Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)
1998-09-18 / 215. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 19. S PORt / Té V É ÉS Rá DIÓ - SZ Om BAT | P Beszélgetés Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának oktatásügyi szakértőjével Jogalanyiságot az iskoláknak A Magyar Koalíció Pártja választási programja részletesen foglalkozik az oktatáspolitikában megoldásra váró feladatokkal. Berényi Józseftől arra kértünk választ, melyek az MKP legfontosabb céljai ezen a téren. JUHÁSZ LÁSZLÓ Célunk, hogy a szlovákiai magyar iskolákban végző diákok piacképes tudást szerezhessenek, amivel egyrészt bejuthatnak az egyetemekre, másrészt pedig el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. Ez eddig nem így működött? Az elmúlt négy évben az államigazgatás nem ezzel törődött, hanem a szlovákiai magyar pedagógusok és iskolák zaklatásával. Ennek következményeként nagyon sok energiánkba került iskoláink megtartása, kevesebb idő és energia jutott fejlesztésükre. Legfontosabb feladatunk, hogy az elmúlt évek rombolását orvosoljuk. Az iskolai dokumentáció területén vissza kell állítani,a kétnyelvűséget, és felül kell vizsgálni az igazgatók leváltását. A decentralizáció jegyében helyi szinten újra létre kell hozni az iskolatanácsokat, önállósítani kell az iskolákkal foglalkozó hivatalokat. Az önv v A magyar nyelv** nek kell teret hódítania a felsőoktatásban. \\ kormányzatoknak sokkal nagyobb önállóságot kell kapniuk az iskolák irányítása terén. Az oktatási intézményeknek önálló jogalanyiságot kell kapniuk, és be kell vezetni a pénzeszközök „fejkvótás" elosztását, vagyis az iskolát látogató gyermekek szá„Az áldatlan állapotokat fel kell számolni." (Fotó: Somogyi Tibor) ma alapján kell megítélni a támogatást. Az MKP programja kitér a felsőfokú oktatásra is. A jelenlegi áldatlan állapotokat fel kell számolni. Ahol csak lehet, a magyar nyelvnek kell teret hódítania a felsőoktatásban. A középiskolát sikeresen elvégző diákoknak.viszont - ezt külön szeretném hangsúlyozni - jól kell tudniuk szlovákul, ez a feladat nem hárulhat a főiskolára. Hibás az az érvelés, amely szerint azért nem kell magyar egyetem, mert a diákok nem tanulnának meg szlovákul. Az egyetemnek szaktudást, s nem nyelvtudást kell adnia. Mi az, ami a felvállalt nemes elképzelésekből megvalósítható, feltéve ha az MKP kormánypozícióba kerül. Ebben az esetben a szlovák demokratikus ellenzékkel aláírt szándéknyilatkozat alapján mindenképpen esély nyílik a decentralizációra, és a kétnyelvű bizonyítványok visszaállítására. A többi azon múlik, mennyire lesz sikeres a közös kormányzás. S ha maradnak a már ismerős ellenzéki padsorok? Ebben az esetben is létrejöhet olyan kormány, amely nem fogja annyira provokálni a magyarokat, mint a mostani, ám maradhat a maihoz hasonló vezetés is. Az előbbi esetben a magyar iskolák föllélegezhetnek, de fejlesztésüknél saját erőinkre leszünk utalva. Ha - ne adj' isten - marad a maihoz hasonló, nacionalista-kollektivista kormány, kamatoztatnunk kell az ellenzékben már megszerzett tapasztalatokat. A prioritások között szerepel az oktatási rendszer fejlett államokéhoz való közelítése. Hol mutatkoznak a legmarkánsabb különbségek? Elsősorban a szakmunkásképzést említeném, ezen a területen a legnagyobb az eltérés a nyugati modell és a szlovákiai között. Az Európai Unió jelentős összeggel járul hozzá a kelet-európai országok oktatás^ A tanulmányaikat