Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-23 / 30. szám
12 1997. július 23. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Államérdek Géczi Lajos: „A véletlen szerencsét is üstökön kell ragadni...” Udv az iskolának! Clint Eastwood. Az amerikai westernfilm mélyrepülésének korából, a hetvenes évekből (amikor csak jelentős olasz közreműködéssel bírt a műfaj újat mondani, elsősorban Sergio Leone által) érkezett filmcsillag, a kezdeti hirigjani szerepek után, a hollywoodi filmipar kétségtelenül fontos alkotójává vált az utóbbi időkben. A legyőzhetetlen Piszkos Harry mára halk szavú filmekben küzd, úgymond az erőszak ellen. Persze a maga módján, értsd: számos hulla hátrahagyásával. Friss dolgozatának homlokterében nem akárki, hanem egyenesen az amerikai elnök áll, kinek megformálását Gene Hackmanre bízta. A moziban kétfajta amerikai elnököt különböztetünk meg. Az egyik minduntalan megmenti a világot (Függetlenség Napja), a másik egy büdös köcsög (Dave). Az Államérdek Mr. Presidentje az utóbbi kategóriába tartozik, egy rohadt, perverz állat. A történet egyébként finoman szólva is elég cifra. Eastwood, a korosodó mesterbetörő, épp egy csinos villát rámol körültekintő alapossággal kifelé, amikor különös dologra lesz figyelmes. Szexuális természetű csatazaj üti meg a fülét. A késhegyre menő párnacsata hőse maga az elnök. így szokott ez lenni, ha betör az ember. Elég az hozzá, hogy a nagy ember elég csúnyán bánik (el) szerencsétlen partnerével, ekképp okozva fejfájást a derék Clintnek, aki most az amerikai filmgyártásban egyáltalán nem ritka erkölcsös tolvaj szerepével küszködik. Mit tegyen ez a derék ember? Hagyja futni a ganéjt, és ezáltal saját magát is, vagy legyen az asszonyok és árvák oltalmazója megint? Ugye nem is olyan nehéz a feladat, viszont sok problémához vezet, s ezek a gondok sajnos csak egyfajta megoldást viselnek el. A fegyverest. Clint tehát hazai pályán veszi fel a harcot, de a győzelem az erős ellenfél miatt így is kétséges. Kétséges? A film tagadhatatlan érdekessége, hogy amolyan öregfiúk- meccs. Clint korban magához illő partnereket választott, bizonyságául annak, hogy vén kecske is ügyesen forgatja a fegyverét, a legnehezebb szituációkban is. Előre hát, nem csak a húszéveseké a világ(hír)! A filmen persze azok is jól szórakoznak, akik épp hogy betöltötték a tizenvalahányat vagy a hetvenkettőt. Eastwoodot nem lehet nem szeretni. Géczi Lajos, az iskola egyik alapítója Vlado Gloss felvétele Kiss József Az iskola egy nép, egy-egy táj lelke - szakad fel a himnikus rá- döbbentés Reményik Sándor verséből a most negyvenéves Nagykaposi Gimnázium emlékkönyvében. Valójában szerény kivitelezésű füzet ez, melynek lapjain azonban élettelivé válik a költői fohász és bizonyosság. A benne szereplő írásokból hol tényközlő szikársággal, hol pedig az ellágyuló emlékezet szárEnnek az iskolának a falai között a magyar anyanyelvű tudásszerzés őrzi szellemi szuverenitását. nyán megelevenedik, hogy miként is szolgálja e vidéki alma mater a közösségi megmaradást. A szüntelen résen állás kisebbségi kényszeréről tanúskodnak magának az indulásnak a körülményei is. Ahogy az alapító Géczi Lajos visszaemlékezéséből kiderül, a véletlen szerencsét is üstökön kellett ragadni ahhoz, hogy a volt Nagykaposi járás, talán utolsóként az akkori, úgynevezett kisjárások közül 1957-ben középiskolához juthasson. E „végvári” iskola kapuit napjainkig több mint kétezer diák hagyta el, ebből Tancsák András visszapillantása szerint 1012 érettségizett magyarul, akiknek 40 százaléka szerzett főiskolai képesítést. Az intézmény ugyanis közös igazgatású, tagozatos, az oktatás magyar és szlovák tannyelvű osztályokban folyik. Maga a jubileumi kiadvány is kétnyelvű, s a szlovákra is lefordított, villanó emlékképek és eszmefuttatások a nemzetiségi önértéktudat magabiztosságáról tanúskodnak. A tanárok és egykori diákok megnyilatkozásai kétségtelenné teszik: ennek az iskolának a falai között a magyar anyanyelvű tudásszerzés őrzi szellemi szuverenitását, szakmai elismerést és tekintélyt vívott ki. A növendékektől származó múltidézések többsége a hetvenes évekbe nyúlik vissza. így az első, az egy évtizeddel korábbi évjáratok érettségizettjeiben már nosztalgiát válthat ki az is, hogy az időrendi felsorolásban megtalálják saját nevüket. Nehéz szabadulni - mint közéjük tartozónak - a tudat alatt is motoszkáló kérdéstől: vajon érez- nek-e még nemzedéki összetartozást. Őrzik-e még emlékezetükben a diákos dac és felszaba- dultság akkori sajátos kifejezésre juttatását, amikor még nem sejtették, hogy mennyi szárba szökkenő remény, csalódás, belső tusa és lelkiismereti válság is kíséri majd útjukon a közösségi felelősségvállalást. Talán nemzedéki jelkép is lehetne az a teadélutánokon teljes hangerővel megszólaltatott viharvert lemez, amelyről véget nem érően pattogott a Híd a Kwai folyón című regény film- változatának híres, füttyös indulója, lévén, hogy állítólagos tilalom alá került, merthogy a nyugat-németországi Bundes- wehrben is rendszeresítették. Nagykapos és környéke művelődéstörténetében korszakhatárnak érzi Géczi Lajos az iskola megnyitását. Igen, hisz annak létével elválaszthatatlanul ösz- szefonódik, hogy e táj a mindennapi szóhasználatban és a publicisztikában is visszanyerte ősi önazonosságát, Ung-vidék lett. S emögött kimondatlanul is ott érződött, hogy a „Latorca, Laborc és Ung határolta háromszögben” nem vesztek el a tá- gabb ungi régióhoz kötő történeti hovatartozás határokon átnyúló szálai. Az iskola tanárainak és diákjainak jóvoltából alakult ki az egykori sárospataki nagyhírű kollégium örökségének letéteményesével, az ottani Rákóczi Gimnáziummal az a termékeny kapcsolat, amely nélkül talán Erdélyi János emlékének hagyományereje is fogyatékosabb lenne. Á kaposi református templom előtti tenyérnyi parkban nemrégen végre méltó helyre került a mai kisváros, az egykori jobbágyfalu neves szülöttjének szobra. Ennek 1968ban történt felavatását követően a szóban forgó együttműködés jegyében terebélyesedett köz- művelődési mozgalommá az Er- délyi-hagyományébresztés. S alighanem ez alapozta meg az ung-vidéki önmegismerés felzárkózását és társadalmi rangját. Számos értékes néprajzi kiadvány jelzi az ebbeli helyi igyekezetét, amire kiváltképp szükség van napjainkban, amikor a köz- igazgatási határok „átrendezése” elszakította egymástól Nagykapos környékét és a Bodrogközt. Ugyanakkor eleven ösztönzésre találhat az a tágabb tájtudat, amely politikai béklyóitól megszabadulva akadálymentesebben terjedhet Kárpátalja metropolisáig, Ungvárig, miközben dél felől megérinti a Felső-Tiszavidék központjának, Debrecennek a szellemi vonzereje is. Ugyancsak elkelne az ilyen dimenziójú és beágya- zódású tájtörténeti vizsgálódás. Lehet, hogy talán már