Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)
1998-02-10 / 33. szám, kedd
Mai mellékletünk • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó A sikeres megfejtők között ajándékot sorsolunk ki. Kedd, 1998. február 10. Ára 7 korona 51. évfolyam, 33. szám SPORT NAGANO 19 9 8 A téli olimpia 3. versenynapján is „csak" 3 számban avattak bajnokot; ezúttal is az időjárás volt a főszereplő. A női sílövők 15 kmes viadalát nem kis meglepetésre a bolgár Dafovszka nyerte. Azzal is kevesen számoltak, hogy a férfi 30 km-es sífutást finn versenyző nyeri. A szánkósoknál immár 3. aranyérmét szerezte a német Hackl. 10. és 11. oldal Beszélgetés Kovács Lászlóval 1975-ig nem is beszéltem szlovákul, hanem oroszul értekeztem. De ez nem okozott gondot, a gyermekklinikán a teljesítmény volt az érdekes, és a munkatársaimmal is szerencsém volt. Később, észre sem vettem, hogyan, átálltam az oroszról szlovákra. 5. oldal „A gyerek traumaként éli meg a kórházat, ezért a minimálisra kell csökkenteni az ápolási időt." POLITIKA Gustáv Krajči megsértette az alkotmányt Az alkotmánybíróság döntése szerint Gustáv Krajči belügyminiszter a tavalyi népszavazás lebonyolításakor intézkedéseivel megsértette az állampolgárok szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogát. 5. oldal IDŐJÁRÁS Nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, számottevő csapadék nem várható. A hőmérséklet plusz 4 és plusz 8 fok között várható. Az elkövetkező napokban dél felől enyhe légtömegek áramlanak térségünkbe. Szerdán és csütörtökön folytatódik a felmelegedés, csapadékra csak elvétve kell számítani. 3. oldal Ellentmondó bejelentések a tárgyalások eddigi és várható eredményeiről Közel a nullszaldóhoz Budapest. A Bős ügyében tárgyaló magyar és szlovák fél megállapodott a nullszaldós megoldásban - jelentette be tegnap délelőtt Nemcsók János államtitkár. Ezt a bejelentést később megcáfolták. MTI-HÍREK Az államtitkár a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának üléséről távozóban elmondta: a hágai bíróság döntésének megfelelően a felek jó szándékú megállapodást kötöttek arról, hogy egyikük sem kér kártérítést. Nemcsók tájékoztatása szerint a szakmai bizottságok - elfogadva a magyar küldöttség érveit - egyezségre jutottak abban is, hogy a Szigetköz annyi vizet kap, amennyi ökológiai szempontból szükséges. így biztosítva lesz az Öreg-Duna hajózhatósága, és a dunakiliti tározóban is olyan magas vízszint lesz, hogy több tíz négyzetkilométeres felületen lehetővé válik a sportolás - fogalmazott a magyar delegáció vezetője. Nemcsók hangsúlyozta: arról szól, hogy ne egy végleges, hanem csak egy előzetes megállapodás szülessen az eddigi hatásvizsgálatok alapján. A két fél ennek keretében kinyilvánítja, hogy ameddig végleges megoldás nincs, addig nem fordul a hágai bírósághoz. Nemcsók kijelentésével ellentétben Mayer István, valamint Július Binder, a két delegáció helyettes vezetője a tegnapi tárgyalási forduló után a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a nullEgymással összefüggésben keresik a megállapodás lehetőségét. szaldós elszámolásról, illetve a dunacsúni, valamint a dunakiliti duzzasztómű közös üzemeltetéséről még nem állapodott meg a magyar és a szlovák delegáció. Július Binder elmondta: a szlovák delegáció elégedett a Magyar Tudományos Akadémia következtetésével, amely szerint semmi sem indokolja, hogy a Bős alatti duzzasztómű ne Nagymarosnál épüljön fel. A szlovák tárgyalódelegációnak megfelelő lenne a pilismarón és a nagymarosi helyszín egyaránt. Mayer István arról szólt, hogy a három alapvető témakörben, így a nullszaldós elszámolásban, a dunacsúni és a dunakiliti duzzasztómű közös használatában, valamint a Bős alatti duzzasztásban egymással összefüggésben keresik a megállapodás lehetőségét. Ezért nem lehet a három elem valamelyikét kiragadni, mintha abban már megállapodást kötöttek volna. Az SZDSZ-frakció megítélése szerint a kormány nincs abban a helyzetben, hogy felelősségteljes döntést hozzon Bős ügyében - jelentette ki Szent-Iványi István. A képviselőcsoport tegnap megerősítette miniszterei állásfoglalását, hogy csak a szükséges hatásvizsgálatok elkészülte után lehet megállapodni Szlovákiával. Úgy látják tehát, hogy márciusban csakis valódi keretmegállapodást és nem bújtatott végleges szerződést írhat alá a két kormányfő. Az Öböl vizein cirkáló Invincible brit repülőhordozó fedélzetéről startra készül egy Harrier. Mivel a térség államai közül csak Kuvait támogatja az esetleges amerikai-brit büntetőakciót Irak ellen, ha valóban harci cselekményekre kerül sor, a repülőhordozóké lesz a főszerep. Friss hírösszefoglalónk a 4. oldalon (ČTK/AP) Szlovákiában az ET parlamenti közgyűlésének finn delegációja Az ellenzék nem ül egy asztalhoz a koalícióval Vagy a patikáknak jut pénz, vagy az orvosoknak Hány pénz az influenza? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az SZDK és a Magyar Koalíció parlamenti frakciójának képviselői nem ülnek egy asztalhoz a kormánykoalíció tagjaival - jelentette be tegnap képviselőtársai nevében Duka Zólyomi Árpád az Európa Tanács finn delegációjának pozsonyi parlamenti fogadtatásakor. Az ellenzék így tiltakozott az ellen, hogy a kormánykoalíció csütörtökön ismételten megsértette az alkotmányt, és megakadályozta, hogy František Gaulieder, illetve Emil Spišák elfoglalja az őt megillető helyet a parlamentben. Duka Zólyomi lapunknak elmondta: a finn delegáció tagjai előtt leszögezte, hogy külön szeretnének velük tárgyalni. A DBP nem csatlakozott az NK-hoz és az SZDK-hoz, így Milan Ftáčnik beszámolhatott arról, hogy a finn delegáció megértette, miért a tiltakozás, de negatívan értékelte, és sajnálatosnak tartotta, hogy az ellenzék véleményével nem ismerkedhet meg. A vendégeket Augustín Marián Húska, a parlament alelnöke fogadta. A sajtóirodának azt állította, hogy nyílt eszmecsere folyt, terítékre kerültek a szlovákiai belpolitikai problémák: az elnökválasztás, a parlamenti választások, valamint a kisebbségek helyzete és jogai. Húska nagyra értékelte, hogy a DBP-s Ftáčnik korrektül fejtette ki véleményét. Ftáčnik például a kisebbségi jogokról azt mondta, hogy rendkívül magas szinten biztosítják őket Szlovákiában. A finn delegáció egyébként Somorját és környékét is felkeresi, hogy megismerkedjen a magyar kisebbség valódi helyzetével. Az SZDK és az MK kivonulásának okait, a szlovákiai kisebbségpolitikát és a nemzetiségi iskolahálózat fejlesztésére irányuló igyekezetet Dušan Slobodník, a parlament külügyi bizottságának elnöke is ismertette Mikko Elóval, a finn delegáció vezetőjével. (G. A.) ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. Lassan már azzal is számolni kell, hogy a gyógyszertárak és a magánorvosok csak készpénzfizetés ellenében látják el a rászorulókat. „Az előlegkérést a biztosítók fizetési fegyelmétől tesszük függővé" - mondta lapunknak dr. Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke. Erre akkor kerül sor, ha az egészségbiztosítók tartozása meghalad egy bizonyos határt. Régiónként változhat, mekkora tartozás után döntenek úgy az orvosok, hogy pénzt kérnek a betegektől. A társulás hét végi tanácskozásán derült ki, hogy a biztosítók a nagytapolcsányi és a nagyszombati régió magánorvosainak számláit késve térítik, másutt még elviselhető a helyzet. Félő viszont: ha felsőbb utasításra a biztosítók a gyógyszertárakkal szembeni hátralékok kiegyenlítését részesítik előnyben, nem jut pénz az alap- és szakorvosi ellátások térítésére. Az év végén az egészségügyi miniszter például a kórházi számlák kifizetését szorgalmazta. Az egészségbiztosítók kiadásaiból - részben a hibás gyógyászati rendtartás miatt - az alapellátások térítésére még mindig kevés pénzt jut, a 2400 általános orvosra 3,9 százalék, az 1200 gyermekgyógyászra 2,2 százalék, a 800 nőgyógyászra 0,9 százalék, és 6 százalék az összes magán-szakorvosra. (péterfi) Pénteken kezdődik az „évszázad hokitornája" Érkeznek az NHL játékosai MTI-HlR Nagano. Hétfőtől érkeznek Naganóba az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosai, akik először szerepelhetnek az ötkarikás játékokon. Az olimpián valamennyi, szám szerint 26 NHL-klub képviselteti magát, s a játékosok tudása garanciát jelenthet a mérkőzések magas színvonalára. Viszont a felkészülési idő rövidsége miatt elsősorban a hamarabb összeálló válogatottak számíthatnak jó szereplésre. - Mivel valamennyi csapatban jó játékosok hokiznak, az a válogatott jut előnyhöz, amelyik jobban használja ki a rövid gyakorlási időt - nyilatkozta a rajt előtt Pat LaFontaine, az Egyesült Államok válogatottjának a csatára. Az összeszoktatásra remek alkalmat adnak majd a csoportmérkőzések a legjobb nyolc között, ugyanis eredményeik csak a kieséses rendszerű folytatás párosításait döntik el. Az NHLjátékosokra épülő hat kiemelt nemzeti válogatott - . Csehország, az Egyesült Államok, Finnország, Kanada, Oroszország, Svédország az olimpiai hokitorna alapszakaszában nem játszik, csak a folytatásban érdekelt, amikor csatlakozik hozzá a két selejtezőcsoport győztese. az EURO-CASSA s.r.o-nál 20 000 - 1 000 000,- Sk 3-8 év, 6%/év (pl. ház, lakás, autó, építkezés, berendezés, vállalkozás, stb...) DUNAJSKÁ STREDA, Hlavná 23,4. em. Robotnícky Hotel - 0905/329 869 KOMÁRNO, Záhradnícka 16,1. em. 0819/703 983 NOVÉ ZÁMKY, Petőfiho 1/2. em. 0817/400 708 TREBIŠOV, a Jednota épülete, Kukučínova 184/1, Tel.: 0905 442 283 ČIERNA NAD TISOU, UB-400 č.d. 154-155, Tel.: 0949/920 095 IťUHIttl