Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-21 / 167. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 21. PANORÁMA Teljes gőzzel folyik a Mikulások nyári kiképzése A finn az igazi APA-HÍR Helsinki. Míg ezekben a hetek­ben a legtöbben napsütésről, homokos strandról és ragyogó kék tengerről álmodoznak, ad­dig messze fenn Észak-Európá­ban fiatal emberek egy csoportja már az adventre készülődik. Ar­ról a 15 fős csoportról van szó, amelynek tagjai Mikulás-kikép­zésen vesznek részt a finnorszá­gi Rovaniemiben. Az Északi­sarkkörtől nem messze, ahol ­mint ismeretes - a Joulupukki (ez a finn neve Santa Clausnak) él, megtanulják a leendő Tél­apók, hogy miként kell gyerme­kekkel bánni, milyen nemzetkö­zi szokásokra kell majd ügyelni­ük, és hogyan kell válsághelyze­teket megoldani. Az „igazi Télapó" nyáron is fe­hér szakállt, a fején pedig he­gyes vörös sipkát visel finnor­szági otthonában és csak „hiva­tali órái" után (munkaideje nem ismeretes) jut ideje arra, hogy tanítványaival foglalkozzék, akiknek a már említettek elsajá­títása mellett minél több nyelvet is kell ismerniük. A tanfolyam részvevői csak sike­res vizsga után használhatják a „Mikulás" hivatalos elnevezést. Nagy a kereslet irántuk, mivel a különböző cégek és vállalatok eredeti finn Télapóval akarják adventi rendezvényeiket von­zóbbá tenni. Ha rendszeres, az Alzheimer-kór ellen is jó Kell a testmozgás REUTERS-HIR Washington. A rendszeres test­mozgás segíthet az öregkorban kialakuló Alzheimer-kór meg­előzésében, állapították meg a kutatók az Amerikai Neurológi­ai Akadémia nemrég tartott szakmai tanácskozásán. Egy esettanulmány szerint azok, akik 20 éves koruktól 59 éves korukig rendszeresen kocogtak, kerékpároztak és úsztak, csök­kentették az Alzheimer-kór ki­alakulásának kockázatát. - Ez újabb ok arra, hogy test­mozgást végezzünk - jelentette ki Arthur Smith neurológus, a tanulmány irányítója. - Azt még nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mennyi mozgás taná­csos, de a fő az, hogy rendszeres legyen. A neurológus egy interjúban el­mondta: a következő lépés an­nak megállapítása, hogy milyen típusú testgyakoríatoknak van leginkább jótékony hatásuk. A kutatók 373 személy - köztük Londonban nagyobb üzlet, mint a futball A színház a nyerő MTI-HÍR London. A brit főváros West Endjén a színházak immár 1 milliárd fontos üzletággá nőtték ki magukat és népszerűbbek, mint a labdarúgó mérkőzések a brit fővárosban. Tavaly 11,5 millió jegy kelt el Londonban színházi előadásokra, míg a fut­ballra „élőben" csak 4 millióan voltak kíváncsiak. A londoni „színházszektor" immár 41 ezer főt foglalkoztat, s teljes gazdasá­gi súlya évi 1 milliárd 75 millió font - mármint pénzben kifejez­ve. A brit főváros megőrizte a vi­lág „színházfővárosa" címét, még a Broadway sem tudta megelőzni. 126 Alzheimer-kóros - esetében tanulmányozták az életük során kifejtett fizikai tevékenységet. - A testgyakorlás, noha nem gyógymód, jótékony hatással van azokra is, akik már Alzheimer-kórban szenvednek­mondta telefoninterjúban egy másik neurológus, Robert Friedland, aki szintén részt vett ebben a kutatómunkában. - A fi­zikai, társadalmi és szellemi te­vékenység folytatása feltétlenül kívánatos az Alzheimer-kóros betegek esetében. A tétlenség rendkívül ártalmas. A testgya­korlás elmulasztása az Alzheimer-kór rizikófaktorai kö­zé tartozik, az életkor előrehala­dása, fejsérülés és családi örök­lődés mellett. Az Alzheimer-kór a demencia olyan visszafordíthatatlan fajtá­ja, amelyre a gondolkodásért és az emlékezésért felelős agyterü­letek lassú, de folyamatos pusz­tulása jellemző. Oka nem isme­retes, de valószínűleg genetikai természetű. Pozsony megirigyelte az angliai Ascot hírnevét, s így a vasárnapi lóverseny