Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-18 / 89. szám, szombat

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 18. TANÁCSADÓ Öröklési szerződés? F. B.: Van egy 76 éves szom­szédasszonyunk. Amikor 1996-ban megözvegyült, igyekeztem segíteni neki (az elhunyt félje temetésével kapcsolatban, bevásároltam neki, elmentem a a gyógy­szereiért stb.). Egy idő után felajánlotta, gondoskodjam róla, és ő, mivel gyermekei nincsenek, a végrendele­tében engem nevez meg örökösnek. A nénit évente kétszer-háromszor megláto­gatja az unokahúga. Utoljá­ra hozzánk is betért azzal, hogy hallott a végrendelet­ről, de ne reménykedjünk semmiben, mert a ház az övé lesz. Azt gyanítom, hogy a néni, akiről egyre többet gondoskodom, megváltoz­tatta a végrendeletét. Szégyenlem tőle ezt meg­kérdezni. Megtudhatom va­lahol, hogy megváltoztat­ta-e a végrendeletét? FEKETE MARIAN Önnek semmiféle lehetősége sincs arra, hogy megtudja, a szomszédasszonya valójában miként is végrendelkezett, esetleg módosította-e a vég­rendeletét. Erre még akkor sincs lehetősége, ha a végren­delet hivatalos leiétbe van he­lyezve. Az örökhagyó akár na­ponta megváltoztathatja a végrendeletét. A Polgári Tör­vénykönyv vonatkozó rendel­kezése szerűit ugyanis az örökhagyó egészen a halála pillanatáig módosíthatja a végrendeletét, és a törvény egyáltalán semmiféle korláto­zást nem tartalmaz arra vo­natkozóan, hogy az örökha­gyó az életében hányszor mó­dosíthatja azt, vagy hány újabb végrendeletet írhat ­miközben alapvető szabály az, hogy az újabb végrende­let, ha nem egyeztethető ösz­sze a korábbi végrendelettel, hatályon kívül helyezi azt. Ép­pen ezért fölösleges lenne fir­tatnia, hogy a szomszédasszo­nya hogyan végrendelkezett. Alighanem egyszerűbbek len­nének ezek a viszonyok, ha még létezne öröklési szerző­dés, esetleg ha valamilyen el­tartási szerződést kötöttek volna. Az adott helyzetben alighanem az lenne a legjobb, ha a szomszédasszonyával megbeszélné egy ilyen eltar­tási szerződés megkötését, és ha ő ebbe hajlandó lenne be­leegyezni, akkor pedig minél előbb ügyvédhez, esetleg jog­tanácsoshoz kell fordulnia, hogy fogalmazza meg ezt az eltartási szerződést. PIACVÉDELEM Termelők figyelmébe A belföldi piac és a paradi­csomtermelők védelmére a Szlovák Mezőgazdasági és Éleímiszeripari Kamara fel­mérést szervez. Ezt azonban csak úgy tudja megvalósítani, ha a paradicsomtermelők hallatnak magukról és eljut­tatják a kért adatokat az egyes regionális agrárkama­rákhoz. Az összesítés alapul szolgál majd azon tárgyalá­soknál, amelyek során döntés születik a vámvédelmi előírá­sok bevezetéséről, illetve a behozatal szükségességéről. A kért adatok a következők: a termelő neve, a termesztési terület (m 2 vagy ha), a várha­tó termésmennyiség (kg, vagy t) és az eladás ideje (nap vagy hét). A regionális agrárkamarák címe: Dunaszerdahely: RPPK, Obchodná 789/3, 929 01 Dun. Streda Galánta: RPPK, Mierovo nám. 1, 924 01 Galanta Komárom: RPPK, Senný trh 4, 945 01 Komárno Léva: RPPK, Dopravná 14, 934 03 Levice Érsekújvár: RPPK, Svätoplukova 1, 940 82 Nové Zámky Rimaszombat: RPPK, Hostinského 4, 979 01 Rimavská Sobota Nagykürtös: RPPK, Nemocničná 3, 990 01 Veľký Krtíš Losonc: RPPK, Podjavorinskej 19, 984 01 Lučenec Vágsellye: RPPK, PD Nitrianska, 951 31 Močenok. (ú) Üdülés '98 Pozsony. Április 22. és május 8. között immár hetedszer kerül sor az Üdülés '98 nem­zetközi idegenforgalmi kiállí­tásra. Négy helyszínen (Po­zsony, Kassa, Besztercebánya és Nyitra) több mint 200 uta­zási iroda, szálloda, regioná­lis turisztikai szervezet kínál­ja utait. A