Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)

1998-06-10 / 132. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 5. S PO R T/Tévé és rádIó - szombAt eh Beszélgetés dr. Ján Sihelskývel, a Dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatójával Szomszédolás EU-támogatással Június elején Ján Sihelský találkozóra invitálta a Dunaszerdahelyi járás há­rom városának és néhány polgári szervezetének kép­viselőit, hogy tájékoztassa őket a PHARE-program ke­retén belül működő alap tevékenységéről, mely a szomszédos, határ menti régiók együttműködésé­hez nyújt segítséget. KÓSIK ANDREA Pontosan milyen alapról van szó? A Credo az Európai Unió támo­gatási alapja, mely a PHARE­program keretében működik. A program pénzügyi forrása Brüsszelben van, s azon államok számára jött létre, célja támo­gatni a társulni kívánó országok határ menti régióinak együtt­működését. Szlovákiában a Cre­do négy önálló irodával rendel­kezik, mert a határ menti együttműködés fejlesztése a szlovák-cseh, a szlovák-lengyel, a szlovák-ukrán, valamint a szlovák-magyar kooperációra vonatkozik. A szlovák-magyar projektekkel " foglalkozó iroda Kassán működik. Ki és milyen tervezettel pá­lyázhatjá meg a Credo támo­gatását? A harmadik szektor pályázhat, tehát polgári szervezetek, társu­lások, alapítványok, nonprofit szervezetek, önkormányzati szervek, közszolgálati intézmé­nyek. Olyan szektorokról van A Credo segítsé­gével a ráfordí­tások 90, illetve 80 százaléka téríthe­tó. « szó, melyek a gazdasági fejlesz­tés, a szociális és kulturális együttműködés, a városi és regi­onális szolgáltatások, a környe­zetvédelem vagy a helyi, illetve regionális közigazgatás terüle­tén működnek. A kereskedelmi, tehát vállalkozáson alapuló „A program célja: támogatni az EU-ba társulni kívánó országok ha­tár menti régióinak együttműködését." programokat az alap anyagilag nem támogatja. Mekkora összeggel támogatja a Credo a projekteket? A tervezeteket „könnyű" és „ne­héz" kategóriába sorolják. A „könnyű" tervezetek csoportjá­ba tartoznak a workshopok, to­vábbképzések, szemináriumok, különféle tanulmányok stb.; a „nehéz" projektek a kisebb infrastrukturális befektetéseket jelentik, mondjuk egy turiszti­kai-információs központ létrehozát. A „könnyű" tervezet­re 50 ezer, a „nehézre" 300 ezer ECU-ig terjedő pénzbeli támo­gatást nyújthat a Credo, ez több millió koronás grantot jelent. A tervezetre fordítandó anyagi tá­mogatás 10, illetve 20 százalé­kával - attól függően, „könnyű" vagy „nehéz" projektről van szó - a beteijesztőnek kell rendel­keznie, ezt az összeget nem sze­rezheti meg más támogatási alaptól sem. A Credo segítségé­vel tehát a ráfordítások 90, illet­ve 80 százaléka téríthető. Mik a feltételei a támogatás el­nyerésének? A pályázónak nonprofit szerve­zetnek kell lennie, a magán­Szégyen a kulturális tárca felajánlása Közös kassza kell ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Az MKP működése ér­dekében az egyesülést követően egy éven belül létre kell hozni a közös pártkasszát - jelentette ki tegnap az Együttélés alelnöke. Duka Zólyomi Árpád szólt Me­čiar Kassán tett kijelentéséről is, miszerint a magyarországi vá­lasztási eredmények indokolttá teszik a jelenlegi szlovák kor­mány fennmaradását. Leszögez­te, a kormányfő megjegyzése a magyaroktól való félelméről ta­núskodik. Az iskolaigazgatók le­váltása kapcsán indult tiltakozá­si akciókról elmondta: nem elég, hogy Ernest