Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)
1998-09-28 / 223. szám, hétfő
6 POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 28. A szexbotrány újabb részletei Washington. Az amerikai kongresszus képviselőházának igazságügyi bizottsága úgy döntött, hogy újabb bizonyítékokat tesz közzé a Clinton-szexbotrány ügyében folytatott vizsgálat anyagai közül. Ezúttal azokon a magnószalagokon a sor, amelyek Monica Lewinsky telefonbeszámolóit őrzik az elnökkel folytatott szexuális viszonyáról. Ezzel a közzététellel szemben a bizottság demokrata párti tagjai sem emeltek kifogást. Azt remélik ugyanis, hogy a felvételek alapján mindenki számára nyilvánvalóvá válik, milyen ravaszul, manipulatív módon tette fel kérdéseit a beszélgetések során Linda Tripp, az ömlengő gyakornoknő tőrbe csalója. (MTI) A Georges pusztítása Santo Domingo/Port-auPrince. A karibi térségen átsöpört, Georges névre elkeresztelt hurrikán csak a Dominikiai Köztársaságnak mintegy 1,2 milliárd dollár értékű kárt okozott. A szigetország számos települése még szombaton is el volt vágva a külvilágtól. Némi vigaszt jelent, hogy az ország egyik legjelentősebb bevételi forrását jelentő idegenforgalom nem szenvedett tetemes károkat. Az ugyancsak a Hispaniola szigetén lévő Haitiban 95 személy halálát okozta a Georges, amely jelenleg már az Egyesült Államok déli részén, a Mississippi deltavidékén tombol. (MTI) „Semmiféle forgószél, sem fizikai, sem ideológiai nem söpörheti el a kubai forradalmat" - jelentette ki Fidel Castro kubai párt- és állami vezető azt követően, hogy a Georges hurrikán elhagyta a szigetországot. (Archívum) Miniszteri felelősség Brüsszel. Szombaton este megerősítette lemondását a belga belügyminiszter. Louis Tobback csütörtökön jelentette be távozását posztjáról, miután a belga csendőrök egy kitoloncolási akció közben gondatlanságból megfojtottak egy húszéves nigériai nőt. (MTI) Polgári feloldozás Brüsszel. A hozzátartozók és a sajtó csalódását váltotta ki Belgiumban az a bírósági ítélet, amelyben a helyi katolikus egyház vezetőjét minden felelősségtől mentesnek ítélték egyik papjának pedofil cselekedeteit illetően. Korábban, első fokon a bíróság még polgári felelősséget állapított meg a bíboros-prímás és a pap közvetlen felettese, a brüsszeli segédpüspök esetében. (MTI) Havel megtalálta a véleménynyilvánítás decens módját Favorizált ellenzék A szociáldemokraták fölényesen győztek a németországi választásokon Kohl máris lemondott Bonn. Helmut Kohl kancellár tegnap elismerte pártja, a CDU választási vereségét és bejelentette lemondását a pártelnöki tisztségről. Egyben közölte: vállalja a felelősségét a választási vereségért. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Szinte bizonyos, hogy a németországi parlamenti választáson résztvevők aránya meghaladja majd az 1994-ben följegyzett 79 százalékot - vélekedtek a bonni választási központ munkatársai a délutánig beérkezett adatok alapján. Elsősorban a keleti tartományokban mutatkozott nagyobb aktivitás a négy évvel ezelőttihez képest. A számok érdekes fordulatot jeleznek, ugyanis legutóbb a volt NDK-ban élők közül átlagosan tíz százalékkal kevesebben éltek szavazati jogukkal, mint a nyugati országrészben. Az itteni tartományokban 81-84 százalék között volt a részvételi arány, míg keleten csupán 70-73 százalék között mozgott. A 20 óra előtt rendelkezésre álló részeredmények alapján úgy fest, hogy az SPD a leadott szavazatok 40,9 százalékát szerezte meg. A CDU/CSU-ra a polgárok 35,2 százaléka adta a voksát. A Zöldek szavazati aránya 6,6 míg az FDP-é 6,4 százalék. Az abszolút többséghez 329 mandátum szükséges. Kereken 5 százalékon állt a PDS, vagyis a részeredmény alapján ez a párt is bejutott a szövetségi parlamentbe. A fentiekből következő mandáSPD CDU/CSU Zöldek FDP PDS 285 245 46 45 35 Az abszolút többséghez 329 mandátum szükséges, az SPD-Zöldek kettősnek az esti állás szerint 331 mandátuma lesz, ami elég csekélynek tűnik. Kérdés, hogy az SPD meri-e vállalni ilyen szoros erőviszonyok mellett a nem könnyűnek ígérkező „házasságot" a környezetvédőkkel, vagy inkább a CDU-nak tesz koalíciós ajánlatot. Amennyiben a PDS mégsem jutna be, úgy az SPD és Zöldek együtt 350 képviselői helyhez jutnának, ami viszont egyértelmű viszonyokat teremtene a Bundestagban. Öt balkáni állam nyilatkozatban üdvözli a NATO