Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-20 / 66. szám, péntek

8 HIRDETÉS ­PANORÁMA ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 20. Két hete keresi az osztrák rendőrség az eltűnt kislányt Nataschát elrabolták? MTI-HÍR Bécs. Az osztrák rendőrség nem zárja kia azt a lehetőséget, hogy ismeretlenek elrabolták Nataschát, a két hete eltűnt, az­óta a szomszédos országokban is keresett tízéves osztrák kis­lányt. Az osztrák hatóságok ed­dig nem igazán hittek annak a 12 éves bécsi lánynak, aki azt ál­lította: látta, amikor egy Nataschához hasonló kislányt egy ismeretelen férfi betuszkolt egy fehér, Ford Transithoz ha­sonló kisbuszba. Most azonban a hatóságok - két heti eredménytelen keresés után - úgy döntöttek, minden információt nyilvánosságra hoz­nak, és a lakossághoz fordulnak további segítségért. A barátai szerint meglehetősen élénk fan­táziájú 12 éves állítólagos szem­tanú szerint Natascha mellett megállt ez a fehér színű, fekete tetejű, fekete ablakos kisbusz, kiugrott belőle egy 20 és 40 év körüli férfi, megragadta a kis­lányt és betuszkolta a buszba. A sofőrt nem látta jól a lány, mert az nem szállt ki. Mindez pillana­tok alatt zajlott le, s a jármű nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A News hírmagazin azt állítja, hogy Natascha az utóbbi két év­ben rettegett valamitől. A lapnak egy pszichológusnő nyilatko­zott, aki elemezte Natascha raj­zait és feljegyzéseit, s részlete­sen kikérdezte a kislány család­tagjait és ismerőseit. Az is kide­rült, hogy az apa egyszer elvitte egy sárvári diszkóba, ahol Natascha - a barátnői elbeszélé­se szerint - alsóruha nélkül tán­coló fiatalokat látott. A Newsnak nyilatkozó apa ez utóbbit cáfol­ja, mondván: a diszkókban igen lengén öltözött fiatalok voltak, de azért alsónemű volt rajtuk. Eltiltották a munkától Webber allergiái London. Andrew Lloyd Webber, a Macskák, az Evita és más sikerek zeneszerzője bete­geskedése miatt lassítani kény­szerül munkatempóján. Az AP jelentése szerint Webber már egy évtizede kínlódik allergiák­kal, igen sokféle vizsgálatnak vetették már alá, és végül liszt-, tej- és borézékenységet állapí­tottak meg nála. Ezeknek a dié­táit is rákényszerítették ­Webber szerint a bortalan idő­szak volt a legrémesebb -, míg­nem egy New York-i orvos meg­állapította: egy amőba jutott a szervezetébe. A parazitát erős gyógygszerekkel kiirtotta, ám nem teljesen, mert szeptember­ben ismét jelentkeztek a tüne­tek. Orvosai teljesen eltiltották a munkától, ám ő képtelen a tét­lenségre. Mint mondja, a zene­szerzés élteti. Webber vasárnap lesz 50 éves. (PAN, AP) Már egy hete pusztít a tűz az őserdőben Brazília északi részén, a Rio Branco felső folyásánál, közel a ve­nezuelai határhoz. A lángok már a Yanomami indián rezervátumot emésztik: 20 km-es mélységben be­hatoltak a védett övezetbe. Emberemlékezet óta nem volt ekkora tűzvész a térségben. Már egymillió hektárnyi földet tett üszkös, fekete sivataggá. (ČTK/AP) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, aki március 3-án elkísérte utolsó útjára a doborgazi temetőbe drága halottunkat, BARÁTH JOLÁNT. Köszönjük a sok virágot és a vigasztaló szavakat, melyekkel igyekeztek enyhíteni fájdalmunkat. A gyászoló család v 47 1 Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, is­merősnek és mindazoknak, akik 1998. március 12-én el­kísérték utolsó útjára a nagyabonyi temetőbe a 92 éves korá­ban elhunyt felejthetetlen, jó édesanyát, nagyanyát, dédnagy­anyát és rokont, özv. MAJOR IMRÉNÉ HODOSI JULIANNÁT. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Á gyászoló család DS-258 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Pozsonyi székhelyű lakástex­til-nagykereskedés keres ma­gyarul is beszélő raktárost félállásba. Jelentkezni a hir­detés megjelenését követő két héten belül lehet a követ­kező telefonszámon: 07/566 43 28. VSk-321 • Olcsó és megbízható fuvaro­zás szekrényes Aviával. Tel.: 0709/935 459, mobil: 0905/447 670 DS-236 • A GAS-MOUNT Kft. azonnali belépéssel felvesz szerviztechni­kusi állásba műszaki érettségi­vel rendelkező munkaerőt. Tel.: 0709/528 749, 520 274 VS-323 ADÁSVÉTEL • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/512 210, 0905/357 281 KN-62 • Magyar áramszolgáltató rész­vényt, kárpótlási jegyet vásáro­lok. Tel.: 0709/923 330 V-372 • Eladó az Erzsébet szigeten (Komárom) 13,55 áras telek, 55 m 2 lak, gyümölcsfák. Tel.: 0819/732 776 KN-106 Csapolt szörpök 26 koro­na/kg, borok 35 korona/li­ter, olaj 37 korona/kg. HOL?! Észak I. lakótelep, Rózsaliget, Dunaszerdahely. Ugyanitt új háztartási gépek részletfizetésre. VSk-275 • Eladó 200 m 2-es ipari épület 939 m 2-es telken 40 km-re Po­zsonytól, a Bősi úton. Alkalmas raktárnak vagy más vállalkozási célra. Tel.: 0709/971 88, este. V-395 • Eladó 6 ár gyümölcsös Csicsón, a Lion tó mellett. Tel.: 0819/710 427, 17-től 20 óráig KN-144 • Eladó régebbi családi ház 17 áras telekkel Csilizradványon az 50-es házszám alatt. Érdeklődni lehet Csilizradványon, a 254-es házszám alatt. Tel.: 0709/993 39, este. DS-250 • Eladó betongarázs, valamint 8x2,4 m-es berendezett Unimó bódé. Tel.. 0709/523 837, 17 óra után. DS-257 Fátyolfólia méretre, sátor- és talajfóliák, sárga- és görög­dinnye hibridek. Cím: Szőcs Zoltán, Farkasd 910 Tel.: 0905/615 856, 0706/940 33 VSk-280 • Eladó működőképes RS trak­tor. Tel.: 0709/922 324, 9-tól 17 óráig. KN-146 • Mezőgazdasági gépek eladók. Tel.: 0818/822 44, 85122 KN-151 • Eladó Lada 1300-as, gyártási év 1982, műszaki ellenőrzés 2001-ig érvényes. Tel.: 07/590 3056 V-473 • Eladó Zetor Crystal 8011-es , jó állapotban. Tel.: 0707/984 95 V-474 • Eladó ülőgarnitúra (4900 ko­rona) Tel.: 0709/527 746 DS-238 Hegyikerékpárok részletfize­tésre. Tel.: 0905/441 124 KNk-155 • Eladó Zetor 701 l-es. Cím: Bognár Sándor, Horné Mýto 129 DS-239 • Eladók használt mezőgazda­sági gépek: 6 soros pneumatikus kukoricavetőgép. Irányár: 60 ezer korona, továbbá szalma­prés és függeszthető permetező (400-600). Tel.: 0709/955 168 DS-248 • Eladó szekrényes Avia 31, 5­ös fokozatú sebességváltóval. Gyártási év 1985. Tel.: 0709/967 81 DS-252 • Vennék 5-6 q jó minőségű cir­kot. Cím: Kovács Béla, Horné Mýto 117. Tel.: 0709/951 247 DS-247 • Eladó nagy pince, valamint gombatermesztésre kiadó egy 5x6 m-es helyiség (fiók). Cím: özv. Tóth Lajosné, Štúrova ul. 11, 986 01 Fiľakovo. V-466 • Eladók törzskönyvezett, két hónapos, rövid szőrű német vizslák. Tel.: 0709/931 63 V-469 VEGYES • Redőnyök akciós áron 650/m 2, nagyobb megrendelés esetén további kedvezmény. Tel.: 0706/944 47 V-300 • REDŐNYAKCIÓ! Márciusban, áprilisban 650 korona m 2,10 m 2 feletti megrendelés esetén to­vábbi kedvezmény. Megrendel­hető biztonsági hevederzár ajtó­ra, 1500 korona/db. Tel.: 0819/701 547, hétfő­szombat 8-tól 11-ig, 18-tól 20 óráig. KN-125 • Nagyon olcsón kinevelek megegyezés szerinti fajtájú dinnyepalántát. Tel.: 0706/56 60 V-470 KULTÚRA • KORDA GYÖRGY 40 