Macho elöljáró az erő pozíciójából szemléli az ese­ményeket, de megsértette a par­lamenti képviselőkről szóló tör­Bekérették a szlovák nagykövetet Bécs aggodalmai ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Bécs. Jozef Klimkót, Szlovákia bécsi nagykövetét bekérették az osztrák külügyminisztériumba, ahol Albert Rohan, a hivatal főtit­kára tolmácsolta: .Ausztria rend­kívül nyugtalan a mohi atomerő­mű első reaktorának aktiválása miatt". A fűtőelemek beindításá­ra azelőtt került sor, hogy Po­zsony erről tájékoztatta volna Bé­cset, holott erről a két miniszter­elnök megállapodott. vagy közszolgálati szektorban kell működnie, függedennek kell lennie a kormánytól és ter­mészetesen az is feltétel, hogy a szervezet határ menti régióban működjön. Ezen kívül még számtalan kritérium létezik, mely a projektek időtartamára, a kérvényezés formájára, a terve­zetek felépítésére, gazdasági ha­tásaira stb. vonatkozik. Ha egy határ menti szlovák cég kívánja megpályázni a grantot, magyar­országi partnerrel kell rendel­keznie ugyancsak a határ menti régióban, pályázatát a Credo kassai irodájában kell benyújta­nia. A Dunaszerdahelyi járás számára Győr-Moson-Sopron megye jelenti a partnerrégiót, ahol már felvettük a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal. Szeretnénk közösen kidolgozni egy projektet a foglalkoztatás te­rületén történő együttműködés­re. Tervekből nincs hiány, s hogy más régiók is élhessenek a lehe­tőséggel, szívesen átadjuk azo­kat az információkat, melyeket a Dunaszerdahelyi járásnak már sikerült megszereznie. Ön honnan szerzett tudomást a Credo-ról? Hat éve foglalkozom a PHARE­programokkal, kapcsolataim ré­vén jutok információkhoz, me­lyeket mindenképpen szeretnék továbbadni. Az az érzésem, hogy a Credo-ról nem tud a nyilvános­ság, pedig kár lenne elszalasztani a lehetőséget. Ezért is szervez­tem találkozót járásunk képvise­lőinek. Meghívtunk három vá­rost, a Humanita nonprofit szer­vezetet, a Csallóköz Barátai Tár­sulást, a Csallóközi Városok és Falvak Társulását és a Vöröske­resztet. Fontosnak tartom, hogy térségünkben a szlovák-magyar együttműködést az EU-források révén tovább bővítsük. Olyan szervezeteket, társulásokat szólí­tottunk meg, amelyek képesek partnert találni vagy már találtak is a szlovák-magyar együttműkö­déshez. Járásunkban hamarosan turisztikai-információs iroda nyí­lik, mely a kulturális együttmű­ködés példája lesz Dunaszer­dahely és Győr, illetve Mosonma­gyaróvár és más magyarországi városok között. Régiónkban a szlovák-magyar együttműködés régóta virágzik, de az EU-ból származó pénzügyi forrásokkal ^ Az EU-ból szár­mazó pénzügyi forrásokkal tovább bővíthetjük kap­csolatainkat. ^ tovább fejleszthetjük, bővíthet­jük kapcsolatainkat, mely csak előnyére válik a szomszédos régi­óknak. Hangsúlyozni szeretném, hogy az információ átadása vagy a Credo által felkínált lehetőség kiaknázása nem kötelessége a munkaügyi hivataloknak, bár a többi régióban is tudniuk kellene a Credo alapról. Meddig lehet benyújtani a pá­lyázatokat? A projekteket a kérvénnyel leg­később július 27-ig kell leadni vagy postázni a Credo kassai iro­dába. A kérvény felépítéséről, az angol és szlovák nyelvű példá­nyok számáról, valamint más tudnivalókról a helyi regionális vállalkozói és információs köz­pontokban nyújtanak tájékozta­tást. Az osztrák kancellár valótlant állított Indokolatlan kapcsolat vényt. Mint ismeretes, a komáro­mi