Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)
1998-04-18 / 89. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 18. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT A Dunaszerdahelyi járás községeinek nagy részében szinte naponta keresnek ingatlanokat megvásárlásra Betelepülők a magyar régiókba Az Együttélés röppentette fel a hírt, hogy a magyarok lakta régiókba ismét idegen telepesek költöznek. A jelenséget Kvarda József, a mozgalom alelnöke nyugtalanítónak tartja márcsak azért is, mert az utóbbi három-négy évben nagyobb számban érkeztek idegenek a többnyire magyarok lakta községekbe, mint ahányan azelőtt ötven év alatt összesen betelepültek. KÓSIK ANDREA A másik problémát az jelenti, hogy ezek az emberek a községben eladó házakra, lakásokra a megvételnél jelentősen ráígérnek, így a helyi lakosnak nincs esélye ingatlanhoz jutni. Kvardának tudomása van arról is, hogy akadnak olyan helyi szervezők, akik - valószínűleg ellenszolgáltatás fejében - figyelik, feltérképezik, hol van eladó lakás vagy családi ház a községben, s információikat valakiknek továbbítják. Lehet, hogy létezik egy ilyen célra létrehozott ingatlankezelő ügynökség, de ez csak feltételezés. Az ingatlanok eladásáról és megvételéről az önkormányzatoknak nincs tudomása, illetve nincs beleszólása abba, ki kinek adja el ingatlanát, így arról sincs áttekintése, ki költözik be a községbe. „1989-90 után olyan törvényeket hoztak, hogy az önkormányzatok az utolsók, amelyek a községben tudomást szereznek arról, hogy valaki valamit vásárolt - mondta Kvarda. - Az önkorA községben eladó házak, lakások megvételénél ráígérnek. mányzatok csak akkor tudják meg, amikor az illető elmegy bejelenteni az állandó lakhelyet, vagy amikor a kataszteri hivatalból visszajön az adásvételi szerződés nyilvántartásba bejegyzett másolata." Az Együttélés alelnöke szerint az egész akció összefüggésben áll a váCsallóközi családi házak sora. Szokatlanul nagy az érdeklődés irántuk... (Archív felvétel) lasztásokkal és bizonyára szervezetten zajlik. A betelepülési hullám a városokban nem anynyira szembetűnő, inkább azokra a területekre jellemző, ahol nagyobb tömbben élnek magyar nemzetiségűek. Leginkább a Dunaszerdahelyi járás falvaiban tapasztalható. Kvarda József maga is polgármester szülőfalujában, Csenkén. Az utóbbi időben itt is egyre többen vásárolnak ingatlanokat, s itt is vannak olyanok, akik az üres lakások felkutatását végzik. A községbe csak tavaly négy olyan család érkezett, akiknek semmi kötődésük. a településhez. Kvardát mint polgármestert már felkereste egy olyan csoport is, amely az együttműködését kérte hasonló betelepítéshez. Azt szerették volna, ha a Csallóközben a többi polgármester-kollégájával felderítené, hol vannak üres családi házak. Ezeket nagyban felvásárolnák, aztán olyan lakókat költöztetnének be Pozsonyból, akik ott nem tudják fizetni lakbérüket (munkanélkülieket, nyugdíjasokat, rossz szociális helyzetűeket). Érdeklődtünk több polgármesternél is a Dunaszerdahelyi járás községei közül, tapasztaltak-e az utóbbi 3-4 évben hasonló betelepülési hullámot, mint amiről az Együttélés alelnöke beszél. Többségüknél igen volt a válasz, de azt is hozzátették, azt bizonyítani, hogy az egész akció szervezett vagy sem, nem tudják. Sok esetben csupán 2-3 családról, 2-3 ingatlanról van szó, de eladó házak iránti érdeklődők akadnak szép számmal. Ahol tehát csupán két ingatlant vásároltak meg nem helyi lakosok, csak azért nem kelt el belőlük több, mert a községben nincs üres, eladó lakás. Azt azonban, hogy nagy a kereslet az üres házak iránt, szinte valamennyi polgármester megerősítette. Nem ritkák az olyan hirdetések, melyek feladója eladó családi házat keres, s azt ígéri, jó árat