Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-30 / 31. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1997. július 30. * 30. évfolyam Nagyvilág Angliában (és a világ több országában) tovább folyik a vita a halál- ry büntetésről. / Riport KarlovyVaryban ismét fesztivál volt Sok-sok sztárral és rengeteg filmmel. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. aug. 2-tól 9-ig Míg Romániában magyar főkonzulátust nyitottak, Szlovákiában visszafelé forog a történelem kereke Külügyi találkozó - kérdőjelekkel Kövesdi Károly ______________ Tö bb párhuzam és kérdés felvillantására nyújtott alkalmat a múlt héten Komáromban tartott szlovák-magyar külügyminiszteri találkozó. A kulisszák mögül kicsemegézett újságírói füleseken túl (amelyek közül nem hiányoztak az olyan pletykák sem, hogy a szlovák külügyminiszterasszony - aki házigazdaként több mint félórára magára hagyta magyar kollégáját - a diplomáciai viselkedés alapjaival is gondban van), a legkézenfekvőbb tanulság minden bizonnyal az volt, hogy a szlovák-magyar alapszerződés papíron ugyan vidáman létezik, ám a szépen deklarált szelleme valahogy nem akar gyakorlattá válni. Míg - ugyancsak a múlt héten - a magyar diplomácia vezetője egy kellemes feladatot, a kolozsvári magyar főkonzulátus megnyitását is elvégezhette, addig Zdenka Kramplovának afféle kardhordozói szerep jutott: a szlovák kormány unalomig ismert hozzáállásának ismételgetése a kisebbségi kérdést illetően. Tudjuk, hogyan szól Meciarék nótája: minden országnak szuverén joga, hogyan bánik a kisebbségével, minden ország maga dönti el, épít-e hidakat, vagy inkább gátakat emel. E tekintetben hálásabb szerepkör juthatott Adrián Severin román külügyminiszternek, aki kormánya képviseletében a Ceau- sescuék által kilenc éve bezárt főkonzulátus megnyitásán vehetett részt, a gyakorlatban bizonyítva a román kormány tisztességes szándékait és európai törekvéseit. Elszámítja magát az a középeurópai kormány, amely a múlt századi levest akarja felmelegíteni. Zdenka Kramplová, a szlovák diplomácia vezetője csak azt ismételgetheti, amit a Főnök enged. S ez a mondandó meglehetősen egyoldalú, sablonos és semmitmondó (vagy inkább sokatmondó). így a Kovács László által felvetett témakörök (a kisebbségi nyelvhasználati törvény hiánya, a kisebbségek képviselete a vegyesbizottságokban, a kisebbségi kultúra sorvasztása, a kétnyelvű okmányok kérdése) süket fülekre találtak, s nem sok jót vetítenek előre a két kormányfő tervezett találkozójának ügyében sem. Hogy miről fog tárgyalni Horn és Meciar, sejthető, hogy miben tudnak megegyezni, sajnos az is. A legérdekesebb tanulság azonban a két találkozó (a kolozsvári és a komáromi) között az, hogy míg Gheorghe Funar kolozsvári polgármester, hepciáskodásai ellenére sem rúghatott labdába a főkonzulátus ügyében, addig Szlovákiában a legszuverénebb kormány legutolsó csicskása és csinovnyikja is bírói, végrehajtói szerepkörben forgolódhat. Igaz, a két ország (Románia és Szlovákia) között a különbség „mindössze” annyi, hogy míg az előbbi őszintén törekszik a jószomszédi kapcsolatok ápolására, a történelmi megbékélésre, addig az utóbbi, tudatzavarainak engedve, legszívesebben újra felállítaná a kilencvenben eltávolított szögesdrótokat az ország határai mentén. Ebben a vonatkozásban nem tudjuk feledni, mennyit kilincselt a szlovák politika az utóbbi években szomszédainknál, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában a „magyarkérdés megnyugtató rendezésének érdekében”. A magyarellenes „összefogás” azonban, úgy tűnik, hála Istennek, megbomlóban, s ugyancsak rosszul kalkulál az a középeurópai kormány, amely ellenségképekre építve képzeli el az országa jövőjét. A Meciar-kormány a NATO- és az EU-tagság kérdésében fényesen bizonyította, hogy a szlovák népet merre kívánja vezetni, ám a régió országai közti kapcsolatok tekintetében is elszámítja magát, ha a múlt századi levest próbálja felmelegíteni. Döntéseinek, politikai irányvonalának