Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-06 / 32. szám
1997. augusztus 6. Kultúra Heti kultúra Kiállítás Kávé mellé Közép-Európa Ega (Extracee graphic art) címmel Mario Manzoni Sala művészettörténész immár második alkalommal rendez kiállítást közép-kelet-euró- pai művészek munkáiból. A Grasch kulurális szervezet által támogatott tárlat - amelyen negyvennyolc alkotó munkái szerepelnek - ezúttal az olaszországi Lissonében, az Open Art Café termében volt látható. A grafikákból összeállított anyagba Nagy Zoltán UFO 1 című munkáját is beválogatták, a kiállításhoz kiadott katalógus pedig fiatal grafikusunk eddigi eredményeiről közöl néhány információt. Ahogy Mario Manzoni Sala a La Nuova Brianza című olasz lapnak elmondta, ezzel a kezdeményezéssel szeretnének képet mutatni az érdeklődő szakembereknek és természetesen a nagyközönségnek Magyar- ország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Észtország, Szibéria és Izland kortárs művészetéről. A tárlat színhelyéül azért a lissonei Open Art Cafét választották a rendezők, mert, ahogy Manzoni úr elmondta, ez az irodalmi kávéház azáltal, hogy nyitott a művészetekre, olyasféle szabad találkozóhelyet kínál, mint egy vasútállomás. Ott az utas a vonatindulásra vár, itt a vendég arra, hogy felszolgálják a megrendelt kávéját. Itt vagy ott, az ember várakozás közben nyomatékosabban figyel a környezetére, s úgymond, szellemi dialógust folytat azzal, ami körülveszi, amit érzékel, amit lát. Az Art Caféban kiállított grafikák - amelyek azáltal, hogy egyfajta tapasztalatot, egyfajta művészi dimenzióba átemelt valóságot kínálnak konfrontálás- ra - értékelésre ösztönzik a nézőt. Bár Mario Manzoni Sala a tárlathoz megjelentetett katalógus előszavában felteszi a kérdést, a Berlini fal ledöntése, a kommunizmus bukása után, van-e értelme ma művészi mustrán Kelet-Európát Nyugat-Euró- pával szembeállítani, a L’esagono című lap cikkírója a kiállítást értékelve azt emeli ki, hogy egy ilyen típusú bemutató lehetőséget teremt Kelet és Nyugat művészete, két teljesen eltérő tradíció közötti konfrontá- lásra. Ezzel nem utolsósorban annak az eldöntésére is, hogy létezik-e még ma is egyfajta elkülönített, elválasztott kultúra. A cikk írója úgy értékeli, hogy a feltett kérdésre nem lehet kimerítő és egyértelmű választ adni. Hiszen a művészijei minden esetben egy külön, szuverén világgal - a művész belső énjével - hozható összefüggésbe, még akkor is, ha az a jel egy tőről, egy közös kulturális talajból fakad. Igaz, olasz cikkírók úgy vélik, a kiállításon - amelyen különböző generációkhoz tartozó művészek alkotásai szerepelnek - megfigyelhető, ki az, aki a hetvenes, ki az, aki a kilencvenes években jelentkezett először. Az idősebb generációnál az itáliai szakemberek egyfajta sémákat vélnek felismerni, illetve a sémáktól való szabadulás igényét látják. (tallósi) Nagy Zoltán rajza A rockopera szerzői „egyezséget kötöttek” Gárdonyi Gézával Egri csillagok a szigeten Török Bálint szerepében: Vikldál Gyula Inkey Alice felvétele Lőcsei Gabriella Jumurdzsák rojtos farmerben, a török szultán nemkülönben. Körülöttük dervisek járják táncukat, a zenét eredeti török hangszerek, sípok, dobok szolgáltatják. Az Egri csillagok rockopera-változatát próbálják a Margitszigeten a Honvéd, valamint Budapest Táncegyüttes tagjai, híres és alig ismert rockénekesek, színészek, gyermekek. A rendezői pultnál Novák Ferenc, de gyakran odahagyja „dirigensi” székét, a színpadra ugrik, és „előjátssza” töröknek, magyarnak, hősnek és árulónak, hogyan képzeli el az Egri csillagok színpadi változatát. Novák Ferenc koreográfus és néprajzkutató, szinte megszámlálhatatlan táncos rendezvény életre hívója, a szokásosnál is sűrűbb napokat él mostanában. Könyve jelent meg nemrég, filmjét mutatták be a Magyar Televízióban (Hajrá, Honvéd!), de, úgy látszik, most minden tudásával és erejével rendezői feladatára összpontosít, nem másra.