fizet érte, ráadásul készpénzben. A hirdetésben megadott telefonszám természetesen nem dunaszerdahelyi szám. Sokszor keresik fel a polgármestereket, hogy megtudják tőlük, van-e üres ingatlan a községben. Megtörténik, hogy nem hajlandóak a nevüket sem elárulni, de jó árat ígérnek a házakért. Több polgármester elmondása szerint szinte minden nap keresik a házakat. Mivel jóval többet ígérnek, mint a környékbeliek, nekik adják el az ingatlant a tulajdonosok. Az egyik községben például egy szoba-konyhás lakás, mely a helyi árak szerint legfeljebb 300 ezret ér, 700 ezer koronáért kelt el. Másutt egy családi házat adtak el másfél millióért, ami szintén nem felel meg a helyi ingatlanáraknak. Sok esetben olyan régi, rossz állapotban lévő házakat vásárolnak fel, melyeket a helybéliek már nem vennének meg. A támogatást a lakás átépítésére vagy új lakás építésére szokatlanul gyorsan el tudják intézni. A községekben a lakosok azt rebesgetik, nem kapnak-e az új telepesek dotációt. Több helyen vannak olyan hangok, hogy bizonyára könnyebben hozzájutnak a pénzeszközökhöz, ha olyan könnyen ráígérnek még a régi házakra is. A legtöbb megvásárolt ingadan esetében az új tulajdonosok Pozsonyból érkeztek. Ezek egy része állandó lakhelyre is bejelentkezett a községi hivatalban, másik része azonban nem. Sok olyan fővárosi is van, aki csupán hétvégi háznak használja a megvásárolt ingatlant, így természetesen nem igénylik az állandó lakhelyet. A nagyobb községekben egy-két új lakos megjelenésére különösebben nem is figyelnek fel a helyiek. Más a helyzet azonban a tósebb falvakban, ahol 5-6 szlovák család beköltözésével már érzékelhetőbb az arányok megváltozása. Nem egy olyan eset előfordult, hogy az új lakos olyan változtatásokat akart kiSzinte minden nap keresik a házakat. eszközölni, melyek nem voltak indokoltak, melyeknek a községben nem voltak hagyományai, s melyekkel a helyiek nem értettek egyet. Például egy olyan faluban, ahol a lakosság 96%-át magyarok, a maradék 4%-ot pedig helyi születésű vagy házasság révén a faluba kerülő szlovákok alkotják, akik maguk is beszélik a magyart, az újonnan beköltözött lakó szlovák óvoda és iskola megnyitását követelte, továbbá, hogy a helyi hangosbeszélőben ne magyarul, hanem szlovákul hirdessenek. Az új lakos a helyiek körében a DSZM agitációjával is próbálkozott, de igyekezete - a polgármester szavaival élve - „nem talált táptalajra" a községben. A csallóközi falvakba az utóbbi 3-4 évben községenként kb. 3-4 nem magyar család települt be. Keletebbre, a Zselízhez közeli Farnadra az utóbbi 3-4 hónapban érkezett csaknem 100 (!) szlovákul beszélő roma, leginkább Besztercebányáról. Ott készült riportunkat következő számunkban olvashatják. Ernest Macho levele a szülői szövetségnek Konkrétumok nélkül Dušan Macuška kikelt Arpád Matejka ellen Kielégítetlen ambíciók ÚJ SZÓINFORMÁCIÓ Bátorkeszi. Novák Ferenc, a bátorkeszi Magyar Tannyelvű Alapiskola leváltott igazgatója lapunknak elmondta: az iskola mellett működő szülői szövetség pénteken levelet kapott a Komáromi Járási Hivatal vezetőjétől. Ernest Macho a szülők levelére válaszolva tisztázta, miért váltotta le az igazgatót. „A levél szerint Stanislav Lukáč, a hivatal oktatási osztályának vezetője március 4én javasolta leváltásomat. Azért, mert szerinte megsértettem az államnyelvről szóló törvényt, és több esetben tudatosan nem cselekedtem összhangban a hatályos jogszabályokkal és a hivatal utasításaival" - nyilatkozta Novák Ferenc. A levél nem részletezi konkrétan, hogy milyen utasításokról és jogszabályokról van szó. (km) Pozsony. „A valós okokat nem mondta el Arpád Matejka, amikor azt indokolta, miért nem jelölteti magát semmilyen tisztségbe a DSZM közelgő közgyűlésén" - jelentette