Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-26 / 119. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 26. KULTÚRA - OKTATÁS 9 Beszélgetés Duka Zólyomi Árpáddal, a Magyar Koalíció Pártjának elnökjelöltjével Működőképes párt kell Az Együttélés Országos Tanácsa vasárnap Deáki­ban megtartott ülésén Duka Zólyomi Árpádot je­lölte a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségé­re. Az EPM alelnökével közvetlenül az ülés után beszélgettünk. GAÁL LÁSZLÓ Milyen elképzelésekkel készül az elnöki funkcióra? Egyelőre csak jelölt vagyok, megválasztásomhoz az egyesü­lő kongresszus jóváhagyása szükséges. De ha tartjuk magun­kat az érvényes politikai szerző­déshez, akkor - legalábbis kez­detben - az Együttélés jelöltjé­nek kellene a szövetségi párt élére kerülnie. Első számú fel­adatunk, hogy működőképessé tegyük a szövetségi pártot. Má­sodik számú feladat: kiépíteni egy jól működő pártszerkezetet, hogy a választási győzelem után minden újdonságra tudjon rea­gálni. Ehhez azonban nem ele­gendő az, hogy a három párt csak egymás mellé álljon. Az Országos Tanács a jelöltlis­ta összeállításának alapelvei­vel is foglalkozott. Miben egyeztek meg? A képviselőjelölt-állítás alapel­veit néhány csoportra osztot­tuk: vannak alapfeltételek, álta­lános szempontok, előnynek ^ Vannak alapfel­" tételek, általá­nos szempontok, előnynek számító adottságok, valamint előnyt élvező > > szakképzettség. \> számító' adottságok, valamint előnyt élvező szakképzettség. Az alapfeltételek: a jelölt legyen politikailag és erkölcsileg fedd­hetetlen, legyen rendes tagja az Az Országos Tanács azt is feltételül szabta, hogy a jelölt vezetékne­ve és keresztneve a személyi igazolványában a magyar helyesírásnak megfelelően szerepeljen. (Somogyi Tibor felvétele) Együttélésnek, folytasson aktív politikai tevékenységet helyi, regionális, illetve országos szin­ten, vagyis legyen ismert sze­mélyiség. További feltétel, hogy a jelölt gyermekei magyar isko­lába járjanak. Az Országos Ta­nács azt is feltételül szabta, hogy a jelölt vezetékneve és ke­resztneve a személyi igazolvá­nyában a magyar helyesírásnak megfelelően szerepeljen. A je­lölt kötődjön valamely régió­hoz, ismerje annak problémáit. További általános szempontok: emberi és szakmai adottságok, szervezőkészség, jó fellépés és szónoki tehetség. Az előnyök közé tartozik a felsőfokú iskolai végzettség, az anyanyelv és a hivatalos nyelv tökéletes isme­rete szóban és írásban, illetve valamely világnyelv aktív isme­rete. Említette a politikai feddhe­tetlenséget. Az 1990-es vá­lasztások előtt ez még azt je­lentette, hogy lusztrálni kel­lett a jelölteket. Akiknek megvan a belügymi­nisztérium igazolása, azok most is igazolhatják magukat vele, akiknek viszont nincs, azok jelö­lését csak akkor fogadjuk el, ha megszerzik környezetük ajánlá­sát. Készül már a jelöltek listája? Az Országos Tanács úgy dön­tött, hogy június ötödikéig az Együttélés valamennyi járási ta­nácsa vagy intéző bizottsága be­küldi a központba a jelöltek név­sorát, s ennek alapján az Intéző Bizottság elkészíti javaslatát a végső sorrendre, majd a június 13-ra kitűzött közgyűlést köve­tően az új Országos Tanács az első ülésén megszavazza az Együttélés képviselő-jelöltjei­nek végső sorrendjét. A Magyar Koalíció egyeztető megbeszélésein az egyik leg­vitatottabb pont a képviselői helyek elosztása volt. Elhang­zott olyan javaslat, hogy az el­ső 20 helyre az MKDM 9, az Együttélés 7, az MPP 