Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-26 / 71. szám, csütörtök

POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 23. Nincs több amnesztia Buenos Aires. Az argentin kongresszus hatályon kívül helyezte azt a két amnesz­tiatörvényt, amely lehető­vé tette az 1976-83 közötti diktatúra alatti bűnök el­követőinek szabadon­bocsátását. Arra mindazo­náltal nincs sok esély, hogy a bűnelkövetők visszake­rüljenek a börtönbe, mi­ként azt az áldozatok és hozzátartozóik követelik. Az 1986-ban és 1987-ben hozott törvények alapján kiengedték a börtönből a „piszkos háború" ezer el­ítélt katonatisztjét, akiket bűnösnek találtak baloldali gerillák és a velük rokon­szenvezők elrablásában, megkínzásában és meg­gyilkolásában. (MTI) Jaruzelski titkai Varsó. Wojciech Jaru­zelski tábornok 1981-ben saját maga kérte a szovjet vezetést, hogy avatkozzon be katonailag Lengyelor­szágban -jelentette ki Varsóban Vlagyimir Bu­kovszkij az egykori szovjet ellenzéki mozgalom ismert alakja, aki 1991-ben rövid időre betekintést kapott a titkos moszkvai archívu­mokba. „Színtiszta hazug­ság és hamisítás" - kom­mentálta az orosz diszidens kijelentéseit Wojciech Jaruzelski. A tá­bornok szerint Bukovszkij tézisei az átlagpolgárok tá­jékozatlanságára, valamint az újságírók és egyes poli­tikusok analfabetizmusára építenek. (MTI) A tábornok tagad (Archívum) A számítógépes bűnözés ellen Washington. Az FBI 85 számítógépes szakember­ből álló központot állít fel, amelynek az lesz a felada­ta, hogy megvédje az or­szág infrastruktúráját a számítógépes bűnözőktől. Például a múlt héten elítél­tek egy kiskorút, aki sze­mélyi számítógépével hat órán át működésképtelen­né tette a massachusettsi repülőtér irányítótornyát. Izraelben a minap vettek őrizetbe egy fiatal számító­gépes kalózt, aki az interneten keresztült beha­tolt a Pentagon számítógé­pes rendszerébe. (MTI) Tilos a testi fenyítés London. A brit parlament alsóháza tegnap 211:15 arányban megszavazta az oktatási törvény módosítá­sát, minden iskolára kiter­jesztve a testi fenyítés tilal­mát. Az állami iskolákban már 1986 óta tilos volt a diákok fizikai bántalmazá­sa, s ez mostantól így lesz a mintegy 200 magániskolá­ban is. (MTI) A vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban Nem készül csúcs Pristinában kilencedszer is elmaradtak a szerb-koszovói tárgyalások Asszonyok tüntetése Belgrád. Tegnap viszony­lagos nyugalom uralko­dott a nyugat-koszovói Decani térségében, ahol kedden heves harcok vol­tak ki a szerb rendőrség és koszovói albán fegyvere­sek között. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Helyreállt a közúti forgalom, nem hallatszott lövöldözés, s csak a szokásosnál is nagyobb rendőri jelenlét emlékeztetett arra, hogy itt néhány órával ko­rábban több halálos áldozattal járó harcok dúltak. Hivatalos szerb jelentések szerint egy szerb rendőr meghalt, hárman pedig súlyos sebesüléseket szen­vedtek. Az albánok veszteségei­ről nem adtak ki hivatalos közle­ményt, azonban nevük elhallga­tását kérő rendőri illetékesek szerint négy albán fegyveres vesztette életét. Koszovó központjában, Pristinában tegnap újabb csen­des, félórás tüntetést tartottak az albán asszonyok. Az Ameri­kai Tájékoztatási Központ épü­leténél összegyűlt tüntetők a ko­szovói válság békés eszközökkel való rendezését, Koszovó füg­getlenségének és szabadságá­nak megadását és a szerb rend­őri akciók leállítását követelték. A több ezer tüntető felvonulását nem zavarták meg a szerb ható­ságok: rendőröknek nyoma sem volt a demonstráció idején. Csak a romák, törö­kök és muszlimok je­lentek meg. Pristinában - mondhatnánk, ha­gyományosan - ismét elmarad