Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1998-02-10 / 33. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 11. KuLTúrA - panoráma h 5 Beszélgetés Kovács László gyermekorvossal, aki nemrégiben vehette át professzori kinevezését Nem adják ingyen a szakmai elismerést Kovács László doktor jól­eső érzéssel vette át a kine­vezési oklevelet, hiszen maradéktalanul teljesítette a professzori cím elérésé­hez szükséges feladatokat. A pozsonyi gyermekklini­kán gyógyítja a kis betege­ket, tudományos kutató munkát végez, oktatja az orvostanhallgatókat. Meg persze publikál, idehaza és külföldön egyaránt. PÉTERFI SZONYA A pozsonyi Komenský Egye­tem kemény szakmai kritériu­mokhoz köti a kinevezést, ezért talán nem is érte váratla­nul, hogy 48 évesen profesz­szor lett. Az életem, a munkám valahogy úgy alakult, hogy folyamatosan teljesítettem a követelménye­ket, bár nem azért gyógyítot­tam, kutattam, oktattam és publikáltam, hogy professzor le­gyek. Persze az ismertséghez és az elismertséghez erre is szük­ség volt. A nyelvtörvény ellenére a ke­resztnevét a szakma magyarul jegyzi. Nem tehet másként, magyar va­gyok. Bár a fejlett országokban nem az ember neve, kizárólag a tudásszintje a mérvadó. Magyarországon született, mégis Pozsonyban él. Budapesten érettségiztem 1969-ben, és kezdeni akartam ÚJ SZÓ-T U DÓSlTÁS Pozsony. Egyelőre nem kell töb­bet fizetni a menetjegyekért, il­letve a bérletekért - jelentette be tegnap a Pozsonyi Tömegközle­kedési Vállalat. A cég ugyan be­tervezte az áremelést, melynek értelmében a menetjegy ára 8 koronára, a kedvezményesé 4-re, az éjszakai vonaljegyé 16-ra, a havibérleté 285-re, a háromha­vié 740-re, az évesé pedig 2850 koronára emelkedett volna, de ezt a járási hivatalnak kell jóvá­hagynia, s ez még nem történt meg. A vállalat február 2-ával meg­kezdte a mágneses azonosítási kártyák (chipkártya) bevezetését a bérletek helyett. Eddig a ked­vezményeket élvezők, nyugdíja­sok, rokkantak használhattak ilyen kártyát, februártól már mindenki, kivéve a diákokat, akik továbbra is a lila színű ha­vibérletet használhatják. A chip­kártya négy jegyelővételi helyen váltható ki: a Hodža téri aluljáró­ban, Récsén, a Detvianska utcá­ban, az Olejkárska utca 1. szám alatt és az Uj híd alatti eladóhe­magammal valamit. Orvostan­hallgató szerettem volna lenni az USA-ban, de ahhoz disszidál­nom kellett volna. Kalandvágyó vagyok ugyan, de mértékkel. Ezért az egyszerűbb megoldást választottam, állami ösztöndí­jasként Moszkvában végeztem el az orvosi egyetemet. Ott talál­koztam életem páijával, aki szlovákiai ösztöndíjasként érke­zett Moszkvába. Tanulmánya­ink végeztével Pozsonyban kö­töttünk ki. Fel sem merült, hogy esetleg Budapestre térnének vissza? Az élet már csak ilyen: a felesé­gemet Pozsonyban aspiránsi ál­lás várta, és én, mint mondtam, szeretem a kalandot. Azt, hogy végzett orvosként, de nyelvtu­dás nélkül Pozsonyt választot­tam, egy kicsit kalandként fog­tam fel. A majdani hazatérést sokáig nem zártuk ki, de vala­hogy mindig elodáztuk. Végül is itt maradtunk. Említette, hogy első állását a szlovák nyelv ismerete nélkül kapta. így igaz, talán 1975-ig nem is beszéltem szlovákul, hanem oroszul értekeztem. De ez nem okozott gondot, a gyermekkli­Azt, hogy végzett orvosként, de nyelvtudás nélkül Po­zsonyt választottam, egy kicsit kaland­ként fogtam fel. nikán a teljesítmény volt az ér­dekes, és a munkatársaimmal is szerencsém volt. Később, észre sem vettem, hogyan, átálltam