Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1998-02-27 / 48. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 27. PolitikA A tavaly elhunyt Solti György karmester sorrendben már a harmincegyedik Grammy-díját kapta Öt díj a Dylan-családnalc Bob Dylan épp a díjnyertes albumán szereplő „Love Sick" című számát adta elő, amikor egy félmezte­len ifjú, mellére mázolt „Soy Bomb" (szójabomba) felirattal betáncolt a színpadra. Dylan, aki ennél jó­val cifrábbakat is láthatott már, csak felvonta a szemöldökét és folytatta a zenélést. (ČTK/AP) Ha rossz a gyerek... Intézetben bűnhődik Oakland. Mind gyakoribb jelen­ség Amerikában: a közép- és fel­sőosztálybeli szülők, akik nem bírnak kezelhetetlenné vált ka­maszkorú csemetéikkel, azzal fenyegetőznek, hogy intézetbe ­gyakorlatilag javítóintézetbe ­adják őket, ha továbbra is rosz­szul viselkednek. A helyszín alapján némelykor akár üdülő­telepnek is gondolhatnánk eze­ket a nevelőotthonokat: az egyik ilyen intézmény például a távoli Jamaicában van. Az Egyesült Államokban már alakultak olyan cégek is, ame­lyek 2500 dollárért „fogdmege­ket" biztosítanak az átköltözte­tés ellen berzenkedő fiatalok be­fogására és elszállítására. Egy ilyen eset nagy feltűnést keltett a közelmúltban Kalifor­niában. A 16 éves oaklandi David Van Blarigant az ágyból ráncigálták ki a szülei által felbérelt embe­rek, és szállították el zárt autó­ban egy 1000 km-re levő pszi­chiátriai magánkórházba. Miu­tán ott megvizsgálták, a jamai­cai Tranquility Baybe került. El­utazása előtt titokban értesítette egyik szomszédját, aki jelentette az esetet a rendőrségnek. Pedig nem volt egészen vélet­len, hogy a fiú erre a sorsra ju­tott. Odahaza kerülte az iskolát, és néhányszor éjszakánként is kimaradozott. Anyját ordenáré módon becsmérelte, és egy íz­ben kerti locsolóval le is fröcs­költe. Az esetet megvizsgáló oaklandi bíró szerint David szülei szülői jogaik keretében jártak el, és gyermeküknek csakis a legjob­bat akarják. Jamaicában pedig csak azt kapja, amire igazán szüksége van: szigorú fegyel­met, hosszú iskolai órákat, és különféle jutalmakat, ha jól vi­selkedik. (PAN, DPA) New York. Az idei Grammy-gála hőse a so­kadszor feltámadó Bob Dylan, aki fiával, Jakobbal együtt 5 díjat hozott el teg­napra virradóra a New York-i Radio City Music Hallból, a 40. Grammy díj­kiosztó gáláról. A minap lovaggá ütött Elton John, a Diana hercegnő emléké­nek szentelt dalával ­Candle In The Wind - a vá­rakozásnak megfelelően az év férfi popénekese lett. MTI-TUDÓSÍTÁS Az amerikai hanglemezipar ha­talmasai 92 kategóriában 450 jelölt közül választották ki a győzteseket. Bob Dylan Time out of Mind című lemeze az év rock- és mai folkalbuma, míg a rajta szereplő „Cold Iron Bound" az év legjobb rockdala lett. Fia, Jakob a „One Headlight" című dal szerzőjeként kapta meg a ze­nei Oscarnak is nevezett rangos elismerést, s ugyanez a dal nyert a legjobb rockegyüttes által elő­adott dalok versenyében is. A legjobb női popénekesnőnek já­ró díj Sarah McLahlannak jutott „Building Me Mystery" című dal tolmácsolásáért. Az év dala „Sunny Came Home" Shawn Calvin és John Leventhal elő­adásában, ugyanez a dal lett az év felvétele is. Ismét jutott egy díj a veterán Tony Bennettnek: a hagyományos pop kategóriában „Tony Bennett On Holiday" cí­mű daláért. A hét Grammy-díjra jelölt Paula Cole az év legjobb új elődójának díját nyerte el. Az év rapalbuma Puff Daddy and The Family „No Way Out" című lemeze. A legjobb női előadó a rock kate­góriában Fiona Apple lett „Criminal" című dalával. A hard rock műfajában az együttesek között a Smashing Pumpkins kapta a díjat a „The End Is The Beginning is The End" című dal előadásáért. A Wallflöwersnek ­Jakob Dylan együttesének - ju­tott a legjobb rockegyüttesnek já­ró díj a „One Headlight" című dal tolmácsolásáért. Az alternatív ze­ne előadói között a Radiohead az „OK Computer" című albumát ítélték a legjobbnak. A rhythm and blues kategóriában a nők kö­zött a nagy esélyes Erykah Badu­é, a férfiak között R. Kellyé lett a díj. R. Kelly a kategória legjobb daláért - „I Believe I Can