kalapversennyel is páro­sult. A győztes Anna Šimkovičová lett, maga mögé utasította Iva Szabovát (balra) és Jana Pomšárovát (jobbra). (ČTK-felvétel) 200 éve győzött Napóleon az egyiptomi hadjárat első nagy ütközetében Csata a piramisokért Párizs. Kereken kétszáz évvel ezelőtt, 1798. július 21-én vívta Bonaparte Na­póleon győztes csatáját a mamelukok ellen a pira­misoknál, megnyitva ezzel az utat serege előtt Alsó­Egyiptom felé. MTI-PANORÁMA A francia expedíciós hadsereg három héttel korábban szállt partra Alexandriánál, hogy ten­gerentúli birtokaira mért csa­pással gyengítse Angliát. Napó­leon a hadjárattal nemcsak kivá­ló manőverezési készségéről tett tanúbizonyságot, hanem meg­mutatta, hogy érzéke van a pro­paganda iránt is: az ütközetet ő nevezte el a piramisokért vívott csatának, jóllehet annak színhe­lye Kairóval szemben, a Nílus túlsó partján volt, jó tíz kilomé­terre a piramisoktól. Az viszont nem tekinthető bizonyosnak, hogy Napóleon szájából valóban elhangzott a katonáihoz inté­zett, s azóta is gyakran idézett buzdítás: „Négy évezred tekint le rátok!" A párizsi Dome des Invalides­ban, a Hadtörténeti Múzeum­ban október közepéig megte­kinthető az Egyiptomi hadjárat (1798-1801), mítoszok és való­ság című kiállítás és a hadjárat katonai és tudományos vonat­kozásairól több tucat rendezvé­nyen emlékeznek meg. Az Alexandriánál 1798. július el­sején partraszállt, 38 000 fős francia keleti hadsereg a sivata­gon áthaladva Kairó felé nyo­mult előre és elérkezett a Nílus partjára. Július 21-én, a kora A ragyogó győzelmet az abukiri katasztrófa követte. délutáni órákban az öt francia hadosztály hőségtől és szomjú­ságtól elgyötört katonái váratla­nul szemben találták magukat Murád Bej hatezer mameluk lo­vasával. Napóleon úgynevezett „gyalogsági négyszög" alakzat­ban állította fel két hadosztályát. A francia hadseregben 1776-ban vezették be ezt az alakzatot, amelyet az osztrákok és a poro­szok alkalmaztak első ízben lo­vassági támadás elhárítására. A mamelukok ádáz lovasroha­mai rendre összeomlottak a francia gyalogsági négyszöge­ken. Ezt látva, Napóleon roham­ra indított három másik hadosz­tályt és azok a mamelukok hátá­ba kerültek. A Nílusnak szorí­tott, és a visszavonulás lehetősé­gétől megfosztott mamelukok 1500 embert veszítettek, jelen­tős részük a folyóba fulladt. A győzelemmel megnyílt az út Ka­iróba és Napóleon másnap bevo­nult a városba. A ragyogó győzelmet azonban tíz napra rá az abukiri katasztró­fa követte, nem messze Ale­xandriától. 1798. augusztus el­sején Nelson admirális flottája az abukiri öbölben megsemmisí­tette a francia hajóhadat, amely Toulonból Alexandriába szállí­totta a francia keleti hadsereget. Három évvel később a francia expedíciós hadsereg kapitulált és visszaindult Franciaországba - angol hajókon. A már koráb­ban hazatért Napóleon akkor már Itáliában harcolt és mögöt­te volt az 1880 évi marengói di­adal. NAPTÁR Július 21 r.9Y.GONDOLAT Lehetetlen, hogy egy jóságos isten tűrné azt a gyalázatot, ami a földön uralkodik. Hans Fallada NÉVNAP Dániel, Daniella A Dániel héber név, jelen­tése: Isten az én bírám. A Daniella természetesen a Dániel női változata. Ma Angéla és Léna nevű isme­rőseinket is köszöntsük! m A 1J. Y.FO R D y , L.9. 1 , N. , K. 105 éve született Hans Fallada német író. Világhí­res regénye a Farkas a far­kasok között és a Halálodra magad maradsz, amelyek jól tükrözik hányattatásait. A Mi lesz veled emberke máig hallatlanul népszerű, több mint húsz nyelvre le­fordították, és milliós pél­dányszámokat ér el ma is. 160 éve hunyt el Johann Nepomuk Mánzel német hangszerkészítő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Janet Reno amerikai jogász és politikus. 