Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)
1998-05-20 / 114. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 16. PANORÁMA F| 5 Beszélgetés Szabó Edittel, a Helytállásért díjjal kitüntetett Bátorkeszi község polgármesterével Elismerés az egész falunak RÖVIDEN Megfenyegették a vendéglőst Pozsony. Hétfőn Halicsban az U Olivu vendéglőben kellett volna tartani az SZDK nagygyűlését. Vasárnap azonban névtelen telefonáló közölte: amennyiben Oliva úr nem mondja le a nagygyűlést, „autójával a levegőbe repül". Miloš Oliva már kapott hasonló, politikai hangvételű fenyegetést, ezért feljelentést kíván tenni ismeretlen elkövető ellen, (ú) Beláková Česnek távolmaradásáról Pozsony. Biztosan nem politikai okok miatt nem vette át Karol Česnek a németországi nagyköveti kinevezését. Soha nem nyilatkozott olyan értelemben, hogy nem ért egyet a szlovák kormány politikájával - mondta Dagmar Beláková kormányszóvivő. Hozzáfűzte: nincsenek olyan értesülései, miszerint a közeljövőben Mečiar találkozna Česnekkel. (TA SR) Csökkent a munkanélküliség Pozsony. Március óta csökken a munkanélküliség Szlovákiában. Április végén 364 098 munkanélülit tartottak nyilván, ami 1,83 százalékos csökkenést jelent. Kedvezően hat a munkanélküliség alakulására a mezőgazdasági, és építészeti szezonmunkák kezdete. A tavalyi év azonos időszakához képest viszont 26 318-al nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma. (TA SR) Az SZDK képes lesz oldani a feszültséget Pozsony. Az IVO közvélemény-kutató intézet felmérése szerint sokkal többen hiszik, hogy az SZDK képes lesz feloldani a súlyos társadalmi feszültségeket, mint ahányan a DSZMben bíznak e téren. Amennyiben az SZDK nyeri meg a választásokat, akkor a megkérdezettek 43,2 százaléka szerint javul az ország nemzetközi megítélése (DSZM-győzelem esetén 19,2%), megszilárdul a demokrácia (41,2, illetve 22,2%), javulnak a fiatalok lehetőségei (34,7, illetve 19,2%), javul a közbiztonság (32, illetve 18,8%) és nő az életszínvonal (27,7, illetve 16,4%) (TA SR) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Nem zárható ki, hogy az SZNP oktatási törvénytervezete miatt a szlovák kormány további figyelmeztetéseket kap külföldről, köztük olyan nemzetközi szervezetektől, mint az Európa Parlament, az Európai Unió, az Európa Tanács és az EBESZ" - nyilatkozta tegnap Duka Zólyomi Árpád. Az Együttélés alelnöke közölte, a törvénytervezetről, amely a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére irányul, már tájékoztatták az EU-t, az ET-t és az EBESZ-t, valamint a magyar kormányfőt. „Még ezen a héten felkeressük az összes parlamenti klubot és politikai pártot, hogy a tervezetről tárgyaljunk nemcsak politikai, hanem szakmai szinten is" tájékoztatott Dolník Erzsébet. Kvarda József bírálta a községekről szóló törvénytervezetet, mely szerint az önkormányzatokra 3 millió koronáig terjedő pénzbírság szabható ki. Az Együttélés alelnöke rámutatott, hogy míg az alkotmány szerint a bíróságok csak jogi személyek döntéseit bírálhatják felül, addig a tervezet lehetővé tenné a bíróságoknak, hogy a képviselőtestületek határozatainak törvényességét is felülvizsgálhatják, holott egyedül a polgármester számít jogi személynek. A képviselőtestületek nem adhatnak ki döntéseket, csupán jóváhagyhatják a határozatokat és általános érvényű rendeleteket adhatnak Id - mondta Kvarda. (sik) ket az adott helyzetben még ki lehet használni. Csáky Pál, az MKDM alelnöke, frakcióvezető a díjátadáson azt mondta: Búcs és Bátorkeszi polgárai példát mutatnak mindenkinek helytállásból és összefogásból. Március ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A május közepén Máltán tartott konferencián a 20. század Európájának szociális problémáit, a szociális ellátás koordinálásának, harmonizálásának, alapelvei egyesítésének szükségességét vitatták meg a szociális miniszterek. - Nagyon komolyan foglalkoztunk a jövő század, feladataival, annál is inkább, mert Európa lakossága öregszik, ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a generációk közötti szolidaritásra - számolt derekán, amikor elkezdődtek az iskola épülete előtti tiltakozások, gondolta volna, hogy a tiltakozók ilyen kitartóak lesznek? Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ebben a faluban öntudatos és bátor polgárok élnek. Ezt bizonyítja az is: öt évvel ezelőtt kivívtuk, hogy a község visszakapja a Bátorkeszi nevet. 1948-ban falunkat önkényesen Vojnicének nevezték el. 1993-ban írtunk ki népszavazást a falu nevének visszaállítása érdekében. A referendumra a szavazásra jogosult polgárok több mint hetven százaléka jött el és csaknem 98 százalékuk voksolt arra, hogy községünk visszakapja a nevét. Mindezek után azt gondolom, hogy az emberek most sem fognak meghátrálni, a bátrakhoz majd idővel csatlakoznak a kevésbé bátrak is. VV Bízom abban, hogy a tiltakozások egyszer majd meghozzák a várt . . eredményt. \\ be a találkozóról Vojtech Tkáč munka-, család- és szociális ügyi miniszter, aki a konferencia elnökhelyettesi tisztjét töltötte be. Megemlítette, hogy a konferencia alatt számos kétoldalú tárgyalást bonyolított le, kiemelte és nagyra értékelte az együttműködést a magyar minisztériummal. - Bárcsak ilyen volna a kapcsolat az oktatási és a kulturális tárcák között - jegyezte meg a miniszter, majd nyomatékkal leszögezte: a szociális szférában* nincs helye a politikának, (erf) SITA-INFORMÁCIÓ Pozsony. Ondrej Nemčok oktatás államtitkár szerint a parlamentnek el kellene fogadnia az oktatási törvény SZNP által előterjesztett módosítását. „Sürgősen tenni kell valamit, hogy a vegyes lakosságú területeken a fiatalok elsajátítsák a szlovák nyelvet" - nyilatkozta az államtitkár. Szerint nem beolvasztásról van szó, hanem a nemzeti kisebbség integrációjáról a többségi nemzetbe. Mint ismeretes, Nemčok volt az, aki körlevélben fogalmazta meg: a magyar tanítási nyelvű iskolákban szlovák nemzetiségű pedagógusoknak kellene oktatniuk a szlovák nyelvet. Szabó Edit, a komáromi járásbeli Bátorkeszi község polgármestere tagja volt annak a háromtagú küldöttségnek, mely a falu nevében május 17-én Komáromban átvette a Pro Probitate - Helytállásért díjat. A szlovák parlament 17 magyar képviselője a kitüntetést Bátorkeszi polgárainak a magyar iskoláért tanúsított bátor kiállásért ítélte oda. KAMONCZA MÁRTA Meglepetésként érte a hír, hogy az idén önök kapják meg a Helytállásért díjat? Személy szerint végtelen hálával fogadtam a hírt, mert úgy éreztem, ennek a kitüntetésnek az odaítélése azt bizonyítja: nem volt hiábavaló, amit tettünk. Nagyon jó érzés tudni, hogy parlamenti képviselőink értékelik kitartásunkat, a néha már reménytelennek tűnő küzdelmünket. Ez a díj az egész falunak szól. Elismerés minden bátorkeszi polgár számára. Bátorkeszin a magyar tannyelvű alapiskolában tanuló diákok szülei továbbra is folytatják tiltakozásukat a leváltott vv Meg kell talál' ni azokat a lehetőségeket, melyeket az adott helyzetben még ki lehet . . használni. \\ igazgató miatt. Amint arról már korábban is hírt adtunk: Búcs és Bátorkeszi közös petíciós bizottsága levélben kérte a járási elöljárót arra, hogy helyezze vissza a két iskolaMilyen érzés polgármesternek lenni egy olyan faluban, melynek polgárait Helytállásért díjjal tüntettek ki? Nagyon jó érzés. Reggelente, amikor munkába jövök, mindig megállok az iskola épülete előtt, elbeszélgetek az emberekkel. Nagyon szeretném hinni, hogy azok, akik nap mint nap eljönnek az iskola elé, nem fáradoznak hiába. Bízom abban, hogy a tiltakozások egyszer majd meghozzák a várt eredményt. Addig azonban mindenképpen ki kell tartanunk. Úgy érzem, az, hogy kitartásunkat ilyen előkelő díjjal jutalmazták, még inkább ösztönöz minket: ne adjuk fel, ne hátráljunk meg, hiszen eljön az az idő, amikor a jó győz a rossz felett. Külföldön is tudnak az SZNP-tervezetről Politikai és szakmai tárgyalások várhatók ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Polgári Egyetértés Pártjának elnöke az ellenzéki pártok összegfogását szorgalmazza és reméli, a választások során a hasonló elveket valló erők megszerzik a szavazatok 60 százalékát. Rudolf Schuster úgy véli, az új parlament felállását követően lehetővé válik a közvetlen államfőválasztás feltételét megteremtő alkotmánymódosítás. A pártnak a választójogi törvénynyel kapcsolatos álláspontja