ki Dušan Macuška. Mečiar mozgalmának jogi szakértője szerint Matejka a valóságot elferdítve nyilatkozott. Mint ismeretes, a DSZM jelenlegi alelnöke elhatározását azzal indokolta, hogy a mozgalom nem teljesítette az európai integráció feltételeit, valamint, hogy a privatizáció során visszaélések történtek. Macuška ügy véli: mozgalombeli társának meghaladják képességeit ambíciói, amibe ő egyszerűen nem képes beletörődni. Hozzátette: Matejkának nem kéne saját fészkébe piszkítania kielégítetlen becsvágya miatt, (ú) Az SZDK az alkotmányos válság ellen Két törvénytervezet Ötszázan vettek részt a komáromi nagygyűlésen Demokráciát akarunk! ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A jelenlegi parlamentben semmi esély a köztársasági elnök megválasztására, s elkerülhetetlenül haladunk az alkotmányos válság felé. Ezért kellett benyújtanunk a közvetlen elnökválasztásról szóló alkotmánymódosítást -jelentette ki a Szlovák Demokratikus Koalíció tegnapi sajtóértekezletén Ivan Šimko, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke. A javaslat szerint az államfőválasztás kétfordulós lesz, de emellett olyan javaslatot is benyújtottak, amely rendezi az elnök helyettesítését. Ez azért szükséges, mondta Šimko, mert ha nem lesz elnök, nem lesz, aki kinevezze a parlamenti választások után létrehozandó új kormányt, a régi kabinet pedig nem tudja benyújtani lemondását. Újságírói kérdésre válaszolva Mikuláš Dzurinda, az SZDK szóvivője elmondta: valószínűleg májusban hozzák nyilvánosságra az SZDK választási programját, és azt követően majd az SZDK „árnyékkormányának" tagjait is megnevezik, (gaál) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Az országos petíciós bizottság Magyar Koalíciót képviselő tagjai a Szlovák Demokratikus Koalíció helyi képviselőivel közösen tegnap délután az országos aláírásgyűjtő akció támogatására nagygyűlést szerveztek a város főterén. A mintegy félezres tömeget elsőként Petőcz Kálmán, az MPP alelnöke köszöntötte. Külön üdvözölte a Bátorkesziről és Búcsról érkezett polgárokat, köztük a két leváltott igazgatót: Varga Lajost és Novák Ferencet. Petőcz beszédében kitért a párkányi népszavazásra is. „Kiállunk Bátorkeszi, Búcs és Párkány mellett" - hangsúlyozta. „Azért gyűltünk itt össze, mert nem akarjuk végleg elveszíteni 1989-ben kiharcolt értékeinket, mert demokráciában akarunk élni", mondta Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke. A hatalom törvényellenes lépéseire hívta fel a figyelmet Bastmák Sándor, az MKDM képviseletében és Ľubomír Augustín, a Szlovák Demokratikus Koalíció komáromijárási szóvivője, (km) RÖVIDEN Nincs pénze a vagyonalapnak Pozsony. A Nemzeti Vagyonalapnak ma nincs annyi pénze, hogy kifizesse a 70 évnél idősebbeknek a vagyonalapi kötvényeket, amelyeket a törvény értelmében januártól köteles visszavásárolni, mondta Ivan Mikloš. A Demokrata Párt alelnöke szerint a vagyonalapnak annak ellenére sincsn pénze, hogy e célra magas kamattal külföldi kölcsönt vett fel. Megfigyelők szerint fennáll a veszélye, hogy a vagyonalap nem tudja visszafizetni időben a pénzt - állítja Ivan Mikloš, a DP alelnöke, (-gyor) Tízezer aláírás gyűlt össze Pozsony. Eddig hozzávetőleg tízezren írták alá az SZNP petícióját, mely a halálbüntetés visszaállítását, illetve az ország semlegességének elérését célozza. Anna Malíková alelnök szerint a kezdeményezés ellenzéki bírálóiból csupán a vak irigység beszél, hiszen a nemzetiek akciója nagy népszerűségnek örvend. (SITA) A bodrogköziek nem vettek részt Királyhelmec. A Bodrogközi Falvak és Városok Társulása nem képviseltette magát a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének közgyűlésén, mert a társulás tagjai elégedetlenek a szövetség eddigi munkájával. Erről