Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)
1998-02-27 / 48. szám, péntek
8 HIRDETÉS - KULTÚRA ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 27. A Belvederei Torzó márciusig a müncheni Glyptothek vendége Kísérlet egy titok megfejtésére A titokzatos torzó (Archív-felvétel) A müncheni Königsplatzon 1830-tól áll a híres szobortár, a Glyptothek klasszikus görög templomot idéző épülete, amelyben a görög és római szoborgyűjtemény lelt otthonra. L. JUHÁSZ ILONA A természetes megvilágítású múzeum a turisták és a művészetkedvelők kedvenc célpontja, hiszen sok olyan alkotás látható itt, amelyek reprodukciói gyakran szerepelnek a művészettörténeti kiadványok lapjain. Január 21-től a szokásosnál is több látogatót vonz ez az intézmény, ekkor nyílt meg ugyanis Torzó dicsőség és rejtély címmel az a rendhagyó kiállítás, amely még a pezsgő kulturális életet élő Münchenben is szenzációnak számít. Az érdeklődők március 24-ig eredetiben láthatják a Belvederei Torzót, amely éppen akkor került elő Rómában, amikor Michelangelo is az örök városban alkotott. A szobor - ahogy elnevezéséből is következik valójában csak torzó; nagy része elpusztult, csupán a fej nélküli törzs és a két láb combrésze maradt meg. Azonban ilyen csonka állapotában is a hellenisztikus művészet olyan remeke, amely teljesen elbűvölte Michelangelói, és ihletően hatott további munkásságára (gondoljunk csak a Sixtusi kápolna freskójának izmos férfialakjaira). A Torzó azóta is a művészek figyelmének középpontjában áll, s Rodintól Picassóig számos híres alkotót ihletett meg. A Belvederei Torzó az i. e. 1. század közepén élt Apolloniosz athéni szobrász műve. Sokan találgatták már, vajon kit is ábrázolhatott, s milyen lehetett eredetileg ez az alkotás. A mostani müncheni kiállítás is erre a kérdésre keresi a választ, amikor rajzokon, kisplasztikákon bemutatott rekonstrukciós kísérletek mellett egy Aiasz-ábrázolást állít a középpontba. Aiasz Homérosz Iliászának hőse, aki bosszút forral, mivel a trójai háborúban elesett Akhilleusz fegyvereit nem neki, hanem Odüszszeusznak ítélték. Paliasz Athéné ezért őrültséget bocsát rá, s Aiasz a görög vezérek és Odüszszeusz helyett a barmokat mészárolja le. Amikor elméje kitisztul, megszégyenülten látja maga körül az ellenségeinek hitt, lemészárolt állatokat. Szégyenében elbujdosik, majd öngyilkos lesz. A müncheni kiállításon prezentált értelmezés szerint Apolloniosz szobra azt a pillanatot örökíti meg, amikor Aiász magába roskadva sorsáról elmélkedik, de már kezében tartja kardját, amellyel kioltja életét. Még ha teljesen hihető és elképzelhető is ez a felfogás, nem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak egy a sok lehetséges megoldás közül. Nincs nagy valószínűsége annak, hogy valaha is olyan bizonyítékok kerülnének a szakemberek kezébe, amelyek egyértelművé tennék a Belvederei Torzó értelmezését. De talán épp ez a szobrot körüllengő titokzatosság a kulcsa annak a varázsnak, amely a látogatók tömegeit vonzza naponta a müncheni Glyptothek kiállítására. Bartusz Júlia kiállítása Párkány. Bartusz Júlia képeiből nyílt kiállítás a Városi Galériában. A néhány évvel ezelőtt elhunyt alkotó 1904-ben született és hetvenéves korában vett először ecsetet a kezébe. Tíz év alatt mintegy háromszáz képet festett. Néhány alkotását megvásárolta a Szlovák Nemzeti Galéria. A Párkányban kiállított negyvenkilenc festmény zöme az Ipoly menti tájat és az ott élő embereket ábrázolja. (Ion) Újdonságok a könyvpiacon Ismerjük őket? címmel jelentetett meg könyvet e héten a budapesti Ex Libris kiadó. Szerzője, Reményi Gyenes István a magyar és az egyetemes kultúrában kimagaslót alkotó zsidó származású tudósok, művészek, sportolók életútját ismerteti. A bevezetőt nem kisebb személyiség, mint Habsburg Ottó írta. Megjelent a Magyar Tudós Lexikon, amely másfél évtizedes kutató- és gyűjtőmunka