Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-23 / 30. szám
1997. július 23. Sport Villanófényben Juraj Kardhordó, a nyolcezer méteres ormokat ostromló pozsonyi hegymászó • • Otven méterre a csúcsmagasságtól J. Mészáros Károly ________ Ta vasszal hosszú idő után egy erős szlovák hegymászó expedíció járt a Himalájában, ám egyetlen tagjának sem sikerült feljutnia a 8586 méter magas Kancsendzsonga csúcsra. A világ harmadik legmagasabb pontját ostromlók között volt Juraj Kardhordó is, aki hazaérkezésük után csak két hetet töltött otthon, s máris útra kelt, hogy Pakisztánban újabb két nyolcezres hegyóriást próbáljon megmászni. Jelenleg is ott tartózkodik. Még elindulása előtt szakított időt a beszélgetésre. Számunkra a hegymászók kicsit fura, ám csodálatra méltó teremtmények. Miben kell másnak, a korosztályod- beliektől eltérőnek lenned ahhoz, hogy csúcsszinten űz- hesd a hegymászást? Nem tartom magam csúcsszintű mászónak. Léteznek olyan kiváló sziklamászók, akik csodálatos dolgokra képesek, s akikről messze nem írnak any- nyit, mint a mindenféle hima- lájai expedíciókról. A velem egykorúakhoz képest más az életfilozófiám, más az életritmusom, ráadásul nőtlen vagyok, így több időt tölthetek a természetben. Számomra jelenleg ez a fontos. Minden hegymászó igazi vágya bármelyik nyolcezres csúcs meghódítása. Neked két éve sikerült az első, a Cho OJu megmászása. A Kancsendzsonga tavaszi eredménytelen ostromlása után is a Cho Oju maradt eddigi hegymászói teljesítményed tetőfoka? Ami az élményt illeti, az csodálatos volt. Először álltam nyolcezer méter magas csúcson, ráadásul a születésnapomon. Ez megismételhetetlen. Ugyanannyira emlékezetes marad számomra a Kancsendzsonga, amely nagyobb, magasabb, nehezebb és veszélyesebb hegyóriás, mint a Cho Oju. Csak éppen a sikerélmény maradt el. A világ harmadik legmagasabb csúcsának tövében, majd a hegyoldalakon folytatott próbálkozásaitok szokatlanul gazdagon jelentek meg a honi médiákban. A közvélemény szinte minden lépéseteket nyomon követhette. Érezted, hogy a ténykedésetek állandóan az érdeklődés középpontjában van, nem úgy, mint korábban, amikor az elinduláskor hallottunk valamit az expedícióról, majd utólag értesültünk arról, milyen sikerrel járt a kísérlet? Biztosan jobb lett volna abszolút nyugalomban dolgozni, nem híreket küldözgetni. De ezt is meg kellett szoknunk. Tájékoztatnunk meg azért volt fontos, hogy a támogatóink is megkapják, ami jár nekik. Manapság enélkül aligha juthattunk volna el a Himalájába. Személy szerint engem nem zavart a Szlovákiával fenntartott telefonkapcsolat, időnkénti bejelentkezéseink egyfajta kikapcsolódásnak is megfeleltek. Örültem, ha valaki felhívott az alaptáborba, hallottam valami otthoni hírt, ami felfrissülésként hatott az ottani sztereotípiában. Tagja voltál annak a héttagú mászócsapatnak, amelyből mindenkinek azonos esélyt adtak a csúcs elérésére. Ott- tartózkodásotok idején minden az expedíció vezetőjének szigorú utasításai szerint történt, vagy nyílt mód az egyéni próbálkozásokra is? Vezetőnk, Jaryk Stejskal nagyon lojális tanácsokat adott, nem szabta meg, mit, mikor, hogyan tegyünk. De ez csak addig maradt érvényben, amíg valaki el nem kezdett különcködni. Héttagú csapat