Fly" - is díjat kapott, s ezt a dalt ítélték a legjobbnak a kifejezetten film számára készült dalok között. A tavaly elhunyt Solti György karmester sorrendben 31. Grammy-díját kapta: az általa vezényelt Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok az év operafel­vétele lett. Solti mellett még egy szép magyar siker született az idei Grammy-díjkiosztáson: Starker János csellista Bach szó­lófelvételeiért kapott elismerést. Az év country-albuma Johnny Cash („Unchained") című leme­ze. A legjobb country dal a „Butterfly Kisses", Bob Carlisle, Jeff Carson és Raybon Bros elő­adásában. A dzsesszkategóriák közül a nagyegyüttesek (big­bandek) versenyét Joe Henderson Big Bandje nyerte hasonló című lemezével, a ná­lunk is jól ismert Pat Metheny Charlie Hadennel együtt a dzsessz legjobb instrumentális számának előadásáért kapott Grammyt. Életműdíjat kapott a legendás Mills Brothers ének­együttes, amely 75 éwel ezelőtt kezdte pályafutását. A gyermekek számára készült musicalfelvételek versenyében a nemrégiben elhunyt John Denver énekesé lett a dicsőség „Ali Aboard" című albumáért. Két kitűnő énekesnő örülhetett a zenés videófilmek kategó­riájában: Janet Jackson „Got 'Till It's Gone" című rövid, a két éwel ezelőtt négy díjat szerzett Alanis Morissette pedig a hosz­szabb videoklipek versenyét nyerte „Jagged Little Pill" című filmjével. Ki gondolta volna, hogy ilyen sokáig bírják az édes semmittevést Lustállcodási verseny MTI-PANORAMA Wildenau. Döntetlennel végző­dött az a lustálkodási verseny, amelyen „Keressen álmában tíz­ezer márkát" jelszóval 3 páros fe­küdt versenyt 6 héten át a német­országi Brandenburg tartomány Wildenau városában egy bevá­sárlóközpontban, mígnem mind a három maratoni lustálkodó pár megkapta az első díjnak szánt tízezer márkát. Az egyik pár munkanélküli teenagerekből állt, a másik ágyban két háziasz­szony foglalt helyet, míg a har­madik fekvőhelyen egy kőműves és munkanélküli élettársa küz­dött a szoros versenyben a győ­zelemért. A versenyzők regge­lenként fél órára kelhettek fel az ágyból, hogy tisztálkodjanak, s három óránként egyszer - tíz percre - felkereshették a mellék­helyiséget. A bevásárlóközpont igazgatója csalódottan osztotta ki a 30 ezer márkát, s megjegyez­te: nem számított arra, hogy a versenyzők ilyen sokáig bírják. Megpróbálta ötezer márkás kü­löndíj kilátásba helyezésével le­fújni a versenyt, de a lustálkodók nem hagyták. A legfiatalabb pá­ros fel is háborodott, mondván, hogy ők a győzelemért, és nem a pénzért küzdenek. Margit hercegnő enyhe szélütése Nem okozott „komolyabb" bénulást MTI-HÍR London. Tegnap reggel hazaér­kezett Londonba Margit herceg­nő, II. Erzsébet királynő húga, aki hétfőn, karibi üdülése köz­ben enyhe szélütést szenvedett. Margit éppen Mustique szigetén időzött, amikor az agyvérzés ér­te. Az udvar másnap kiadott hi­vatalos közleménye szerint a szélütés nem okozott „komo­lyabb" bénulást, a hercegnő ,jól reagált" a kezelésekre. A 67 éves hercegnőt, aki a 11. a trónörök­lési sorban, tegnap a repülőtér­ről egyenesen a londoni VII. Eduárd kórházba szállították. NAPTÁR Február 27 EGY GONDOLAT Nincs semmi, ami annyira visszataszító, hogy hihetet­len is legyen. Irwin Shaw NÉVNAP Ákos, Bátor Az Ákos a török fehér só­lyom jelentésű akkus szó­ból alakult ki, bár Vám­béry Ármin szerint azt je­lenti: folyócska. A Bátor török, illetve mongol ere­detű név. MAI ÉV FOR D U LÓ I N K 65 éve gyulladt fel a német parlament, a Reichstag épülete. 175 éve született Joseph Ernest Renan francia val­lástörténész, történetíró, orientalista. 85 éve született Irwin Shaw amerikai író. Nyug­hatatlan ember volt, fiata­lon profi focistaként keres­te kenyerét, de dolgozott sofőrként és eladóként is. Sokat tapasztalt az élet sű­rűjében, volt élménye mi­ből megírnia a Gazdag em­ber, szegény ember című regényét. Legismertebb re­génye mégis az Oroszlán­kölykök. 