kiállítás mottója: Egy helyen az egész világ, azt is jelzi, hogy az érdeklődők valóban széles kínálatból vá­logathatnak. Az utazási iro­dák kedvezményekkel csalo­gatják majd azokat, akik még nem döntötték el, hol is tölt­sék idei szabadságukat, (pro) BMW-premier Pozsony. „Összerakni 35 ezer alkatrészt úgy, hogy az tökéle­tes legyen - ez volt a célunk. Úgy érezzük, sikerült, mert az eredmény: a BMW eddigi leg­jobb hármas sorozata." Ezek­kel a szavakkal mutatta be Po­zsonyban a bajor autógyár legkisebb modellsorozatának új tagjait Andreas Foster, a BMW AG szlovákiai tanács­adója. Tegnap az új BMW-k árusítása is megkezdődött Szlovákiában. A megújult hár­mas sorozat egyelőre öt tagból áll; a benzinmotoros modellek motorteljesítménye 118,150, 170 és 193 lóerő. V. Gy. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. április 20-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapián Az Állami Lakásfejlesztési Alapban átmenetileg elfogyott a szétosztható pénzügyi keret Sok az igénylő, kevés a pénz Pozsony. Szakértői véle­mények szerint éves szin­ten négy-öt milliárd koro­nával kellene rendelkeznie az Állami Lakásfejlesztési Alapnak (ÁLA) ahhoz, hogy a lakásépítkezés Szlovákiában végre elmoz­duljon a holtpontról. GÁGYOR ALlZ Az Állami Lakásfejlesztési Ala­pot két évvel ezelőtt azzal a cél­lal hozták létre, hogy vissza nem térítendő támogatásokkal és hosszú lejáratú, 10-30 éves fu­tamidejű, kedvezményes ka­matszintű (1-8 százalékos) hi­telek nyújtásával támogassa, serkentse a lakásépítést Szlová­kiában. Az alap ma az egyetlen előnyös pénzforrás azok számá­ra, akik lakást szeretnének ven­ni, vagy építeni, esetleg meglé­vő otthonukat terveznék felújí­tani, vagy hőszigeteltetni. Ugyanis bankkölcsönt ma nem igazán lehet szerezni, s azt is csak méregdrágán, a jelzálog­hitelezés pedig nálunk gyer­mekcipőben jár. Mindössze há­rom szlovákiai pénzintézetnek van jogosítványa erre a tevé­kenységre, ám a jelzálog-hitele­zés eddig nem indult be érezhe­tően. Természetesen az összeg, amit az igénylők az ALA-tól kaphat­nak, nem fedi a teljes lakásvá­sárlási, illetve -építési, -korsze­rűsítési kiadásokat. A vissza nem térítendő támogatás és a kedvezményes kölcsön életkor­hoz van kötve. A hatályos jog­szabály 35 évben határozza meg a korhatárt, s kiköti, hogy az igénylőnek elegendő induló tő­kével kell rendelkeznie, amit igazolnia is kell. 1996-ban mindössze 1700-an érdeklődtek az ÁLA-támogatás iránt (a kor­határ és az igényelhető pénzösz­szeg akkor még alacsonyabb volt). Egy évvel később, a korha­tár és a hitel összegének módo­sítása után, már több mint 11 ezren rohamozták meg az ala­pot. Csakhogy az ÁLA lehetősé­Minimum egy évet kell várniuk, hogy az alap­tól pénzt kapjanak. gei erősen korlátozottak. A ta­valy beérkezett kérvények közül ugyan 3434 már zöldet, azaz pozitív elbírálást kapott, de a szerződések megkötésére, illet­ve a pénzek átutalására még nem került, kerülhetett sor (a további közel 4 ezer kérvény még elbírálásra vár). A magya­rázatot maga a kormányszóvivő árulta el a minap: az alapnak nincsen pénze. A már jóváha­gyott kérvényekre 1,76 milliárd korona kellene, ezt állami érték­papírok kibocsátásából és eladá­sából kívánják fedezni. A kor­mány március 24-én már áldá­sát adta 2 milliárd korona érté­kű államkötvény kiadására. Egyelőre sem a pénzügyi, sem az építésügyi tárcánál nem árul­tak el semmit arról, hogy sor ke­rült-e már az állami értékpapí­rok kibocsátására, s ha igen, mi­lyen feltételek mellett. Az ÁLA az idén összesen 3,370 milliárd koronával számolhat (ebben már benne