az oroszról szlovákra. Tapasz­taltam, hogy értelmiségi, illet­ve szakmai körökben a nemze­tiség szóba sem jött, tétje csakis a tudásnak volt. Mára, sajnos, lyen. Július 31-ig még dönthet az utazóközönség: hagyományos bérletet vagy kártyát vásárol-e, augusztustól már kizárólag mo­dern bérlet váltható. Maga a kár­tya 28 koronába kerül, és szemé­lyesen kell kiváltani. A mágneses chip tartalmazza, hogy melyik vonalra és meddig érvényes. Nem hamisítható, ha valaki elve­szíti, az új kártyáért ismét 28 ko­ronát fizet. A vállalat bemutatta azt az új iga­zolványt is, amellyel az jegyel­lenórök kötelesek igazolni ma­gukat. Fényképpel, személyi adatokkal és védjegyekkel ellátott igazolványról van szó, amellyel az álellenőröket szeret­nék kiszűrni. A megbüntetett po­tyautas különleges igazolást kap a 700 koronás büntetés kifizeté­séről, amelyen a járat száma, az időpont és az ellenőr azonosítási száma is szerepel. Újdonság, hogy a chipkártyák havonta sor­solásba kerülnek; mindig az adott hónapban vásárolt chip­kártyák közül sorsolnak. A há­rom szerencsés negyed, fél, illet­ve egész évre szóló bérletet nyer majd. (gaál) kissé megváltoztak a viszo­nyok. Branislav Lichardus akadémi­kus vezetése alatt lett aspiráns, 1988-ban a kandidátusi disz­szertációjáról a négy opponens egyöntetű véleménye az volt, hogy a munka nagydoktori Somogyi Tibor felvételei disszertációnak felel meg. Át­ugrott egy tudományos fokoza­tot az előmeneteli ranglétrán. A gyermek szervezetének só­vízháztartásával foglalkoztam. Köztudott, hogy az újszülött testsúlyának 70 százaléka víz, s az összes betegségnél a megha­tározó szerepe van a vízháztar­tásnak. Erről Lichardus akadé­mikussal közösen könyvet ad­tunk ki Amerikában. A tanul­mány felkeltette a szakma ér­deklődését, két évre meghívtak az USA-ba. 1989 októberében utaztam Chicagóba, ahol félel­metes munkatempóban, látástól vakulásig dolgoztunk. Munka­feltételeinket biztosították, de eredményt kellett felmutatnunk. Sikerült is, genetikai vizsgálato­kat folytattunk, és megtaláltuk a diabetes insipidus okát. De mert nem tartom magam kutatóor­vosnak - három szakvizsgával rendelkező gyermekgyógyász vagyok -, talán nem is rossz, hogy 1992-ben a családommal együtt visszajöttünk. A tanultak, a tapasztalatok továbbfejleszté­se érdekében azonnal genetikai laboratórium létrehozását szor­galmaztam, de nem jártam si­kerrel. Három hónap után felhí­vott az Amerikában velem dol­ČTK-HlR Kassa. Az alkotmánybíróság döntése szerint Gustáv Krajči bel­ügyminiszter a tavalyi népszava­zás lebonyolításakor intézkedé­seivel megsértette az állampol­gárok szabad véleménynyilvání­táshoz való alkotmányos jogát. A kassai testület ellenzéki képvise­lők beadványa nyomán foglalt ál­lást Krajči ténykedésével kapcso­Párkány. Oravec János polgár­mester és helyettese, Nagy Tibor fogadta tegnap a városházán a Matica slovenská Jozef Markuš elnök vezette küldöttségét. Nagy Tibor elmondta: Markušék kifo­gásolták azt, hogy „Štúrovóban egy utcát vagy teret sem nevez­tek el Ľudovít Štúrról". A polgár­mester elmondta: a képviselő­testület jogosult dönteni az utca­nevekről. „Kifejtettük: az önkor­mányzat az anyagi támogatást gozó dán kollégám, hogy felsze­relte a munkához szükséges la­boratóriumot, azonnal menjek. Fél évre Dániába utaztam, és amerikai tapasztalataimat ott fejlesztik tovább. Mára változtak a körülmények, a mi kórházunk­ban is sikerült létrehoznom a ge­netikai laboratóriumot, ahol di­Sikerült