Magyarországon végző diákok általában nem jönnek vissza Szlovákiába. N\ ügyének fejlesztéséhez. Ezek a pénzeszközök Magyarországon, Csehországban vagy Lengyelországban már meg is jelentek a körzeti székhelyeken. Magyarországon már számos program fut, ezek arra szolgálnak, hogy célpályázatokon keresztül a szaktanintézetek fölvegyenek egy olyan szerkezetet, mellyel által a legkönynyebb a munkavállalás az unió országain belül. Ha már a más országokban való elhelyezkedést említette: a külföldön tanuló diákok visszatérnek Szlovákiába? Tapasztalataink azt mutatják, hogy ha diákjaink a középiskolát már Magyarországon végzik, nem jönnek vissza. Ez általában így van egyetemi szinten is. Ezt valahol természetesnek is tartom. Egyetemista éveink alatt alakul ki értékrendszerünk, identitásunk, baráti körünk. Ha mindez Magyarországon történik, a szülői kapcson túl nincs semmi, ami visszahozná a diákokat Szlovákiába. Ezért mi csak a külföldi részképzést támogatjuk. Választási kampány: egyenes adásban a Markízán Megkérdőjelezik a választási eredményeket? Tüntetés és büntetés Ürügy már most van JUHÁSZ LÁSZLÓ Pozsony. Tucatnyi újságíró várakozott órákon át a Rádió és Televíziós Tanács tegnapi, zárt ajtók mögött megtartott tanácskozásának eredményére várva. A megbeszélés szünetében Sylvia Volzová Markíza-társtulajdonos elmondta: a magántelevízió élő bejelentkezéseiben teret adva az ellenzéki politikusok megnyilvánulásainak megszegte a választójogi törvényt. „Remélem, hogy a Tanács figyelembe veszi a rendkívüli helyzetet, és nem vonja meg a sugárzási jogot a televíziótól" - mondta Volzová. A Markíza megúszta pénzbüntetéssel. Ján Cuper, a DSZM jelenlévő képviselője az alkotmányos rend megzavarásának minősítette a tévé székháza előtti tüntetéseket. „A Markíza-ügyben a demokrácia forog veszélyben, és a kormánykoalíció lejáratása folyik" - jelentette ki. Cuper szerint „a DSZM-nek semmi köze a botrányhoz, az egész kormányellenes megmozduláshoz." Dušan Valko, a Markíza riportere magánemberként érkezett a helyszínre: „Várom a felmondólevelet, már nem dolgozom a Markízában. Kollégáimat Pavol Rusko és felesége ellenőrzi, a Gamatex részéről semmilyen nyomásnak nincsenek kitéve." Szerinte a kialakult helyzetéit szinte mindenkit felelősség terhel: a DSZM-et, a kormánykoalíciót, Ruskot és a Siloš Pohanka vezette ESPÉ stúdiót. „Ha a Markízát akarták volna védeni, az ellenzéki politikusok nem mennek a székház közelébe. így azonban ártottak az ügynek, és a tüntetés ürügyén választási kampányt folytattak" - nyilatkozta Valko. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Központi Választási Bizottság ellenzéki tagjai rendkívüli ülés összehívását kérték, melyen tegnap 29-en jelentek meg, viszont csak a 14 ellenzéki tag szavazott amellett, hogy vitassák meg a körzeti választási bizottságok kiegészítésének módját azokban az esetekben, ha tagjaik száma öt, illetve nemzetiségileg vegyes körzet esetében hét fő alá csökken. A testület elnöke megígérte, a hétfői rendes ülésen foglalkoznak ezzel. Ásványi László a Magyar Koalíció Pártját képviseli a testületben, lapunknak elmondta, félő, hogy ez már késő lesz, pedig nagyon kényes kérdésről van szó, amelyet a törvény egyértelműen nem rendez, így visszaélésekre is mód nyílik. Hozzáfűzte: erősödik a meggyőződés, hogy a koalíciós képviselők nem is igyekeznek a visszaélésekre lehetőséget adó problémák tisztázására, mintha egyenesen azt szeretnék, hogy