Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-26 / 71. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 825. KULTÚRA ­NaPtáR 9 Vladimír Libant nyitrai polgármester: IV. Béla miatt igazán kár volt akkora port felverni „Tiso nagy tisztelője vagyok" IV. Béla magyar király 1248-ban adományozott királyi városi felségjogot Nyitrának, hálája jeléül, hogy az itteni várban húz­hatta meg magát a tatárok elől. Ennek 750. évfordu­lóját ünneplik az idén. VRABEC MÁRIA Bár még csak az előkészületek folynak, az esemény már most sem mentes a botrányoktól. Ar­ról, mi készül ebből az alkalom­ból, és mi marad el, a város pol­gármesterével, Vladimír Libanttal beszélgettem. Polgármester úr, ön egy nyi­latkozatában azt mondta, hogy az idei nyáron egész Szlovákia Nyitrára figyel majd. Miért? Mert több nagy évfordulót is ün­nepel a város, és ezáltal az egész ország, hiszen Nyitra a Nagy­Morva Birodalom bölcsője, s így a szlovákságé is. Elsőként a kirá­lyi felségjogok adományozásá­nak 750. évfordulóját említe­ném, ez áll az ünnepségek kö­zéppontjában. 1998 a szlovákok világéve is, ennek kapcsán meg­ünnepeljük, hogy a szlovákok 1500 éve jöttek be a Nyitra völgyébe. 1375 éve alapították meg az első szláv birodalmat, 1170 éve pedig felszentelték Pribina templomát a nyitrai vár­ban. Ezenkívül megemlékezünk arról, hogy a piarista apátok 300 Sokkal inkább arra kellene fi­gyelni, hogy felvonul Samo, Pribina, Svätopluk, Cirill és Metód... éve alapítottak gimnáziumot a városban, és 150 éve szűnt meg a jobbágyság. Az ünnepségeket előkészítő bizottság két hete hozta nyil­vánosságra a műsort, mely­„Nyújtani nem tudnak semmit, de bírálni annál inkább." (Archívun) nek fénypontja a Senzus együttes és Robert Kazík fellé­pése lesz. Ön szerint egy ilyen produkció méltó az említett évfordulókhoz? Az egészből csak a fiatal demok­raták és az ellenzék szeretne bot­rányt kavarni. Nyújtani nem tud­nak semmit, de bírálni annál in­kább. Ráadásul az egészből csak bizonyos részleteket ragadtak ki. Álljanak elő valamilyen épkézláb ötlettel, ami jobb lesz, mint a mi­énk, és még pénzt is kapnak rá. Az évfordulókra egy egész „ese­ményfolyammal" készülünk, Nyitra egész nyáron ünnepelni fog. Az ünneplést júniusban kezdjük, az első rész, amelynek fő motívuma a szlovákok bejöve­tele, Cirill és Metód napján érvé­get. Aztán egész nyáron tánc­csoportok és fúvószenekarok fognak fellépni az utcákon és a tereken, augusztus 14-én pedig a DSZM-mel karöltve megrendez­zük a Zobori Nyári Ünnepséget. A királyi felségjogok adományo­zásának pontos napját nem is­merjük, így szeptember 2-án fo­gunk ünnepelni. Cirill és Metód szobrát fogjuk felállítani, s meg­hívtuk Nyitra valamennyi dísz­polgárát - elsősorban Ivan Hudecet és Jozef Prokešt. Dél­után 15 órakor az ünnepi mise után vonul majd végig a városon az allegorikus menet. Hosszas csetepaték után IV. Bélával... Igen, ő is ott lesz, bár nem értem, miért olyan fontos ez. Sokkal in­kább arra kellene figyelni, hogy felvonul Samo, Pribina, Svätop­luk, Cirill és Metód, Szent Bene­dek, az egész Štúr-iskola, jobbá­gyok egész sora, a két főiskola rektori kara talárban, a bírák, va­lamint az állami intézmények ve­zetői is. IV. Béla miatt igazán kár volt akkora por felverni. Szeptember 2-án véget is ér­nek az ünnepségek? Nem, bár az éjféli tűzijátékkal pontot teszünk a nagy évfordu­lók megünneplése után. Szep­tember 3-án és 4-én még folk­lórfesztivált rendezünk, 5-én pedig a DSZM-mel együtt meg­tartjuk a zobori szüretet - must­kóstolóval és mulatozással egy­bekötve. Ez már közvetlenül a választá­sok előtt lesz. Önt, bár függet­len jelöltként indult, sokan a mozgalom emberének tartják. Egy ilyen rendezvény sokat nyomhat a latban... Mivel 1994-ben nem volt saját jelöltjük, engem támogattak. De én mindig a lelkiismeretem sze­rint cselekedtem, senkinek sem vagyok a lekötelezettje. Az, hogy lényegében egyetértek a DSZM politikájával, az én ma­gánügyem. Azt is magánügyének tartja, hogy elment megkoszorúzni Tiso és Hlinka szobrát Ča­kajovcébe? Meghívott a helyi polgármester, és elmentem. A szabadidőmben, saját kocsimmal. A művésznek emlékérmet ajándékoztam, mert meggyőződésem, hogy régi adósságot törlesztett. Nem taga­dom, mindig Tiso nagy tisztelő­je voltam, és kegyelettel adózom az emlékének. A körülötte kiala­kult ellenséges hangulat félreér­téseken alapszik, hiszen Szlová­Szlovákiában egy zsidót sem végeztek ki a né­met megszállásig. kiában egy zsidót sem végeztek ki a német megszállásig. Utána is több mint 30 ezer okmányt ál­lított ki a szlovák kormány, hogy megmentse a zsidókat. Annak a 60 ezernek, aki állítólag Szlová­kiában pusztult el, a nagy részét a Horthy seregei által megszállt déli részeken mészárolták le. És még a maradékból is le kell szá­mítani 14 ezret, akik a háború után visszajöttek. Azt rebesgetik, ön azért nem pályázik már a polgármesteri posztra, mert a Polgári Egyetér­tés Pártjának járási elnöke lesz. Voltak ilyen ajánlatok, de egy­előre korai volna erről beszélni. Négy hónapig tartó sértődöttség után ismét volt kormányfői sajtótájékoztató Mečiar szerint gyenge az ellenzék ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Vladimír Mečiar kor­mányfő négy hónapos szünet után újra sajtóértekezletet tar­tott, amelyen agresszívnak és gyengének minősítette a szlová­kiai ellenzéket. A miniszterelnök szerint a politikai harchoz két egyforma erejű fél kell. Szlováki­ában ez nincs így. Mečiar és mozgalma a Szlovák Nemzeti Párt által kezdeményezett petíci­ót nem támogatja, mert „a halál­büntetés bevezetéséről a szlovák alkotmány értelmében nem dönthetnek a polgárok, az or­szág semlegessége pedig ellen­kezik a kormányprogrammal". A miniszterelnök jónak és fejlő­dőképesnek minősítette a szlo­vák-magyar viszonyt, de hang­súlyozta: a kisebbségi kérdése­ket másképp ítéli meg a két or­szág. Míg Pozsony álláspontja az, hogy a kisebbségek ügye bel­ügy, addig Budapest szerint a szomszédos országokban élő magyarok ügye Magyarország hatáskörébe tartozik. A szlovák kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarországi szlováko­kat olyan jogok illessék meg, mint a szlovákiai magyarokat ­mondta a miniszterelnök, és je­lezte: a kormány előkészítette az önkormányzati választásokról szóló módosítást. Eszerint ahol 5 százaléknál magasabb a kisebb­ségek aránya, garantálva lesz a kisebbségi képviselet. Már az idei helyhatósági választások is e tervezet alapján zajlanak majd. A kormányfő megismételte ko­rábbi kijelentését, hogy az am­nesztiarendelettel közkegye­lemben részesítette az ellenzéki pártok vezetőit, de magát Michal Kováčot is, hiszen ő is be­lekeveredett az ún. Technopol­ügybe. Az elnökválasztással kapcsolat­ban azt mondta, hogy ha a har­madik fordulóban sem sikerül a parlamentnek köztársasági el­nököt választania, akkor a kor­mány beterjeszti az ún. kis al­kotmánymódosítást, mely sze­rint a második körben elegendő lesz 76 szavazat az államfő meg­választásához. Ha ez sem megy át a parlamentben, akkor a