- Béres Attila és Várkonyi Mátyás négy-öt éve foglalkozik már a gondolattal, hogy színpadra vigyék zenés játék formájában Gárdonyi Géza idestova százesztendős, híres regényét, az Egri csillagokat - kezdi Novák Ferenc a beszélgetést a szusszanásnyi próbaszünetben, a Margitsziget árnyas fái alatt.- A Rockszínház népszerű szerzőpárosa azonban szinte az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy még ezen a nyáron megvalósulhat-e régi álmuk. Legalább olyan heroikus összefogás árán születik meg ez az előadás, mint amilyenről az egri várvédők tettek tanúságot. Az első nehézséget maga a regény jelentette, „kompromisszumra” kellett jutni Gárdonyi Gézával. Hatalmas epikai folyam hömpölyög e könyvben, ezért is szereti az olvasóközönség. Ha egy az egyben át akarták volna emelni a színpadra, három napon át tartó előadás kerekedett volna belőle. Kénytelenek voltak elhagyni mozzanatokat, összefonni szerepeket. Egyetlen figura lett például Füge- diből (abból a veres vitézből, akihez a vén Cecey feleségül akarta adni a leányát, s akitől elszöktette szerelmét Bornemissza Gergely) meg Hegedűsből, az árulóból. Boldogan vállaltam a rendezést. A koreográfiát azonban nem egyedül csinálom. Két hivatásos együttes adja a hetven-nyolcvan tagú táncos csapat gerincét, a Honvéd és a Budapest Tánc- együttes. Én a magyarok táncát kore- ografáltam, a törökök táncát Zsu- ráfszky Zoltán, a Budapest Táncegyüttes koreográfusigazgatója írta. Kevesen tudják, milyen táncos nép a török. Erről se Gárdonyi, sem a regényéből készült film nem tudósította a közönséget. Ha a néprajztudomány felől nézem a végvári harcok korát, az Egri csillagok történelmi idejét, azt kell mondanom, akkortájt, de később is az egész Balkán török táncokat táncolt. Bosszantom is bolgár, szerb, macedón kollégáimat, ha a táncaikat nézem: hiába, látszik rajtatok, mondom nekik, hogy ötszáz évig a nyakatokon ült a török! A magyar táncokon is nyomot hagyott a 150 éves török elnyomás? Nem. A magyar folkór csodája, hogy se német, se török maradvány nem fedezhető fel rajta. Ahogy a próbát nézem, úgy tűnik, tánc tekintetében az Egri csillagok színpadán legyőznek bennünket, magyarokat a törökök, mert többet táncolnak, mint az egri vitézek. Lázadoznak is emiatt a táncosaim! De úgy gondolom, tartozunk annyival a történelmi hűségnek, hogy megmutassuk, milyen fegyelmezett méltósággal viselkedő sereg is volt az, amelyen - és éppen ez az egri győzelem nagy csodája! - győzni tudott a maroknyi magyar sereg. Hivatásos színészek, közismert rockénekesek és a tánc felől jött művészek egyaránt megtalálhatók az előadás fő szereplői között. A rendező akarta így, vagy hosszú vita és egyeztetés árán született meg a „heterogén” csapat? Volt, amikor vita nélkül, volt, amikor egyezkedés árán született végső döntés, hogy a nevezetes alakokat ki jelenítse meg a margitszigeti színpadon. Vita nélkül született például döntés arról, hogy ki játssza Gergelyt és kijátssza Vicuskát. Olyan énekesek kellettek, akik kitűnően táncolnak. Nincs ilyen sok az országban. Rémi Tünde, a Honvéd szólistája tavaly már bizonyította képességeit Gyulán, amikor Örzse volt a Háry Jánosban. Novák Péter pedig - s ezt nem az apa mondja a fiáról - olyan szug- gesztív egyéniség, aki emlékezetessé tudja tenni Bornemisz- sza Gergelyt e zenés-táncos darabban. (Nem én voltam, aki azzal állt elő, hogy ezt a szerepet kifejezetten neki találták ki!) Egyetértettünk abban is, hogy Szakácsi Sándor, a Nemzeti Színház művésze legyen Dobó Istvánnak, az egri vár kapitányának a megszemélyesítője. Vikidál Gyula az ő robusztus egyéniségével kitűnő Török Bálint, és bármily furcsa, Varga Miklós is igen hiteles Jumurdzsák. Akik csak az István, a királyból emlékeznek rá, meg fognak lepődni, hogy miként állítja elénk a minden hájjal megkent, gonosz és ravasz törököt. Aktualizáló Egri csillagokra kell felkészíteni a lelkünket? Nem