nyilatkozatban tájékoztatták a közgyűlés résztvevőit, (kat.) Demokraták az elnökválasztásról Pozsony. A kormányhatalom ismét bebizonyította, hogy esze ágában sincs államfőt választani. Az, hogy Milan Sečánsky, a DSZM jelöltje mindössze 59 szavazatot kapott, tehát még a DSZM képviselői sem szavaztak egységesen saját jelöltjükre, azt tükrözi, a jelölők attól féltek, hogy Sečánsky esetleg elfoglalhatná a Vladimír Mečiar által ideiglenesen birtokolt posztot. A Demokrata Párt szerint az SZDK-nak a továbbiakban nem kellene részvételével támogatni ezt a nyüvánvaló színjátékot, (gyor) Csak közvélemény-kutatás Pozsony. Szentgyörgyön a közvetlen államfőválasztásról, illetve a NATO-hoz való csatlakozásról szóló népszavazás helyett közvélemény-kutatást végeznek - így döntött a helyi képviselőtestület. A szavazólapok, melyekhez a városi hivatal házasságkötő termében lehet hozzájutni, az államfő által kiírt, ám többször meghiúsított referendumon feltett négy kérdést tartalmazzák. (SITA) Kilátásban a világbanki kölcsön Pozsony. Az előzetes megállapodás szerint a Világbank 33 millió dollár kölcsönt folyósítana Szlovákiának, amit a szociális szféra úgynevezett teljes információs rendszerének kiépítésére kell felhasználni. Az összberuházás teljes összege eléri a 47 millió dollárt. (SITA) Vladimír Mečiar a párkányiakhoz: ne szavazzanak Fenyegető hangnem ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Vladimír Mečiar szokásos péntek esti rádióbeszédében felszólította a párkányi polgárokat, ne vegyenek részt az általa törvénytelennek ítélt népszavazáson. A kormányfő hozzátette: aki nem tartja tiszteletben az államfői jogkörökkel is felhatalmazott miniszterelnök felhívását, az a következményeken „ne csodálkozzon". Szerinte nem csak az követ el bűnt, aki csatlakozik a referendumhoz, hanem a felbújtók is. Abban az esetben, ha az államfőválasztás harmadik fordulója is sikertelen lesz, Mečiar élni fog jogkörével, és kezdeményezi az alkotmány úgynevezett kis módosítását. A miniszterelnök tárgyalásokat kezdeményez minden parlamenti párttal, hogy „tisztázzák álláspontjaikat". A Dôvera Kölcsönös Egészségbiztosító mérlege Orvosok mai tiltakozása ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Dôvera Kölcsönös Egészségbiztosító tavaly több mint négyszázezer ügyfelének betegellátására közel 2 müliárd 800 ezer koronát fordított. Noha a legtöbb pénzt, közel 800 millió koronát a gyógyszerészeknekjuttatta, mégis 160 millió koronával tartozik nekik. - Nagy erőfeszítések árán elértük, hogy a húsvéti ünnepek előtt kifizettük tartozásunkat a nagykürtösi régió gyermekorvosainak -mondta Mária Szomolányi vezérigazgató. A Dôvera legnagyobb adósságát a zólyomi régióban halmozta fel, ugyanis a cégek és kisüzemek itt nem fizetik az egészségbiztosítást. A biztosító vezérkara tegnap nyomatékosította: valamennyi egészségbiztosító másodlagos fizetésképtelenséggel küszködik. Nem rossz gazdálkodása, hanem az anyagiak hiánya miatt a kiadások meghaladják a bevételeket. Ismét rámutattak, igazságtalan az újraelosztási rendszer: a biztosítási díjakat elosztva egy ügyfélre 981 korona jutna, de az újraelosztás után az összeg 478 koronára csökken. A Dôvera ügyfeleinek 50,7 százalékát az állam biztosítja, de fejenként csak 270 koronát fizet - Áthidaló hitelkérelmünket a pénzügyminisztérium elutasította, a gyógyszerfogyasztás korlátozásának pedig jogi akadályai vannak. mondta Marián Kováčik, a biztosító igazgatótanácsának elnöke. Szerinte ma hiába szerveznek tiltakozó megmozdulást az orvosok, s hétfőn hiába találkoznak az egészségügyi miniszterrel, amíg nem lesz politikai akarat és pénz az eladósodott egészségügy problémáinak rendezésére, a tiltakozás jogos, de felesleges, (péterfi)