Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-10 / 50. szám

Politika 1997. december 10. 3 Több hónapos egyezkedés után tető alá került az SZDK és az MK közös nyilatkozata Győzelem vagy beteg elem? Mégis mindörökre lemondtunk volna a területi autonómiáról? Az aláírást követő sajtóértekezleten leg­alábbis így nyilatkozott az SZDK szóvivője. Somogyi Tibor felvétele Titkon reméli: újraválasztják pártja élére Klaus ment - de maradna P.Vonyik Erzsébet Annak dacára, hogy két hete még úgy tudtuk, megszakadtak az egyeztetések az SZDK és a Ma­gyar Koalíció közös nyilatkozatá­ról, a múlt kedden mégis sor ke­rült az aláírásra. Pedig miután napilapunknak mindhárom ma­gyar pártelnök egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy megsza­kadtak a két fél tárgyalásai - míg a szlovák partner részéről úgy ecsetelték az előállt helyzetet, hogy csak a konzultációk felfüg­gesztéséről van szó -, úgy lát­szott, hogy hetekbe telhet, amíg a nyolc pártelnök aláírásával szen­tesítheti a dokumentumot. Az új­ságírót és talán az olvasót is kissé elgondolkodtatta, mi mindent le­het majd eltérően értelmezni a dokumentumban is, ha már az sem egybehangzóan magyaráz­ható, hogy vajon csak a késő éj­szakai időpont vagy a nézetelté­rések miatt álltak fel a felek a tár­gyalóasztaltól huzamosabb idő­re, s később zárják majd le az állí­tólag mindössze egy vesszőről meg egy „de” szócskáról folyt vi­tákat. Miközben a lapok a meg­szakadás tényét kiszivárogtató Durayt elkárhoztat­ták, az SZDK vezér­kara németországi látogatásra utazott. Hazatértük után for­dult a kocka: futótűz­ként terjedt, hogy de­cember másodikén mégis aláírják a do­kumentumot. A vég­ső lökést vélhetően a bonni vizit adta meg, a német vendéglátók jelezhették: az Európai Unió bő­vítéséről e héten döntő luxem­burgi tanácskozás előtt az első körből várhatóan kimaradó Szlo­vákia hosszú távú érdekeit szol­gálná, ha a Meciar-kormány fel­váltására képes szlovák ötpárti ellenzéki tömörülés a magyarok­kal még meggyőzőbb demokrati­kus alternatívát tudna felmutat­ni. A szlovák ellenzék a mindössze kétoldalas nyilatkozat hosszú hó­napokat igénybe vevő szövege­zése idején egyszer sem vonta kétségbe: a Magyar Koalícióra sem tudná senki rábizonyítani, hogy a demokratikus elvekbe üt­köző, vagy alkotmány- illetve tör­vénysértő eljáráshoz adta volna a nevét. Ebből logikusan következ­ne, hogy a Magyar Koalíció nem tesz olyan lépéseket, amelyekkel veszélyezteti Szlovákia területi integritását, magyarán: lemond az egyébként egyik magyar párt programjában sem szereplő el­szakadásról és az etnikai alapú területi autonómia keresztülvite­léről. Mégis emiatt december elejéig húzódott az eredetileg szerződésnek terve­zett nyilatkozat meg­születése. Az egyezte­tések zárószaka­szában jutott a szlo­vák fél tudomására, hogy Brüsszelben for­galomban van egy, a Magyar Koalíció kö­reiből való kiadvány, amely lehetséges megoldásként említi az etnikai alapú területi autonómiát. Ez olaj volt a tűzre, és azt eredményezte: az SZDK határozottan ragaszkodott ah­hoz, hogy olyan dokumentumot hajlandó csak aláírni, amelyben a magyarok kötelezik magukat, hogy nemcsak jelenleg, hanem a jövőben is lemondanak az ilyen jellegű autonómiáról. Egyértel­mű volt: ha nem születik komp­romisszum, akkor nem lesz még közös nyilatkozat sem. Az MK az­zal érvelt, hogy korlátlan időre nem