lévén abban egyeztünk meg, hogy együtt építjük fel a harmadik tábort, s fölötte köteleket erősítünk a sziklafalra, amivel gyakorlatilag megnyílt az út a csúcs felé. Túl a nehezén már egyénenként választottunk taktikát a Kancsendzsonga meghódítására. Ahányan voltunk, annyi elképzelés született. Kétszer is megpróbáltál feljutni a Kancsendzsongára. Másodszori kísérletedkor már közel jártál hozzá, talán ötven méter hiányzott. Ilyen kiélezett helyzetben miként érlelődött meg benned, hogy jobb lesz visszafordulni? Elsősorban elég késő, délután öt óra volt, a nap már lenyugodni készült. Ráadásul a hátralévő métereken nagyon igényes sziklás terep várt ránk, ami elég szokatlan. Egy-másfél órányi mászás előtt álltunk, s lényegében csak sötétben értünk volna a csúcsra. Borzasztó erős szél fújt, akárcsak egész nap, gyakran még ez is felerősödött. Ha felmentünk volna, biztosan fenn is töltjük az éjszakát, amit a szélsőséges időjárásban el sem tudtam képzelni. Már akkor fáztam, ha kicsit kevesebbet mozogtam. Virradatig lehetetlen lett volna várni. Olyan sejtelmem támadt, hogy hatalmas hazárdjáték lenne folytatni. Inkább visszafordultunk. Pontosan emlékszel arra, hogy mi játszódott le a fejedben, amikor kimondtad: tovább nem megyek? A döntés megszületése után minden porcikám azt kívánta, hogy minél hamarabb eltűnjek onnan, és biztonságba kerüljek. Éreztem, elérhető lenÚtban a második táborba (5200 m) ne a csúcs, de ha már a visszavonulást választottuk, eredeti célunkra többet nem gondoltam. Háromezerötszáz méteren át leselkedtek ránk a csapdák, sötétben, éktelen hidegben. Közben az alaptáborral is megszakadt a kapcsolatunk. Ismert, hogy a hegymászók a csúcs elérése után egyfajta eufóriába esnek, és aztán a lejövetei közben - részben felszabadultságuk következtében - sorsdöntő hibát követnek el, vagy egyszerűen már nem térnek vissza. Milyen érzés kerít olyankor hatalmába, amikor elmarad a csúcs meghódítása és mégis tovább kell harcolni a puszta visszatérésért? Mikor megfordultunk, semmire sem gondoltam, csak arra figyeltem, nehogy hibát kövessek el, és ép bőrrel megússzam. Habozni csak másnap kezdtem. Akkor tudatosítottam: minden igyekezetem fölöslegesnek bizonyult, pedig igazán közeljártunk a célhoz. Miért nem lehetett újra felmenni? Egyszerűen már pihennem kellett. Tizenegy napot töltöttem az alaptábortól magasabban. Háromszor támadtam a csúcs felé. Újabb egyhetes felfrissülésre lett volna szükségem, és arra már nem maradt időnk. De az időjárás sem volt kecsegtető. Inkább összepakoltunk. Amit átélt, az hasonló érzés, mint amit a célegyenesben lesérült futó tapasztal? Az atlétának később, felépülése után többször kínálkozik bizonyítási lehetősége. Én inkább egy kiváló teniszező esetét húznám elő. Be szeretné fejezni a pályafutását, de a gyűjteményéből hiányzik valamelyik nagy tornagyőzelem. A döntőbe ugyan eljutott, de ott kikapott. Ez közelebb áll a helyzetünkhöz. Csalódottságomat nem kárpótolhatom a Tátrában. Nekem hiányzik a Név: Juraj Kardhordó Született: 1966. október 6- án, Pozsonyban Családi állapota: nőtlen Kedvenc időtöltése: aktív mozgás a természetben, télen skialpinizmus, nyáron hegyi kerékpározás, sárkányrepülés Legnagyobb öröme: 1995- ben a Himalájában található