Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-26 / 20. szám, hétfő
Hétfő, 1998. január 26. Ára 7 korona 51. évfolyam, 20. szám HATTER Három út áll előttük Egyelőre nem tudni, mikor fogadja el a parlament a választási törvény módosítását, az viszont szinte biztos, hogy a kormánykoalíció kellemetlen meglepetést okozhat az SZDK-nak és a Magyar Koalíciónak. Az improvizálást kivédendő több lehetőséget kell majd fontolóra vennie mindkét tömörülésnek. 2. oldal Telt ház volt Sajnos, egyre ritkább, hogy egy falusi művelődési házban telt ház előtt tartanak rendezvényt. Deákiban ez egy héttel ezelőtt megtörtént: ekkor tartotta évzáró taggyűlését a Vágsellyei járás legnagyobb Csemadokszervezete. 3. oldal POLITIKA Beszélgetés Kornai Jánossal A világ nemzetközivé válása alaptendencia; aki ezzel szembeszáll, az a történelem sodrának próbál ellenállni. Az elmúlt száz év gazdaságtörténetét végigtekintve világosan kiderül: nyitottnak lenni gyors fejlődéstjelent, a bezártság pedig elmaradást okoz. A külföldi tőke ugyanis magával hozza a tudást, a szakismereteket, a piacokat, az új technológiákat; gyökeret eresztve ezek előbb-utóbb a befogadó ország gazdaságát lendítik előre. 5. oldal „Nyitottnak lenni gyors fejlődést jelent." SPORT Megbotlott... Az újonc tehát folytatja menetelését: ebben az évben mind az öt(!) hazai összecsapását megnyerte, és - a kassaiakhoz hasonlóan - másodszor győzte le az éllovast. 10. oldal Túlnyomóan derült lesz az égbolt. A nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között alakul. 3. oldal Sergej Kozlík csak három miniszter cseréjéről tud Slotáélc a kormányfőt javasolják elnöknek ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. ,J\ Szlovák Nemzeti Párt Vladimír Mečiartt javasolja köztársasági elnöknek" - jelentette be Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes a hét végén. A javaslat állítólag a múlt heti kormánykoalíciós tárgyaláson hangzottéi. Kozlík szerint egyelőre korai Vladimír Mečiar megválasztásáról beszélni. Mint mondta, először is azt kell eldönteni, hogy „milyen" elnökre van szükség. Közölte: a kormánykoalíció véleménye, hogy „erős személyiséget" kell választani, aki „képes idehaza és külföldön is megfelelően képviselni Szlovákia érdekeit". Megfigyelők meglepőnek tartják ezt a fordulatot, de nem Mečiar miniszterelnök jelölése miatt - hiszen az ellenzék már többször rámutatott: nem elképzelhetetlen, hogy a kormányfő igyekszik majd megszerezni az elnöki posztot-, hanem azért, mert az elmúlt két héten a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak a Spišák-Hruškaügyben tanúsított magatartása alaposan beárnyékolta a kormánykoalíciós partnerek viszonyát. Sergej Kozlík egyébként cáfolta, hogy a kabinetből hamarosan hét miniszter távozik. Ismeretei szerint csak Oľga Keltošová munkaügyi, Peter Baco földművelési és Karol Česnek gazdasági miniszter helyére kerül majd új személy. A lőcsei csúcstalálkozó közös sajtóértekezlettel ért véget. (ČTK-felvétel) Államfők találkozója: a vendégek nagyra értékelték Michal Kováč szerepét Szlovákia ellen senki sem esküdött össze Főleg a fiatal értelmiségiek hívei az integrációnak NATO: a magyarok a tagság mellett Lőcse. Michal Kováč elnök szerint all államfő csúcstalálkozója kiváló bizonyíték volt arra, hogy a külföld nem esküdött össze Szlovákia ellen. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kiemelte: senki nem ignorálja az országot, bár a Mečiar-kormány gyakran ezzel magyarázza külpolitikai elszigetelődését. Megállapította: a szomszédos államok is érdekeltek abban, hogy a demokratikus Szlovákia része legyen Európának, s reményét fejezte ki, hogy idővel nő majd az országban a polgári öntudat. Michal Kováč megköszönte vendégeinek azt a támogatást, amelyet megbízatásának öt éve alatt nyújtottak neki. Az államfők szombati közös sajtóértekezletén valamennyi vendég nagyra értékelte a szlovák elnöknek a szlovákiai demokrácia építésében játszott szerepét, és elismerően szóltak Európa iránti elkötelezettségéről is. Göncz Árpád magyar köztársasági elnök rámutatott, hogy a polgári szerveződések a demokrácia fokmérői, és elmondta: hasznos volna, ha a szlovákiai és magyarországi civil társulások elmélyítenék kapcsolataikat. Ismételten hangsúlyozta, hogy Európa csak Szlovákiával együtt alkot egészet. Emil Constantinescu román államfő leszögezte, hogy a nemzeti