pol­gároknak kell dönteniük az új elnök személyéről. Mečiar sze­rint a kormánypártok a harma­dik fordulóba olyan jelöltet állí­tanak, aki elfogadható lesz az el­lenzék számára is. „Nekem soha nem voltak elnöki ambícióim, s személyem elfogadhatatlan az ellenzék számára, pedig köny­nyen megszabadulhattak volna tőlem" - mondta. Bejelentette: az orosz-szlovák kapcsolatok nagyon jók, májusban Moszkvá­ba látogat, (molnár) Az érintettek képviselője máris cáfol Pénzszóró kampány Az orosz küldöttség a kisebbségekről érdeklődött „Régi barátok" HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Megbízható, ám magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a Polgári Egyetértés Párt­ja (PEP) a választási kampány keretében 958 nagygyűlést ké­szül tartani - tájékoztatott teg­nap a TA SR. Az előzetes tevek szerint járásonként kétszer, napi öt alkalommal lépnének a válasz­tópolgárok elé a párt vezéregyé­niségei, és erre a célra 41,288 millió koronát fordítanak. A PEP kampányfőnökének 50 ezer ko­rona lesz a havi fizetése, és mun­katársaival együtt havonta 263 ezer koronával gazdálkodik majd. A PEP költségvetése 680 ezer koronát szán a médiumok megvásárlására, 1,95 milliót pe­dig ajándéktárgyak vásárlására ­közölte a hírügynökség. Állítása­it nyomban cáfolta Pavol Ham­žík, az előkészítő bizottság tagja azzal, hogy még csak szerve­ződnek, költségvetésről eddig nem volt szó. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Oroszországnak érde­ke a demokrácia fejlődése „régi barátainál", Szlovákiában ­mondta Vlagyimir Lukin, az orosz duma külügyi bizottságá­nak elnöke az Ivan Gašparovič házelnöknél tett látogatását kö­vetően. A háromnapos látogatá­son hazánkban tartózkodó orosz küldöttség találkozott a szlovák parlament külügyi bi­zottságának tagjaival is. Duka Zólyomi Árpád lapunknak nyi­latkozva elmondta, meglepte őt, hogy az orosz küldöttség tagjai a hivatalos megbeszélések során milyen nagy érdeklődést tanúsí­tottak a kisebbségeket érintő kérdések iránt. Ezt azzal indo­kolták, hogy Oroszország hatá­rain túl mintegy 30 millió orosz nemzetiségű személy él, tehát érdekük a kisebbségi kérdések rendezése, (sá) RÖVIDEN Már a Balkán is pozitív példa Pozsony. A sors fintora, hogy a szlovák képviselőknek a Balká­non kell tanulmányozniuk a kisebbségi problémák megoldását -jelentette ki tegnap Csáky Pál, az MKDM alelnöke a PER amerikai szervezet múlt heti bukaresti szlovák-román kerek­asztal-tanácskozásáról, amelyen Szlovákiát csupán a Magyar Koalíció és a szlovák ellenzéki pártok képviselték, (sá) Robert Fico a halálbüntetésről Pozsony. Robert Fico, a DBP alelnöke cáfolta a Szlovák Nem­zeti Párt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott információt, hogy pártja támogatja a halálbüntetés bevezetését. Fico sze­rint az alkotmány egyértelműen megtiltja, hogy emberi jogok­ról tartsanak népszavazást. (TA SR) Feljelentés Mečiar ellen Kassa. Feljelentést tett Vladimír Mečiar kormányfő ellen Michal Záhoráček, a Nagymihályi járásbeli Vinné község lakosa Michal' Val'o főügyésznél. Beadványában azt állítja, hogy a kor­mány alkotmánysértést követett el, amikor 1998. március 3-án eltörölte a köztársasági elnök által kiírt népszavazást. (TA SR) Az MNMMJ kész egyedül indulni Pozsony. A Gyimesi György vezette Magyar Népi Mozgalom kész egyedül indulni a választásokon, de továbbra is tárgyalá­sokat folytat a baloldali pártokkal az esetleges együttműkö­désről. Az MNMMJ nem támogatja az SZDK-nak a közvetlen elnökválasztás