1993­ban ő lett az Egyesült Álla­mokelső női igazságügy-mi­nisztere. Az amerikai elnök feltétlen bizalmát élvezi. 25 éves Haakon norvég trónörökös-herceg. Roddy Bottum (1961) ame­rikai rockzenész, a Faith No More együttes billentyűse. NAPIVICC Rendőr az orvosnál. Össze­vissza van égetve mind a két füle. Kérdezi az orvos: - Mi tötént magával, maga szerencsétlen?! - Jaj, ne is kérdezze! Nem volt otthon az asszony, én meg csak vasalgatok, ami­kor hirtelen megszólalt a telefon. Én meg elkaptam a vasalót! - Jó, jó, de mi történt a má­sik fülével? - Rögtön telefonáltam a mentőknek. Két német kutató lerombolja az emberek egyik kedvencéről szóló legendákat A delfinek nem szuperokosak HOROSZKÓP PANORAMA-HIR Bochum. Talán sokakban csaló­dást kelt majd, de két német ál­latkutató arra a megállapításra jutott, hogy a delfinek mégsem olyan kiemelkedően okos lényei az állatvilágnak, mint azt koráb­ban hitték. A delfinek nem intel­ligensebbek mint mondjuk a patkányok vagy akár a galam­bok - vélekedik Onur Güntür­kün és Lorenzo von Fersen ma­gatartáskutató. Güntürkün a delfinagy vizsgálata, Fersen pe­dig a delfinekkel való foglalko­zása alapján jutott erre a követ­keztetésre. Nemcsak a delfinek, hanem más állatok is képesek az absztrakt gondolkodásra és a probléma­megoldásra. Sok állatfaj a delfin­néljelentősen gyorsabban tanul. A nyelvértésban a csimpánzok a világbajnokok, a galambok pe­dig hasonló jellegű mutatvá­nyokra taníthatók be mint a del finek - összegzi a két kutató. A delfinek agyának legnagyobb részét a hallással kapcsolatos agyterületek alkotják, s ez a kutatók szerint valószínűleg az evolúció során a vízi élethez való alkalmazkodás „terméke". (A víz alatti tájékozódáshoz a delfin köztudottan ultrahango­kat használ.) Ennek rovására viszont más agyterületek ke­vésbé fejlettek. -A-"" ,' •B wSmm ­. í • „..Í." * : ük. . . s ^smmm Talán igazak a kutatók állításai, de azért egy patkánynak esélye sincs arra, hogy akkora kedvenc legyen, mint egy delfin. (Archívum) Kos: Szerelmi kapcsolata olyan pontra érkezik, amikor el kell gondol­koznia viszonyuk mibenlétén. Segíthet, ha elmondják egy­másnak gondolataikat. Bika: Néhány barátja segít a házimunkában. Egyik barátjával szorosabb­fűzheti kapcsolatát. Este menjen szórakozni régi isme­rőseivel. Ikrek: Ne hozzon elhamar­kodott döntést egy anyagi üggyel kapcso­latban. Egy kis fontolgatás után látni fogja a helyes utat és a helyes megoldást. Rák: Izgalomba hozza egy anyagi lehetőség. Egy üzleti megbeszélés után tele van bizakodással, és úgy érzi, ha most igyekszik, nem maradhat el a siker. Oroszlán: Azon töpreng, ameny­nyire lenne értelme el­menni tervezett üzleti útjára, amikor otthon is szá­mos elintéznivalója van. Le­gyen elővigyázatos. Szűz: Tartson ki elhatározá­sa mellett, még akkor is, ha túl nagy fába vágta a fejszéjét. Mutassa meg elszántságát, és meglátja, nem marad el a jutalom. Mérleg: Gyermeke számít az érzelmi és anyagi tá­mogatásra, és mivel fegyelmezett és jó, Ön meg is tesz érte mindent, amit csak lehet. Skorpió: Főnöke, aki rendkívül tehetségesnek- tartja, hajlik arra, hogy fel­emelje a fizetését, de csak ak­kor, ha be tudja bizonyítani neki, hogy rászolgált. Nyilas: Igyekezzen ldmászni egy kínos helyzetből. Kis bátorsággal és el­szántsággal képes lesz megol­dani ezt az ügyet. Legyen ki­tartó. Bak: Érdemes rendesen és keményen dolgozni, mert ha összecsapja a munkáját, akkor csak újra kell kezdenie mindent. Legyen te­hát precíz. Vízöntő: Meghittebbé válik kapcsolata egyik ro­konával. Az illető jó hírekkel jelentkezik, amit együtt meg is ünnepelnek. Az óvatosság azért nem árt. Halak: Egy üzleti kapcsolat­ból csak haszna szár­mazik. Szívesen dol­gozik partnerével vállvetve, és a közös cél erősíti a kapcsola­tukat.

Next

/
Thumbnails
Contents