eredményeként a napokban jelent meg 4 ezer példányban a Better Kiadó gondozásában. Indíttatást adott a munkához, hogy az egyik legjelentősebb amerikai életrajzi lexikonból, a Dictionary Biography-ból kimaradtak a magyar tudósok, de nem foglalkozott velük a Magyarország ezer évét bemutató történeti munka sem. A mű, amely felkerül az Internetre is, csak a technológiai tudományok művelőinek munkásságát tartalmazza. A humán tudományok művelőivel foglalkozó kötet az ezredfordulórajelenik meg. MTI i ' > t > & sotAu, jW ' ' f? •• - -'üsÉbc v i*"tf? ' JjK ••••-•S h JIJIIpIU Megjelent a Géniusz új száma Szlovákia egyetlen magyar nyelvű rejtvénymagazinja, a Géniusz első idei száma 18 keresztrejtvénnyel, fejtörőkkel várja az olvasóit. Viccek, anekdoták teszik színesebbé a lapot, ezenkívül olvashatnak interjút Nemcsák Károlylyal, tippelhetnek a Petty Zsolttal készült beszélgetés helyes válaszaira és derülhetnek a képregényen.(ú) APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ 1998. február 27-én ünnepli 80. születésnapját HARANGOZÓ ISTVÁN, valamint január 29-én ünnepelte 76. születésnapját felesége, HARANGOZÓ ILONA Nagyölveden. E két szép ünnep alkalmából jó egészséget, hosszú, boldog életet és minden elképzelhető jót kívánnak szerető gyermekeik, menyük, unokáik, valamint Marcsi és a rokonság VSk-242 MEGEMLÉKEZÉS Tudtam, ha elmegyek, hiányozni fogok, de az emlékek közt örökké ott vagyok. Gondoljatok rám, kiket úgy szerettem, ma három éve annak, hogy a sírban fekszem. Azóta kik síromra hordjátok a virágot, nevetek legyen sokáig áldott. Nincs nagyobb fájdalom, mint amikor a szülő temeti gyermekét. Nem borítja annyi csillag fönt az eget, ahányszor rád gondolunk, de jó is volt veled. Soha el nem múló szeretettel állunk meg sírjánál és fájó szívvel gondolunk felejthetetlen kisfunkra, NAGY LACIKÁRA (Dunaszerdahely), akinek szerető szíve 1995. február 27-én, 7 éves korában szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma percet. Jóságát és szeretetét örökre megőrizzük. Szülei és testvére DS-116 A Németh és Fia Kft. pályázatot hirdet adminisztratív munkakör betöltésére. Feltételek: - szlovák nyelvű közgazdasági szakközépiskolai végzettség, - a szlovák nyelv anyanyelvi szintű ismerete. Életkor: 40 éves korig. Jelentkezés írásban február 28-ig, rövid szlovák nyelvű szakmai életrajzot kérünk. Cím: Németh a syn s.r.o. Veľká Budafa 66 930 34 HOLICE Tel.: 0709/935 412, 7-től 16 óráig . VSk-219 VEGYES KÖZLEMÉNY A Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány és a Fórum Intézet értesíti a szlovákiai magyar általánosés középiskolák pedagógusait, hogy InterNAT-Napok címmel oktatásfejlesztési szaknapokat szervez. Az InterNAT-Napok célja bemutatni a magyarországi művelődési lehetőségeket, valamint a Nemzeti Alaptanterv iskolákat és pedagógusokat érintő részeit. A szakmai napok következő helyszíne: - 1998. február 28. szombat, Jászdózsa (Jászdózsai Általános iskola, Széchenyi u. 9) 9.15 órai kezdettel a közép-szlovákiai pedagógusok részére - 1998. március 7., szombat, Győr (Pattantyús Ábrahám Ipari Szakközépiskola, Gárdonyi Géza u. 10.), 9 órai kezdettel a nyugat-szlovákiai pedagógusok részére. Programelőzetes: 9.15 az iskola igazgatója és Dr. Balázs György kuratóriumi elnök nyitóbeszéde 9.30, Miért az InterNAT-Nap? - Vásik János, Kilátó Munkacsoport 9.45 A magyarországi oktatásfejlesztési lehetőségek Gál Ferenc, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese 10.10 Az iskola lehetőségei az oktatásfejlesztésben - a vendéglátó iskola igazgatója 11.20 Szlovákiai oktatásfejlesztési lehetőségek - Albert Sándor, a Kassai Műszaki Egyetem Tanszékvezetője 11.45 Bemutatkozik a Fórum Társadalomtudományi Intézet - Berényi József, a Galántai Információs Központ igazgatója 12.05 Beszélgetés a vendéglátó iskola tanáraival 14.00 Általános Internet bemutató, a Sulinet program Könczöl Tamás, az MKM informatikai referense 14.55 A Soros Alapítvány Önfejlesztő-iskola programja Gelencsér Sándor, programreferens, Soros Alapítvány, Budapest. 