Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)

1998-09-28 / 223. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 28. Egy vál Asztás képei - pa NORÁMA Q Hétéves kínai kislány Épp azok az emberek a legesendőbbek a szekták tanaival szemben, akiknek mindenük megvan Három évig tyúkólban Peking. Egy hétéves kínai kis­lány három évet töltött szülei tyúkketrecébe zárva, amíg nem­rég kiszabadult. Az esetről be­számoló kantoni lap szerint a kétéves kisbabának kinéző gyer­meket szülei büntetésből zárták a tyúkólba, mivel rendszeresen a lakóházban végezte el a szük­ségét. Kiszabadulásakor mindössze 86 centi magas volt és tíz kilót nyo­mott, feje deformálódott, vég­tagjai megdagadtak. A szűk, sö­tét tyúkólban, csirkékkel és ka­csákkal együtt eltöltött három év alatt a kislány tápláléka csu­pán kevéske rizs volt. Az utóbbi hónapokban „lakótár­sat" is kapott a ketrecben: négy­éves kishúgát, akit azért zártak be, mert fél jüant (hat centnek megfelelő összeget) lopott a ro­konoktól - jelentette az AFP. A szomszédok kérdéseire a szülők azt válaszolták, hogy joguk van azt tenni a lányokkal, amit akar­nak. A két kislány a Kínai Nőszövet­ség küldöttségének látogatása után szabadult. Mindkettőjüket kórházba, szüleiket viszont egyenesen a börtönbe szállítot­ták. (MTI, AFP) Minden árfekvésben Férjeket kínálnak Amszterdam. Minden nagyság­ban és árfekvésben kínálja őket az amszterdami „Bureau Gentle Men"- mármint „férjeket" azok­nak a hölgyeknek, akik hivatali teeendőik miatt nem érnek rá ar­ra, hogy tartós kapcsolatot léte­sítsenek. Az ügynöség vezetője azzal indokolja a „bureau" életre hívását, hogy a vezető állásokat betöltő, tehát rendkívül elfoglalt hölgyektől elvárják, hogy vonzó külsejű férfipartnerrel rendel­kezzenek. A megoldás tehát a bérelhető férfiú, aki elkíséri üz­leti ebédekre vagy vacsorákra a sikeres üzletasszonyt, reprezen­tál, jóképű és tetszés szerint tár­salog tőzsdei árfolyamokról, vagy távol-keleti kultúrákról. Az egyetlen, ami fontos, hogy a szolgáltatást igénybe vevő hölgy előbb beszélje meg partnerével „közös múltjuk történetét", ne­hogy véletlenül kínos ellentmon­dásba keveredjenek nyaralóik, vagy éppen közös gyermekeik számát illetően. (PAN) Sámánok és kuruzslók között Marilyn Monroe, Ernest Hemingway, John Lennon és Kurt Cobain is pszicho­lógusok áldozataivá váltak - ezt állítják a furcsa és ve­szélyes tanairól ismert Scientology tagjai. A szekta (amelynek többek közt Tom Cruise és felesége Nicole Kidman, John Travolta, Kristie Alley, valamint Priscilla Presley is aktív tagja) vezetői aggódnak a még élő showbiz-szárok miatt, ezért a legnépszerűbb filmszíné­szeknek, íróknak, műsorveze­tőknek, rendezőnek, producer­Összesen 235 ezer mű­vész kapott ilyen leve­let. nek figyelmeztető levelet küld­tek. A Los Angeles Times című lap tudomása szerint összesen 235 ezer művész kapott ilyen le­velet, amelyben arra kérik a sztárokat, hogy kerüljék a pszi­chológusokat, mert bajba jut­hatnak. Az első számú címzett állítólag a neurotikus Woody Allen volt. Hogy a művészek mi­ként reagáltak erre az meglepő felhívásra, arról egyelőre nem szólnak a hírek. Immár Leonardo DiCaprio is hívő buddhista Clinton egy mexikói sámánhoz fordult bizalommal Nyilván nemtetszően forgatja a fejét „a közönséges halandó", ám a világsztárok, híres, jómódú emberek, sőt a realistáknak ne­vezett politikusok világában ily furcsa dolgok már rég nem meg­lepőek, nem váltanak ki megrö­könyödést, felháborodást. Meg­szokottá váltak. Azok, akik már mindent megszereztek - hírne­vet, szédítő sikert, karriert, dol­lármilliókat -, akik földi paradi­csomban vegtálnak, s szinte minden elképzelhető és elkép­zelhetetlent kipróbáltak, valami újra, ismeretlenre, másra vágy­nak. Azt mondják: az igazi