4 jelöltet állíthatna. A másik alternatíva a 8-8-4 arány volt. Az Orszá­gos Tanács mire adott mandá­tumot? Számunkra az MKDM-mel e­gyenlő arány az elfogadható, az MPP-nek pedig ennek a fele jut­na, vagyis a húszas névsorban a nyolc-nyolc-négy arányú elosz­tás az elfogadható. Az előző po­litikai szerződés alapján igényt tartunk a szövetségi pártelnöki tisztségre is, de vitatkozni még lehet, a koalíciós tárgyalások eredménye nyitott. Az ülésen megvitatták a Ma­gyar Néppárt beolvadását az Együttélésbe. Volt a Néppárt­nak valamilyen feltétele? Ezt nem szeretném részletezni. Volt egy előzetes elképzelés, amit a Magyar Néppárt elnöke átnyújtott Duray Miklós elnök­nek, ebben több feltételt vázolt. Ezeket nem tudjuk elfogadni, ám ha a Magyar Néppárt felosz­<< A húszas név­sorban a nyolc­nyolc-négy arányú elosztás az elfő- . > gadható. \\ latja magát, tagjai beléphetnek az Együttélésbe. Mozgalmunk alapszabálya szerint idővel tiszt­ségekre is szert tehetnek. A június 13-dikai közgyűlésen az Együttélés felszámolja ön­magát, hogy a Magyar Koalí­ció Pártjának részévé válhas­son? Az Együttélés VI. Országos Kongresszusa utolsó, de rendes kongresszus lesz. Megválasztjuk Országos Tanácsunkat és vezető tisztségviselőinket, de egyúttal megválasztjuk a százhúsz kül­döttet is az egyesülő kongresz­szusra. Azt, hogy az Együttélés megszűnik csak akkor mondjuk ki, ha az egyesülő kongresszus úgy dönt, hogy a pártok egybe­olvadnak és a belügyminisz­térium bejegyzi az új pártot. Bugár és A. Nagy az Együttélés elnökjelöltjéről Helyes döntés volt Szabad helyek a magyar középiskolákban Még lehet jelentkezni ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Duka Zólyomi Árpád személye számunkra elfogadha­tó." - nyilatkozta lapunknak Bugár Béla azzal kapcsolatban, hogy tegnapelőtt az Együttélés Országos Tanácsa Duka Zólyo­mit választotta a mozgalom je­löltjévé. Hogy ő lesz-e a szövet­ségi párt elnöke, még kérdéses, ugyanis az MKDM elnöke sze­rint az Együttélésnek kell eldön­tenie, hogy melyik változatot fo­gadja el a szerződés-tervezetben leírtak közül. „Amennyiben azt fogják tartani, hogy az Együtt­élés adja az elnökjelöltet, akit az első időszakra választunk, akkor a 9-7-4-es leosztást kell elfogad­niuk" - tájékoztatott Bugár. „Örülök annak, hogy az Együtt­élés Országos Tanácsa eldöntöt­te a jelölt személyének a kérdé­sét" - közölte A. Nagy László. A Magyar Polgári Párt elnöke sze­rint szerencsétlen lett volna, ha az Együttélés az MPP-re és az MKDM-re bízta volna a megfele­lő személy kiválasztását az Együttélés hat jelöltjéből. Az MPP elnöke közölte, hogy ami Duka Zólyomi Árpád személyét illeti, véleménye szerint becsü­letes és jellemes ember, akivel nem okoz gondot az együttmű­ködés. A Magyar Polgári Párt vé­leményét azonban majd testüle­ti döntésként hozzák meg a párt országos választmányi ülésén, melyre június hatodikán kerül sor. (sik) ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Június 9-én kerül sor a középiskolai felvételi vizsgák második fordulójára, a jelent­kezéseket legkésőbb május 29­ig kell feladni. Június 12-ig a középiskolák igazgatói hivatottak eldönteni, kit vesznek fel, azok pedig, akik a második fordulóban sem jártak sikerrel, június 26-ig nyújthatják be fellebbezésüket a kerületi hivatalok oktatás­ügyi osztályának. Azokat a ki­lencedikeseket, akiknek a má­sodik forduló után sem sikerül elhelyezkedniük, az oktatás­ügyi osztály helyezi el az elért eredményeik és a