akarunk mi ezzel az előadással üzenni! A szerelemről, a hitről, a hazafiságról szól a regény zenés, színpadi változata, meg arról, hogy nincs elveszett ügy! Évek óta jelentős történelmi figuráink a rockszínpadokon jelennek meg, István, Attila, ezen a nyáron Dobó István mellett Kun László... Nem tartanak attól, hogy „átirataikkal” „felhígítják” a történelmi ismereteket, és eltérítik a hagyományos történelemtanulás útjairól az ifjúságot? Nem túl vigasztaló mostanában a közoktatás. Valószínűleg az elektronika hódítja el az ifjúságot a könyvektől, a hagyományos történelmi ismeretszerzéstől. Előbb-utóbb elmúlik majd ez a divat is, akár a többi, de addig sem nőhetnek föl nemzedékek, úgy hogy ne tudják, kik voltak vitézeink, kik a neves királyaink. A magyar folklór csodája, hogy se német, se török maradvány nem fedezhető fel rajta. Lukács Sándor ötvenéves. „Még ma sem érzem szigorúan véve felnőttnek magam.” Nem kenyere a sakk, de játszani szeret nagyon Várhegyi Andrea ____________ Ne gyedszázaddal ezelőtt a nők egyik kedvence volt. Azóta is rendre ostromolják a gyengébb nem képviselői. Játékával akar hatni a közönségére, személyes varázsát nem nélkülözve. Lukács Sándor ezekben a napokban töltötte be 50. életévét.- Azt tartják, jelentős dátum - mondja az ünnepelt -, de van, aki erre a korra sem válik szigorúan véve felnőtté. Játékos marad. A mi pályánk ezt szerencsére meg is engedi nekünk. Nincs annál izgalmasabb ma sem számomra, mint hogy különböző jellemű emberek bőrébe bújhatok a színpadon vagy filmen, tévében. A magánéletemben azonban nem vagyok játékos. Hogy érzékeltessem, nem is tudok kártyázni, nem kenyerem a sakk, társasjátékot pedig gyermekkoromban játszottam utoljára. Szeretek viszont teniszezni a fiammal. Alig várom, hogy lássam őt, tavaly augusztusban ment ki Amerikába nyelvet tanulni, a napokban érkezik haza. Egyébként kilencéves lehettem, amikor a tanító néni engem kért meg, olvassam föl a többieknek Móra Ferenc egyik novelláját. Először zsibongtak a srácok, aztán néhány perc múlva elcsendesültek. Figyeltek, hallgatták a gyönyörűséges történetet, és a végén megtapsoltak. Akkor fogant meg bennem: színész leszek. Háromszor rugaszkodtam a főiskolának. Negyedszerre éppen azok a tanárok vettek fel, akik annak előtte elutasítottak. Sok tapasztalatot szereztem fellépti díjas segédszínészként a hajdani Tháliában. Kazimir Károly idején fantasztikus produkciók születtek a Körszínházban és a Kőszínházban egyaránt. Volt szerencsém egy színpadon lenni a nagyokkal, köztük Latinovits Zoltánnal, Mezey Máriával, Somogyvári Rudolffal, Inke Lászlóval. A legendás Nemzeti-stúdióban tanulhattam a színészmesterség alapjait. Huszonöt éve vagyok diplomás színész, sokáig vágytam a Hamletre vagy a III. Richárdra. Már elmentek mellettem. Megkaptam viszont olyan feladatokat, amelyekre sohasem gondoltam. Székely János trilógiájában, a Caligula helytartójában, a Vak Béla királyban és a Protestánsokban főszerepet játszhattam. És ne feledjük, negyedszázada a Vígszínház tagja lehetek. A színháztörténet kiemelkedő egyéniségei mellett játszhattam, jó szerepeket kaptam. Kálnoky Lászlónak, atyai barátomnak nagyban köszönhetem, hogy poéta is lehetek. Ő írt előszót 1985-ben megjelent verseskötetemhez, a Szökéshez. A következő kötet 1989-ben látott napvilágot Elrejtett hangszerek címmel. Mostanában nincs időm az írógépemhez ülni. Egyébként is állandó restanciatudatom van. Hála sorsomnak, sok színészi munka vár a közeljövőben. A Vígszínház egy amerikai vígjátékkal, a Szilviával nyitja az évadot Marton László rendezésében, amelyben Halász Judit, Eszenyi Enikő és Tahi Tóth László lesz a partnerem. A Pesti Színházban Alföldi Róbert rendezi a Phaedra-storyt, ebben Theseus szerepét osztották rám. Azután a Vígszínház bemutatja Rudolf Péter rendezésében Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámáját, amelyben a vizsgáló- bírót játszom.