vállalhat ilyen kötelezettsé­get, hiszen ha a választások után mégsem lesz kormányváltás, folytatódik a kisebbségi jogok durva felrúgása, akkor eleve nem mondhat le erről a lehető­ségről sem. Az SZDK hallani sem akart arról, hogy csak a jelen idő­re vonatkozzon az autonómiáról való lemondás, s kitartott amel­lett, hogy legalább az együttmű­ködési nyilatkozat érvényének idejére tegye meg ezt a magyar partner. Végül is ez a megfogal­mazás került bele a dokumen­tumba: „A Magyar Koalíció kije­lenti, hogy egyik pártja sem szor­galmazza, továbbá sem politikai programjában, sem pedig gya­korlati politikájában nem fogja szorgalmazni az etnikai elvű te­rületi autonómiát.” A további szakasz arról szól, hogy négy szakmai-politikai csoportban fognak dolgozni az SZDK és az MK képviselői, majd az utolsó mondata így hangzik: „Tudato­sítjuk, hogy ezeket a célokat nem lehet elérni, ha tovább tartana a jogállam lebontása, a polgári jo­gok megsértése és Szlovákia nemzetközi elszigeteltsége; az e dokumentumból fakadó elvek és kötelezettségek az együttműködés egész időtartama alatt érvényesek, e nyilatkozat szelle­mében.” A magyar partner ezt úgy ér­telmezte, hogy mindaddig, amíg fennáll a nyilatko­zatban körvonalazott együtt­működés, addig érvényes csak a területi autonómiáról való le­mondás. Az aláírás után azon­ban Mikulás Dzurinda SZDK- szóvivő már cáfolta, hogy az au­tonómiával kapcsolatos kötele­zettségvállalás ideiglenes vagy csak meghatározott időre szól. Nehogy a honi politikai színpa­don oly ritka szlovák-magyar együttműködésre az vessen ár­nyat, hogy az aláírás percétől a fe­lek mást olvasnak ki a dokumen­tumból! Kár lenne, hiszen az SZDK kétségtelen bátorságára vall, hogy a nacionalisták várható támadásai dacára merte vállalni ezt a dokumentumot, amelyet a kormánypárt máris a szlovák po­litika beteg elemének minősített. Az aláírt dokumentum megvaló­síthatósága elsősorban attól függ, vajon a jövő évi választáso­kon felül tud-e kerekedni az SZDK és az MK. A legfrissebb fel­mérések szerint a két tömörülés­re a szavazók negyven százaléka voksolna rájuk. Másfelől attól is, hogy magyar vonalon politikusa­ink mennyire fognak tartózkodni a félreérthető, a szlovák partnert magyarázkodásokra késztető nyi­latkozatoktól. Kérdés az is, hogy azok a, fő­leg DÚ-s képviselők, akik megszavazták az államnyelvtör­vényt, helyeselték az alternatív oktatást és segédkeztek más kisebbségellenes törvények elfogadá­sánál, mennyire lesznek képe­sek e tekintetben régi énjüket átlépni. Egy kis szépséghibája mégis volt az aláírási aktusnak: az igazi az lett volna, ha a ma­gyar partner, akárcsak a szlovák fél az ötpárti SZDK létrehozásá­val, rendezi sorait és már abban a formációban szerepel a nyilat­kozatban, amelyben a választá­sokon indul. Václav Klaus pár hete még arra készülhetett, hogy a napokban ott lesz Luxemburgban, ahol bejelen­tik: az Európai Unió Csehország­gal is megkezdi a csatlakozási tár­gyalásokat. Ám csak a betegeske­dő Václav Havel utazik, hiszen a cseh gazdasági csodaként reklá­mozott reform atyját elsöpörte egy másfél éve lappangó, s most kirobbant pénzügyi botrány. Már Josef Zieleniec két hónappal ez­előtti hirtelen lemondásakor gya­nítani lehetett, hogy valami bűz­lik a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokrata Párt háza táján. A külügyminiszter megle­pően azzal indokolta távozását, hogy