15.20 Bemutatkozik a szlovákiai Soros Alapítvány - Marek Farkas (az előadás szlovák nyelvű) - továbbképzési lehetőségek a szlovákiai pedagógusok számára 15.35 Barangolás az Interneten. A találkozó helyszínére megfelelő számú érdeklődő esetén autóbuszokat indítunk, a utazás önköltséges, kb. 150 korona/fő. Az étkezést biztosítjuk. Az érdeklődők bővebb információkat a Fórum Intézet telefonszámán kaphatnak: 0709/529 536 A Szervezők. Kk-257/A MUNKÁT KERES-KLNÁL • Magyar tulajdonú utazási iroda minimum középfokú végzettségű 30-35 éves, rátermett férfi munkatársat keres. Saját gépkocsi előnyt jelent. Jelentkezés munkanapokon 12-16 óra között a 0036/46/357-900-as telefonszámon. KE-27 ADÁSVÉTEL • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0709/923 330 V-2182 • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/512 210, 0905/357 281 KN-62 • Videómagnó áron alul eladó. Tel.: 0709/923 330 V-l 46 • TRIANGEL LEASING háztartási eszközök vásárlása részletre, kamatmentesen. Üzletkötőket keresünk falvakból is. Tel.: 0905/269 733 KN-83 • Eladó összkomfortos, új családi ház Dióspatonyban, az 546-os házszám alatt. Tel.: 07/836 819, este. DS-135 • Eladó régebbi családi ház 26 áras telekkel Felsőszeliben. Tel.: 0707/971 63 V-317 • Eladó Várkonyon a falu központjában 6,5 áras telek. Tel.: 0709/529 113, este. DS-109 • Veszek Oltcit, Dacia, valamint ARO személygépkocsit. Gyártási év 1991-1994. Ajánlatokat a 0708/624 554-es telefonszámra kérek. VS-213 • Eladó FIAT 127 diesel. Tel.: 0709/527 517 DS-163 • Ponyvás ŽUK és bikaborjúk eladók. Cím: Angyal Ferenc, Gyulamajor. Tel.: 0903/401 026, este 18-tól 21 óráig. KN-111 • Eladó Zetor 811 l-es, generáljavítás után, nagyon jó állapotban. Tel.: 0709/968 172 V-331 • Eladó 1500-as Lada. Tel.: 0810/942 93 NR-02 • Eladó virágtermesztésre berendezett fóliaváz. Tel.: 0709/524423 DS-164 • Eladó 4 cérnás BROTHER 546 D engliző varrógép 220 W-ra, nagyon jó állapotban. Cím: Bazsó Vincent, Budovateľská 1178, 925 72 Selice. Tel.: 0905/348 254 V-327 • Eladó használt hullámpala és hasábfa. Tel.: 0709/952 730 V-328 • Eladó minden fajta gyümölcsfacsemete Vásárúton (Trhová Hradská) 181. Tel.: 0709/951 229 V-329 • Eladó olcsón Amarillis-virág, vakondborsó. Ára 3 korona, utánvéttel is. Tel.: 0709/529 695 DS-166 ÁLLÁS • Redőnyök akciós áron 650/m 2, nagyobb megrendelés esetén további kedvezmény. Tel.: 0706/944 47 V-300 • Redőny, reluxa, szalagfüggöny legolcsóbban a gyártótól. Tel.: 0819/786 166, 0905/264 584 KN-107 • Fürdőkád-felújítás (Galánta). Tel: 0905/153 818 DS-162 • 1997. november 20-án éjszaka ellopták a hodosi határból a NAVAR Kft. tulajdonában levő ZTS-ZETOR 16145-ös, DS-54-51 rendszámú traktort. A nyomravezető 50 000 korona jutalomban részesül. Tel./fax: 0709/ 524 843 VS-102 FLASH zenekar - igényes zene bármilyen alkalomra. Tel.: 0709/521 353, 07/241 779,0905/256 879 DSk-77 Keresünk 2-3 szobás, elsősorban berendezett lakást Galánta, Szene, Nagyszombat, valamint Vágsellye környékéről vállalatunk vezető beosztású munkatársai részére. UT - Umwelt und Transporttechnik Dolná Streda. Tel.: 0707/892 464 VSk-228 • Bérbe adó 12 ár szántóföld Nagymegyeren, valamint eladó 50 l-es fagyasztó. Tel.: 0819/720 466 KN-108 • Darling és vízszivattyúk javítását vállalom. Tel.: 0709/968 172 V-332 • Fortuna üzletház ELITE FASHION Amerikai exkluzív alkalmi ruhák kizárólagos forgalmazása, egyedi darabok. Csak egy helyen Győrben, Stelczen L. 3-ban, Dunakapu tér, a nagypiacnál. DS-148 SZILÁGYI DIVAT Bőrdzsekik, bőrkabátok, bőrnadrágok és mellények nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Centrum Áruház oldala Győr, Bajcsi-Zs.u. 38. Tel.: 06-30/560 738 DSk-152 Hirdetőiroda tel: 07/ 5238 262 5238 332 fax: 07/5238 331