Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)
1998-05-19 / 113. szám, kedd
Igazi Happy end Falkirk. Happy Stewart kénytelen kezeltetni magát, hogy megszűnjenek dührohamai. Az ifjú hölgy ugyanis" megtámadott egy férfit és földhöz vagdosta a keze ügyébe kerülő porcelán edényeket - mert torkig volt azzal, hogy Happynek, (Boldognak) hívják. Sikerült kieszközölnie a skóciai Falkirk anyakönyvi hivatalánál, hogy nevét megváltoztathassa. Happy ma már Elisabeth, a történet pedig szó szerint Happy enddel ért véget. (PAN) Mai mellékletünk • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó A sikeres megfejtők között ajándékot sorsolunk ki. Kedd, 1998. május 19. Ára 7 korona 51. évfolyam, 113. szám VELEMENY Sztrájkol a bakterház Könnyítene a helyzeten, ha a parlament módosítaná a hatályos törvényt, és a vasutak állami kézben lévő részvénytársasággá válhatnának. Ilyen törvényjavaslat még nem született, s valószínűleg a választások miatt még sokáig várat magára. Lesz még 2000 is, amikor életbe léphet - vélik a hozzáértők. 2. oldal POLITIKA Beszélgetés Szigeti Jánossal Községünk polgárainak hat százaléka felsőfpkú végzettséggel rendelkezik, s ebben nagy érdeme van a falu alapiskolájának. Az iskola a március derekán indokolatlanul leváltott Varga Lajos - aki egyébként községünk szülötte - irányítása alatt szellemi műhellyé nőtte ki magát. 5. oldal „A mi helytállásunk még nem fejeződött be, és még nem is hozta meg a várt eredményt." KULTÚRA Minden este más előadás Győrben ezekben a napokban a Magyar Táncfesztivál előadásai zajlanak. Ma a Franciaországban élő Frenák Pál Vadócok című előadását láthatja a közönség, holnap a Szegedi Kortárs Balett lép színpadra, csütörtökön, a gálán Solymosi Tamás, a bécsi Staatsoper vezető táncosa vendégszerepel. 9. oldal IDŐJÁRÁS Továbbra is marad a borús, túlnyomórészt felhős idő. Országszerte eső, záporok, zivatarok várhatók. Az éjszakai 10-12 fok körüli hőmérsékletet követően a nappali csúcshőmérséklet mindössze 12-16 fok közöttire emelkedik. Szerdán felszakadozik a felhőzet, már csak elvétve lesz eső. 3. oldal Fizikai személyek is vásárolhatnak államkötvényeket A pénzmosás kezdete? Pozsony. Május 20-tól a Szlovák Takarékpénztár fiókjaiban vásárolhatók meg a pénzügyminisztérium által kibocsátott, természetes személyeknek szánt államkötvények, melyek éves adómentes kamatozása 17 százalék. SIDÓ H. ZOLTÁN Az egyéves futamidejű államkötvények nagyon biztos befektetési formának számítanak, hiszen maga az állam garantálja a fix kamatot és magát a törlesztést - közölte tegnap Miroslav Maxon pénzügyminiszter, aki ismertette az államkötvények címleteit is. Eszerint a 2 milliárd korona összértékben kiadott államkötvények 1000, 5000, 20 000, 50 000 és 100 ezer koronás címletekben vásárolhatók meg a Szlovák Takarékpénztár Rt. fiókjaiban. Az 1999. május 20-án lejáró kötvények kamata 17 százalék, és különlegessége, hogy nem vonatkozik rá az egyébként általános 15 százalékos kamatadó. Maxon szerint ez azt jelenti, hogy a 17 százalékos kamat gyakorlatilag 20 százalékos hozamnak felel meg, ami már ígéretes befektetési lehetőség. Az értékpapírokat csak szlovák állampolgárok vásárolhatják meg; az első két hétben nominális értékén, azt követően pedig az időrészarányos kamattal tetézve. Az államkötvények eladásából befolyó bevétel az 1998-ban