a szerb kormány és a függetlenség párti albán vezetők tárgyalása: a belgrádi vezetés által kezdemé­nyezett tárgyalásokon ismét csak a koszovói romák, törökök és muszlimok képviselői jelen­tek meg. A Ratko Markovics mi­niszterelnök-helyettes vezette Összekötő csoport Bonnban Koszovóról Bonn. Jelentős nézetkülönbsé­gek jegyében kezdte meg teg­nap tanácskozását a nemzetközi összekötő csoport a koszovói válság megoldásáról. A hathatalmi csoport megbeszé­lésén az amerikai, az orosz, a brit, a francia, a német és az olasz külügyminiszter azt vitat­ta, hogy milyen intézkedésekkel vegyék rá a belgrádi vezetést a koszovói albánokkal való tár­gyalásokra és a túlnyomó több­ségében albánok lakta tarto­mány autonómiájának biztosí­tására. Madeleine Albright ame­rikai külügyminiszter szerint újabb büntetőintézkedésekkel növelni kell a Belgrádra neheze­dő nyomást. Oroszország ezt el­utasította, sőt a két héttel ez­előtt meghirdetett szankciókat is fel akarta oldani. A hathatalmi csoport tárgyalt a Jugoszláviá­val szomszédos országok - Ma­gyarország, Bulgária, Románia, Görögország, Törökország, Ma­cedónia és Albánia külügymi­nisztereivel is. Az eredmények­ről lapzártáig nem kaptunk je­lentést. (MTI) MTI-HÍR Budapest. Magyar részről nem történtek lépések egy ma­gyar-szlovák kormányfői vagy külügyminiszteri találkozó elő­készítésére, s Budapest egyelőre nem is tervez ilyet - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján a külügyi szóvivő. Horváth Gábor hozzátette: a szlovák fél sem kezdeményezte eddig hivatalos formában a találkozók megszer­vezését. Tegnap arról is tájékoztattak a magyar fővárosban, hogy a kor­mány mai ülésén napirend előtti pontként fog szerepelni a dunai vízlépcsőrendszerrel kapcsola­tos hatásvizsgálatok ügye. Nyitrán az ellenzék mintha elaludt volna Mindenki elégedett? A nyolc iraki elnöki palota ellenőrzésére az ENSZ által kijelölt szakértők és diplomaták csoportjának ve­zetője tegnap bejelentette, hogy befejezték az előkészületeket. Ellenőrzés alá esik Szaddam Huszeinnek ez a csodálatos palotája is, amely az ősi Babilon romjai felett magasodik. (ČTK/AP) szerb delegáció tagjai már kilen­cedik alkalommal vártak hiába az albánok megjelenésére. A tárgyalások után a szerb kül­döttség illetékesei bejelentet­ték: ma újra a tartományi köz­pont kormányépúletében lesz­nek, hogy megkezdjék a párbe­szédet. A koszovói albánok vezetője, Ib­rahim Rugova által összeállított 15 fős tanácsadói csoport meg­kezdte a szerbekkel folytatandó tárgyalásokon képviselt albán álláspont kidolgozását, ám pristinai források szerint ez még nem jelenti azt, hogy az albánok készek a tárgyalásokra: Rugova és szövetségesei azt szeretnék elérni, hogy a tárgyalásokon ne a szerb kormány, hanem a jugo­szláv vezetés - Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök - ál­tal kinevezett képviselők vegye­nek részt, s hogy a párbeszéd so­rán napirendre kerülhessen az albánok által egyedül elfogad­hatónak tartott megoldás, Ko­szovó függetlenségének megte­remtése. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. Úgy tűnik Nyitrán az el­lenzéki pártok sem találnak semmi kifogásolnivalót a jelen­legi politikai állapotokban, mert legutóbb november 17-én hallattak magukról egy igen­csak gyengére sikerült nagygyű­lésen. A pozsonyi gyertyás tüntetés 10. évfordulója alkalmából szervezett ellenzéki nagygyű­lésre is csak az utolsó héten ren­delték meg a buszokat, amikor már az érdeklődők noszogatták őket. így aztán a csodával hatá­ros, hogy a 150 ezres járásból legalább öt buszt elindítottak tegnap Pozsonyba. További két-két busz indult Aranyos­marótról, illetve Verebélyről. Délben, amikor