Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)
1998-02-10 / 33. szám, kedd
POLITIKA - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 10. Háfez Asszad (Archívum) Sugárzóanyagot csempésztek Debrecen. Radioaktív anyaggal való visszaélés bűntettének elkövetése alapos gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság két szlovák és két magyar állampolgár ellen. A hengerben tárolt és műanyag szatyorba becsomagolt radioaktív anyagot Debrecen belvárosában, az egyik gyorsétterem épületének falánál találták február 6-án. A sugárzóanyag származási helyéről pontos információk még nincsenek, annyi azonban már bizonyos, hogy szlovák területről vitték át Magyarországra. (MTI) Második forduló lesz Nicosia. Jeórgiosz Jakovu korábbi külügyminiszter csekély előnyhöz jutott ugyan a vasárnapi ciprusi elnökválasztáson, de nem sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges szavazattöbséget. így febru ár 15-én második fordulót kell tartani. Az összes szavazat megszámlálása után Jakovu 40,6 százalékkal vezet a második helyen álló eddigi elnök, Gláfkosz Kleridesz (40,1 százalék) előtt. A február 15-i második fordulóban tehát ők ketten mérkőznek meg. (MTI) Kiszabadultak a lengyelek Moszkva. Csecsenföldön a biztonsági erők kiszabadítottak tegnap öt lengyel túszt, akiket még december közepén raboltak el fegyveresek Groznij határában. A túszokat Groznijban tartották fogva, és az elmúlt hetekben az emberrablók hétszer szállították őket más helyre, hogy megnehezítsék a nyomozást. A csecsen biztonsági erők két emberrablót vettek őrizetbe a vértelen túszszabadítási akcióban, amelyet a csecsen főváros északi határában hajtottak végre. (MTI) Menesztett alelnök Damaszkusz. Háfez Aszszad szíriai elnök vasárnap rendeletet bocsátott ki, amelyben elmozdította első alelnöki tisztéből saját fivérét, Rifat Asszadot. A leváltás oka a rendeletben nem szerepel. A két testvér között évek óta politikai nézeteltérés állt fenn. Asszad 1984-ben nevezte ki Rifatot alelnökké, de néhány hónappal később viszály támadt köztük, amikor összeütközésekre került sor a Rifat irányítása alatt álló katonák és a hadsereg más alakulatai között. Rifatot Genfbe, majd Párizsba küldték, és csak anyja halála után, 1996-ban térhetett vissza Szíriába. (MTI) Die Presse: Mečiar játéka a kisebbségekkel Jó németek, rossz magyarok Az amerikai elvárásokkal ellentétben tegnapi sajtóértekezletén az izraeli kormányfő kijelentette: országának joga van megvédenie magát, ha iraki támadás éri. (ČTK/AP) Irak javaslatai nem közelítenek az ENSZ érvényes határozataihoz Bagdadi kibúvók Washington/Kairó/Bagdad. Nizar Hamdun, Irak ENSZnagykövete vasárnap kompromisszumos javaslatot teijesztett elő az iraki válság megoldására. Ezt amerikai részről azonban azonnal elutasították. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A nagykövetnek a CNN hírműsorában ismertetett javaslata szerint Bagdad 60 napos határidőt adna a világszervezet leszerelési ellenőreinek, hogy megvizsgálják a nyolc kérdéses elnöki létesítményt. Bill Richardson amerikai ENSZ-nagykövet azonnal elutasította az ajánlatot, mondván, hogy Irak nem szabhat határidőket és feltételeket a leszerelési bizottságnak. A nagykövet szerint Bagdad a javaslattal el akarja leplezni, hogy valószínűleg tömegpusztító fegyvereket állít elő. Lényegében ugyanezt az indítványt ismertette tegnapi kairói sajtóértekezletén Eszmat AbdelMegid, az Arab Liga főtitkára. Közölte: Szaddám Húszéin belegyezett abba, hogy az ENSZ ellenőrei 68 iraki létesítményt ellenőrizhessenek két hónap alatt. Abdel-Megid szerint múlt heti bagdadi tárgyalásai során az iraki elnök közölte vele, hogy hozzájárul az ENSZ szakértőinek bejutásához 68 helyszínre, köztük elnöki palotákba és más létesítményekbe. Szaddám Húszéin azt javasolta, hogy az iraki