hivatalvezető a múlt héten megakadályozta, hogy az MK honatyái információkat gyűjtse­nek a kialakult helyzetről. Dolník Erzsébet szerint vissza kell utasítani azt a 10 ezer koro­nát, amelyet a kulturális tárca a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Énekkarának ítélt. Az Együttélés alelnöke emlékeztetett arra, hogy a Csemadok, amely a dél­szlovákiai kulturális rendezvé­nyeket szervezi, eddig egy fillért sem kapott a tárcától. Dolník szerint „szégyen, hogy a tárca csak ilyen összeget akar adni egy olyan együttesnek, amely képviseli a szlovákiai magyar pedagógusokat, s melynek éves költségvetése néhány százezer korona", (sárp) SIDÓ ÁRPÁD Pozsony. „Nem tudom, mit állít az osztrák kancellár, de a szlo­vák kormány sosem szögezte le, hogy kötelessége Bécset tájé­koztatni a mohi atomerőmű üzembe helyezésének időpont­járól -jelentette ki tegnap Vladi­mír Mečiar szóvivője. Marián Kardoš szerint indokolatlan, hogy a kormányfő kapcsolatba lépjen Viktor Klímával. Rámuta­tott: a nemzetközi szakértői cso­portnak május 15-ig kellett je­leznie az erőművel kapcsolatos esetleges hiányosságokat. Mivel konkrét kifogásokat és aláírást nem tartalmaz a jelentés, nincs ok a mű beindításának elhalasz­tására. A szlovák atomfelügye­leti hivatal döntése nem függ a kormány jóváhagyásától. Meg­említette, hogy az osztrák fél le­velet juttatott el a miniszterel­nöki hivatalhoz. A levél a szlo­vák kormány erőművel kapcso­latos álláspontját firtatja. Po­zsony megfelelő időpontban el­küldi válaszát. A kormányprog­ram teljesítésével összefüggés­ben leszögezte: a tárcák irányí­tói a parlamentben számolnak be munkájukról. A sajtó képvi­selői által Mečiarhoz hétfőn el­juttatott és párbeszédet ajánló levéllel kapcsolatban rámuta­tott, a kormányfő tudomásul vette a felkérést. Gondként em­lítette, hogy a levél nem tartal­mazza a megbeszélések terve­zett témáját és időpontját. A ludákság feléledésének veszélyeiről Gyűlöletet szít SITA-HlR Pozsony. Ha Szlovákiában va­lamitől félni kell, az elsősorban a ludák mozgalom újjáéledése, amely a nemzeti kizárólagossá­gon alapszik. A ludákok néze­tei a sovinizmusba és más etni­kumok gyűlöletébe csapnak át - jelentette ki tegnap Martin Krno, a Béke és az Emberi Jo­gok Szlovákiai Uniójának alel­nöke. Krno szerint leginkább Dél-Szlovákiában és a romák lakta területeken várható a helyzet kiéleződése. RÖVIDEN Világbanki támogatás feltételekkel Pozsony. Amennyiben a választások után megváltozik a kor­mány, úgy a Világbank továbbra is részt vesz az újjáépítési terve­zetekben -jelentette ki Brigita Schmögnerová, aki Juraj Šveccel és Csáky Pállal amerikai munkalátogatáson vett részt. (TA SR) Emléktábla Esterházy Jánosnak Mírov. Vasárnap a mírovi rabtemetőben emléktáblát avatnak Esterházy János, a mártírhalált halt csehszlovákiai magyar po­litikus emlékére. A szentmise és az emléktábla leleplezése után nemzetközi szimpóziumra kerül sor. (ú) Tárgyalt az alkotmányjogi bizottság Pozsony. A parlament alkotmányjogi bizottsága egyetért az­zal az alkotmánymódosítási javaslattal, hogy amennyiben nem választják meg az államfőt, a kormány kinevezésének és visszahívásának joga szálljon a parlament elnökére. A javasla­tot az SZNP képviselői terjesztették be. (SITA) Paczelt balesete Pozsony. Jozef Paczelt, a Szlovák Demokratikus Koalíció volt kampányfőnöke a hétvégén autóbalesetet szenvedett-jelentet­te hírműsorában a Twist Rádió. Audián állítólag puhák