az SZDK irodá­jában érdeklődtünk, a hatodik busz indítását intézték, mivel még mindig jelentkeztek érdek­lődők. Nem sikerült megtud­nunk, hogy az ellenzéki pártve zérek részt vesznek-e a tünteté sen, mert az SZDK titkárnője szerint egy hete nem jártak bent az irodáikban. Megkérdeztük azt is, nem ösz­tönzi-e őket nagyobb aktivitás­ra, hogy a koalíciós pártok mennyire tevékenyek a járás­ban. Az volt a válasz, hogy állás­foglalásokat mindig írnak, csak a lapok nem akarják megjelen­tetni. Ami a koalíciós pártok ak­tivitását illeti, az SZDK-sok sze­rint könnyű nekik ilyen fanati­kus rajongókkal. Sajnálatos mó­don az még nem jutott a vidéki ellenzékiek eszmébe, hogy min­denkinek olyan szavazótábora van, amilyet nevel magának, (vrabec) Az SZDK szerint az Együttélés provokál „Egészséges" ellentétek HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A Magyar Koalíció szerint az SZDK nem az elvár­ható színvonalon kezelte a teg­napi ellenzéki felvonulás meg­szervezését, de minderre nem kell eltúlzottan reagálni - szö­gezte le tegnap Csáky Pál. Az MKDM alelnöke úgy véli, a megmozdulás eszmei mondani­valójára kell helyezni a hang­súlyt, arra, hogy „a gyertyás tüntetés 10. évfordulóján a tes­pedtségükből felrázott polgá­rok nemet mondhatnak a Mečiar-kabinet totalitárius tö­rekvéseire". „Nem tartottuk volna helyesnek, ha az Együttélés képviselője is felszólal a tüntetésen, a mozga­lom tagjainak legutóbbi kijelen­téseit ugyanis provokációnak tartjuk" - jelentette ki tegnap Jozef Krumpolec, az SZDK egyik pártja, a szociáldemokrata párt alelnöke. „Pergő, dinami­kus tüntetést terveztünk, s ezért úgy gondoltuk, hogy csak egy személy szólaljon fel az MK ré­széről, de nem akartunk diktál­ni, ki legyen az" - fejtette ki Krumpolec, aki egyébként „át­láthatónak és egészségesnek" tartja az SZDK és az MK viszo­nyát. (sárp) Mezőgazdasági törvények a parlament előtt Négyből három a második olvasatban HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Tegnap a parlament négy olyan törvényjavaslatot vi­tatott meg, amely az agrárága­zatot érinti. Első olvasatban el­fogadta a nemesítésről és a gaz­dasági állatok törzstenyész­teséről szóló törvényt, amely egyidejűleg módosítja a 455/1991-es ipartörvényt. Ugyancsak jóváhagyták a hon­atyák a mezőgazdaságról és a környezetkímélő mezőgazda­ságról szóló törvénytervezetet. Nem javasolták viszont máso­dik olvasatra a kormánynak az erdőkről szóló törvénytervezet­ét. Pavel Koncoš (DBP) a vitá­ban felhívta a figyelmet arra, hogy az állami erdők eladását, bérbeadását csak központi álla­mi szervek engedélyezhetik, ám a javaslat átruházná ezeket a jogköröket a nem állami kézben lévő Szlovák Földalapra. Az el­lenzéki képviselőkön kívül a Munkásszövetség tagjai is elle­nezték a tervezet további tár­gyalását. Kedvezőtlenül alakul a külkereskedelmi mérleg A legjobb exportőrök Az orosz és a német külügyminiszter (ČTK/AP) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Szlovákiában 5-8 nagyvállalat kivitelétől függ az ország külkereskedelme, ezért fontos, hogy a többiek, a kis- és a középvállalkozók is exportálja­nak - mondta Vladimír Mečiar azon a tegnapi rendezvényen, amelyen a legjobb exportőröket tüntette ki. A miniszterelnök szerint az ország külkereskedel­me az idén is kedvezőtlenül ala­kul, a 9-10 milliárd koronás de­ficit nehezen tartható, ám a probléma már csak a piacvédő intézkedések bevezetésével or­vosolható. A gazdasági minisz­térium által szervezett verseny­be 84 cég nevezett be, ebből 32 vállalatot tartottak érdemesnek arra, hogy az 1997-es év legjobb exportőre elnevezésű kitünte­tést elnyerje, (sidó h.) 4

Next

/
Thumbnails
Contents