döntését Koszovóról A szerbek még tisztogatnak MTI-HIR Szkopje. Öt balkáni ország közös nyilatkozatban üdvözölte szombaton a NATO-nak azt a döntését, hogy szervezni kezdi az esetleges koszovói beavatkozásban bevethető katonai erőket. Albánia, Bulgária, Macedó nia, Románia és Szlovénia védelmi miniszterei bocsátottak ki ilyen értelmű nyilatkozatot szkopjei találkozójuk után. Christopher Hill, az Egyesült Államok szkopjei nagykövete, aki közvetíteni próbál Belgrád és a koszovói albánok vezetői között, tűrhetetlennek nevezte szombaton, hogy a szerb erők folytatják tisztogató hadműveleteiket Koszovóban, holott „oly kevés szakadár fegyveres harcol már". „Még a szerbek belső logikáját követve sem lehet már elfogadható magyarázatot találni arra, hogy mi szükség van még biztonsági hadműveletekre" vélekedett szkopjei sajtóértekezletén. Hill már hónapok óta közvetít, de most különös hangsúlyt kapott a tevékenysége, miután a NATO ezen a héten úgy döntött, hogy esetleges koszovói katonai akciójának tervezésében előbbre lép, szervezni kezdi a bevethető kötelékeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyanakkor határozatban szólította fel Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt a polgári lakosság elleni támadások leállítására, koszovói csapatainak részleges visszavonására és a politikai párbeszéd felújítására. Hill szerint ezek a lépések jót tesznek az ő közvetítő tevékenységének, segítenek a politikai megoldás megtalálásában. Madeleine Albright szombaton találkozott Arafattal és Netanjahuval is Félnek a palesztin államtól MTI-HlREK New York/Jeruzsálem. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter szombaton New Yorkban igyekezett lebeszélni Jasszer Arafat palesztin elnököt arról, hogy az ENSZ-közgyűlés előtt kilátásba helyezze a palesztin állam egyoldalú kikiáltását. Albright a Waldorf-Astoria 32. emeletén lévő lakosztályban, egykori ENSZ-nagyköveti irodájában tárgyalt négyszemközt Arafattal, majd késő este még szállodájában fölkereste Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is. Bili Clinton amerikai elnök ma Washingtonban fogadja előbb Netanjahut, majd Arafatot. A palesztin elnök addigra már elmondja beszédét az ENSZ-közgyűlésen. A térséggel kapcsolatos hír, hogy kilenc hónap letöltendő és 15 havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte vasárnap egy tel-avivi bíróság Jichák Rabin néhai izraeli kormányfő gyilkosánakbarátnőjét, amiért semmit sem tett a merénylet megakadályozására. Az ítélet indoklásában a bíróság hangsúlyozta, hogy „ha Margalit Har-Sefi felelősségtudatról tett volna tanúbizonyságot, akkor a miniszterelnök meggyilkolása elkerülhető lett volna". ČTK-HÍREK Prága. Václav Havel cseh államfő tegnap két táviratot küldött Pozsonyba: egymondatosat Vladimír Mečiarnak és egy jóval hosszabbat Mikuláš Dzurindának - közölte Martin Krafl, az elnöki iroda munkatársa. Mečiarnak Havel mindössze a választások lebonyolításához és eredményéhez gratulált, míg Dzurindának azt írta, hiszi, hogy a koalícióba tömörült pártok, illetve az SZDK és a többi politikai párt közti tárgyalások egy stabil többségi kormány létrehozásához vezetnek. „Azt kívánom Szlovákiának, hogy a nagy politikai változások, melyek mellett a legitim választásokon döntött, a polgári szabadságjogok gyors elmélyüléséhez, a demokratikus intézmények megszilárdításához és ezek nyomán az ország gazdasági felvirágzásához vezessenek." „Hiszem és remélem, hogy a fiatal szlovák állam jó úton jár" - zárta táviratát Václav Havel. Vladimír Špidla miniszterelnökhelyettes a nem hivatalos választási eredményekre reagálva kijelentette: a cseh kormány partnere lesz bármilyen szlovákiai kormánynak, amely a választási eredmények alapján, az alkotmány adta lehetőségeknek megfelelően alakul meg Szlovákiában. Magát a választási eredményt azonban nem volt hajlandó kommentálni. Karel Kühnl, a Szabadság Unió képviselője kifejezésre juttatta szilárd meggyőződését, hogy a választások nyomán Szlovákiának szilárd kormánya lesz, amely ugyanazokba a szervezetekbe fog törekedni, mint Csehország, vagyis az Európai Unióba és a NATO-ba. Václav Klaus, a cseh képviselőház elnöke, volt kormányfő még szombaton, az első részeredményeinek ismeretében nyilatkozott. Mint mondta, Szlovákiában alapvető politikai változásokra lehet számítani. Az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt országos vezetőségi ülése után Luhačovicében Klaus úgy vélekedett: „meglepetés", hogy a Szlovák Demokratikus Koalíció és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nagyjából egyforma eredményt ért el, s ugyanakkor még más ellenzéki pártok is túllépték a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. tummegoszlás így fest (kiegészítő mandátumok nélkül, 656 képviselői hellyel számolva): A magyar miniszterelnöki hivatal álláspontja Üdvözli az MKP sikerét MTI-HIR Budapest. Az előzetes eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a szlovák választópolgárok többsége a kormányváltásra szavazott - közölte tegnap a magyar miniszterelnöki hivatal kommunikációs és sajtóirodájának illetékese. A magyar kormány végső álláspontja kialakításához természetesen megvárja a szlovákiai parlamenti választások hivatalos végeredményét - hangsúlyozta az illetékes. A miniszterelnöki hivatal szerint bebizonyosodott, hogy Szlovákiában az új politikai irányvonal vezetőereje az ellenzéki demokratikus koalíció. - A magyar kormány üdvözli, hogy az előzetes eredmények alapján a Magyar Koalíció Pártja sikeresen szerepelt a választásokon - tájékoztattott végül a hivatal kommunikációs és sajtóirodája. Külföldi lapok és hírügynökségek jelentései Nehéz helyzetben HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Bécs. „Ha az elenzéki tömb nem hagyja magát szétverni, akkor biztosnak tűnik a változás Szlovákiában" - írta még szombaton az osztrák Kurier. A nyerésre álló DSZM-mel kapcsolatban úgy vélekedett, biztosra vehető, hogy az államfőt helyettesítő parlamenti elnök kormányalakítási megbízást ad Mečiarnak. Csakhogy Mečiar nehéz helyzetben lesz, mivel eddigi partnerei közül az SZNP nem szerez elég szavazatot, a Munkásszövetség pedig szédiullott és be sem jut a törvényhozásba. A többi parlamentbe bejutó párt pedig már a voksolás előtt azt bizonygatta, hogy nem szövetkezik Mečiarral - írta még szombaton a bécsi lap. Prága. Az egyetlen vasárnap is megjelenő cseh napilap, a Nedelní Blesk szerint Szlovákiában „patthelyzet" alakul ki, mert a két legerősebb párt nagyjából egyforma eredményt ért el. „Bármiféle kormánykoalíció összeállítása, amelynek többsége lenne a parlamentben, ebben a helyzetben igen nehéz lesz" - írta. Róma. Főleg a fiatalok billentették a mérleg nyelvét Mečiar ellenzékénekjavára - vélte tegnapi kiadásában a Corriere della Sera, a legnagyobb példányszámú olasz napilap. Kiküldött tudósítója szerint a választók nem bocsátották meg a „túl sok" NATO-s és európai uniós kudarcot. A La Repubblica, a második legjelentősebb olasz lap szerint Mečiar viselkedése egyáltalán nem tetszett a választóknak, akiket lesújtottak az Európai Unió és az Egyesült Államok szüntelen bírálatai az alkotmányos jogok megsértését illetően, Kováč volt államfő fiának elrablása, a privatizációs visszaélések. Emiatt a kormány jó makrogazdsági eredményei ellenére az utóbbi hónapokban zuhant Mečiar népszerűsége. Párizs. Szombati riportjában a szlovákiai választásokról a Le Figaro azzal foglalkozott, hogy Mečiar mellett sztárok kampányoltak. Bár az Európai Unió, az Egyesült Államok és az embeijogi szervezetek páriának tekintik a szlovák kormányfőt, Claudia Cardinale, Claude Brasseur, Claudia Schiffer és Gérard Depardieu mégis vállalkozott arra, hogy segítsenek komoly politikusként bemutatni Mečiart. Marián Kardoš, a kormányfő szóvivője a francia lap munkatársának azt állította, hogy honi és külföldi - köztük francia - szponzorok támogatták ezeket a kampányakciókat, de egyelőre nem akarják, hogy kilétük ismert legyen. Ha a DSZM hatalmon marad, méltó módon kifejezi nekik háláját - mondta Kardoš. Például a francia cégek, amelyek a mohi atomerőmű korszerűsítésén dolgoznak, új szerződéseket is kaphatnak - vélekedett a Le Figaro, hozzátéve: az EDF villamosenergetikai és a Farmatome atomenergetikai cég egyaránt tagadta, hogy szponzori pénzeket fizetett volna. A lap idézett egy Pozsonyban élő franciát is, aki szerint jobb lenne, ha Mečiar maradna hatalmon, mert az ellenzék egyöntetűen Amerika-barát. A Le Figaro itt emlékeztetett arra, hogy Franciaországgal ellentétben Mečiart sosem fogadták Németországban, Nagy-Britanniában, de az Egyesült Államokban sem. •SÍI Helmuth Kohl személyében egy európai formátumú politikus távozik Németország éléről. (ČTK/AP)