munkapiac igényei szerint. A Nyitrai kerületben a követke­ző magyar tanítási nyelvű kö­zépiskolákban maradtak szabad helyek: Kereskedelmi Akadé­mia, Surány és Vállalkozói Szak­középiskola, Udvard - mindket­tőben csak kilencedikeseknek. A magyar szakmunkásképzők kö­zül a következőkben lehet még próbálkozni: Mezőgazdasági Szakmunkásképző, Karva és Gé­pipari Szakmunkásképző, Ko­márom - nyolcadikosoknak és kilencedikeseknek is, valamint Mezőgazdasági Szakmunkás­képző, Ógyalla,. Szakmunkás­képző, Komárom, Mezőgazda­sági Szakmunkásképző, Ipoly­ság, és Mezőgazdasági Szak­munkásképző, Udvard - csak ki­lencedikeseknek. (vm) Hihetetlenül hiszékeny vállalkozó Téglapor 1,35 millióért Csecsen vélemény az emberrablásokról Nem kellene fizetni ÚJ SZÓ-HÍR Tornaija. Egy 58 éves, büntet­len előéletű brünni magánvál­lalkozót és egy 40-éves, kilenc­szer büntetett rimaszombati fér­fit csalással vádolnak. 1997júli­usában egy 48 éves tornaijai magánvállalkozónak másfél ki­ló, osmiumnak mondott anya­got kínáltak megvételre. A főis­kolai végzettséggel rendelkező vállalkozó hölgy az áruért ki is fizetett 1,35 millió koronát. A későbbi tüzetes szakértői vizs­gálat kimutatta, hogy az értékes osmium helyett alaposan kiége­tett és tökéletesen porrá zúzott vörös téglát vett a busás összegért. A cseh állampolgárságú tettest őrizetbe vették, szlovákiai társa egy másik bűncselekmény miatt már börtönben ül. (-ál) MTI-HÍR Moszkva. A csecsenföldi ember­rablásoknak mindaddig nem le­het véget vetni, amíg kifizetik a hatalmas váltságdíjakat. A pénz­források elapadásával a „túszüz­let" is megszűnne - hangsúlyoz­ták tegnap a csecsen hatóságok annak kapcsán, hogy még min­dig nem akadtak nyomára a má­jus elsején elrabolt Valentyin Vlaszovnak, az orosz elnök csecsenföldi különmegbízottjá­nak. A csecsen antiterrorista központ adatai szerint Csecsenföldön je­lenleg öt külföldi állampolgárt tartanak fogva az emberrablók: két magyart, két brit orvost és egy török üzletembert. Emellett még csaknem 60 csecsenföldi, illetve orosz túsz van a bűnözők kezében. RÖVIDEN A kabinet újra szóba áll az újságírókkal Pozsony. Öthónapos szünet után ma újra lesz sajtótájékoztató a kabinet ülése után. A tájékoztatóra a kormányhivatal épüle­tének előterében kerül sor, s csak néhány percig tart majd. A legutóbbi sajtótájékoztató december ötödikén volt. Akkor az újságírók kuitúráltságának alacsony szintjével magyarázták a további tájékoztatók megszüntetését. A kormány mai ülésén valószínűleg foglalkozik a mohi atomerőmű ügyével is. (SITA) Viktor Klímának címzett petíció Pozsony. André Maisseu professzor, az Atomenergia-ipari Dolgozók Világtanácsának elnöke és még kétszáz, különböző nemzetiségű személy írta alá azt a petíciót, amelyet tegnap egy ismeretlen személy hagyott a pozsonyi osztrák nagykövet­ség portáján. A dokumentum azt követeli Ausztriától, hogy a mohi atomerőmű miatt ne szekírozza tovább Szlovákiát. Egy­ben felveti azt a gyanút, hogy Bécs csak saját villamosener­giáját szeretné jó áron értékesíteni. A követségen közölték: a petíciót eljuttatják a kancellárhoz. (TA SR) Slota: Mohit be kell indítani! Pozsony. A mohi atomerőmű üzemképes, tehát azonnal akti­válni kell - szólította fel Vladimír Mečiart Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Csodálkozott az osztrákok aggodalmain, hiszen köztudott, ki szállította a biztonsági felszereléseket. A továbbiakban azt fejtegette, hogy egy atomerőművet nem két hét alatt