Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1998-02-10 / 33. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 10. KuLTúrA - panoráma h 5 Nyugat felől fo­kozatosan fel­szakadozik a felhőzet, szá­mottevő csapa­dék nem várha­tó. A hőmérséklet plusz 4 és plusz 8 fok között várható. Vál­tozó irányú, gyenge szél. Az elkövetkező napokban dél fe­lől enyhe légtömegek áramla­nak térségünkbe. Szerdán és csütörtökön folytatódik a felme­legedés, csapadékra csak elvét­ve kell számítani. Éjszaka legfel­jebb mínusz 4 fokig hűlik le a le­vegő, a nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között, délen akár 12 fok is lehet. A mai nap idő­járása általá­ban pozitív ha­tást gyakorol szervezetünk­re, javul a fizi­kai és szellemi teljesítőképessé­günk, valamint összpontosító készségünk. Ennek ellenére a szív- és érrendszeri betegek kí­méljék magukat, kerüljék a szo­katlan megterhelést és lehető­ség szerint a stresszhelyzeteket is. Az alacsony vérnyomásúak­nál szédülés, émelygés, az érzé­kenyeknél migrénes jellegű fej­fájás is jelentkezhet. Éjszaka za­vartalan, mély alvással gyűjthe­tünk erőt holnapra. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPOS, MELEG IDÖ, 4-8 FOK És éppen ezekkel az értesítőkkel volt gond: a múlt pénteken ugyanis több mint 500 nyugdí­jast értesítettek arról, hogy fel­veheti a nyugdíját, csak azt nem írták meg, hogy hol. Az idős em­berek valamennyien a főpostára mentek, de mint kiderült, ott csak az abban a körzetben lakók vehették fel a pénzüket. A többi­ek nem tehettek mást, mint hogy visszafordultak, s a lak­helyükhöz legközelebb eső pos­tára siettek. De mivel ezek a pos­tafiókok csak fél négyig tartanak nyitva, sokan már nem kapták meg a nyugdíjukat. A főposta pénzkiadási részlegé­nek munkatársától megtudtuk, hogy mivel a lakótelepi postafi­ókok szombaton nem tartanak POZSONY Bűnügyi statisztika A rendőrség továbbra is keresi azt a két, 26-28 éves személyt, akik a múlt szerdán harmadik társukkal Kassán megtámadtak egy fiatalembert. Az áldozat több késszúrást kapott a hátába és a lábába. A harmadik támadót a rendőrség már elfogta. Ugyanezen atiapon Nagysurányban két ismeretlen tettes egy ékszerüzletet rabolt ki, 350 ezer korona kárt okozva a tulajdo­nosnak. Dušan Ivan rendőrségi szóvivő elmondta: a múlt hé­ten egy gyilkosság, 17 rablás, 5 nemi erőszak történt az or­szágban. A 674 betöréses lopással több mint 20 millió korona kárt okoztak az elkövetők, (-sik) Polgári védelmi gyakorlat CMX '98 néven február 12. és 18. között nemzetközi gyakor­latra kerül sor Szlovákia, Ukrajna, Magyarország és Lengyelor­szág részvételével. Az akció a Partnerség a békéért program keretén belül valósul meg. A gyakorlat olyan feladat megoldá­sára irányul, mely több szomszédos államot érint: egy délnyu­gat-ukrajnai epicentrumú, Kassa és Eperjes térségére is kiterje­dő földrengés okozta károk elhárítására. Célja az érintett álla­mok együttműködésének gyakorlása a mentési akcióknál; va­lamint a gyakorló egységek munkájának összehangolása helyi, országos és nemzetközi szinten, (kósik) Diplomatacsemeték iskolája A vállalkozók és diplomaták gyermekeinek fenntartott főváro­si iskola sikerként könyveli el, hogy a négy éwel ezelőtti 12 ér­deklődővel szemben idén már 130 gyerek