55 éve hunyt el Kosztisz Palamasz görög költő. Az újkori görög irodalom klasszikusa. Verseken kívül elbeszéléseket, egy drá­mát, több kötetnyi iroda­lomtörténeti kritikát és esz­szét írt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 30 éves Gombos Zsolt bir­kózó. 25 éves Peter Andre auszt­rál popénekes. Ma ünnepel még: Chelsea Clinton (1980), az amerikai elnök lánya. NAPI VICC - Képzeld, tegnap a Tra­bantommal utolértem egy Mercedest! - Ez fantasztikus! És hol? -A sorompónál. James Bond összetűzésbe került egykori megbízójával, a brit kormánnyal Miért nem lehet lovag? MTI-PANORÁMA London. James Bond ezúttal egykori megbízójával, a brit kor­mánnyal került összetűzésbe, igaz, nem a filmvásznon, hanem a valóságban: Sean Connery, a legendás 007-es ügynök első megszemélyesítője állítólag azért nem kapott az idén lovagi címet, mert a munkáspárti kabi­net skótügyi minisztere töröltet­te a világhírű skót színész nevét a királynőnek felterjesztett ki­tüntetési listáról. A brit miniszterelnöki hivatal és a skóciai ügyek minisztériuma nem fűzött megjegyzést a sajtó­ban keringő értesülésekhez, amelyek szerint Connery azért nem lehetett Sir Sean, mert túl­ságosan erős szálak fűzik a Skó­cia önállósodásáért küzdő helyi nacionalista párthoz. A lapok azonban tényként kezelik, hogy Donald Dewar, az északi tarto­mány ügyeivel foglalkozó tárca első embere személyesen lépett közbe az egykori pókerarcú filmbéli titkosügynök lovaggá ütésének megakadályozása vé­gett, mert a kormány nem nézi jó szemmel, hogy Connery be­állt a nyíltan Skócia elszakadá­sáért küzdő, egyre népszerűbb Skót Nemzeti Párt zászlaja alá. Az eljárást Sean Connery kör­nyezete már csak azért is mél­tánytalannak tartja, mert tavaly szeptemberben, amikor a brit munkáspárti kormány az önálló skót törvényhozás életre hívásá­ról meghirdetett népszavazás si­keréért kampányolt, az ügy nép­szerűsítésére bevetette a nyu­galmazott, de kikezdhetetlen te­kintélyű 007-est is, aki rendre feltűnt a Skóciában korteskedő miniszterek oldalán. A kormány már akkor is tudta, hogy Connery az SNP-nek az aktivis­tája. Annak idején a skót polgá­rok háromnegyede voksolt a Munkáspárt hatalmi decentrali­zációs terveinek kulcselemét ké­pező önálló skót parlamentre. Bárhogy is volt, az tény, hogy a 67 éves ex-Bond az idén már nem lesz Sir Sean, s ezt komoly csalódással nyugtázta. Közölte: „közismert rólam, hogy a Skót Nemzeti Párt szimpatizánsa va­gyok, ez azonban nem akadá­lyozott volna meg abban, hogy átvegyem a kitüntetést az angol királynő kezéből". Idén már nem lesz Sir Sean (Archívum) Kos: Bizonyos beszélgeté­sek meglepetést okoz­nak. Várhatóan kelle­mes meglepetésekről van szó, azaz jó hírt kap majd. Ural­kodjon magán. Bika: Ellenőrizze, nem ke­rülte-e el eddig vala­mi a figyelmét. Lehet, hogy meghívást kap valahon­nan, amire még nem vála­szolt. Ikrek: Egy munkatársa emlé­kezteti, hogy még nem tett eleget egy kötelességének. Rádöbben, hogy néha meglehetősen fele­dékeny. Rák: Rég nem engedélye­zett magának egy ki­adós alvást. Úgy ter­vezze az estét, hogy korán le tudjon feküdni, és másnap so­káig tudjon aludni. Oroszlán: Találkozik egy önnél fiatalabb személlyel, akivel jól érzi magát. A fiatalok szeretik a problémái­kat olyanokkal megbeszélni, akikre felnéznek. Szűz: Ne tétovázzon és bizonytalakod j on, amikor fontos ügyek­ben kell döntenie még ma. Hozza meg a döntését, és ne változtasson rajta. Mérleg: Ne engedje, hogy egy rosszindulatú személy pletykáival felbosz­szantsa. Uralkodjon az érzel­mein. Ne hagyja befolyásolni magát. Skorpió: Ha ma ruhát vásárol, próbáljon minél jobb ízléssel választani. Nézze meg, jól áll-e Önnek a mostani divat. Ha nem, ma­radjon a régi stílusnál. Nyilas: Pénzt vagy drága ajándékot kap. Mu­tassa ki afölött érzett örömét. Este jól teszi, ha el­megy szórakozni különleges barátaival. Bak: Egykettőre megérzi a pénztárcája, ha paza­rol és butaságokra szórja a pénzét. Változtasson néhány dolgon, és próbáljon meg spórolni. Vízöntö: Ha tökéletesen meg­ért egy helyzetet, ak­kor tervezni is jobban tud. Bizonyosodjon meg róla, hogy ismer-e minden tényt, mielőtt döntést hoz. Halak: Különös kérdést tesz­nek fel Önnek a hét­végével kapcsolat­ban. Alaposan fontolja meg a válaszát, és csak utána be­széljen. HOROSZKÓP 7

Next

/
Thumbnails
Contents