forgat is a fejében hasonló terveket a Nagykaposi Gimnáziumból kikerült valamelyik fiatal diplomás növendék, aki az oly testközeli négy évtizedre is képes távolságtartó tárgyilagossággal tekinteni. Az ilyesfajta elhatározások megvalósításába manapság azonban meghatározóan beleszól, hogy sikerül-e támogatókat szerezni. A jubileumi kiadványban a szponzorok között szerepel a vajáni hőerőmű és a Slovnaft otVajon mennyien lehetnek jövedelmükből a szellem oltárán is áldozni hajlandó magyar vállalkozók? tani részlege mellett egy kft. és a Gascharitas Alapítvány, valamint a szülői munkaközösség, mely nem valószínű, hogy dúskálna az anyagiakban. Scholae Salutem! Üdv az iskolának! De egykori diákjai között vajon mennyien lehetnek jól menő és jövedelmükből a szellem oltárán is áldozni hajlandó szponzorképes magyar vállalkozók? Luc Besson: „Elegem van abból, hogy a nemzetközi kasszasikerek listáját amerikai produkciók vezetik.” Az ötödik elem hódító útja Európa filmvásznain SZENTGYÖRGYI RlTA ___________ Mé liés óta szinte egyetlen francia rendező sem próbálkozott (legalábbis sikeresen) sci-fivel. Aztán 1983-ban jelentkezett egy addig ismeretlen rendező, aki apokaliptikus fekete-fehér képekkel néma (!) sci-fit készített, és egy csapásra nemzedéke felfedezettje lett. Az élethalálharc rendezőjét Luc Maurice Paul Bessonnak hívták. Azóta elhagyta ugyan két másik keresztnevét, de ambíciói nem ismernek korlátokat. Első filmjét huszonnégy évesen, mindössze félmillió frankból forgatta, a legutóbbival pedig több rekordot is döntött. Az idei cannes-i filmes parádé Besson futurista sci-fijével nyitotta meg kapuit. Az ötödik eíem négyszázötvenmillió dolláros Gaumont- produkció, minden idők legköltségesebb francia és európai filmje. Kétszer annyiba került, mint a Jurassic Park, tizenkilenc hónapig készült, ötszázhatvan fős stábbal a James Bond-filmek forgatási helyszínén, a londoni Pinkewood stúdióban. Forgalmazója, a Columbia Pictures már az első héten tizenhétmillió dollárt kasz- szírozott az Egyesült Államokban. „Harmadrész Brazil, harmadrész Csillagok háborúja, harmadrész Táti” - mondja róla Besson, ha a film műfaji meghatározásáról kérdezik. „Elegem van abból, hogy a nemzetközi kasszasikerek tízes listáját csak amerikai produkciók vezetik. Szeretném, ha egy francia film is felkerülne a topra.” Ez a nem titkolt szándék vezérelte, amikor régóta dédelgetett álmát megvalósította. „Az ötödik elem az a filmem, amelyik a legmesszebb áll a valóságtól, a legvadabb tervem. Olyan mozival akartam előállni, amiben a puszta szórakoztatáson kívül az égvilágon semmi nincs.” A Léon, a profi átütő világsikere adta meg a startjelet Az ötödik elemhez. Kétszáznegyven trükk, speciális effekt, Jean- Paul Gaultier jelmezei, MeKözépen a főszereplő: Bruce Willis ziéres és Moebius francia karikaturisták díszletrajzai szolgáltatják a vizuális élményt ehhez a 23. századi utazáshoz. A történet egy fantáziadús kamasz agyában szökkent szárba. Luc Besson tizenhat évesen, Spielberg és Kubrick hatására kezdte írni regényfolyamát. Nyolc évig nyesegette, formál- gatta belőle a forgatókönyvet a jók és a gonoszak elképzelt jövőbeli csatájáról. Az emberiség megmentésének szerepe Bruce Willisre hárul, aki foglalkozására nézve amolyan légi taxisofőr. A mulatságos, kissé piperkőc gonosz szerepében Gary Oldman nehezíti meg a dolgát. Clint Eastwood, az Államérdek főhőse