nem ért egyet a PDP pénzügyeinek kezelésével. A bot­rány most elemi erő­vel pattant ki, ponto­sabban a korábban Zieleniec tanácsadó­jaként működött mostani stockholmi cseh nagykövet az egyik lapnak kipakolt azzal, hogy a párt számlájára a korábbi állításokkal ellentétben nem ismeretlen sze­mélyektől, hanem egy egykori te­niszezőtől futott be 7,5 millió ko­ronás hálapénz azért, hogy ő ve­hette meg a Trineci Vasmű rész­vényeinek többségét. A lavina nem állt meg, hiszen kiderült, hogy ezenfelül létezik egy titkos, állítólag 180 millió koronás svájci bankszámla is, amelyre szintén hálapénzek futottak be külföldi magánosítóktól. Márpedig ez azt jelentette, hogy Klausék meg­szegték a cseh törvényeket, hi­szen külföldön bankszámla csak a nemzeti bank engedélyével nyit­ható. A miniszterelnök pártelnök tagadta, hogy minderről tudo­mása lett volna, Zieleniec meg váltig erősítette, hogy ő négy- szemközt szólt erről neki. A pár­ton belüli nyomásra, elsősorban Iván Pilip pénzügyminiszter és a nemrég lemondott belügyminisz­ter, Ján Rumi sürgetésére ne­gyednapra Klaus bejelentette tá­vozását a kormányfői székből. A pártvezetőség egy része, élén Miroslav Macek alelnökkel, kitar­tott Klaus mellett, ám egy másik jelentős csoport azon a vélemé­nyen volt, nem az a lényeges, mit tudott a kormányfő és mit nem, hanem az, hogy nem volt képes rendet tartani a párt háza táján, s így a vezetőségi tagok törvénysér­tésre vetemedhettek. Az csak ter­mészetes, hogy Milos Zeman azonnal lemondásra szólította fel Klaust. A cseh parlament ellenzé­ki szocdem-vezére a tőle megszokott szó­kimondással úgy nyi­latkozott, Václav Klausnak nem kellett volna ilyen csúfosan távoznia, ha tavaly a választások után rá hallgat és nem vállal­ja el a kormányalakí­tást. A Klaust párto­lók egyébként azt tartják, hogy nem ő, hanem Zieleniec hazudik, mert így akar­ta lejáratni a kormányfőt, hogy bukása után beülhessen a minisz­terelnöki bársonyszékbe. A cseh sajtó szerint most a kormányfő így bűnhődik azért, hogy egysze­mélyes döntéseket hozott, fütyült a kritikus véleményekre, arrogán­sán és öntelten viselkedett. Szlo­vák politikusok nagyobbrészt úgy vélték, normális, ami Cseh­országban történik, hiszen min­den más demokratikus államban ez lenne egy korrupción ért kor­mánypárt fejének a sorsa. Meciar szóvivője viszont azt hangsúlyoz­ta, hogy nem kell még Klaust leír­ni. A lemondásra kényszerült cseh kormányfő most vár pártja e hét végén esedékes országos ülé­sére, s reméli, hogy újra bizalmat szavaznak neki. p.vonyik Václav Klaus a mellette kitartó Miroslav Macek pártelnökhelyettes társaságában CTK-felvétel Máris beteg elemnek mi­nősítették a paktumot. Szerződés helyett nyi­latkozat született. Zeman szerint nem kellett volna csúfosan távoznia. Vonal alatt Az első jelentős siker Szűcs Béla Egy percig sem kételkedtem ab­ban, hogy a Szlovák Demok­ratikus Koalíció és a Magyar Ko­alíció végül is megegyezik a vá­lasztási együttműködésben és közösen próbálják leváltani a meciarizmust. De nemcsak én láttam így, ennek bizonyítására idézek Miroslav Tomannak, a Demokrata Párt besztercebá­nyai szervezete elnökének a Smeben megjelent „Szlovákia demokratái, egyesüljetek!” cí­mű írásából: „Ismerem az MKDM, MPP és az Együttélés vezetőit, és1989-től figyelem politikájukat, főleg a magyar képviselők ténykedését a parla­mentben. Nyíltan