Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-14 / 61. szám, szombat

8 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 14. SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A hattyúk tava (19) HVIEZ­DOSLAV SZÍNHÁZ: Ahogy tetszik (19) KIS SZÍNPAD: Zsírosfazék (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Tóték (19) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Flubber - A szórakozott professzor (am.) 10.30, 15.30,17.30 Titanic (am.) 12.15,19.30 MLADOSŤ: Négy szo­ba (am.) 15.15,17.30,20 CHARLIE CENTRUM: Az ördög ügy­védje (am.) 17.45, 20.15 Air Bud (am.) 16 Sötét zsaruk (am.) 17 A Sakál (am.) 18, 20.15; 101 kiskutya (am.) 15.30 KASS A DRUŽBA: Flubber - A szórakozott professzor (am.) 16,18, 20 TATRA: Tudom, mit tettetek a múlt nyáron (am.) 15.30, 17.45, 20. CAPITOL: Spice World (ang) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Titanic (am.) 16,19.20 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY­LUX: A Sakál (am.) 17.30,20 KOMÁROM - TATRA: Alul semmi (ang.-am.) 17, 19 GALÁNTA - MOZI: Air Bud (am.) 17.30,20 NAGYMEGYER- SLOVAN: A holnap marká­ban (am.) 19 ZSELÍZ - SPUTNIK: A holnap markában (am.) 19 LÉVA-JUNIOR: Lotrando és Zubejda (cseh) 16.30,19.30 A Magyar írószövetség tizenkét pontja A Magyar írók Szövetsége a Magyar Nemzet szerkesztősé­géhez eljuttatott közleményé­ben hangoztatja: az 1848-as forradalom 150. évfordulóján a magyar irodalom hagyomá­nyait követve, egyszersmind elkötelezve magát az 1848-as és az 1956-os forradalom szellemi örökségének, számot kívánnak vetni a magyarság jelenével és köszöntik az ün­neplő nemzetet. Mottóul Pe­tőfi sorait választották: „Élni fogsz, hazám, mert élned kell..." Megszövegezett 12 ponljuk pedig így hangzik: 1. Szociális biztonságot, a tár­sadalmi igazságtalanságok felszámolását. 2. A törvények hatalmát, igaz­ságos közteherviselést. 3. Polgárosodást, erős civil társadalmat, erős érdekképvi­seletet. 4. A családok támogatását, fe­lelős népesedéspolitikát, ha­tékony egészségvédelmet. 5. Fordulatot az oktatásügy­ben: egyenlő esélyeket, mű­velt ifjúságot. 6. Hatékony környezet- és ter­mészetvédelmet. A Duna megmentését. 7. Erkölcsös közéletet, a kor­rupció törvényes felszámolá­sát, közbiztonságot. 8. Európai integrációt a nem­zeti értékek és érdekek erősí­tésével együtt. 9. A közép-európai nemzetek szolidaritását. 10. A magyar nyelv és kultúra védelmét, felelős tömegtájé­koztatást. 11. A magyar irodalom alko­tásainak és alkotóinak támo­gatását. 12. A magyarság kulturális és lelki egységének helyreállítá­sát, nemzeti identitásának megtartását határon innen és túl. „Legyen béke, szabadság és egyetértés" - ezzel az idézet­tel zárul a közlemény. Európai rangú színész volt. A magyar film vissza-visszatérő vendége Jó éjszakát, Kroner úr Mindent eljátszott. Még a halálát is. Makk Károly filmjében, Az utolsó kéz­iratban ágyhoz kötött, súlyos beteget kellett megformálnia. Majdnem azt írtam: életre keltenie. Közben épp az ellenkező­jére vállalkozott: „kivitt" az életből egy idős, meg­tört írót. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mozgásban, gesztusokban kevés lehetősége volt. Fogva tartotta az ágy. A nem mindennapi sze­rep. A különös történet. Élete utolsó napjait párnák közt tölti a nagy magyar író. Tudja, hogy meg fog halni. Már várja Kháron ladikját, mely átviszi a túlsó partra. Teste nehéz. Karjaiban fogytán az erő. Az arca alig-alig rezzen. De még szeret. Emlékei közt kutat. A szavaival simogat. Önfegyelem kell az ilyen szerep­hez. Hallatlan nagy emberi tar­tás. Szakmai alázat. Jozef Kro­ner színészetének teljes fegyver­tára. Egy nagy művész gazdag élettapasztalata. Nem is voltak fölösleges gesztusai. Pontosan tudta, mibpl mennyit kell nyúj tania. Nem ez volt az első filmje Ma­gyarországon. Azt 1974-ben Maár Gyulától kapta a Végül­ben. Ahogy ő mesélte: akkor lett szerelmes Törőcsik Mariba - egy életre. Később, A téglafal mö­gött című Makk Károly rendezte tévéfilmben ismét együtt ját­szottak. Ezt követte ugyancsak Makknál a Vadászok, a