Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-14 / 61. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 14. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - NAPTÁR - HIRDETÉS 7 Részlet az 1998. március 15-én Szálkán elhangzó ünnepi beszédből Mindenkori kötődéseim a szabadságharc emlékéhez AAARCIUS 15. Március 15-i ünnepségek Dunaszerdahely. A szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére Dunaszerdahely Önkormányzata és a Csemadok vasárnap 15.30-kor koszorúzási ünnepséget rendez az 1848-49-es emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Pázmány Péter polgármester és Kovács Sándor Iván irodalomtörténész, az ELTE tanára, s a műsorban fellép a Vox Camerata kórus, Dráfi Mátyás és a Kor-Zár együttes, (ú) Kecső. Az evangélikus templomban tartanak ünnepi megemlékezést ma 16 órakor, (k) Negyed. Koszorúzás és ünnepi műsor holnap 18.00-kor (ú) Csicsó. Koszorúzás a Magyarnak maradni emlékoszlopnál 14.00-kor, majd 15 órakor ünnepi műsor a művelődési házban. Fellépnek a helyi alapiskola tanulói, illetve a Csemadok helyi alapszervezetének Porta Színpada Sem csellel sem erővel című előadásukkal, (ú) Nagyabony. Az ünnepi műsor (koszorúzás, történelmi megemlékezés) ma 15 órától kezdődik, (ú) Piry Cirjék János 1848/49-es naplója Nemzeti és magántörténelem Kirohanás a komáromi várból 1849. április 24-én - egykorú kőnyomat A magyar nép egyik legkiemelkedőbb történelmi eseményéről: az 1848/49-es szabadságharcról már öt-hatévesen szereztem némi ismereteket, pedig a gyermekkoromat olyan földmunkás családban éltem le, ahol könyvek és könyvismeretek nem voltak. TURCZEL LAJOS Dédanyám, Kuzma Mária, aki 1841-ben született, s az én világrajövetelemkor: 1917-ben már 76 éves ágyhoz kötött beteg öregasszony volt, többször beszélt arról, hogy kislánykorában, 1849-ben lándzsás orosz lovaskatonák jöttek a faluba, s az emberek nagyon elcsodálkoztak azon, hogy a nyers uborkát nagy étvággyal fogyasztották, s éjjel a házak előtt heverve aludtak. Mikor én megkérdeztem, hogy miértjöttek az oroszok a falunkba, akkor a család legtájékozottabb tagja: az úri családoknál szolgáló Rozi néném elmondta, hogy az oroszokat a magyarokkal hadban álló osztrákok hívták segítségül, s közös erővel leverték a Kossuth Lajos által vezetett magyarokat. Rozi néni még a „Kossuth Lajos azt üzente" kezdetű dalra is megtanított, amelylyel aztán a pajtások között nagy sikert arattam. Első elemista éveimben egy újabb adat jutott tudomásomra. Egyik nap Vígh János tanító úrral környezettanulmányozó céllal a faluban sétálgattunk, s eljutottunk ahhoz a házhoz is, amely előtt egy méter magasságú négyszögletes márványkő állt. A tanító úr szerint ezt a szabadságharc leverése után az osztrák hatósáFájdalmas volt számomra, hogy mi nem ünnepelhetjük meg... gok helyezték el egy tisztjük emlékére, akit lövés ért, és a házban halt meg. Az esetet megörökítő szöveg már olvashatatlanná kopott, s néhány év múlva a csupasz emlékkő is eltűnt. A következő években a szabadságharc témájában igen megokosodtam, s ezt az tette lehetővé, hogy Ipoly menti falunkban a mi családunknak is volt határátlépési igazolványa, s a túlparti magyarországi községekben: Letkésen és Vámosmikolán lakó rokonainkhoz gyakran ellátogattunk. A rokongyerekek iskolai olvasókönyveiben ismertető írások voltak a forradalom és szabadságharc lefolyásáról, s a tizenhárom aradi tábornok kivégzéséről. Akkor tudtam meg azt is, hogy Magyarországon március 15-e a legnagyobb állami ünnep, melyet méltató beszédekkel és Petőfi-versek szavalásával még a legkisebb faluban is megtartanak. Fájdalmas volt számomra, hogy mi nem ünnepelhetjük meg ezt a nagy nemzeti eseményt, s az olvasókönyveinkben sincs róla emlékezés. Néhányszor már korábban is ráéreztem a kisebbségi élet korlátozottságára, s a többségi nemzet megszorító magatartásáról 1928. március 15-én kaptam konkrét ízelítőt. Akkor már ötödikes elemista voltam, s Barát Béla főtanító úr, a három részlegből álló katolikus felekezeti iskola igazgatója Ferenczy György esperes-plébános jelenlétében az 5., 6., 7. és 8. osztályokat felölelő