lejáró korábbi államadósságok törlesztését szolgálja. Természetesen az újságírók rögvest a pénzügyminiszternek szegezték a kérdést: Ez az a kötvény, amelyet Vladimír Mečiar miniszterelnök a pénzmosás egyik lehetőségeként hirdetett meg? Maxon kitérő választ adott, majd kijelentette, szerinte a 2 milliárd korona értékben kiadott államkötvény nem elegendő nagyszabású pénzmosásra. Másrészt az is igaz - tette hozzá -, hogy a takarékpénztárnak nem áll jogában ellenőrizni azt a kötvényvásárlót, aki esetleg nagyobb tételben, akár több tízmillióért vásárol a kötvényekből. Ha a kötvények iránt nagy lesz az érdeklődés, akkor újabbak kibocsátását is fontolóra veszik. Gáz van! Sokkal drágább lesz a gáz Áremelés a láthatáron SITA-INFORMÁCIÓ Pozsony. A földgáz árát fokozatosan a szén árának szintjére kell emelni. Egységnyi hőre átszámítva jelenleg a szén ára 50 százalékkal haladja meg a gázét - közölte Ján Ducký, a Szlovák Gázipar vezérigazgatója. Az áremelés következtében valószínűleg csökken majd a lakosság Magyar Koalíció: nem született megállapodás Ma újabb egyeztetés ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Nem zárták le a vitát a három magyar párt koalíciós tanácsának tegnap esti ülésén, ma folytatják az egyeztetést - tájékoztatott Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke, aki Duray Miklós betegsége miatt a tanácskozást vezette. A lényeg: tegnap semmiben sem sikerült megállapodniuk. Duka Zólyomi elmondta: az MKDM a mai tanácskozás házigazdája a jelöltlista-állítás kérdésében kitartott azon álláspontja mellett, hogy az MKDM 8, az Együttélés 7, az MPP 4 helyet kapjon, és hogy ne az Együttélés adja a szövetségi párt elnökét, hanem a Magyar Koalíció Pártjának alakuló kongresszusán a három platform által beterjesztett jelöltek közül válasszák azt meg. Az MPP javaslata: 9-7^t-es arány plusz együttéléses elnök. Ezzel szemben az Együttélés ajánlata: 8-8-4 plusz ők adják a szövetségi párt elnökét. Az MKDM tegnap előterjesztette a szövetségi szerződés tervezetét az egyesülésről, a választásokon való indulás módjáról és arányairól, valamint a parlamenti frakció működésének alapelveiről. E tervezetet szintén ma tűzik napirendre. A Magyar Koalíció részt vesz a kormányfő holnapi, második kerekasztalán, amelyen a pártoknak elő kellene terjeszteniük javaslataikat az államfő személyére vonatkozóan. Az MK ezt nem teszi meg, a közvetlen elnökválasztást szorgalmazza. Kérdésemre az Együttélés alelnöke elmondta, hogy mindenképpen szóba akarják hozni a Szlovák Nemzeti Párt oktatásitörvény-tervezetét, amelyet a parlament a múlt héten első olvasatbanjóváhagyott. (-nák) érdeklődése a gázművesítés iránt, ám ez nem hiba, ugyanis egyes kistelepülések gázművesítése a rentabilitás határán van - tette hozzá Ducký. A vezérigazgató emlékeztetett: a lakossági fogyasztásra szánt gáz árát évek óta alig emelték, ennek köszönhetően a gázművek nyeresége évről évre milliárdokkal csökken. Míg Jasszer Arafat tegnap Londonban tárgyalt Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel a közelkeleti békefolyamatról, addig Hebronban újabb összetűzések voltak a palesztinok és az izraeli rendőrök között. Többen megsérültek, köztük a felvételünkön látható kisfiú is. (ČTK-felvétel) Klima osztrák kancellár tegnap magához kérette a szlovák nagykövetet Osztrák lépések Mohi