van az előbb említett 2 milliárd korona is). Szakértők egybehangzó vélemé­nye szerint ez a pénz csak a múlt évben beérkezett kérvényekre lesz elegendő. Ebből az követke­zik, hogy akik csak az idén ad­ták, vagy adják be támogatási keresetüket az Állami Lakásfej­lesztési Alaphoz, azoknak bi­zony még nagyon sokat, mini­mum egy évet kell várniuk arra, hogy az alaptól pénzt kapjanak. A Szlovák Demokratikus Koalí­ció lakásügyi szakértői a lakás­fejlesztési alapról szóló törvény módosítását, szigorítását köve­telik. Javaslataik „az igazságo­sabb elosztásra" irányulnak, te­hát arra, hogy az ÁLA-ból ne ré­szesülhessenek olyanok, akik A már jóváhagyott kér­vényekre 1,76 milliárd korona kellene. villát, vagy kacsalábon forgó pa­lotát építenek. Indítványuk sze­rint akik 85 négyzetméternél nagyobb lakást, illetve 150 négyzetméternél nagyobb alap­területű családi házat építenek, illetve akiknek nettó jövedelme meghaladja a létminimum öt­szörösét (egy felnőtt személy esetében ez 15-16 ezer korona körül van), azok a jövőben nem részesülnének az amúgy is szű­kös keretből. Kérdés persze, hogy a kormánypárti többség megszavazza-e majd az SZDK törvénymódosítását. Más lapra tartozik, hogy a módosítás ma­gában még nem oldja meg az égető lakáshiányt. Amíg az ÁLA nem rendelkezik nagyobb keret­tel, addig számottevő változás a lakásépítkezésben nem várható. Dunaszerdahelyen zavartalan a melegvíz-szolgáltatás Megegyezés született ÚJ SZÓ-VÁLASZ Pozsony. Keddi számunkban közöltük a dunaszerdahelyi Pápay Attila levelét, aki azt pa­naszolta, hogy a közüzemi szol­gáltató Southerm Kft. bizonyos napokon leállította a melegvíz­szolgáltatását. Arra hivatkozva, hogy az állam, pontosabban a pénzügyi tárca kurtította, még­pedig alaposan, az ártámoga­tást. Utóbb kiderült, ez a tény alapo­san felkorbácsolta az indulato­kat a városban. A tömbházak la­kói és a különböző szolgáltató­vállalkozások ellenségesen fo­gadták a döntést, és nem békél­tek meg vele. Annak ellenére, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat a regionális la­pokban és a városi televízión ke­resztül már jó előre magyarázta az okokat. Ázt, hogy a pénzügyi kormányzat a múlt év végén ­nyilván politikai megfontolás­ból - úgy döntött: az idén a me­leg vízre szánt dotáció csupán a 40 százalékát teheti ki az 1996­os összegnek. Ám míg a távfűtés és folyamatos melegvíz-szolgál­tatás gigajouleként 250-280 ko­ronába kerül Dunaszerda­helyen, addig a távhőszolgáltató vállalat a pénzügyminisztériumi rendelet értelmében csak 165 korona/GJ-t számlázhat ki. A különbözetet eddig az állam áll­ta. Ma ennek az összegnek csak a töredékét, pontosabban 40 százalékát hajlandó téríteni. A Southerm Kft. úgy gondolta: ha bele akar férni a keretbe, úgy spórolnia kell, azaz hetente két alkalommal a fogyasztóknál me­leg víz helyett is hideg csurog majd a csapokból. Mint megtud­tuk: hosszú tanácskozások és tárgyalások után Dunaszer­dahelyen az a döntés született: helyreállítják a folyamatos, azaz mindennapos melegvíz-szolgál­tatást. Viszont nem jut pénz, vagy csak kevesebb a fejlesztés­re és a műszaki helyreállítások­ra. Ez viszont majd később bosz­szulja meg magát, (gyor) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Szlovák Mezőgazda­sági és Élelmiszeripari Kamará­nak két alapvető kifogása van a mezőgazdasági törvénnyel kap­csolatban. Az egyik a meghatá­rozott mezőgazdasági termé­nyek (a zöldség, a gyümölcs, a vágóállat, valamint a tej) esté­ben megszabott 14 napos fizeté­si határidő. Ján Paciga, a kamara elnöke szerint ugyanis mindad­dig, amíg nem vonatkozik