Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-13 / 9. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. JANUÁR 12. POLITIKA 5 Beszélgetés Gábor Bertalan nagykaposi esperesplébánossal az egyház megváltozott szerepéről Őrizzük a pásztortüzet A rendszerváltást köve­tően sokat változott az egyház szerepe a társa­dalomban. Hogy milyen irányban és hogyan pró­bálja megtalálni önmagát az új helyzetben, arról Gábor Bertalan nagyka­posi esperesplébánossal beszélgettünk, aki a kas­sai érsekségen belül a magyar egyházközségek képviselője. KATÓCS GYULA Esperes úr, az érseki tanács tagjaként hogyan látja az egy­ház szerepét a formálódó de­mokratikus társadalomban? Nincs rá hivatalos, külön kine­vezésem, de mivel én vagyok a papi tanácsban az egyetlen ma­gyar nemzetiségű, akár tetszik, akár nem, természetszerűen képviselnem kell az érsekség magyarlakta területét. Az a megfogalmazás, hogy én va­gyok ezzel megbízva, nem helyt­álló. Érzek egyfajta elkötelezett­séget, hogy ennek a küldetésnek eleget tegyek. Úgy érzem, a múlt rendszerben az egyház a küldetésének messzemenően eleget tett, azáltal, hogy őrizte a pásztortüzet. Valamennyi egy­házközségben arra törekedett, hogy egy kicsi kis tűz azért meg­^S Akár tetszik, akár nem, ter­mészetszerűen képvi­selnem kell az érsek­ség magyarlakta > > területét. >> „Emberségessé tudja tenni a társadalmat, családot, magát az éle­tet." (A szerző felvétele) maradjon, mert amikor a kelle­ténél többet tettünk, nem vették jó néven. De tettük a dolgunkat. A múlt rendszerben épült ez a plébánia is, felújítottuk a temp­lomokat esperesi körzetünkben, összefogtuk az ifjúságot, egyhá­zi klubokat létesítettünk. Idesto­va 17 éve szolgálom itt az egy­házat, de nem múlt el egy év sem, hogy ne lett volna első ál­dozás vagy bérmálás. Mit jelentett az esperesi kör­zet számára a rendszerváltás? Új lehetőségeket, új adottságo­kat, merészebb és nagyobb lépé­seket... De hogyan lépjen na­gyobbakat az ember, ha gipsz­ben volt a lába, és nagy hirtelen vált könnyebbé? Nem lehet el­várni, hogy az egyház azonnal radikális lépéseket tegyen, isko­lát, monostort, kolostort nyis­son. Szeretnénk, ha az egyház mindenhol betöltené a maga küldetését, de ehhez hiányoz­nak a feltételek, a képzett embe­rek. Mi a helyzet az utánpóüás te­rén? Tudvalevő, hogy kellenek a hit­Bűncselekmény történt, de kérdés, ki követte el Lőtt vagy visszalőtt a rendőrjárőr? ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. - December 30-án éj­szaka Nová Dubnicában min­denképpen bűncselekmény tör­tént: vagy hivatalos közeg elle­ni támadás, vagy hivatali jog­körrel való visszaélés! - így rea­gált Stanislav Malinovský, a trencséni kerületi rendőrkapi­tányság szóvivője arra a sokat vitatott esetre, amely során egy rendőr tüzet nyitott egy mellette elhaladó autóra, s megsebesítette a vezetőjét. A rendőr vallomása szerint elő­ször a gépkocsibői lőttek, s ő csak viszonozta tüzet. Az eset kivizsgálása folyik. „Mind a sé­rültre, mind a rendőrre vonat­kozik az ártatlanság vélelme, ezért a sajtó jogtalanul tünteti fel bűnösként a rendőrt" - je­lentette ki a szóvivő. Arra a kér­désre viszont nem volt hajlan­dó válaszolni, hogy a helyszí­nen találtak-e olyan töltényhü­velyt, amelynek alapján igazol­ni lehet, hogy valóban tüzet nyitottak a rendőrre, (gl) Kurd vezető vádjai Törökország címére Ankara most büntet MTI-HÍR Ankara. Törökország arra hasz­nálja fel az elmúlt napok kurd menekülthullámát, hogy ezzel megbüntesse az Európai Uniót, amiért Ankara kimaradt a szer­vezet bővítéséből. Ezt Abdullah Öcalan, a török kormány ellen küzdő Kurd Munkáspárt vezető­je állította tévéinterjújában. „Úgy gondolom, Törökország ti­tokban bátorította ezt a kiván­dorlást, ezzel reagálva az EU lu­xemburgi csúcsértekezletén született, Ankarát kirekesztő döntésre" - nyilatkozott Öcalan, arra célozva, hogy a decemberi EU-csúcson Törökország a kibő­vítés „parkolópályájára" került, Athénnel folytatott vitái és az emberi jogok helyzete miatt. Mindenesetre a nagyszabású menekültáradattól tartó nyu­gat-európai országok az elmúlt napokban nyomást gyakoroltak Ankarára e folyamat leállítása végett. S nem is eredmény nél­kül: a török hatóságok vasárnap több mint 