ellen HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Bécs, Pozsony. Viktor Klima osztrák kancellár tegnap hivatalában fogadta Jozef Klimko szlovák nagykövetet, akinek emlékeztetőt nyújtott át a Mohi Atomerőmű üzembe helyezésével kapcsolatban. Az emlékeztető lényege: Szlovákia állítsa le a radioaktív fűtőelemek aktiválását. „Aggodalmainkat és gondjainkat komolyan kell venni" - idézte a Krone napilap az osztrák kancellárt. Az osztrák fél elégededen azzal, hogy a szakértők nem nézhették át az atomerőmű teljes dokumentációját. Norbert Meyer német szakértő a szlovák felet egyenesen egyes adatok eltitkolásával vádolta. Klima és Klimko találkozóján egyetértettek abban, szükség van a szakértők és a Siemens, a Framatome valamint a Škoda fővállalkozók kölcsönös eszmecseréjére, hi-szen számos dokumentum és gyártási technológia az üzleti titoktartás részét képezi. Mohiban nem csupán az osztrák vezetés alatt álló független szakértők találtak a közelmúltban hibákat, hanem áprilisban a német-osztrák RiskAudit szakértői csoport tagRablótámadás érte az ukrán átutazókat Vadnyugati módszerek TA SR-TUDÓSÍTÁS Dolný Kubín, Zsolna. Négy ismeretlen fegyveres vasárnap hajnalban a Dolný Kubín melletti Horica autóscsárda parkolójában felszállt egy Ukrajnából Lengyelországon és Szlovákián keresztül - Olaszországba tartó autóbuszra. Miután a jármű elindult, az ukrán utazási iroda járművének 28 utasát fegyverrel kényszerítették értékeik átadására. Összesen 45 681 dollárt, 439 ukrán hrivnyát és 10 ezer olasz lírát gyűjtöttek be, továbbá 4270 dollár értékben az utasok aranyékszereit, óráit is elorozták. A rablás nem volt „zökkenőmentes" - három személy könnyebben megsérült. A rablók ügyesen kihasználták azt a lehetőséget, hogy a parkolóban a buszból kiszálltak az utasok, akik között elvegyültek, majd a rövid szünet után velük együtt felszálltak a buszra. Ott csuklyát rántottak a fejükre, és ukránul követelték (vélhetően) honfitársaiktól pénzük és értéktárgyaik átadását. A fosztogatást követően a tettesek még tovább fuvaroztatták magukat, majd különkülön szálltak le az autóbuszról. A rablók ellen országos körözést rendeltek el, amelybe a lengyel és az ukrán rendőrök is bekapcsolódtak. Rendőrkézre került A vád: gyilkosság Nagykürtös, Besztercebánya. Gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és illegális fegyvertartással vádolják azt a 28 éves, már vasárnap őrizetbe vett P. F.-et, aki vasárnap hajnalban az alsópalajtai (Nagykürtösi járás) diszkóbár előtt agyonlőtt egy 17 éves lányt, és további három fiatalt megsebesített. A rendőrség kizártnak tartja, hogy a konfliktus kiváltó oka az ún. védelmi pénz behajtása lett volna. A gyetvai illetőségű, korábban már büntetett férfi illegálisan birtokolta 7,62 mm kaliberű Tokarev márkájú pisztolyát. (TA SR) jai is. Ők az EU megbízásából tartottak terepszemlét, s szerintük az állagmegőrzés terén komoly hibákat követtek el, amikor Mohi építése átmenetileg szünetelt. A RiskAudit szakértői már 1995-ben is jártak Mohiban; akkori észrevételeiknek köszönhetően az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elállt attól a szándékától, hogy hitelt nyújtson a Szlovák Villamos Műveknek. Az ORF teletextje szerint a mohi erőmű fűtőanyagának holnapra tervezett aktivizálása elmarad, ami a nemzetközi szakértők látogatásának köszönhető.