indítanak be, tehát nem kizárt, hogy már működik is. Szerinte az a legjobb, ha Szlovákia nem hagyja zsarolni magát és Bécsnek tettekkel válaszol. (SITA) B.B. levele Peter Bacónak Pozsony. Az állatbarát francia színésznő, Brigitte Bárdot leve­let intézett Peter Baco földművelési miniszterhez. B.B. elége­detlen a cirkuszi állatok mostoha életkörülményeivel, s levelé­vel támogatni szeretné a vadon élő állatok védelméről szóló törvényjavaslat elfogadását is. (SITA) Agrárpárti dilemmák Pozsony. Az Új Agrárpárt vezetése ajövő heti rendkívüli el­nökségi ülésen dönti el, hogy egyedül indulnak-e a választáso­kon vagy kísérletet tesznek „valamilyen kölcsönösen előnyös szerződés megkötésére a DSZM-mel". Miroslav Maxon alel­nök, pénzügyminiszter szavai szerint a párton belül egyforma támogatottsága van mindkét elképzelésnek, (ga) Öngyilkos a hobbikertben Losonc. Pénteken elbocsátották munkehelyéről, szombaton elment a kertbe dolgozni, vasárnap reggel találták meg - hol­tan. Az ötvenöt éves férfi halálát gyógyszermérgezés okozta, ezt a zsebében talált üres gyógyszeresdobozok és a boncolás is megerősítette. (SITA) Kínozta a fiát Eperjes. Gyermekkínzás miatt emelt vádat az Eperjesi Járásbí­róság egy büntetett előéletű 35 éves férfi ellen, aki 1997 máju­sa óta túlságosan durván büntette 11 éves kisfiát. A gyereket nadrágszíjjal verte, fadarabokon térdeitette, és kinyújtott kar­jaira nehezékül tömött aktatáskát rakott. A férfi szabadlábon védekezhet, (gl) Pruteanu szenátort menesztették Bukarest. Ion Diaconescu, a román parasztpárt elnöke tegnap bejelentette: Pruteanu szenátort, a szenátus oktatási bizottsá­gának eddigi elnökét írásban is értesítették, hogy a pártfegye­lem sorozatos megsértése miatt kizárták a pártból. Pruteanu nevéhez fűződik többek között a hadjárat az oktatási sürgőssé­gi kormányrendelet kisebbségi jogokat biztosító különböző előírásai ellen is. (MTI) Izraeli légitámadások Dél-Libanonban Rasaja. Izraeli harci gépek tegnap Dél-Libanonban több alka­lommal támadták a Hezbollah feltételezett állásait. Az egyik akció során két polgári személy - az egyik egy hatéves gyer­mek-megsebesült. (MTI) Nem jönnek EBESZ-megfigyelők a választásokra Szlovák titlcolnivaló SITA-HÍR Pozsony. Az ellenzéki pártok képviselői elmarasztalóan nyilat­koztak a szlovák parlament poli­tikai grémiumának döntéséről, mely szerint a törvényhozás nem hívja meg az EBESZ megfigyelőit a szeptemberi választásokra. „Egyértelműen negatívan érté­kelem a döntést, amely azokat a külföldi kételyeket támasztja alá, hogy a szlovák kormánynak egyáltalán érdekében áll-e a tár­sadalom demokratikus irányítá­sa" - mondta Eduard Kukán, a DU elnöke. Ján Čarnogurský ke­reszténydemokrata elnök sze­rint ez a lépés árt Szlovákiának. Pavol Hamžík, a PEP alelnöke hangsúlyozta: a döntés megfelel a jelenlegi kormánykoalíció szo­katlan hozzáállásának a nem­zetközi szerződésekhez. Rudolf Chmel, Szlovákia korábbi buda­pesti nagykövete szerint rossz fényt vet Szlovákiára a választá­sok ellenőrzésének megtagadá­sa. „Ha mindezt a parlamenti többség jóváhagyja, megnő a gyanú, hogy a választások nem lesznek demokratikusak, szaba­dok és igazságosak", nyilatkozta a volt nagykövet. A múlt héten Stephen Flanagan, Clinton amerikai elnök tanács­adója is a nemzetközi megfigye­lők mellett érvelt. Mint mondta: ha nem jöhet az EBESZ, a nem­zetközi közösség azt hiheti, hogy a szlovák kormánynak tit­kolnivalója van.

Next

/
Thumbnails
Contents