1300 embert tartóz­tattak le Isztambulban és a város környékén, s az őrizetbe vettek egy részét azzal gyanúsítják, hogy embercsempészek szerve­zésében külföldre akart mene­külni. Az illetők többsége nem török, hanem iraki, azerbajdzsá­ni vagy éppen iráni állampolgár. oktatók, a papok, apácák, s az elkötelezett keresztények, de ezek nem teremnek egyik nap­ról a másikra. Ezért egy fontos­sági sorrendet kell felállítani. A legfontosabb feladatnak a papi hivatás gondozását tartom, mert ha lesznek papok, és az egyházközségekben akad egy­egy ember, aki köré lehet gyüle­kezni, akkor lassan megindul az a gépezet, amely eleget tud majd tenni mindannak, amit joggal vár el a közvélemény az egyháztól. Kérdésére kijelenthe­tem: az adott helyzetben a sze­mélyi állomány miatt az egyház nem tudott minden tekintetben eleget tenni a kihívásoknak, el­várásoknak, mert egyszerűen kevés embere volt. Jelenleg milyen a helyzet a körzetben a papi hivatást ille­tően? , Hála Istennek, csak két plébáni­ánk maradt üresen, de ezeket is rövidesen fiatal papok foglalják majd el. Az állam mennyiben segíti a papképzést? Ez egy másik kérdés. Érdekes, az állam igényelné, hogy az egyház a karitatív tevékenységből minél jobban vegye ki a részét, ám mégis azt kell mondani, hogy a közigazgatást irányítók egy cso­portja fél az egyháztól. Formáli­san szeretne és akar egyházat, de olyat, amely függvénye lenne a mindenkori kormánynak. Eb­be viszont az egyház nem tud és nem is akar belemenni, mert az egyház elsődleges küldetése nem karitatív, nem azért va­gyunk, hogy ilyen feladatot vé­gezzünk, hanem azért, hogy az örömhírt, az evangéliumot hir­dessük. Sajnos, nem minden po­litikus szereti, ha az egyház ki­mondja véleményét, akár az abortuszról, a meggazdagodás­ról, akár az országlás módjáról. Ebből a szempontból valameny­nyi egyházközség és terület ha­sonló helyzetben van. ^ Formálisan sze­retne és akar egyházat, de olyat, amely függvénye len­ne a mindenkori * * kormánynak. N> Hogyan látja az egyház jövő­beli küldetését? Az emberek szívében továbbra is helye van az evangéliumnak, amely emberségessé tudja tenni a társadalmat, családot, magát az életet, tehát egy olyan esz­ményt hirdet továbbra is, amely a szereteten és az emberségen alapszik. A múlt rendszerben és most is azt hirdetem: az egyház feladata, hogy őrizze a pásztor­tüzet, s ha ez sikerül, küldetésé­nek minden tekintetben eleget tesz. Vizsgálat a Smerek-lány ügyében Kassa. Dr. Ivan Vanko kassai járási ügyész szerint teljesen sza­bályos vizsgálat folyik a Silvia Smereková által előidézett, em­beréletet is követelő baleset ügyében. Vanko elmondta, külö­nös figyelmet szentel az ügynek, a napokban például írásban tájékoztatta az egyik sértett családját bizonyos kérdésekben, holott más esetekben ez egyáltalán nem szokásos. (TA SR) Hazatérnek a szlovák utászok Pozsony. Január 15-én befejeződik a Szlavóniában szolgála­tot teljesítő szlovák utászalakulat missziója. Szlovák katonai alakulatok 1993-tól vettek részt az egykori Jugoszlávia terüle­tén tartózkodó ENSZ-alakulatokban, előbb az UNPROFOR­ban, majd az UNTAES-ban. (TA SR) Schuster Ausztriában tárgyalt Kassa. Az osztrák fél meghívásának eleget téve Rudolf Schuster, Kassa főpolgármestere tegnap Bécsbe látogatott. Fo­gadta őt Heinz Fischer, az osztrák parlament elnöke. Schuster útjának célja az ausztriai szervezetek, cégek és intézmények kelet-szlovákiai tevékenységének bővítése. (TA SR) A végzetes kanyar Liptószentmiklós. Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap reggel Východnában, a Liptószentmiklósi járás­ban. A szerencsétlenség során két pozsonyi vállalkozó vesztet­te életét, mikor Renault típusú személygépkocsijukkal egy ka­nyarban áttértek a bal oldali sávba, és frontálisan ütköztek egy szabályosan közlekedő teherautóval. (TA SR) Az első szlovákiai szoftverkalóz Besztercebánya. A rendőrségi nyomozók először találták ma­gukat szemben szoftverkalózkodással. A besztercebányai J. O. 1996 óta - a szerzői jogokat megsértve - illegálisan másolt át és árult szoftvereket, s 560 ezer korona haszonra tett szert. A kerületi ügyész már vádat is emelt a felsőfokú végzettségű, 43 éves férfi ellen. (TA SR) Hívatlan vendégek, csuklyában