Vendég­látás, az Egymásra nézve és Az utolsó kézirat. Közben hívták a fiatalabb rendezők is. Gothár Pétertől a Megáll az időben ka­pott szerepet, az Árnyék a havon Janisch Attilához köti. Megértő, titkokat őrző falusi plébános az utóbbiban, becsületes és „betör­hetetlen" gimnáziumi tanár az előbbiben. Makk filmjeiben is mindig a tisztességet, a becsüle­tességet, a jószívűséget teste­sítte meg. Ez sem a véletlen mű­ve. Ezt sugározta, hát ezt kérték Az utolsó kéziratban Nagy-Kálózy Eszterrel (Markovics Ferenc felvétele) tőle. A humánum, az emberi bölcsesség közvetítését. A cseh filmesek általában humoros helyzeteket kreáltak számára. Jozef Kronernek tudniillik hu­mora is volt. Finom, messziről hozott humora. Az Árva vidékén nőtt fel népes, szegény család­ban, ahol kétfogásos ebéd he­lyett sokszor csak sült krumpli jutott az asztalra. Ahol útravaló­ként nem a zsebét és nem is a bukszáját tömték meg a jámbor legényembernek, hanem a lel­két, hogy a bajbakerültön min­dig, minden helyzetben segít­sen. Alakításaival is segített Jozef Kroner népes közönségé­nek. Szép szóval, biztatással, melengető gesztusokkal. Játéka hosszú évtizedeken át színpadi darabok tucatjait ragyogta be. Köztük Ján Kadar és Elmar Klos Oscar-díjas alkotását, az Üzlet a korzónt és a pozsonyi Új Színpa­don 1968-ban bemutatott Hege­dűs a háztetőnt. Tono Brtko és Tevje. Egy nemzetközi sikereket is elért szlovák színész örök­értékű alakításai. De folytathat­nánk a sort újabb és újabb szere­pekkel. Nagy az „örökség", van miből válogatni. 1990 első felé­ben Docso Bodzsakovtól, a ki­emelkedő tehetségű bolgár ren­dezőtől kapott jelentős felada­tot. Egy magára maradt, messze földön híres cseh származású hegedűkészítőt formált meg Ki vagy a mennyekben című filmjé­ben. Játékáért Félix-díjra ter­jesztették fel, amelyet aztán másvalakinek ítélt a zsűri. Mű­vészi nagyságát azonban az is bizonyítja, hogy Európa nyugati felén általában úgy emlegették: a szlovák Gabin. Élete utolsó nagy lehetőségeit Jaro Riháktól kapta. Először az Idegenekben, amelyért Japán­ban is meghajoltak tehetsége előtt, aztán az Albert, Albert­ben, legvégül a Szomorú kerin­gőben. Az utóbbi kettőben, a jó szerep mellé magyar partnert is kapott. Ennek különösen örült. Szerette a magyar színészeket. Törőcsik Mari mellett Psota Iré­nért és Nagy-Kálózy Eszterért rajongott, akikkel Az utolsó kéz­iratban állt kamera elé, Jaro Rihák jóvoltából pedig előbb Bán János, majd Eszenyi Enikő volt a játszótársa. A Szomorú keringő forgatásának utolsó napján, pontosabban: éj­szakáján a Keleti pályaudvaron dolgozott a stáb. Kroner-Bakócz úr, az elszegényedett pesti fotog­ráfus ott koldult a szerelvények között. Hűvös volt, fáztunk, jóle­sett az egri muskotály. Kroner is iddogált, hiszen a munka nehe­zén túl volt már. Éjfél felé járha­tott az idő; vártuk egy vonat ér­kezését, hogy benépesüljön a pe­ron. Eszenyi teát szürcsölgetett, valahol a közelben andalító zene szólt. S akkor Kroner úr hirtelen felpattant a padról, odaállt Esze­nyi elé és felkérte egy szép, lassú keringőre. Ilyet sem láttak még a Keleti falai, de azok sem, akik le­szálltak az időközben beállt nem­zetközi vonatról. A jóságos arcú, szerepe szerint kopott öltözékű öregemberben aligha ismerték fel Európa egyik legjelesebb szí­nészét, azon viszont alaposan el­ámultak, hogy a nő, aki odaadó­an követi fáradt lépteit: Eszenyi Enikő. Bizonyára ez volt Jozef Kroner utolsó tánca. És a „mesének" is vége. Jó éjszakát, Kroner úr! Somorjai gimnazisták sikere a magyarországi műveltségi vetélkedőn A felnőttek között is helytálltak JUHÁSZ LÁSZLÓ Alig néhány órás alvás után, fáradtande láthatóan elégedet­ten fogad bennünket a somorjai gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Kovács László. Érkezésünkkor, csütörtök dél­után, az iskola aulájában talál­juk, amint a gimnazistákkal a pénteki hagyományos ünne­pélyre gyakorol. „A gyerekek idén is egy rövid műsorral ké­szültek, ami után egy kis törté­nelmi vetélkedőt rendezünk. Mi ezzel ünnepeljük a negyven­nyolcas