látogatja. A QSI nemzetközi iskolahálózatba tartozó oktatóközpont tanulói ha­vonta ezer dollár tandíjat fizetnek, (t-r) ••BlYlTRA Szeminárium a vállalkozóknak A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara február 18-án Nyitrán előadást rendez a Szlovák Eximbank exporttámogatási program­járól. A rendezvényt főleg azoknak a vállalkozóknak szánják, akik külkereskedelmet folytatnak, és a bank biztosítási, valamint hitelnyújtási programjairól szeremének többet megtudni. Az ér­deklődők február 13-áig jelentkezhetnek a kamara nemzetközi osztályán, tel.: 087/535 466, fax: 087/367 39. (v. m.) NAGYMEGYER Népszerű a termálfürdő A téli hónapokban is népszerű a nagymegyeri termálfürdő, a múlt hét végén például 500-an keresték fel. A főként Pozsony­ból, Galántáról, Nyitráról, illetve Győrből érkező vendégek a 36 fokos hévíznek köszönhetően nem fáznak a csak félig fe­dett medencében sem. (t-r) Élő és rajzfilmjelenetek váltakoznak majd Juraj Lihosit rendező filmsorozatában, amelyet Vidám félelem címmel a Szlovák Te­levíziónak forgat. A rendezőt korábban a nézők a Bambulka ka­landjai sorozat alapján ismerhették. A képen Dodo Šimončič operatőr a gyermek főszereplőnek, Veronika Galášovának ma­gyarázza a teendőket. (TA SR-felvétel) A Komáromi, Lévai, Érsekújvári és Nyitrai járásban Kezdődik a sertések kényszeroltása A közeljövőben kezdik a Nyitrai kerületben a házisertések kény­szeroltását, a pestist okozó KMO vírus ellen - tudtuk meg a kerü­leti állategészségügyi biztostól, Štefan Valenttól. A veszélyes vírus tavaly főleg a Komáromi, Lévai, Érsekújvári és Nyitrai járásban terjedt el. Lé­ván 3876, Nyitrán 876, Komá­romban 1276, Érsekújvárott pe­dig 1792 sertést kellett fertő­zöttség miatt elpusztítani. A fertőzés gócpontjában, Ér­sekújváron azonban sikerült 900 sertést megmenteni, oly módon, hogy az állatok húsát magas hőfokon dolgozták fel. A járási állategészségügyi bizto­sokat Štefan Valent az elmúlt hét folyamán tájékoztatta a kü­lönleges intézkedések meneté­ről. A Pestivac nevű vakcinát, amely a nyitrai Mevap cég terméke, minden sertésfarmon, mezőgaz­dasági szövetkezetben és te­nyésztelepen alkalmazzák majd, és természetesen a magánterme­lők is igényelhetik. Az oltások megkezdésének pontos időpont­ja még nem ismert. A vírus fő hordozóit, a vaddisz­nókat Szlovákiában nem vak­cinálják, mivel nincs hozzá meg­felelő készítmény. Két éve vol­tak olyan törekvések, hogy Né­metországból hozzák be a gyógyszert, de mivel az ottani egészségügyi szervek nem árul­ták el az összetételét, a szlováki­ai szakemberek nem akartak kockáztatni. Tavaly a Nyitrai kerületben összesen 686 vaddisznót lőttek ki, s 59-nél mutatta ki a szero­lógiai vizsgálat a KMO vírust, 13-nál pedig a virológiái vizs­gálat is. Fertőzést csak a viroló­giailag kimutatható vírus okoz. Legutóbb (január 13-án) a Lévai járásban, Biely Kameň közelében lőttek olyan vaddisz­nót, amelynek húsában a vizs­gálat kimutatta a pestist okozó vírust, (vrabec) Szélsőségekbe menően ügyelnének a biztonságra Kérdőjelek a községi pénztár körül Az Új Szó hasábjain már több íz­ben jelentek meg írások egy pol­gári társulásról, amely úgyneve­zett községi pénztárak létreho­zását tervezi. A pénzintézet kü­lönböző amerikai alapoktól há­rommilliárd