megegyezik a többi ellenzéki erő véleményével, ezért annak ellenére elutasítják elfogadását, hogy az egy választókerületes megoldás kedvezne a PEP-nek. Schuster szerint a kormánnyal szembenálló pártok győzelme esetén 100 napon belül kiküszöbölhetőek a külföld által kifogásolt politikai hiányosságok. Egyben rámutatott: nincs más lehetőség, mint hogy együttműködjön az SZDK, a DBP, az MK és a PEP. A Kelet-szlovákiai Vasműről szólva Kassa polgármestere elmondta, a holding vezetősége vonakodik találkozni vele, így a választásokig nem valószínű kapcsolataik rendezése, (sárp) Drukos versus Slovenská Republika Egymilliós követelés A szociális ügyi miniszterek konferenciája után Őszülő Európa TA SR-HIR Besztercebánya. A tanúk kihallgatásával folytatódott tegnap a besztercebányai járásbíróságon a František Mojžiš, a Drukos cég volt tulajdonosa és a Slovenská Republika napilapot kiadó RPress közti személyiségvédelmi per. Mojžiš nyilvános bocsánatkérést és egymillió korona kártérítést követel, amiért a lap valótlanságokat állított róla az elmúlt év végén, illetve az év elején megjelent három írásában. A bíróság kihallgatta a losonci polgármester két fiát. Mivel a tanúként beidézett Mikuláš Dzurinda munkaköri elfoglaltságra hivatkozva kimentette magát, a bíró június 16-ig elnapolta a tárgyalást. Mojžiš valótlan állítások miatt beperelte a Szlovák Televíziót és Peter Novotný vállalkozót is. Nyilvánosságra kerülnek az elnökjelöltek nevei Kerekasztal Mečiarnál Pozsony. Egy hét után újra kerekasztalhoz ülnek a parlamenti pártok elnökei a kormányhivatalban, s előterjesztik elnökjelöltjeiket. A kormánykoalíció már hétfőn nyilvánosságra hozta, kik lesznek jelöltjei. Az SZDK borítékolta a három nevet, a DBP már bejelentette, hogy Peter Tomkát indítja, aki Hágában Szlovákiát képviselte az erőműperben. A Magyar Koalíció nem jelöl elnököt, csakis a közvetlen elnökválasztást támogatja, (mono) Európai szakértők Pozsonyban a kisebbségekről Tárgyalás hírzárlattal A PEP az ellenzékkel együtt 60 százalékra számít Schuster: száz nap elég a feltételek teljesítésére ÚJ SZÓHÍR Pozsony. Idén másodszor látogatott Szlovákiába az Európa Tanács, az EBESZ és az EU közös szakértői bizottsága. A szlovák kormánnyal folytatott megbeszéléseik témája a nemzetiségek helyzete és a kisebbségi nyelvhasználati törvény volt. Részletek nem kerültek nyilvánosságra; a sajtótájékoztató elmaradt, és a tárgyaló felek elillantak a helyszínről. A külügyminisztérium rövid, diplomatikus nyilatkozatot a dott ki: „előrelépés történt az álláspontok közelítésében, a felek egyetértettek abban, hogy a párbeszéd hasznos, s még idén folytatják azt." A szakértők hivatalosan csak a kormány illetékeseivel tárgyaltak, (mn, sá) Jelentős késéssel látott munkához a parlament Feltűnő érdektelenség SIDÓ ÁRPÁD Pozsony. „Nem csinálok magamból bohócot" - megjegyzéssel a parlament tegnapi ülésén elnöklő Rudolf Filkus délutánra halasztotta a szavazást a rádióés tévétanács beszámolójáról. A képviselők gyér érdeklődése miatt felpaprikázódott alelnök kifakadását megelőzően 15 perces szünetet is elrendelt a törvényhozás határozatképtelensége miatt. A tényleges munkát néhány órás csúszással megkezdő testület minimális képviselői jelenlét mellett fogadta el a beszámolót. Mint ismeretes, az értékelés pénteki megvitatásakor nagy vihart kavart Milan Ftáčnik felszólalása. A baloldali képviselő ismertette a közszolgálati televízió saját tanulmányát, melyből kiderült, hogy az SZTV a kormánykoalíciónak 80 százalékban, az ellenzéknek viszont csak 20 százalékban biztosít teret. A négy éwel ezelőtt választott 49 bíróból tegnap 44-et meghatározatlan időre megerősítettek tisztségükben - köztük két magyar nemzetiségűt is. Nemčok támogatja az SZNP törvénytervezetét Integráló tervezet? igazgatót tisztségébe. Mit tesznek majd akkor, ha ez nem történik meg? - Azt gondolom, amennyiben a járási hivatal vezetője nem teljesíti kérésünket, jogásszal együtt kell majd megvitatni a következő lépéseket. Meg kell találni azokat a lehetőségeket, melyeA polgármester asszony is beállt az igazgatók leváltása ellen tiltakozók élőláncába. (Somogyi Tibor felvétele)