eseményeket" - mondja a tanár úr, akinek egyéb oka is van az ünneplésre. Élőző este tért haza négy tanítványával Bu­dapestről, a „Feldobogott szív­vel élt akkor a nemzet" elneve­zésű műveltségi vetélkedőről. - A versenykiírás az interneten jelent meg, a téma az 1848/49­es forradalom volt - mondja a felkészítő tanár. - Szerencsénk­re a somorjai gimnáziumban van internet-hozzáférési lehető­ségünk, így mi is beküldhettük válaszainkat. A vetélkedő szervezői ezután a helyes megoldásokat beküldők közül kisorsolták azokat, akik részt vehettek a budapesti dön­tőn. Csak a somorjai gimnázi­umból négy tanulót hívtak meg Magyarországra. A verseny egyébként nem csak a középis­kolásokat szólította meg, sőt: zömmel felnőttek kapcsolódtak be a vetélkedőbe. így aztán a gimnáziumot képviselő Németh Dániel, Vörös Lóránt, Nagy Ilo­na és Tóth Gabriella felnőttek­kel mérhette össze tudását. - A magyarországi szervezők alulbecsülhették a tanulóink ké­pességeit - mosolyodik el Ko­vács tanár úr -, mivel a helyszí­nen úgy állították össze a csapa­tokat, hogy azokat két magyar­országi, két erdélyi és egy felvi­déki alkossa, mondván: legyen nekik is sikerélményük. így az­tán a mi tanulóink teljesítménye lemérheteden volt, hiszen az el­ső helyezett csapatban is képvi­seltettük magunkat, és az utol­só, az ötödik helyen végzett csa­patban is volt tanulónk. Az vi­szont tény, hogy a feltett kérdé­sekre a legtöbbször a mi tanuló­ink tudtak válaszolni. - Bár idegenekkel kerültem ösz­sze, szinte öt percen belül na­gyon jó csapat alakult ki, igazi csapatszellemben versenyezhet­tünk - mondja Németh Dániel, a somorjai csapat egyik résztvevő­je, aki szerint nagyon jó verseny volt a budapesti. Ö a holtverseny­ben második helyen végzett válo­gatottat erősítette. - Amíg nem tudtam, hogy engem is kisorsol­tak, nem sokat készültem a ver­senyre. Miután világos lett, hogy én is utazom a budapesti döntő­re, keményebb felkészülésbe kezdtem, amihez az iskolától is Somorja 1848-as emlékműve: a „Pipagyújtó" (Somogyi Tibor felvétele) Kovács László (Somogyi Tibor felvétele) megkaptam minden segítséget. A verseny napjára még „szabad­napot" is adtak - mondja nem kis elismeréssel a hangjában Dani. ­Négy-öt nap intenzív tanulás után indultunk el Magyarország­ra. Azt persze sejtettem, hogy az idén, a százötvenedik évfordu­lón, biztosan lesz valamilyen ver­seny 1848-cal kapcsolatban - te­szi hozzá Dani, aki már általános iskolás kora óta aktívan foglalko­zik történelemmel, történelmi tá­borokban is többször vett részt. Az ifjú történészjelölt a pozsonyi Duna Utcai Gimnáziumban is ka­pott bátorítást Kulcsár Mónika tanárnőtől. Dani szavai szerint ő volt az, aki „előrelökdöste" őt ezen a pályán, mondván: min­den hasonló versenylehetőséget ki kell használni. - Mennyire állnak közel a gim­nazistákhoz a 150 évvel ezelőtti események? - Nagyon jól ismerik a történése­ket, a helyszíneket, a forradalom szereplőit. A Tizenkét Pontból hatot a gyengébb tanulók is bár­mikor fel tudnának sorolni ­mondja Kovács László, majd el­tűnődik: - Az a baj, hogy lassan már a mi tudatunkban is kezd március 15-e amolyan diákfölvo­nulásra hasonlítani, dáridóra, ahol mindenki csak szavalt, ol­vasgatták a Tizenkét Pontot, meg kitűzték a piros-fehér-zöld ko­kárdát. Megfeledkezünk arról, hogy ez egy forradalom volt. Igaz, vértelen forradalom, de na­gyon jelentős események fűződ­nek március 15-éhez. Illyés Gyu­la azt írta valahol, hogy március 15-e nemcsak a hatalom feletti győzelem diadalmámora, hanem a tett következményeitől való fé­lelem legyőzésének az öröme is. Mi azt tudjuk nehezen megértet­ni a fiatalokkal, hogy március 15­e nem egy majális-ünnepély volt. Óriási tettek voltak ezek... ... és Kovács tanár úr még perce­kig élvezettel mesél a forrada­lomról, a cenzúra eltörléséről, határidőnaplóról és a tátott szá­jú riporterről, aki már érti, hogy a somorjai gimnazisták hogyan tudtak pár nap felkészüléssel helytállni a magyarországi tör­ténelemtanárok és egyetemis­ták mezőnyében.

Next

/
Thumbnails
Contents