legyen ürügy a választási eredmények megtámadására és érvénytelenítésére. (gzs) A külügy primitívnek tartja a Sme módszereit Tokár „tévedett" Belföldi megfigyelők (továbbra is) kerestetnek Joguk van monitorozni ÚJ SZÓ-HLR Pozsony. A Központi Választási Bizottság elutasította a Polgári szem 98 nevet viselő projekt választási megfigyelőinek akkreditációját, tehát belföldi megfigyelők nem lehetnek jelen a szavazatszámlálásnál. Több jogi szakértő viszont úgy véli, az alkotmány, a koppenhágai megállapodás és a választójogi törvény alapján nekik is joguk van az ellenőrzésre, ha nem zavarják a szavazás lebonyolítását. A társulás felhívással fordul az állampolgárokhoz, akiknek szívügye a választások menetének igazságos és demokratikus lefolyása, jelentkezzenek megfigyelőnek. A 07/5317303-as telefonszámonjelentkezhetnek. (sik) SITA-HÍR Pozsony. Ma már nem létezik olyan „primitív társadalom, amely valamit úgy építene be, hogy azt megtalálják" - reagált Milan Tokár a Sme múlt héten közölt interjúrára Hans Zehetmair bajor kultuszminiszterrel. Zehetmair azt állította, hogy 1995-ös szlovákiai látogatása során lehallgatták. A külügyi szóvivő élesen bírálta a lapot, amely „a bajor miniszterrel közölt primitív interjújával bebizonyította, hogy az ún. „Bútorová-módszert alkalmazza". Zora Bútorová a szlovák nép zsidógyűlöletéről végzett felméréseket. Az érintett szerint Tokár „kétségbe vonta szakmai hozzáértését és durván megsértette". A Közügyi Intézet munkatársa szerint éppen a külügyi szóvivő mutatta magát amatőrnek, amikor közalkalmazottként és diplomataként túllépte a korrekt viselkedés határát. Tokár tegnap pontosította Oľga Keltošovára vonatkozó korábbi kijelentését is, mely szerint Szlovákia ENSZ-nagykövete fizetetlen szabadságot vett ki, hogy részt vehessen a DSZM választási kampányában. Keltošová fizetett szabadságot kapott. RÖVIDEN Elöljárók kémlelik a kampányt Pozsony. Stanislav Bečica, a belügyminisztérium hivatalvezetője augusztusz 31-én utasította a járási és kerületi elöljárókat, hogy figyeljék meg a választásokon induló pártok kampányakcióit. Mintapéldányt is kaptak, hogyan írják meg a jelentéseket. Ladislav Pittner volt belügyminiszter szerint az elöljárók bűncselekményt követnek el, ha eleget tesznek az utasításnak, (ú) Az újságírószövetség is monitorozott Pozsony. Az SZTV az aktuális eseményeket a kormányon lévő politikai mozgalom céljaira használja fel, kampányt folytat a polgári kezdeményezések ellen - derül ki a Szlovák Újságírók Szövetségének monitorozásából. (SITA) Elbocsátási stop a választásokig Pozsony. A választásokig mesterségesen tartják fenn a magas foglalkoztatottsági arányt, Vladimír Mečiar utasítására több szlovákiai vállalatnál addig senkit sem lehet elbocsátani - közölte Brigita Schmögnerová. A DBP alelnöke szerint a választások után tömeges elbocsátások várhatók. (SITA) Németországban bírálják Schiffert Bonn. Otto Lambsdorff, a német Szabad Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Claudia Schiffer Mečiar oldalán mutatkozott.,.Akarta vagy sem, Ön Mečiarnak segített választási kampányában" - írja a topmodellnek, hozzátéve, a szlovák kormány nem mutat készséget a demokrácia és a jogállam fejlesztésére. (ČTK) Kvarda a legfelsőbb bírósághoz fordult Jogsértésre buzdítanak ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Kvarda József a legfelsőbb bírósághoz fordult a Lévai és a Tőketerebesi Járási Hivatal törvénytelen