leszerelés ellenőrzésével megbízott ENSZbizottság (UNSCOM) ellenőrei nyolc elnöki palota kivételével 60 létesítményt tekintsenek meg. Abdel-Megid: az ENSZ és Washington Izraelt kényezteti. A kérdéses nyolc elnöki palotát egy, az Arab Liga javaslata értelmében külön e célra létrehozandó csoport vizsgálná át, amelyet Kofi Annan ENSZ-főtitkár különmegbízottja vezetne, Richard Butler, az UNSCOM vezetője pedig alelnöki feladatot kapna - közölte az Arab Liga főtitkára, hozzáfűzve: ha Washington ellenezné a javaslatot, őt terhelné a felelősség a további fejleményekért. A 22 tagú liga főtitkára elmondta, hogy szervezete Franciaországgal, Oroszországgal és Irakkal együtt dolgozik a javaslaton, amelyet hamarosan eljuttatnak az ENSZ-hez. Sajtóértekezletén Abdel-Megid elítélte „a kétféle mérlegelés politikáját", amelyet szerinte az ENSZ és az Egyesült Államok a tömegpusztító fegyverek kérdésében Irakkal és Izraellel szemben folytat. „Izraelt kényeztetik, pedig a nemzetközi közösségnek ugyanúgy kellene kezelnie, mint Irakot" - mondta. Közben tegnap az iraki védelmi miniszter bejelentette, hogy országa fegyveres erői teljesen felkészültek az amerikai-brit katonai támadás fogadására, és azt bizonygatta, hogy az összecsapásból Irak győztesen kerül ki. „A hadsereg teljesen felkészült arra, hogy megvédje az ország területét a gyűlöletes ellenséggel szemben - mondta a miniszter. MTI-TU DÓSlTÁS Bécs. „A szlovák kormány kijátssza a szlovákiai németeket a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben: a németek lojálisnak számítanak, a magyarokat pedig ellenségeként állítják be - áll a Die Presse című osztrák jobboldali-konzervatív lap tegnapi cikkében. A lap megállapítja: a magyar kisebbség ismét a szlovákiai kisebbségi politika elleni bírálatának jogosságát látta abban, hogy Rozsnyón elbocsátottak egy tanárt, mert magyar nyelvű bizonyítványt adott ki diákjainak. Német kollégájának viszont, aki német nyelvű bizonyítványokat osztott, a haja szála sem görbült meg. A lapnak nyilatkozó Kolár Péter, a Csemadok országos elnöke szerint csak politikai okokkal magyarázható, hogy eltérő módon bánnak a magyar, illetve a német kisebbséggel. A cikk megállapítja, hogy minden alkalommal, amikor az Európai Unió a szlovákiai kisebbségi politikát bírálta, Poszony a kárpáti németek helyzetét hozta fel példaként, s valóban ez az egyeden kisebbség, amely megkülönböztetett elbánásban részesül. A kárpáti németek kultúrájának pozsonyi múzeumát vezető Ondrej Pöss is azt mondja: „lojálisak vagyunk a szlovák kormányhoz". A cikkíró megállapítja: Pozsonyban is értékelik a német kisebbség nyilvánosan demonstrált lojalitását, hiszen 1996-ban a kulturális minisztérium 1,5 millió koronát adott a német kultúra ápolására, a magyarok viszont semmit nem kaptak. Jozef Prokop, a szlovák kulturális államtitkár tanácsadója - ahogy a Die Presse megjegyzi - „a valóságnak nem megfelelő magyarázattal szolgál", amikor azt állítja, hogy a szlovákok és a németek soha nem harcoltak egymás ellen. A magyarok viszont - mint Prokop mondja „teljesen más környezetből jönnek és asszimilálhatatlanok". A cikk szerint Vladimír Mečiar kormányfő egyre kevésbé tűri a kritikát, s a magyarokat hibáztatja Szlovákia nyugati rossz híre miatt. A szerző úgy véli: a szlovák kormányfőnek nem sikerült az a politikai sakkhúzása sem, hogy a német kisebbség helyzetét állítsa be jó példaként, hiszen Klaus Kinkéi német külügyminiszter tavaly a kárpáti németek karlsruhei tanácskozásán félreérthetetlenül hangsúlyozta: Szlovákiában tovább kell szilárdulniuk a demokratikus politikai struktúráknak, és ez nemcsak a német, hanem az összes kisebbség jogaira is vonatkozik. A Die Presse szerint ez a felhívás viszont Pozsonyban süket fülekre talált. Merényletkísérlet Sevardnadze ellen Ezúttal is