Pozsony. Három csuklyás férfi hatolt be vasárnap este N. T. V., állandó pozsonyi lakhellyel rendelkező vietnami nő lakásá­ba. A sértettet megkötözték, száját ragasztószalaggal beta­pasztották, majd kitartó veréssel és rúgásokkal igyekeztek ót készpénzének kiadására rávenni. A lakás átkutatása során mindössze 4000 koronát találtak, ezért elvitték a videomag­nót, az üzenetrögzítőt és a hölgy arany ékszereit is. (TA SR) Karambolozott, majd agyonlőtte magát Kassa. Közúti balesetet idézett elő szombaton este Veľká Lodina község közelében Ján D. hivatásos gépkocsivezető. Eddig isme­retien okból áttért az úttest bal oldali sávjába, és több kocsival ütközött. A férfi ezután kiszállt az autójából, és legálisan tartott pisztolyával agyonlőtte magát. Útitársa hét napon belül gyógyu­ló sérüléseket szenvedett az ütközések során. (TA SR) Dunaszerdahelyi telefonhelyzet Lassú a helyreállítás A koalíció a választási törvény módosításáról Kötelezően öt százalék TA SR-HÍR Dunaszerdahely. A vártnál va­lamivel lassabban halad a tele­fonvonalak üzembe helyezése ­közölte tegnap Ladislav Poš­vanc, a járási hivatal elöljárója és a dunaszerdahelyi telefon­központ kiégése után létreho­zott válságstáb főnöke. A kisebb vidéki telefonközpontokat már sikerült üzembe helyezni, csu­pán a sárosfai képez kivételt, s a nap folyamán várhatóan már ez is működik majd. Viszont az 5000 vonal működtetésére al­kalmas ideiglenes dunaszer­dahelyi központra eddig csak 250 vonalat kötöttek át. De a hét végéig jelentős javulás re­mélhető. Az ideiglenes központ kapacitását 6000-re növelik, és a távközlési vállalat szakembe­rei - ígéretük szerint - naponta 1500 vonalat helyeznek majd üzembe. Vladimír Poór testőrét megölték A rendőrség hallgat Pozsony. A Twist Rádió tegnapi értesülései szerint a napokban meggyilkolták Vladimír Poór személyi testőrét. Poór a DSZM magas beosztású funkcionáriu­sa, a nagyszombati privatizációs lobbycsoport egyik vezetője, és a mélyen áron alul privatizált Nafta Gbely stratégiai fontossá­gú vállalat tulajdonosa. Poór el­zárkózott bárminemű informá­ció közlése elől, és egyelőre hoz­zá hasonló magatartást tanúsít a rendőrség is. A nagyszombati kerületi rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: írásos kér­vényben kell információt kérni a részletekről, (ú) TA SR-JELENTÉS # Pozsony. A kormánypártok nem indítanak jelöltet az elnök­választás első fordulójában, s nem támogatják sem a DBP, sem az SZDK jelöltjét. Ján Slota nemzeti párti elnök szavai sze­rint ez az álláspont ismételten megerősítést nyert a kormány­koalíció pártjainak tegnapi tár­gyalásain. A kormánypártok megegyeztek abban, hogy közö­sen lépnek fel a köztársaságiel­nök-választás során, s ez vonat­kozik a más pártokkal való egyeztetésre is. „Koalícióként tárgyalunk majd, nem külön-kü­lön" - erősítette meg Slota, vi­szont korainak találta, hogy vé­leményt nyilvánítson Rudolf Schuster kassai főpolgármester esélyeiről, akit a DBP szeretne indítani a második fordulóban. Tegnap szóba került a választási törvény tervezett módosítása is, az SZNP olyan változtatást szor­galmaz, amely kimondja, hogy egy megüresedett képviselői hely betöltéséről az adott párt döntsön, ne pedig a pótképvise­lő választási eredményei. A kor­mánypártok továbbra is szorgal­mazzák, hogy valamennyi, par­lamentbe bejutó pártnak leg­alább ötszázalékos támogatást kelljen szereznie, még akkor is, ha koalícióban indul. Mindenképpen pozitív fejlemény A német kárpótlásról Pozsony. František Alexander, a Zsidó Egyházközségek Szövetsé­gének elnöke egyelőre nem fog­lal állást azzal a napokban felröp­pent hírrel kapcsolatban, hogy Németország a holocaust szlová­kiai zsidó áldozatait is kárpótol­ja. Tekintettel arra, hogy a szö­vetség még nem ismeri a kárpót­lás kritériumait, és a Zsidó Kár­pótlási Igények Konferenciájá­nak németországi szervezetével sem vette fel a kapcsolatot, Ale­xander az egyébként üdvözlendő hírt nem tudta érdemben kom­mentálni. (TA SR) A morvaországi Troubky lakossága örül a tavasznak a télben, mivel a nyári pusztító árvíz után most is folytatni lehet az oly fontos helyreállítási munkálatokat, a házak építését. (ČTK-felvétel) RÖVIDEN

Next

/
Thumbnails
Contents