pártokkal hajlandó kormányalakítási tárgyalásokat folytatni. Ugyanakkor figyelmeztetett, a PEP nem hajlandó asszisztensként részt venni a kormányban, kormánytagságát attól teszi függővé, megkapja-e a választásokon elért súlyának megfelelő képviseletet. „Nem az a mérvadó, hogy kiről beszélnek mint leendő miniszterről, hanem az, hogy ki lesz a miniszter - jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy a tegnapelőtti DBP-SZDK tárgyalások után kiszivárgott néhány bársonyszék várományosának a neve. Hamžík szerint minden pártnak egy-egy miniszterelnök-helyettesi posztot kell kapnia, és a PEP egy erő-minisztérium és egy gazdasági minisztérium bársonyszékét, valamint négy államtitkári posztot kér. (gaál) A kormány eltörölte, hogy ismét életbe léptesse Búzából vámincidens Igor Kubiš tévéigazgatót nem váltották le Dicséret az SZTV-nek SITA-HIR Pozsony. Igor Kubišt nem váltotta le a tévétanács, sőt dicséretben részesítette munkájáért. Közben a Szlovák Televízió ismét kénytelen foglalkoztatni Ľuboš Jariabkát, az audiovizuális szakszervezeti dolgozók vezetőjét, akit 1996-ban törvényellenesen elbocsátott. A bírósági végzése ellen nincs helye fellebbezésnek. A bíróság kárpótlást is megítélt Jariabka számára. TA SR-HLR Pozsony. A kormány tegnapi ülésén november 2-i hatállyal eltörölte a magyarországi kenyérbúza 70 százalékos behozatali vámját. Ugyanakkor november 2-tól azonos vámot - tonnánként 2540 szlovák koronát szabott meg minden külföldi szállítónak. Ez az óvintézkedés a hatályba lépésétől 200 napig érvényes. A kormány előzőleg ideiglenes óvintézkedésként szeptember 14-i hatállyal rendelte el a 2540 koronás tonnánkénti behozatali vámot, hogy megakadályozza a magyar búza fölös importját. A magyar fél jegyzékkel reagált, amelyben Szlovákiát a Kereskedelmi Világszervezet előírásainak megszegésével vádolta. A magyar fél kezdeményezésére szeptember 29-én magyar-szlovák megbeszélést tartottak, amelyen mindkét fél a behozatali vám jelentős csökkentésében állapodott meg. Határtalan arrogancia ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Az önkormányzati választásokra való felkészülésről nyüatkozott a Polgári Demokratikus Ifjúság nyitrai kerületi szervezetének elnöke, Daniel Balko politológus, aki a nyitrai Demokratikus Koalíció listáján indul. A hétpárti koalíció, amelynek a DBP is tagja, közös polgármester-jelöltet indít Jaroslav Dóczy személyében, és listájára felvette a polgári szervezetek képviselőit, valamint a PDI egy jelöltjét is. Balko képviselőként szeretné elérni, hogy Nyitra polgári várossá váljon, ne legyen politikai és nacionalista tűzfészek. Mivel az állami hivatalokban eluralkodott arrogancia határtalan, fontosnak tartja olyan intézmény létrehozását, amelyben a polgároknak a hatóságokkal szembeni panaszait orvosolnák. Javasolná, hogy a városi hivatalban hozzanak létre sajtóközpontot a nyilvánosság megfelelő tájékoztatására. Tervei közt szerepel a helyi kultúra jobb támogatása - függetlenül attól, beleillik-e a Nagymorva koncepcióba, (-bee) A költségvetés szabályozásáról tárgyalt a kabinet Változó államkassza TA SR-HÍR Pozsony. A kormány tegnapi ülésén az állami költségvetés szabályozásáról tárgyalt. Sergej Kozlík, a kormány alelnöke elmondta: a költségvetés kiadásainak szabályozása semmiképpen sem érinti a szociális juttatásokat, a béreket és a biztosítóknak járó befizetéseket. Közölte, az Általános Egészségügyi Biztosítónak járó 800 millió koronát már a múlt héten kifizették. Csalással vádolta Brigita Schmögnerovát, a DBP alelnökét, aki ennek ellenkezőjét állította. Kozlík szerint különbizottságot kell létrehozni azon technikai problémák megoldására, amelyeket a hadsereg és a rendőrség tagjainak bérezéséről szóló törvény módosítása okozott. Szlovák ellenlépés a brit vízumkényszerre Titkosak a részletek SITA-HÍR Pozsony. A szlovák külügyminisztérium még nem tájékoztatta a brit nagykövetséget azokról a válaszlépésekről, amelyeket tegnapi ülésén hagyott jóvá a kormány, így reagálva a NagyBritannia által bevezetett vízumkényszerre. Az ülésről készült nyilatkozat szerint a kormány Jóváhagyta a viszontintézkedések bevezetését és az ezt követő tárgyalások megkezdését a brit féllel". A brit nagykövetség szóvivője nyilatkozatban közölte: „Mivel a brit nagykövetség nem kapott a szovák kormánytól semmilyen tájékoztatást és tárgyalásokra csak ezt követően kerül sor, nem tájékoztathatta Londont és nem foglal hivatalosan állást az ügyben." Agócs Béla ismét a régi fizetését kapja Megszelídült hivatal ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Míg a Komáromi Járási Hivatal még mindig fizetéscsökkentéssel bünteti a bátorkeszi és a búcsi alapiskola igazgatóját, a Galántai Járási Hivatal oktatási osztálya, úgy látszik, jobb belátásra jutott. Agócs Béla, a nádszegi alapiskola tanítója szeptembertől ismét rendes fizetését kapja, amely nem különbözik kollégái bérétől. „Ugyanannyit és ugyanúgy dolgozom, mint tavaly. Most azon gondolkodom, mikor voltak velem szemben a feletteseim igazságtalanok: tavaly, amikor ugyanazért a munkáért kevesebbet adtak, vagy most, amikor többet", mondta Agócs Béla, aki ismételten felhívta figyelmünket a búcsi és a bátorkeszi igazgatót ért igazságtalanságra. „Nekünk, pedagóguskollégáknak kellene gyűjtést rendeznünk, vagy az S.O.S. pedagógusalapnak kellene már megmozdulnia, mert a két igazgató fizetéskiesését mindenképpen pótolni kell" - hangsúlyozzta a nádszegi tam'tó. (vk)