részlegben egy vékony könyvből körülbelül másfél oldalas írást olvasott fel az 1848/49-es eseményekről. A szűkszavú ismertető írás a 48-as országgyűlési és forradalmi történésekről elismeréssel szólt, de kifogásolta azt, hogy Kossuthék a nemzetiségek nyelvi követeléseit elutasították, s ez volt az oka annak, hogy a szlovákok, románok és szerbek az osztrákok mellé álltak. Az említett iskolai esemény után 35-40 éwel később én Pozsonyban nagy sajtókutatást folytattam, s annak folyamán megállapítottam azt is, hogy Barát főtanító úr 1928. március 15-én nem könyvből, hanem a Magyar Tanító című pedagógiai lapból olvasott fel. Ez a kitűnő lap a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület irányításával 1921től Komáromban jelent meg, s a Tanítóegyesületnek meg a prágai iskola- és nemzetművelődési minisztérium pozsonyi referátusának megegyezése alapján néhány magyar történelmi vagy irodalmi évforduló alkalmából mintabeszédeket közölt a magyar tanítók részére. Ami az 1848/49-es eseményekkel kapcsolatos mintabeszédet illeti, ennek megszorító része jogosnak tekinthető, s a szabadságharc vége felé már a magyar politikusok egy része, köztük főleg Szemere Bertalan belügyminiszter is beismerte a hibát, Kossuth Lajos pedig az emigrációja idején igazságos középeurópai konföderáció tervét dolgozta ki. Ettől eltekintve kisebbségellenes diszkriminációk az első Köztársaság idején is sokszor előfordultak, a mai szlovákiai gyakorlatban pedig szinte elburjánoztak. Gyermekkoromhoz visszatérve az elemi iskolai éveimmel kapcsolatban még azt kell megemlítenem, hogy Barát tanító engem az 5. osztályban nagyon megkedvelt, s a hatodik osztálytól szinte segédtanítóként működtetett. Ez az állapot az elemi iskola elvégzése után két magántanulói évemben is folytatódott. Ajándékkönyveket kaptam tőle, köztük olyant is, amely egészében a szabadságharccal foglalkozott. Ennek az ifjúsági irodalmi műnek és a cipészsegéd bátyám által szerzett „Petőfi-összes"-ből megismert forradalmi és szabadságharcos verseknek köszönhetően a magyar 1848/ 49-ről már kerek képem alakult ki. Ezt a képet 1933 és 1938 közötti érsekújvári gimáriumi éveim idején főleg Gracza György nagy terjedelmű népszerű művének (Az 1848-49-iíti magyar szabadságharc története I-V., 18941898) átbúvárkodásával mélyítettem el. Ebből az ismeretterjesztő színvonalú könyvből ismertem meg a szálkái márvány emlékkőnek történeti hátterét: a nagysallói csatát, melynek mellékakciói Ipolypásztóig és Szálkáig is kiterjedtek. A gyermekfejjel megismert hagyomány történelmi hiteledése annyira fellelkesített, hogy a VI. gimnáziumi osztály elvégzése utáni szünidő alatt rábeszéltem velem egyidős földmunkás barátomat, hogy menjünk el Nagysallóra a szabadságharcos emlékműhöz. Ennek a kegyeleti kirándulásnak irodalmi következménye is lett. ...rábeszéltem barátomat, hogy menjünk el az emlékműhöz... Kerékpárral Nagysallóra 13 magyar falun keresztül címmel riportot írtam, mely a pozsonyi Magyar Újság napilap 1936. július 17-i számában jelent meg. Ez volt második nyomtatásban megjelent írásom, s a nagysalló helyzetrajzot és tiszteletadást így rögzítettem benne: „Kéttemplomos, flaszteros utcájú, 3000 lakosú község. A katolikus templomban misére harangoznak, s ünneplőbe öltözött emberek ballagnak az utcán. Kíváncsi tekintetük kísér túránk céljához: a szabadságharci emlékhez. 7-8 méter magas megkoszorúzott oszlop. Kis drótkerítéssel, gondozott díszfenyőkkel és illatos virágokkal van övezve. Fekete kockakövébe ez a felirat van bevésve: Az 1849 April 19én / Vívott Nagy Sallói / győzelmes csata és az / abban elvérzett vitéz /honvédok emlékére. / Barsmegye közönsége, / 1876. apríl 19. 