ha­sonló megkötés a kereskedelmi szférára is, addig a gyakorlatban szinte betarthatatlan. „Megol­dástjelentene, ha a 14 napos ha­táridő, illetve annak be nem tar­tását követő szankcionálás a ter­melők és feldolgozók által kötött szerződésekbe foglalt fizetési határidő leteltét követően lépne életbe" - mondta Ján Šimunek, az Agrárkamara alelnöke, az ér­sekújvári tejüzem igazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott to­vábbá: mindaddig, míg nem lesznek magas szintű szerződé­ses viszonyok, nem működhet a piac. Jól példázza ezt a tejterme­lés. Az idei első negyedévben négy év óta először sikérült túl­lépni a kvótát. Ez egyetek között az adásvételi viszonyok normali­zálódásának, a termelők és fel­dolgozók közti éves szerződések megkötésének eredménye. En­nek köszönhetően ugyanis mindkét fél előre tudja, mihez tarthatja magát. Az Agrárkama­ra hiányolja továbbá, hogy a me­zőgazdasági törvény egyáltalán nem foglalkozik a mezőgazdasá­gi önkormányzattal. A raktárlevelekről szóvó tör­vénnyel kapcsolatban Emil Dúfala, az Agrárkamara igazga­tója kifejtette, mintegy 7 milli­árd koronára van szükség a köz­ponti raktárakban tárolt termé­nyek finanszírozására. Előte­remtése érdekében több hazai bankot megszólítottak, de az sem kizárt, hogy külföldi forrá­sokra is szükség lesz. Ehhez azonban állami garanciára len­ne szükség, (krasznica) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Zseliz Losonc Rimaszombat Kassa április 16-án április 15-én április 15-én április 15-én április 15-én április 17-én sárgarépa 20-24 Sk/kg 46 Sk/kg 10 Sk/csomó 11-22 Sk/kg 25 Sk/kg 12-18 Sk/kg petrezselyem 3540 Sk/kg 10 Sk/csomó 32 Sk/kg 35 Sk/kg 18-30 Sk/kg burgonya 12-14 Sk/kg 8 10 Sk/kg X 6-10 Sk/kg 8 Sk/kg 841 Sk/kg paradicsom 60 Sk/kg 59-60 Sk/kg lilffillllMÄ 55-60 Sk/kg ŐOSk/kg paprika 75-80 Sk/kg 80 Sk/kg X 75-90 Sk/kg 90 Sk/kg 70-85 Sk/kg karalábé 16-18 Sk/db 4-6 Sk/db 5 Sk/db , 94 5,50 Sk/kg S1I1HMH1 kel 34 Sk/db 15 Sk/db X 32 Sk/kg 30 Sk/kg 25 Sk/kg káposzta 14-16 Sk/kg 16 Sk/kg * 12-17 Sk/kg 18 Sk/kg 11 Sk/kg karfiol 30-42Sk db X X 46 Sk/db 35 Sk/db 40-50 Sk/db újhagyma 8 Sk/csomó 4-6 Sk/csomó X 945 Sk/csomó X ; ' 10 Sk/csomó hagyma 26 Sk/kg 25 Sk/kg 15-20 Sk/kg 15-34 Sk/kg 30 Sk/kg 28-30 Sk/kg dughagyma X 40 Sk/I X 25-30 Sk/I x 60-70 Sk/kg fokhagyma 70 Sk/kg 80-110 Sk/kg 50 Sk/kg 60-78 Sk/kg 70 Sk kp 60-80 Sk/kg ľdlei 30 Sk/kg 10-12 Sk/db > ^ 28 Sk/kg 25 Sk/kg 18-25 Sk/db szárazbab 50-60 Sk/kg 40 Sk/kg 20-25 Sk/kg 2540 Sk/I 40 Sk/I 30-40 Sk/kg cékla teWí; 16 Sk/kg 5 Sk/db X­20 Sk/kg 10-14 Sk/kg dióbél 180 Sk/kg " 160 Sk/kg X 140 Sk/kg X 120 Sk/kg 'iiv.tnyiik.tpii sta 20 Sk/kg 16-1.8 Sk/kg . ' X : 15-16 Sk/kg X 15 Sk/kg alma 22-28 Sk/kg 20-28 Sk/kg X 19-27 Sk/kg 25-28 Sk/kg 15-25 Sk/kg mák 100 Sk/kg X 70 Sk/kg 70 Sk/I x - ' 70-00 Sk/kg méz 80-120 Sk/kg 70 Sk/kg 70 Sk/kg X X 90-110 Sk/kg uborka 56-60 Sk/kg 40 Sk/kg "•••': 40-60 Sk/kg -^"T-Kí X 50-60 Sk/kg tojás 2,80 Sk/db 2,50 Sk/db 2,70 Sk/db 2,50-2,80 Sk/db X 2,20-2,60 Sk/db hónaposretek 4-8 Sk/csomó 5 Sk/csomó 4-6 Sk/<somó 6-13 Sk/csomó S Sk/csomó 8-10 Sk/csomó ' fejessaláta 6^8 Sk/fej 4-6 Sk/fej 5-6 Sk/fej 6-10 Sk/fej 8 Sk/fej 8-10 Sk/fej Tarthatatlan a 14 napos fizetési határidő Kétes a finanszírozás Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 58,903 Osztrák schilling 2,748 Francia frank 5,768 Svájci frank 23,230 Kanadai dollár 24,311 USA-dollár 34,796 Német márka 19,334 ECU, EU 38,345 Olasz líra (1000) 19,559 Cseh korona 1,042 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 15,723 17,378

Next

/
Thumbnails
Contents