túlélte MTI-HÍR Tbiliszi. Eduard Sevardnadze ellen tegnap Tbilisziben aknavetővel merényletet kíséreltek meg, de a grúz elnök sértetlenül túlélte a támadást - jelentette az Iprinda grúz hírügynökség. Á merényletkísérlet hírét megerősítette a grúz elnök szóvivője is. Vahtang Mashulia este közölte, hogy az elnök épségben van, s már a rezidenciáján tartózkodik. Egy testőr életét vesztette, három megsebesült, több autó kigyulladt - mondta. A rezidencia felé tartó konvojra Tbiliszi egyik terénél több aknát lőttek ki. Az elnököt testőrei menekítették ki, s a helyszínen több percen át lövöldözés volt. Sevardnadze - aki a múlt hónapban töltötte be hetvenedik életévét - a napokban korrupcióellenes kampányt hirdetett meg. A grúz vezetőt 1995 augusztusában is meg akarták gyilkolni, de azt a támadást is túlélte. A mostani robbanás erősebb volt, mint az 1995-ös. A korzikai prefektusgyilkosság fejleményei Jelentkeztek a tettesek Indonézia Kiújult zavargások Jakarta. Indonéziában ismét zavargások törtek ki az egyre súlyosbodó gazdasági válság, az életkörülmények zuhanásszerű romlása miatt. A Flores-szigeten fekvő Ende városban az áremelések miatt feldühödött több száz tüntető vasárnap üzleteket, járműveket rohamozott és rongált meg. Egy férfi szívrohamban meghalt, amikor a felvonulók kövekkel dobáltak meg egy esküvői menetet. Tegnap folytatódtak a zavargások, s a helyi kormány éjszakai kijárási tilalmat rendelt el, de rendőrségi tájékoztatás szerint letartóztatások nem történtek. A fővárosban, Jakartában több százan vonultak a központi bank épülete elé. A tömeget a rendőrök gumibotokkal oszlatták szét; a tüntetők ezt követően a rizs és más alapvető élelmiszerek szétosztásával foglalkozó hivatal elé vonultak. Többségük a demokratikus reformokat követelő ellenzéki vezető, Megawati Sukarnoputri hívei közül került ki. (MTI) A pénzt nem lehet megenni. Tüntetők a jakartai központi bank előtt. (ČTK/AP) Döntött Ausztrália alkotmányozó gyűlése Köztársaság lesz Canberra. Ausztráliában az alkotmányozó gyűlés tegnap úgy döntött, hogy az államszövetség fennállásának centenáriumára, 2001. január 1-jére minden szükséges intézkedést megtesznek ahhoz, hogy az ország köztársasággá alakuljon. Megszavazták azt is, hogy az államfő a jövőben köztársasági elnök lesz, nem pedig főkormányzó. Döntöttek arról, hogy a köztársasággá alakulásról jövőre népszavazást írnak ki, s ha a lakosság megszavazza, akkor az átalakulás 2001. január l-jén megtörténik. Az alkotmányozó gyűlést azért hívták össze, hogy megvitassa a köztársasággá válással kapcsolatos kérdéseket. A152 küldött felét a választópolgárok választották meg, másik felét a kormány jelölte ki. (MTI) zetbe vett két fiatalemberen és ruháikon a legalaposabb laboratóriumi elemzések sem mutattak ki lőpornyomokat. Tegnap a rendőrség újabb 13 embert vett őrizetbe, korzikai szeparatista mozgalmakból korábban kilépett „disszidenseket", valamint köztörvényes múlttal rendelkezőket is. Tegnap egész Korzikán negyedórára megállt az élet, csak a harangok zúgtak, és a középületek szirénái szóltak. Délután Jacques Chirac állam- és Lionel Jospin kormányfővel az élen a francia állami és politikai élet több mint száz vezetője vett részt a megemlékezésen a prefektus tiszteletére. MTI-TUDÓSÍTÁS Párizs. Az ajacciói lapszerkesztóségekhez Claude Erignac prefektus meggyilkolásával kapcsolatban tegnap egy ismeretlen faxon háromoldalas „kommünikét" juttatott el, amelyben bejelentette: átgondolt politikai tett volt a „gyarmatosítás magas rangú képviselője elleni akció". Bár nevet, szervezetet nem jelöl meg a gépelt üzenet, a hatóságok hitelesnek tartják, mert a szöveg tartalmazza a gyilkos fegyver adatait. A három napja igen nagy erőkkel folytatott nyomozás tegnap délutánig érdemleges eredményt nem hozott. A még pénteken őri4