bol­dogságot, a lelki nyugalmat, az örök igazságot keresik. Maguk is sámánokhoz, kuruzslókhoz, asztrológusokhoz fordulnak, szekták és keleti egzotikus vallá­sok vonzzák őket. Hisznek az igehirdetőknek, hisznek a szá­mok erejében, a lélekvándorlás­ban, az újjászületésben. Sylvester Stallone például jól emlékszik mindenre a régi idők­ből. Korábbi élerére is, amikor gorillaként ugrándozott az őser­dőben. Furcsa vallomása után élcelődött is eleget a sajtó: Stallone nyilván korábbi életé­ben készült fel oly pompásan Rambo szerepére... Mások is ha­tározottan állítják: egyszer már jártak a Földön. Tina Turner 3500 éwel ezelőtt Egyiptom­ban volt királynő, Franz Beckenbauer hajdanán ponto­sabban meghatározatlan nö­vényként jelent meg, s „női alakban kíván majd egyszer visszatérni", Madonna - állítja ­kínai császár volt... Az énekes­nő azonban legújabban egy ősi zsidó tanítás, a kabbala mági­kus erejében hisz, csakúgy, mint Liz Taylor, Barbra Strei­Csak 4 dollárt kér - nem tesz különbsé­get az emberek közt. sand vagy Jeff Goldblum. Richard Gere a sztárok közül elsőként földúlt a Hollywood­ban azóta igencsak népszerűvé vált buddhizmus felé. Szoros barátság fűzi a dalai lámához, évente többször látogat Tibet­be, s bejelentette, maga is buddhista szerzetes szeretne lenni. Patrick Swayze, Keanu Reeves, Uma Thurman s immár Leonardo DiCaprio is hívő buddhista. Amikor a Titanic sztárja először keresett fel egy buddhista szerzetest elpana­szolta neki összes baját: „az (Fotók: B-a) utóbbi három évben keményen dolgoztam, egyik filmet a má­sik után forgattam, s most úgy érzem, nem bírom tovább, tönkremegyek, összeroskadok. Meg kell találnom a lelki nyu­galmamat". Az első látogatás óta alapvetően megváltozott az élete, állítja Leonardo. Bili Clinton, aki a túlélésért vív kemény harcot, egy mexikói sá­mánhoz fordult, abban a re­ményben, hogy helyrebillenti lelki egyensúlyát. Salvador Lunes Collazt Clinton elődje, George Bush ajánlotta az el­nöknek, aki oly hálás volt a me­xikói sarlatánnak, hogy egy al­kalommal egy arany Rolex órá­val ajándékozta meg őt. A sá­mán egyébként Clintontól is csak négy dollárt kér a gyógyí­tásért - nem tesz különbséget az emberek közt. Az amerikai elnök orosz kollé­gája Dzuna Davitasvilit szokta kremlbeli irodájába kéretni. A hölgy asztrológus, piros kaftán­ban, bozontos hajjal jelenik meg a szeánszokon. Állítólag már nem egyszer sikerült kisza­badítania Borisz Jelcin elnököt a vodka rabságából. Rossznyel­vek szerint olykor a politikába is „beleszól". (Külföldi forrá­sok alapján) NAPTÁR Szeptember 28 EGY GONDOLAT Sem az államférfiak, sem a színészek nem képesek idejében nyugalomba vo­nulni. Prosper Mérimée NÉVNAP Vencel Szláv eredetű név, jelenté­se: dicsőség, koszorú. Ma Václav és Bernát nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAIÉVFORDULÓINK 425 éve született Cara­vaggio olasz festő. Halha­tatían remekművekkel ajándékozta meg az embe­riséget, Máté elhivatása cí­mű képe például egyene­sen fordulópontot jelentett a XVII. század művészeté­ben. 195 éve született Prosper Mérimée francia író. Leghí­resebb műve a Carmen, amelyből Bizet komponált világsikerű operát. 10 éve hunyt el Basilides Zoltán színész. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Kabos László szí­nész. Rabbi akart lenni, de aztán kertésznek tanult, végül színész lett. Szeren­csére, hiszen a legnépsze­rűbb magyar komikusok egyike lett belőle. Nagy si­ker lett két filmvígjátéka is, A veréb is madár és a Hét tonna dollár. 30 éves Mika Hákkinen finn autóversenyző. 55 éves Kerényi Imre ren­dező, a Madách Színház igazgatója. 