kommunizmus újjáéledésének lehetünk tanúi, és ez tettekre kell, hogy sarkalljon minden öntudatos polgárt, csak így szabható gát a fenyegetésnek. A cseh államfő szerint a demokrácia védőbástyája az erős polgárság. Milan Kucan szlovén elnök rámutatott: a térség országaiban élők feladata egyértelmű: az elnyomó rendszer szétesését követően meg kell szilárdítaniuk a polgári értékeken nyugvó társadalmat. Václav Havel szerint a pártok működése attól függ, hogy a társadalomban milyen szerepet tölt be ez a réteg. Reményét fejezte ki, hogy a következő találkozón Szlovákiát olyan elnök képviseli majd, akit tisztességes körülmények között választanak meg. Göncz hozzáfűzte: „Egyszerűbb a nehézségeket most megoldani, mintsem elodázni, figyelmen kívül hagyva a kor parancsát." A csúcstalálkozót követően Václav Havel megbeszélést folytatott az SZDK képviselőivel, illetve Duray Miklóssal, Bugár Bélával és Gyurovszky Lászlóval, a Magyar Koalíció vezetőivel, s a szlovák belpolitikai helyzetről, valamint a közelgő választásokról tájékozódott. Havel a sajtónak hangsúlyozta, hogy régi barátaival találkozott, ugyanakkor nem adott egyenes választ arra, hogy a megbeszélést az SZDK nyílt politikai támogatásaként kell-e értékelni. TA SR-JELENTÉS Pozsony. Szlovákia lakosságának 45,6%-a támogatja az országnak a NATO-ba való belépését. Az ingadozók aránya csökken - a statisztikai hivatal felmérésének eredményei szerint tavaly októberben 28% volt. A megkérdezettek 26,4%-a utasítja el egyértelműen a tagságot. Az integráció támogatásának aránya a magyar kisebbség körében a legmagasabb, 68,3%. Elsősorban a férfiak - közülük is főleg az érettségivel vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők - zöme támogatja a belépést, a NATO-integráció a fiatalok körében a legnépszerűbb. Az ellenzők a semlegesség megőrzésével és a magas kiadásokkal támasztják alá magatartásukat, illetve az ország önállóságának korlátozásával és azzal érvelnek, hogy Szlovákia a NATO-n belül sosem válna a többi tagállammal egyenrangúvá. Krajči a Mečiar elleni állítólagos merényletről Titokzatos bejelentő ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Gustáv Krajči tegnap újabb részleteket árult el a Mečiar ellen készülő állítólagos merénylet hátteréről. Közölte, hogy „több forrásból szereztünk tudomást róla". Szavai szerint idegen nyelven íródott az a névtelen levél, amelyet valamelyik szlovák nagykövetségen adtak fel. (Egyes hírek szerint Belgrádból érkezett - a szerk. megj.) „Őrizetbe vettük azt a bejelentőt, aki január 15-e óta próbálta közölni a kormányfővel, hogy mi készül. Kihallgatása során kiderült, hogy a merényletről abban az országban szerzett tudomást, ahonnan később a levelet kaptuk" - mondta a belügyminiszter. Elégedett Kramplovával, Budapesttel annál kevésbé Mečiar: így nem lehet Szlovákiával beszélni ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLLTÁS Pozsony. „Zdenka Kramplová megfelelően képviselte és megvédte Szlovákia érdekeit a budapesti külügymiminiszteri találkozón" - jelentette ki Vladimír Mečiar a hét végén. A kormányfő értékelése szerint „Kramplová határozott céllal ült le" tárgyalni magyar kollégájával, Kovács Lászlóval. Mint mondta, a szlovák külügyi tárca vezetője kifejtette, hogy Szlovákia világosan akar látni: egyáltalán meg akar-e egyezni Magyarország, vagy a jelenlegi állapotot akarja fenntartani, „mert erre van szüksége". „Budapest nem emelhet kifogást semmilyen szlovák kormánydelegáció összetételével kapcsolatban. Egy megyei elöljáróval lehet így beszélni, de nem egy önálló állammal" - nyilatkozta a közszolgálati rádiónak Mečiar. Egyúttal hangsúlyozta, hogy Pozsony az alapszerződés és Bős-Nagymaros ügyével kapcsolatban továbbra is megállapodást akar, s a jószomszédi kapcsolatok érdekében „sok gyakorlati lépést tett és tesz". Jennifer Flowers kabaréénekes a CNN sztárriporterével, Larry Kinggel. Az énekesnő mesélt - többek között - a Bili Clintonnal 12 évig tartó kapcsolatáról, mely veszélyeztette a mostani elnök 1992-es megválasztását. Clinton szexbotránya a No. 1 az Egyesült Államokban. (CTK/AP-felvétel) I. OLDAL • Fieber Péter: „Nem a pénzért vagyok a Meppennél!" IL-LLL.OLDAL • Bemutatjuk a foci-vb résztvevőit: Franciaország és Dél-afrikai Köztársaság (C-csoport) IV. OLDAL • Riport a jókai baseballőrületről és interjú Attilával, a „Magyar fókával" RÉGIÓ