600 vitéz honvéd pora nyugszik a sallói rögök alatt, amelyeken kenyérért szántogat a földműves utód." Egy éwel később, 1937-ben Szalka címmel írtam cikket a pozsonyi Szülőföldünk lapba. Az írás ezzel a lokálpatriotizmussal fűtött mondattal kezdődött: „A szőkevizű Ipoly partján fekszik Szalka, Szlovenszkó egyik legszebb és legmagyarabb faluja." Természetesen a márvány emlékkövet is megemlítettem, s szóltam a török időkben lezajlott szálkái csatáról, de akkor még nem tudtam, hogy Tinódi Lantos Sebestyén erről 260 soros hatalmas verset írt A szálkái mezőn való viadalról címmel. Későbbi szálkái születésű íróként Csepreghy Ferenc népszínműírót említettem meg, de nem volt még tudomásom arról, hogy az ó apja a szabadságharc vitéz nemzetőre volt. Egy emberöltővel későbbi időben, a 60-as évek közepén Szálkáról történelmi és irodalmi kutatásokra alapódzó tanulmányt írtam, s Gyürki Antal Ötvennégy év Hont megye történetéből (1874) című könyvéből vettem át azt az adatot, hogy Görgey Artúr 1849 tavaszán vezetett selmeci hadműveleteiben egy 1848 novemberében nemzetőrként besorozott Csepreghy nevű fűszerkereskedó is harcolt, s vitézségével hadnagyi rangot ért el. O kétségtelenül Csepreghy Ferenc szülőatyja volt. 1937-ben egy nagyobb méretű írásom is született. A gimnáziumunk önképzőköre Falum szociográfiája címmel pályázatot hirdetett, melyet én nyertem meg a szünidő alatt készített terjedelmes írásommal. Ez 11 fejezetre oszlott: Előszó, A falu földrajza, A falu története, A lakosság, Szociális és egészségi viszonyok, Műveltségi viszonyok, A kulturális élet, Vallási élet, Szerelem, Politika, Néprajz és népművészet, Utószó. A történeti fejezetben természetesen megemlékeztem a török idők csatájáról, a község szabadságharci kapcsolatairól és Csepreghy Ferenc íróról is. DUSZA ISTVÁN Egy-egy nagy történelmi esemény a kerek jubileumai alkalmával az idő múlásával egyenes arányban mind ritkábban kap új és más irányú megvilágítást. Ezért ha valamely hivatali dokumentum, kézirat vagy nyomtatvány véletlenszerűen elő-előbukkan a levéltárak aktáiból vagy családi ládikák rejtekéből, méltán lehet öröm mindannyiunk számára. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján a magyar olvasók két olyan napló közreadásának is örülhetnek, amelyek mindeddig nem kerültek az olvasóközönség elé. Mindkettőt Koncsol László áldozatos munkájának köszönhetjük. Guthori Földes Gyula naplóját Töredékes visszaemlékezések az 1848-49. évi szabadságharcról címmel a Kalligram folyóirat idei márciusi számában olvashatjuk. Elöljáróban fontosnak tartottam ezt is megemlíteni, hiszen benne a Felvidék számos csatahelyét, a csapatok vonulása közben a napló szerzőjének gondolatait, érzelmeit ismerhetjük meg. Márpedig az ilyen bensőséges vélemények, reflexiók nem szerepelnek a történelemkönyvekben. Ezért is tartottam fontosnak előrevetni a dolgot a Kalligram Kiadó egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó Csallóközi Kiskönyvtár legújabb kötetéről írva. Koncsol László gondozásában, az általa készített gazdag jegyzetapparátussal ebben a sorozatban jelent meg Piry Cirják János Érsekújvári naplója. Olvasva Piiy Citják sorait mindegyre az volt a benyomásom, hogy a megtapasztalt dolgok, a hallott információk, az olvasott híradásoknak nemcsak a naplóba történt mechanikus átvételéről van szó, hanem elemzéséről is. A napló egyes bejegyzései felfoghatók akár - modern kifejezéssel élve politológiai fejtegetéseknek is. Igaz, számtalan később másként alakuló, tehát ma már történelmi tévedésnek tekinthető következtetést olvashatunk a szerzőtől, de ennek is megvan a társadalom, a nemzet akkori lelkiállapotát dokumentáló értéke. Ugyanakkor igencsak érdekesek a gazdasági élet történéseihez kapcsolódó pénzzavart vázoló feljegyzései. Koncsol László a Piry-napló előszavában alapos eligazítást ad a szerző életével kapcsolatban. Tőle tudhatjuk meg, hogy a kötet függelékében közreadott gróf Batthyányi Lajos emlékére mondott gyászbeszéde és a ma Bacsfához tartozó szentantali kálvária felszentelésekor mondott beszéde a számos csallóközi vonatkozás miatt lett most olvasható. A közreadó azt is leíija, milyen egyéniségbeli sokoldalúságra vetettek fényt a hagyatékban talált dokumentumok. Nem kevésbé, hogy a Csallóközi Könyvtár köteteinek figyelmes olvasója számára Ipolyi Arnold Csallóközi úti-képek-jében mint egy kódextöredék megtalálójáról és a szentantali zárda elöljárójáról tett róla említést. Gúthori Földes Gyula honvédhadnagy sírja (Somogyi Tibor felvétele)