Cho Oju (8201 m) Juraj Kardhordó archívumából csúcson átélt sikerélmény. Alig értél haza, máris újra útra kelsz. Most Pakisztánba indulsz. Miért ilyen gyorsan? El akarod felejteni a szerencsétlen Kancsendzsongát? Erről már korábban döntöttem, függetlenül attól, hogyan végződik a korábbi expedíció. Egyszerűen kíváncsi voltam a pakisztáni magaslatokra is. A Broad Peakre készültem, de nem sikerült megfelelő csoportot találnom. Maradt egy cseh vállalkozás, melynek keretében - támogatóimnak köszönhetően - megmászhatom a Gaserbrum I és a Gaserbrum II csúcsokat. Hát megpróbálom... Sok szerencsét! megmászása Legnagyobb csalódása: a nyolcvankilences csehszlovákiai forradalom, másképp képzelte el a folytatást Kedvenc politikusa: nálunk nehezen találna Kedvenc sportolója: csodálja Erhard Loretan svájci hegymászó stílusát és életfilozófiáját Ebéd az alaptáborban. Hatan a tizenegy tagú expedícióból. Névjegykártya Kuriózumkosár Rebrov az új Blohin? Június harmadikán töltötte be huszonharmadik életévét az ukrán futballsport talán legnagyobb ígérete, Szergej Rebrov. A szőke fiatalember zsenge kora ellenére már ötszörös ukrán bajnok, s alig tizennyolc évesen szerepelt először országa nemzeti tizenegyében. A donyecki születésű Rebrovot Oleg Blohin, Igor Belanov és Oleg Protaszov méltó utódának tekintik, a Dinamó Kijev igencsak jól járt vele, amikor fiatalon magához édesgette: - Szergej formálódóban lévő csillag. Nem csodálnám, ha hamarosan valamelyik nyugati proficsapatban szerepelne - jellemezte, egyben dicsérte társát Viktor Skripnyik, aki a Werden Bremen védője. - Született góllövő, ráadásul mindig akkor fickándozik az ellenfél kapuja előtt, amikor a csapatának arra a legnagyobb szüksége van. Melyik volt a legjobb meccs? A francia L’Echipe egykori jeles játékosok bevonásával elkészítette az utóbbi tíz labdarúgóvilágbajnokság legjobb mérkőzéseinek ranglistáját, melyek közül első helyre minősítették az 1970-es vb olasz-nyugatnémet elődöntőjét (4:3), másodikra az ugyancsak 1970-es brazü-olasz döntőt (4:1), harmadikra pedig az 1982-es olasz-brazil (3:2) mérkőzést. Csak a hetedik helyre került az 1954-es NSZK-Magyarország genfi vb-döntő (3:2). Késsel támadtak Nedvedre Nemrég egy rémfilmbe illő jelenet szenvedő alanya volt Pavel Nedvéd cseh labdarúgó. A római Lazio középpályása alighogy szabadságáról visszatért Olaszországba, pontosan délben, saját háza előtt egy rablótámadás áldozata lett. Szerencsére nem sérült meg, támadója azonban elvitte luxuskivitelű arany karóráját, melyet a tavalyi foci Eb után az ezüstéremért kapott a cseh szövetségtől. „Még most is remegek a félelemtől. Alighogy beszállt a feleségem három hónapos kislányommal a kocsiba, valaki a hátamra feszítette a kezemet, rádobott az autó elejére, és kést szegezett a hátamnak. Már azt gondoltam, hogy a bordáim közé szúrja, amikor egyszeriben levágta a karórám szíját, és zsákmányával eltűnt” - elevenítette fel a történteket a huszonnégy éves Nedvéd. A horrorjelenet felgyorsította benne azt az elhatározást, hogy a forgalmas Via Cassió- ból a szigorúan őrzött Ol Giatta villanegyedbe költözik. A hét fotója, avagy nagy gondban van Emmanuel Amunike, az FC Barcelona afrikai légiósa: rúgja-e vagy fejelje a labdát CTK-felvétel