voltak a gumik és kilazultak a szelepek. A gépkocsin keletkezett kár 300 ezer korona. Jozef Paczelt egyelőre nem tartotta fontosnak, hogy az ügyben nyilatkozzon. (SITA) Gašparovič az államfőválasztásról Pozsony. Az államfőválasztás ötödik fordulójára július 11-éig kerül sor - mondta Ivan Gašparovič házelnök. A honatyák jú­nius 29-éig terjeszthetik be jelöltjeiket erre a posztra. (TA SR) Határátkelő-fejlesztés Pozsony. A tegnapi kormányülésen a kabinet jóváhagyta a Rajka-Óroszvár határátkelő létrehozásának bővítését célzó in­tézkedéscsomagot. A fejlesztésnek köszönhetően lerövidül a várakozási idő. (sárp) Kicsoda Martinková utódja? Pozsony. A Vladimír Mečiar környezetében gyakran felbukkanó fiatal hölggyel kapcsolatban a kormányszóvivő elmondta: akkor fedik fel kilétét, ha az illető hozzájárul. A sajtó által Blažena Martinková utódjának tartott személyről Kardoš csupán annyit közölt, hogy a miniszterelnöki hivatal alkalmazottja, (sp) A DSZM cáfolja a frakcióbeli ellentéteket Húszan feketelistán HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Értesülések szerint húszra tehető azon DSZM-es par­lamenti képviselők száma, aikik­kel a legerősebb kormánypárt ve­zetése a jövőben nem számol, az­az nem szándékozik felvenni őket a képviselőjelöltek listájára. A SME értesülése szerint „a nem kívánatos személyek" között fő­ként olyan képviselők találhatók, akik privatizáltak. A DSZM állító­lag nem szándékozik indítani a parlamenti választásokon példá­ul Ján Belant, Ján Čopíkot, Janka Gantnerovát, Karol Konárikot, Dušan Macuškát, Vladimír Mi­kulkát, Jozefina Obšitníkovát, Ida Rapaičovát, Milan Sečánskyt, Jozef Tarčákot, valamint Vlas­timil Vicent. A DSZM tájékoztatási részlegé­nek irányításával megbízott Igor Žvach a TA SR-nek nyilat­kozva „félretájékoztatásnak" nevezte a SME értesülését. A hírnek szerinte az a célja, hogy a DSZM-frakcióban feszültsé­get teremtsen. Arra hivatko­zott, hogy a képviselő-jelöltek­ről a DSZM politikai grémiu­mának és legfelső döntéshozó szervének, a közgyűlésnek kell döntenie. A közgyűlést július 18-án tartják. Védjük meg magyar iskoláinkat Mindnyáj unknalc el kell menni... ÚJ SZÓ-HÍREK A nagymegyeri Csemadok értesíti az érdeklődőket, hogy június 12-én 16.30-kor autó­buszt indít a galántai tiltako­zó nagygyűlésre. Indulás a művelődési ház elöl. A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola szülői kö­zössége úgy döntött, hogy részt vesz a június 12-i tiltako­zó nagygyűlésen. Tiltakozásul az oktatási törvény módosítá­sa, valamint a búcsi és bátorkeszi iskolák igazgatói­nak leváltása ellen nem enge­dik gyermekeiket a tiltakozó nagygyűlés napján iskolába. Hasonló döntés született Kas­sán is. Mindkét helyen a Cse­madok Városi Bizottsága vál­lalt: székházukban egészna­pos felügyeletet biztosít azon gyermekek részére, akiket szüleik nem tudnak ezen a na­pon máshol elhelyezni. A Diákhálózat nyilatkozatot adott ki a tiltakozásról. „A je­lenlegi kormánykoalíció min­dent elkövet, hogy lerombolja a '89-es változások eredmé­nyeit. Ennek a folyamatnak része a nemzeti kisebbségek szerzett és elismert jogainak megvonása és megnyirbálása. Mint a szlovákiai középisko­lások és egyetemisták érdek­védelmi szervezete, felszólít­juk tagjainkat, hogy június 12-én Szepsiben és Galántán jelenlétünkkel mutassák meg, hogy nem közömbös szá­munkra az anyanyelvi oktatás és iskolák léte." - áll a nyilat­kozatban.

Next

/
Thumbnails
Contents