kijelenthe­tem, hogy soha nem tapasztal­tam náluk antidemokratikus magatartást, az etnikai autonó­mia megteremtését és Dél-Szlo- vákia elszakítását célzó törek­vést. Ha nem lenne a kemény magyarellenes propaganda, a hamis magyar kártya örökös ki­játszása, nem is létezne problé­ma. Számomra az MK a Szlo­vák Demokratikus Koalíció leg­megbízhatóbb partnere, sokkal megbízhatóbb, mint a demok­ratikus baloldal. Ezért képtelen vagyok megérteni, hogyan kö­vetelhetik a szlovák demokra­ták a magyaroktól a Szlovák Köztársaságuk iránti lojalitásuk bizonyítását, amikor soha nem próbálták szétverni Csehszlo­vákiát...” Ez tisztességes be­széd, jó tudni, hogy sok szlovák is így látja a helyzetet, még ak­kor is, ha jelentős tömegeket megtévesztett a nacionalista propaganda, ami a magyar pár­tokat óvatosságra késztette. Igaz, azt is látni kell, hogy az el­lenzéki koalíciónak a magyar pártok szinte nélkülözhetetlen szövetségesei, ha a jövő évi vá­lasztások után kormányalakí­tással számolnak. Akárhogyan is kombináljuk a közvélemény­kutatások eredményeit, a ma­gyar pártok támogatása nélkül lehetetlen olyan többséget te­remteni, amely leválthatja Me- ciarékat. Sajnos, a DBP a leg­utóbbi pártközi tárgyalásokon sem ígért biztos együttműkö­dést. Erről csak a választások után hajlandó dönteni, ami nem zárja ki, hogy a kiskaput nyitva hagyják a DSZM felé is. Igaz, a párt vezetői kijelentet­ték, hogy csakis Meciar és Gasparovic nélkül hajlandók a közeledésre, de a szó elszáll és az aktuális politika új helyzete­ket teremthet. Az SZDK-val ki­alakuló mélyebb együttműkö­dés csupán az első győzelem, amely hihetetlen nagy feladato­kat ró a magyar pártokra. A leg­fontosabb, hogy sürgősen el­döntsék, hogyan indulnak a vá­lasztásokon. A magyar lakosság már türelmetlenül várja, mi­ként oldják meg a három párt egyesítését, milyen programot dolgoznak ki. A másik, még na­gyobb feladat a kormányzati szerepvállalás ezernyi problé­mája. Tanulságos a romániai helyzet, amely bizonyítja, hogy a kisebbségi politikusok részvé­tele a kormányban mennyi problémát vet fel és az ultranacionalisták örökös tá­madásaival kell számolni. De tanulságos a két koalíció ta­nácskozásainak elnapolása is, ami a szlovák sajtóban „Ellenté­tek egy vessző és egy kötőszó miatt” címszó alatt kapott nagy publicitást. A legvadabbak a kormánypárti lapban megje­lent kárörvendő vádaskodások voltak: a magyar pártok szemé­re vetették, hogy képtelenek le­mondani a területi autonómiá­ról, és ezzel heccelik a szlovák közvéleményt. Szerintük a ma­gyarokkal lehetetlen meg­egyezni, közös politikai platfor­mot kialakítani. A valóság azonban a jelenlegi kormány nem is próbálkozott reális pár­beszédre a kisebbség képviselő­ivel. Folyton a konfrontáció, a vádaskodás módszerével pró­bálja megalázni a magyarokat, oktatásügyi politikája sokkal rosszabb, minta kommunista rendszeré volt, sőt még az Eu­rópai Unió egyik belépési felté­teleként megszabott kisebbségi nyelvtörvényt is megtagadja. Legutóbb pedig nem írta alá a Közép-európai Kezdeményezés értekezletén a kisebbségi politi­kát szabályozó dokumentumot sem. Az ellenzéki pártok két ko­alíciójának egyezsége egymás szlovákiai nemzetiségi politika alapját rakta le. Reméljük, a vá­lasztások után egy új kormány megalakulásával az első győze­lem egy valóban demokratikus rendszerben teljesedik ki.

Next

/
Thumbnails
Contents