éve énekel... „VIRÁGESÖ" címmel szórakoztató estre kerül sor, melynek vendégei: BALÁZS KLÁRI, LAGZI LAJCSI. Kísér BLUM József APRÓHIRDETÉS kisegyüttese. Időpont: 1998. március 27., 19 óra, KOMÁROMI VMK. A műsorban elhangzanak KORDA György legismertebb és legszebb melódiái. JUBILEUMI KORDA-koncert egyelőre csak KOMÁROMBAN!!! KL-307 • A fergeteges Pótszilveszter című gála folytatódik! „JÓL VÁLASZTOTT" címmel 3 órás szórakoztató est. Közreműködnek: Pék Zoltán, Bárdos Ágnes, Juhász László, Boráros Imre, Cs. Tóth Erzsébet, Benes Ildikó, Pőthe István, Csabai Izabella jósnő, . a Csallóközkürti asszonykó­rus, Bugár Béla, Bárdos Gyula, Duka-Zólyomi Árpád, Petőcz Kálmán, Csáky Pál, Bauer Edit és A. Nagy László. Sok-sok zene, móka és kacagás. Ha megtekinti műsorunkat, Ön is elégedett lesz, mert biztosan JÓL VÁLASZTOTT! II március 21., 19 óra, BAKA, március 29 v 18 óra, SZENTPETER, április 18., 19 óra, BÁTORKESZI, április 19., 19 óra, NAGYFÖDÉMES, április 26., 18 óra, FÉL, április 27., 19 óra, TARDOSKEDD, április 29.,19 óra SZENC, május 1., 18 óra, UDVARD, május 3., 19 óra JÓKA, május 8.,14 óra IZSA, május 9., 19.30, CSALLÓKÓZKÜRT. Jegyek a helyszíneken váltha­tók. Az előadás megrendelhető kultúrházakba, községi ünnep­ségekre a következő telefonszá­mon: 0903/457 773 vagy 0903/445 710. KL-308 • Iskolák, középiskolák figyelmébe! A Tatabányai Jászai Mari Színház bemutatja: közel 40 fős szereposztásban, MOLNÁR FERENC: A Pál utcai fiúk című színda­rabját három felvonásban. Ki ne ismerné a kis Nemecsek Ernő kalandos történetét? Szinte mindenki hallott róla, de ha nem, akkor megnézheti az előadást a következő helyszíneken: március 23. Pozsony, Istropolis kongresszusi köz­pont 11 ó (jegyrendelés: Cse­madok Városi Választmánya, Jég Izabella: 364 440) március 24. Érsekújvár, Kovák, 9 és 12 óra, március 25. Galántai VMK 9 és 12 óra, március 26. Dunaszerdahely 9 és 12 óra, április 3. Zselíz, 9 és 13 óra, április 6. Ógyalla, 10 óra, április 7. Somorja, 10 óra, április 8. Komáromi VMK, 9 és 12 óra, április 9. Párkányi VMK, 10 óra, április 17. Bősi Kultúrház, 11.30. Az előadásra jegyek rendelhe­tők a helyi vmk-ban, illetve az érsekújvári Slovakoturist utazá­si irodában: 0817/400 468. Hasznos és színvonalas szóra­kozás minden diáknak! Az elő­adás megrendelhető nagyobb falvakba és városokba a 0903/457 773-as és a 0903/445 710-es telefonszámokon. KL-309 APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN ­VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava; tel.: 07/52 38 262, munkanapokon 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN - Megyercsi utca 9, tel.:0819/700 869, munkanapokon 7.30-tól 15.30 óráig KASSÁN - Kovács utca 25, tel.: tel.: 095/6228 639, munkanapokon 8 és 12 óra között DUNASZERDAHELYEN - Üzletsor u.18, tel./fax: 0709/529968, munkanapokon 8 és 17 óra között NYITRÁN - Farská 44, tel.: 087/522 543 munkanapokon 12 és 14 óra között Az apróhirdetések ára: magánszemélyek számára ÚJ SZÓ -1 szó 7 korona (14 korona felkövér vagy nagybetűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér vagy nagybetűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületek számára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (26 korona félkövér vagy nagybetűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér vagy nagybetűkből). Egyszerű keret 50 korona, díszkeret 100 korona. Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk.

Next

/
Thumbnails
Contents