30 éves Carré Otis amerikai színésznő. NAPI VICC Ibolya, a nagyon csúnya lány az erkélyen áll és meg­látja az arra jövő Jóskát. - Jóska, feljöhetnél - kiabál le neki kacéran. - Majd ha egyedül leszel. - Egyedül vagyok. - A Földön - válaszol Jós­ka. A szakértők nem akartak csalódást okozni II. Erzsébet királynőnek Ez az ing nem az az ing HOROSZKÓP MTI-PANORÁMA London. Kiderült, hogy nem va­lódi az a fehér vászoning, ame­lyet előszeretettel mutogat Windsorba érkező előkelő ven­dégeinek II. Erzsébet angol ki­rálynő azzal, hogy azt I. Károly király viselte kivégzésekor 1649-ben. Szakértők szerint nem a Cromwell által vérpadra kül­dött Stuart-király halottas ingé­ről, hanem egy XVII. században élt asszony hálóingéről van szó. A monarchia története legérté­kesebb darabjainak gyűjtemé­nyébe (Collection Royal) fel­vett ingről a szakértők már egyébként nyolc éwel ezelőtt megállapították, hogy nem az, aminek hiszik, de eddig eltit­kolták a valóságot, hogy ne okozzanak csalódást a király­nőnek. A királyi család 1911-ben jutott az ing birtokába és a Windsor kastélyban helyezte azt el, ahol I. Károlyt is eltemették. A Buckingham palota nem volt hajlandó kommentálni a téve­désről szóló lapjelentést. I. Károlyt, Anglia, Skócia és Ír­ország királyát 1649-ban nyil­vánosan lefejezték, miután csatát vesztett az ellene fellá­zadt, Cromwell által vezetett „parlamentiek" seregével szem­ben. A svéd sajtó szerint csak egyikük kerülhet be az új kormányba Szerelmes svéd miniszterek MTI-PANORÁMA Stockholm. A svéd kormány két minisztere bejelentette, hogy szerelmesek egymásba, és elhagyják jelenlegi párjukat. A miniszteri páros férfi tagja Erik Asbrink pénzügyminiszter, a hölgy pedig Ylva Johansson ok­tatásügyi miniszter. Asbrinknak három gyermeke van, s bár nem házas, szoros élettársi közösségben élt éve­ken át. A kétgyermekes Jo­hansson még házasságban él, ám férje már benyújtotta a vá­lókeresetet. A svéd sajtó úgy véli, hogy az új kormányba ösz­szeférhetetlenség miatt csak egyikük kerülhet be. Svédor­szágban szeptember 20-án tar­tottak választásokat, s az új kormány várhatóan két héten belül alakul meg. Kos: Ma nem kell hajtania. Ha jó üzleteket akar kötni, akkor hallgas­son munkatársai tanácsaira, és várja meg a legjobb alkal­mat az üzletkötésre. Bika: Ma különösen figyel­jen oda minden apró részetre a munkahe­lyén, hogy később ne legyen gondja a felületes munka miatt. Ma fontos barátságot köthet. Ikrek: Ne hajtsa túl magát, próbáljon meg néha pihenni, különben ve­szélybe kerülhet egészsége. Viszont feleslegesen ne for­duljon orvosához. Rák: Hallgassa meg barátja magánéleti problémá­ját, és ha tud, segítsen neki. Délután fontos döntést kell hoznia befektetéseivel kapcsolatban. Oroszlán: A munkahelyén reme­kül halad, de úgy érzi, hogy otthon rengeteg teendője van, ezért munka után azonnal beleveti magát a házimunkába. Szűz: Semmi esetre se vál­laljon kockázatos be­fektetési ügyeket, bár­mekkora hasznot is ígér. Meg­engedheti magának, hogy csak biztosra menjen. Mérleg: Egyik rokona soha vissza nem térő befek­tetési tanácsot ad ön­nek. Ha vállalja a kockázatot, óriásit nyerhet, de még na­gyobbat bukhat. Skorpió: Egy sajátos üzleti ter­vet dolgoz ki, amellyel könnyen ámulatba ejti főnökeit. Egy befolyásos em­ber is felfigyel Önre, és üzletet ajánl. Nyilas: Bevásárló útra indul, és sok drága holmit vesz. Ha nem akar túl­költekezni, vigye magával egyik barátját, aki majd visz­szafogja Önt. Bak: A mai napon sikere­sen használhatja krea­tivitását és képzelőe­rejét egy új üzleti terv kidolgo­zásánál. Ne hozzon elhamar­kodott döntéseket. Vízöntö: •HH Rendezze elképzelé­seit, cselekedjen meg­••• fontoltan, különben könnyen összezavarodhat. Ha csapatban kell dolgoznia, ne legyen nagyképű. Halak: Ezen a napon végre megkapja megérde­melt jutalmát az el­múlt hetek kemény munkájá­ért. Talán főnökei előléptetik, vagy fizetésemelést kap.

Next

/
Thumbnails
Contents