eljárása miatt. A lévai hivatal úgy próbálta értelmezni az önkormányzati választásokról szóló törvényt, hogy nem lehet bejegyezni annak a pártnak a listáját, amelyen nem szerepel annyi jelölt, amennyi képviselőt választanak. A tőketerebesi hivatal levélben szólította fel a polgármestereket, helytelen számítás esetén értékeljék át a már elfogadott határozatokat, ellenkező esetben a választásokat érvénytelenné nyilvánítják. Mindez ellentétben áll választójogi törvénnyel, mely szerint a képviselők számát a helyi képviselő-testület határozza meg, legkésőbb 66 nappal a választások előtt. Kvarda szerint helyi államigazgatási hivatalnok nem hivatott a választás érvényességének elbírálására. Szociális Biztosító kinnlevősége 25 milliárd korona Kiürül a nyugdíjalap ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Szociális Biztosító első félévi bevételei, 33 187, 7 millió koronát tettek ki, ám kinnlevőségei továbbra is 25,5 milliárdra tehetők. A biztosítás befizetését elmulasztó vállalatoktól a behajtás nem egyszerű, - hangsúlyozta Igor Lipták igazgató - ugyanis ez veszélybe sodorhatná a munkavállalókat. Kifejtette: ha a kormány nem teljesíti kötelezettségét és az általa biztosítottakért, és a 3000 koronás minimálbér 50 százaléka helyett továbbra is csak a 2700 korona 15 százalékát fizeti be a nyugdíjalapba, valamint ha a nyugdíjak jövőre 10 százalékkal emelkednek, a szociális biztosítónak 1,4 milliárdos hiánnyal kellene szembenéznie. A népesség 21,9 százalékát alkotó (1 178 704) nyugdíjaskorú polgár járulékának kifizetésére a biztosító havi 5 milliárd koronát fordít, (erf) Megvan a médiabomba - de nem valódi „Hamislcodó" belügy HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A Twist rádiónak valószínűleg sikerült megtalálnia a médiabombát, mely valóban „robbant" volna. A dokumentum a kormánykoalíció módszereit idézi, de állítólag a Kereszténydemokrata Mozgalomtól származik. A „Belső Utasítások a KDM járási és kerületi központjai számára" valóban médiabomba lenne, ha nem lenne hamisítvány. A „szigorúan bizalmas" szerint a járási és kerületi hivatalok alkalmazottai kétharmadának év végéig távozniuk kell munkahelyükről, s az állami szervekben biztosítani kell a KDM dominanciáját. Ki kell használni a Markíza körüli botrányt és naponta biztosítani kell az emberek részvételét a támogató nagygyűléseken. Főleg a diákokat kell megnyerni, akiknek naponta fejenként száz koronát kell fizetni a részvételért. Egyeztetni kell a lépéseket a többi ellenzéki párttal is. Nem szabad megengedni, hogy a kormánykoalíció nyerje a választást, ki kell használni a polgári társulásokat, alapítványokat zavargások szítására. Ezek Pavol Demeštôl kapják az utasításokat és a pénzt. Fel kell készülni a választások meghiúsítására és az eredmények megkérdőjelezésére. Találkozókat kell szervezni a lakossággal, harc a jogállamért, a szólásszabadságért jelszavakkal. A dokumentumon található Ján Čarnogurský aláírása és a KDM pecsétje. Čarnogurský szerint a dokumentum a KDM befeketítését hivatott elérni, az első betűtől az utolsóig hamisítvány, beleértve a pecsétet is. Az aláírás tökéletes mása a KDM új alapszabályán látható, melyet regisztrálás végett küldtek a belügybe, „amely hamisítók rendelkezésére bocsátotta azt, és ez bűncselekmény". Hamisítványnak nevezte a dokumentumot valamennyi érintett politikai szubjektum képviselője, Mikuláš Dzurinda, Peter Weiss, Pavol Hamžík, és Bugár Béla.