létrehoz­nom a genetikai laboratóriumot, ahol diagnosztizálhatjuk az örökletes be­tegségeket. agnosztizálhatjuk az örökletes betegségeket. Gyakorló orvosként, oktató­ként és tanszékvezető-helyet­tesként az orvosok kórház­orientáltságát szeretné meg­változtatni. A gyerek traumaként éli meg a kórházat, ezért a minimálisra kell csökkenteni az ápolási időt. Míg nálunk általában 9,5 napot tölt kórházban a kis beteg, az USA-ban csak 2,5-et. Meggyőző­désem, hogy az alapellátást kell erősíteni. Kiegyensúlyozott, kedélyes, elégedett emberként emlege­tik. Tulajdonképpen az is vagyok, hi­szen kiváló családi hátterem, fe­leségem és két lányom van, a munkám egyben a hobbim, és az erkölcsi elismerés sem maradt el. Szeretném, ha a nehézségek dacára több magyar nemzetisé­gű fiatal kutatóként akarna érvé­nyesülni; Bauer Győző orvospro­fesszor úr kezdeményezésére egy magyar nemzetiségi akadé­miai csoport megszervezését ter­vezzük, azzal a céllal, hogy tud­junk egymásról. De talán a fiata­lok okulására is... latban, döntését Ivan Šimko, a KDM alelnöke, a beadvány egyik megfogalmazója ismertette teg­nap a sajtóval. Mint ismeretes, Krajči a négy kérdést tartalmazó szavazólapok kinyomtatása he­lyett háromkérdéses cédulákat készíttetett és küldetett szét a szavazókörzetekbe, s a tévé ka­merái előtt is kijelentette, hogy a következményekért személyes felelősséget vállal. nem a nemzetiségre, hanem az érdemekre való tekintettel oszt­ja szét. Nyilvánvaló, hogy na­gyobb támogatást kap egy or­szágos hírű együttes, mint egy olyan, amelynek működéséről a városban is alig tudnak. Vendé­geinktől, bár az álláspontunk nem közeledett, azzal búcsúz­tunk, ha tárgyalni jönnek, a vá­rosházán mindig nyitott ajtókra találnak" - tette hozzá az alpol­gármester. (cza) TA SR-HiR Prága/München. Ifjabb Michal Kováč továbbra is pilzeni börtön­ben vátja Németországnak való kiadatását. Jogi képviselője, Ján Havlát szerint erre már ma sor kerülhet, a cseh hatóságok na­pok óta csak a hivatalos német kérvényre várnak, de a gyorsfu­tár tegnap sem érkezett meg Münchenből. A Bajor Legfelsőbb Bíróság teg­nap elutasította, hogy 75 ezer márkás óvadék ellenében ifj. Kováč szabadlábon várhassa a ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Nyitra. Tragikus esemény tör­tént a múlt szerdán az értelmi fogyatékosok Poľný Kesov-i (Nyitrai járás) iskolájának kollé­giumában. Egy 12 éves fiú társasjátékot játszott a többi­ekkel, s közben egy bábut a szá­jába vett. Állítólag ezt tette min­den apróbb játékkal, ezért fel sem figyeltek a dologra. Ezúttal azonban a torkára csúszott a bá­bu, a gyerek fulladozni kezdett. Két nevelő azonnal a segítségére sietett, de a bábut már se kiköp­ni, se lenyelni nem tudta. Az or­vos már csak a halál beálltát álla­bírósági eljárás lefolytatását, és az ellene kiadott nemzetközi el­fogatóparancs is érvényben ma­rad. Egyébként a bajor bíróságon nem Havlát, hanem a jó nevű né­met Bossi-Walichevski ügyvédi iroda képviseli majd a szlovák köztársasági elnök fiát. Az iroda pillanatnyilag annak elérésén fá­radozik, hogy a Technopol-ügy­ben szintén gyanúsított R. van der Werff és ifj. Kováč ügyét egy­szerre tárgyalják, de erre nem sok esély van, hiszen a holland állampolgár már csütörtökön bí­rái elé áll. píthatta meg. A gyerekeket más­nap kihallgatta a rendőrség, és ». mivel a vallomások ellentmon­dásosak voltak, szembesítésre is sor került. Az iskola igazgatója szerint nem lehet kizárni, hogy valamelyik társa arra ösztökélte a fiút, nyelje le a bábut, esetleg meg is lökte őt, ezért csúszhatott a bábu a nyelőcsőbe. Mivel értel­mi fogyatékosokról van szó, szándékosságot nem lehet meg­állapítani. A rendőrség is ezzel zárta le tegnap az esetet, a Poľný Kesov-i iskola pedig minden legót, kirakó- és bábus társasjá­tékot a gyermekotthonoknak ajándékoz. V. M. Ülésezett a pedagógusszövetség Komárom. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos választmányának elnöksége tegnap az elmúlt idő­szak értékelésével és a szövetség előtt álló feladatok meg­valósításával foglalkozott. Terítékre került a március 28-29­én, Rozsnyón megrendezendő Czabán-napok műsora is. A hazai magyar pedagógusok negyedik országos találko­zóján átadandó Czabán Samu-díjra eddig hét jelöltet javasoltak, (vk) Matejka rebelliskedik Pozsony. Arpád Matejka tegnap megkérdőjelezte a választójo­gi törvény módosításának helyességét. A DSZM rebelliskedő alelnöke szerint a tervezett módosítások alaposan komplikál­nák a választások lebonyolításának technikai részét, s a szava­zópolgár aligha tudja majd kitölteni céduláját, ha nem állíta­nak mellé egy szakértőt is. (ČTK) Síteket figyeltette a hírszerzés főnöke? Pozsony. A védelmi tárca szóvivője tegnap nem kommen­tálta azt a sajtóban megjelent hírt, hogy a katonai hírszerző szolgálat megfigyelte Ján Sitek védelmi minisztert. A Sme értesülései szerint Milan S., a kémelhárítás vezetője adott parancsot a megfigyelésre, s olyan információk is kiszivárog­tak, hogy S. beosztottjai rendre panaszkodnak főnökük arro­ganciája miatt. (ČTK) Mojžiš feljelentette az SZTV-t Besztercebánya. A Drukos cég vagyonát a katolikus egyházra átírató František Mojžiš cégigazgató tegnap feljelentette a közszolgálati televíziót. Mojžiš nyilvános bocsánatkérést és egymillió koronás kártérítést követel a tavaly november 6-i, esti hírműsorban elhangzottak miatt. (TA SR) A pénzügy nem mond igazat Pozsony. A Demokrata Párt január végén hívta fel a figyel­met arra, hogy a pénzügyminisztérium parancsba adta a vám­igazgatóságnak: a vámhivatalok kötelezően a Szlovák Takarékpénztárnál nyissanak folyószámlát. A tárca rögtön cáfolta a hírt, viszont Ivan Mikloš, a DP gazdasági szakér­tője tegnap bejelentette: további dokumentumok kerültek a párt birtokába, s azok igazolják eredeti feltevésüket. A ren­delet megszületése idején Sergej Kozlík volt a pénzügymi­niszter, a felesége pedig a takarékpénztár egyik osztályának igazgatója. (ČTK) Az állam sem fizet pontosan Pozsony. Az egészségbiztosítók pénztelenségének egyik oka, hogy a cégek, vállalatok és maga az állam sem fizeti a biztosí­tási összegeket. A munkaadók ugyan levonják a dolgozók bé­réből a társadalombiztosítás összegét, viszont nem továbbítják azt az egyes alapoknak. Jelenleg 4 milliárd korona hiányzik az egészségbiztosítók kasszájából, de a tartozást jogi úton nem tudják behajtani. Az Egészségbiztosítók Társulása felhívással fordult az adósokhoz: azonnal kezdjék meg a törlesztését. Ab­szurdnak tartják ugyanis, hogy a tárcán belüli másodlagos fi­zetésképtelenség miatt a biztosítókat vádolják, (erf) Ifj. Kováč még mindig Csehországban van Elutasított óvadék Új nyilvántartás a tömegközlekedésben Pozsonyban egyelőre nem lesz áremelés Tragikus baleset a bennlakásos iskolában Megfulladt egy fiú A városházán tárgyalt a Matica küldöttsége Hiányolták a Štúr utcát RÖVIDEN Most már vállalhatja a felelősséget Krajci megsértette az alkotmányt

Next

/
Thumbnails
Contents