kiírását szorgalmazó aláírás-gyűjtési akcióját, mert az szerinte csak a társadalom megosztását és a feszültség fenntartását szolgálja. (TA SR) Kassán legyen a katolikus egyetem! Pozsony. A Szlovák Püspöki Konferencia visszatért eredeti ál­láspontjához, mely szerint a katolikus egyetemet Kassán kell megalapítani. Elállt tehát attól a tavaly őszi elképzelésétől, hogy a tanintézet a nagyszombati Szt. Cirill és Metód Egyetem átalakulásával jöjjön létre. Rudolf Baláž püspök azt is közölte, hogy az egyház részéről elkészült a Vatikán és Szlovákia közti szerződéstervezet, amelyet most az állami és egyházi szakértői csoportoknak kell megvitatniuk. (SITA) Az euro 11 tagországgal rajtol Brüsszel. Az Európai Bizottság tegnap azt javasolta, hogy az Eu­rópai Unió 15 tagállama közül 11 legyen a tervek szerint 1999. január l-jén induló gazdasági és pénzügyi unió és benne a közös pénz, az euro alapító tagja. Nagy-Britannia, Dánia és Svédország egyelőre ki akar maradni az első körből, Görögország pedig nem teljesítette a gazdasági-pénzügy feltételeket. (MTI/SITA) Elvetették Kolláriková javaslatát Pozsony. Melánia Kolláriková, az SZNP parlamenti klubjának frakcióvezetője arra kérte a honatyákat, hozzák előbbre a had­seregről szóló törvény megvitatását. Ezt azzal indokolta, hogy össze kell egyeztetni Ján Sitek védelmi miniszter és a parla­ment programját. A javaslat nem ment át, így a köztársasági elnök által visszaadott törvénytervezet megvitatására csak 53. programpontként kerül sor. (TA SR) Ellenőriz a gyógyszerészkamara Pozsony. A Szlovák Gyógyszerészkamara a napokban ellenőr­zi, hogy az egészségbiztosítók kiegyenlítik-e a gyógyszergyá­rakkal szembeni tartozásaikat. Ha ez nem történik meg, bírság fizetésére kötelezik az adósokat. (TA SR) A Magyar Koalíció képviselőinek felhívása Pro Probitate-jelöléselc A Magyar Koalíció parlamenti képviselői felhívják az állampol­gárok és a tásadalmi szerveze­tek figyelmét, hogy az 1998. évi Pro Probitate - Helytállásért díj­ra 1998. április 15-éig jelölhet­nek arra érdemes személyisége­ket vagy közösségeket. A jelölé­seket a részletes indoklással a Magyar Koalíció parlamenti képviselőihez vagy a pártok köz­ponti irodáiba kérjük eljuttatni. (Egyúttélés-Spolužitie, Pražská 7, 814 99 Bratislava, fax: 07/ 397 877. Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom, Žabotova 2, 811 04 Bratislava, fax: 07/395 264.) KDM-DU: egy pártként indulnának Van még mit tisztázni ČTK-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Kereszténydemok­rata Mozgalom és a Demokrati­kus Unió mint az öttagú Szlovák Demokratikus Koalíció két leg­erősebb tagja egy pártként kíván indulni az elkövetkező választá­sokon. A fennmaradó három szubjektum - a Demokrata Párt, a szociáldemokrata párt és a Zöldek Pártja azonban csak ne­hezen érné el a parlamentbe va­ló bejutáshoz szükséges 5 száza­lékos küszöböt. Ivan Šimko, a KDM alelnöke szerint döntésük még nem hivatalos, mivel a ki­sebb koalíciós partnereknek is lehetőséget kell kapniuk arra, hogy megtárgyalják az új hely­zetet. „Amennyiben megegye­zünk, időben értesítjük válasz­tóinkat" - mondta Šimko, és hozzáfűzte: a technikai, szerve­zési és jogi részleteket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Miroslav Špejl, a szociáldemok­raták szóvivője szerint az új „egy" pártnak az SZDK nevet kellene viselnie, és egy listát kel­lene állítania. Megjegyezte, hogy a KDM és a DU tárgyalási eredményei elfogadhatók pártja

Next

/
Thumbnails
Contents