dollárt készül Szlo­vákiába csalogatni, azzal a cél­lal, hogy előmozdítsa a gazdasá­gi fejlődést. A hihetetlen nagyságú összeget a főként infrastrukturális beru­házásokat tervező társaságok­nak kamatmentes hitelként fo­lyósítanák, csupán másfél száza­lékos kezelési költség fejében. Távlati terveik között szerepel egy országos szervezet létreho­zása és politikai párt alapítása is. Több hónapos csend után a tár­sulás ismét hallatta hangját. Egy előszerződés-ajánlattal rukkolt elő, amelyben a tőkeéhes érdek­lődőket részletekbe menően tá­jékoztatja, hogy milyen követel­ményeknek kell eleget tenniük ahhoz, hogy pénzhez jussanak. Kvarda József, az Együttélés al­elnöke az előszerződés tartal­mával kapcsolatban elmondta lapunknak: furcsának találná, ha esetleg olyan társulások is létrejöhetnének az országban, amelyeknek szélsőséges elkép­zeléseik vannak a biztonságról. A dokumentum például olyan védelmi rendszer kiépítését he­lyezi kilátásba, amely felér egy félkatonai szervezet létrehozá­sával, hiszen a szerződés felté­telként szabja például lőfegyver és személyenként száz éles töl­tény birtoklását is. Előírja továb­bá az ügyfél végrendeletének el­készítését, egy hűségnyilatkozat megfogalmazását, és megköve­teli a pénzintézet vezetőjének személyes védelmét. És ez még mindig nem elég, van olyan ren­delkezés is, mely szerint a kato­nai fegyelmet egy leginkább a hadbírósághoz hasonlítható in­tézmény tartatná meg. (sárp) ELŐREJELZÉS Tanácstalan volt félezer idős ember Pénz nélkül maradtak A Nap kel 07.09 - nyugszik 17.04 órakor. A Hold kel 16.20 - nyugszik 06.20 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 25, apad; Medve: 60, apad; Komárom: 120,apad; Párkány: 50, apad. nyitva, az idős emberek már csak hétfőn vehették fel a pén­züket. Az illetékes technikai és szervezési okok miatt nem látott lehetőséget arra, hogy a rászo­rulók szombaton is hozzájuthas­sanak a nyugdíjukhoz, mondjuk a főpostán. Tavaly Nyitrán hat alkalom­mal támadtak meg postást a nyugdíjkézbesítések idején, egyet közülük meg is sebesítet­tek. A tetteseknek négy alka­lommal sikerült is megkapa­rintaniuk a pénzt. Mikuláš Lő­rinc, a nyitrai posta igazgatója elmondta: leginkább ezek a tá­madások indokolták az új A nyugdíjasokat arról nem értesítették, hová kell menniük. rendszer bevezetését. Szerinte a tévedéseket és a hibákat nem lehet kizárni, amíg az emberek meg nem szokják, hogy a pénz­küldeményeket már csak a postán lehet felvenni, de a pol­gároknak be kell látniuk, hogy mindez az ő pénzük biztonsá­gáért történik, (vrabec) Tavaly több ezer tonna osztályozott háztartási hulladékot dolgozott fel a skalicai Vepos Részvénytársaság. A városban a szemétszállítási díjak differenciáltak, például azok a polgárok, akik nem osztályozzák a háztartási hulladékukat, száz százalékkal többet fizetnek. Felvéte­lünkön: a hulladékpapír kézi osztályozása. (TA SR-felvétel) Szerdán • Citroen Xsara • Műszaki vizsga előtt • „Baleseti jelentés" a Szlovák Biztosítótól NYITRA Február elsejétől már Nyitrán sem kézbesítik ki a postások a pénzkülde­ményeket. Pénz helyett mindenki csak egy értesítőt kap arról, hogy melyik postafióknál veheti fel a nevére érkezett ösz­szeget. POZSONY NYITRAI KERÜLET ORVOSMETEOROLÓGIA

Next

/
Thumbnails
Contents