gyümölcsét remélhetően a jövő évi választásokon arathatja le, amikor a szlovák nép többsége végre megelégeli a gazdasági és politikai zsákutcát, s egy demokratikus kormányt választ az ország élére, amely képes az őszinte baráti kapcsolatokra, s nyitottabb lesz a világ és Európa felé. Vezércikk Madár-ijesztő Miklósi Péter ______________ Ta lán a rendszerváltozás okozta fölszabadultabb gondolkodásmód, talán a kritikát- lan nyugatimádat tette, attól zavarodott meg úgy e fiatalka ország, hogy felül minden „alávaló rágalomnak, primitív vádaskodásnak”? Nem én kérdezem ezt, hanem a kormánypárt főideológusa, Dusán Slo- bodník, aki szerint teljesen félre vannak vezetve az emberek. Most spéciéi a füstbe ment NA- TO-csatlakozás és EU-tagság ügyében, de voltak már félrevezetve több tucat egyéb dologban is - tanú rá a kormány és megannyi főtisztviselő, akik időnként a hajukat tépik, micsoda koholmányoknak dől be ez a nép. Kormányzati szemszögből nézve, a kormánykoalícióhoz hű választótábort leszámítva, teljesen ütődött az ország lakosságának nagyobbik fele. Hogy mást ne mondjak, jobban hisz nekem, úgymond a rosszmájú tollforgató- nak, mint a saját szemének, fülének. Ezt sem hittem volna, ha nem írja meg a legnagyobb kormánypárt napilapja, melyben a minap Slobodník úr terjedelmes cikkben elemzi a kedélyrombolók kilétét s kedélyrombolásuk mibenlétét. Okfejtésének lényege: a valóságban minden szép, minden jó, minden a legnagyobb rendjén, csak a kapcabetyár ellenzék ne szövetkezne örökösen a fránya magyarokkal és a Szlovákiát bírálók hadával; ezért ekkora ármánykodás láttán NEM HALLGATHATUNK! -jelzi hosszú írásának címében a szerző. Nem ám, fűzöm hozzá, mert úgy tűnik, hogy kormányzati és főtisztviselői fejjel gondolkodva a szlovákiai ember nyilván nem lát a szemétől. Csak azokat az újságokat, azokat a cikkeket látja meg, amelyeket a kedélyrombolók firkálnak neki. A szlovákiai polgár - ha nem kormánypárti az illető - ráadásul beszűkült tudatú, kizárólag a kedélyrombolók károgása van rá hatással, a másfélét: az igazat, az egyetlen valót meg sem látja- hallja. Mondjuk, a kormány szócsöveként erőlködő újságban, a közszolgálati rádióban, vagy az STV-ben, amely nem engedi képernyőre az államfőt; ehelyett megmondja, miről mi az igazság. Itt vannak például a kisebbségi jogok, a Remiás- vagy a Gaulieder-ügy, a kisebbségek nyelvhasználatát rögzítő törvény hiánya. Nincs nap, hogy el ne hangozna minderről pár kormányzati bölcsesség; az ember azt hinné, ennél jobban megmagyarázni semmit sem lehet. Es erre, tessék! Slobodník úr kénytelen megállapítani, hogy részint külföld, részint a honi lakosság félrevezetett része kifejezetten káros információkat kapott a hazug híreket terjesztő ravasz kedélyrombolóktól. Az még hagyján, hogy zűrzavar van a gazdaságban, drága a tej, a kenyér, az új lakás megfizethetetlen, de hogy a tetejébe a NATO- meg az EU-kudar- cért is a kormány felelős - a kedélyrombolók ilyen példátlan orvtámadása mégis több a soknál! Lassan kezdek félni önmagámtól, az egész tömegkommunikációtól, amely mást is beszél, mint ami kormányfüleknek kedves. Vagy hogy - egy prominens kormánypárti politikussal szólva - szebben mondjam: „Ahazudozó, gálád badarságokat terjesztő sajtó ludas a kudarcért.” Végtelen nagy a mi hatalmunk! Úgy növekszik egyre félelmetesebbre, ahogy az ország beszámítható- sága csökken. Úgy látszik, mi ejtjük ködös révületbe a lakosságot, miattunk nő a deficit, miattunk ábránd a jogállam. Uramisten, ördögűzőt ide, szent inkvizíciót! Vagy legalább Augustín Marian Húskát. Július 18-án, Körmöcbányán, a függetlenségi évforduló tábortüzénél kiderült: ő tud egy igét, ha mindjárt a kommunistáktól tanulta is. Egyszer már ugyan nem vált be, de talán elég sokszor ránk olvasni, hogy elmúljon a rontás: „Hiába kárognak a vészmadarak nap mint nap, Szlovákia jelen útja vezet a biztos jövőbe.” Hess, madár! Az érdeklődés rendkívüli volt, az eredmény meglehetősen sovány... Prikler László felvétele
