Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-11-19 / 47. szám

8 1997. november 19. Ripoi Az idén is megtartották a Simon-Júda vásárt Párkányban A hajóhintától a mézeskalácsig Zalaba Zsuzsa Ha felülnézetből vizsgálnánk a párkányi nagyvásárt, mondjuk, egy helikopteren ülve, a város központjában nem látnánk mást, csak a hömpölygő tömeget. Az emberekből dagasztott hatalmas kígyó lassan és lomhán vonaglik a város Fő utcáján, bekukkant né­hány mellékutcába, majd a Duná­nál meghőköl, s egy vargabetűt ír le az óriáskerék, a hullámvasút és a hajóhinta között, hogy lazán hömpölyögjön ismét tovább. Mintha a Szlovákia számtalan vá­rosából érkező kereskedők sátrai sáncként védték volna a tekeredő - emberekből álló - húsmassza útját! Hamisítatlan vásári hangu­lat! A kígyót minden árus üdvözli, portékáival kínálja. Hol a sült kol­bász, sült hal és cigánypecsenye pompás illata, hol a murci csábító zamata csavarta el a kígyóként te­kergő emberhalom fejét, így az­tán mindig kiléptek a vonulásból, a biztos, tekergő és sziszegő test­ből. Apró gyerecskék, kamaszodó fiatalok, öregecskék, szépek és kevésbé azok, mindenki ott kó­válygott a sátorfalak között. Vásá­rolgattak, tökmagoztak, hintáz­tak, murciztak, sült csirkével vias­kodtak. Akinek volt kedve, a vá­rosháza előtti kultúrműsorba is bepillanthatott; hódítottak a pár­kányiak: a Kisbojtár gyermek- folklórcsoport, a Stúrovcatá, a Rocky és Ritmus táncklub, a kö­bölkúti Fortuna rock and roll cso­port, a lévai Fanatic Dance Group, a szólisták és az Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttes. Senki sem unatkozott. A zsivajgó gyermeksereg a hullámzó gumi­várban ugrabugrált, a szerelme­sek mézeskalácsot választottak párjuknak, a merészebbje bokré­tát lőtt a kedvesének. Hatalmas kacagás kísérte a Budapestről ér­kezett Vásári Cirkuszt, a prievidzai Bojník történelmi vívó­csoport pedig valósággal felbor­zolta a nézelődők idegeit. Szóra­kozhattunk a mesemondókon és a népdalénekesen, a vranovi nad- rágos színház Dezső és Amálka cí­mű műsorán. A párkányi stadion salakpályáján a Párkányi Lovagi Torna két napon keresztül ostro­molta a látogatóit. Pénteken csu­pán azért nem tudták szórakoz­Az emberekből dagasztott óriáskígyó lassan vonaglik végig az utcákon. tatni a temérdek kíváncsiskodót, mert a vámhatóság megakadá­lyozta a tűzről pattant paripák or­szágunkba lépését. Nincs min cso­dálkozni: tetőtől talpig erről szól Szlovákia ügyintézése. Mindezek ellenére másnap már a Visegrádi Szent György Lovagrend, a Deb­receni Vitézek, a Diósdi Bajvívók, a Hajdúsági Csikósok, a Párkányi Lovagok, a Király Solymásza, a Szépséges Visegrádi Udvarhöl­gyek és a Suzato Régizene Együt­tes teljes parádéban állt a nagykö­zönség elé. A városközpont szín­padán a pozsonyi Szabó Teréz Bábszínháza ,A pozsonyi kisör­dög” című bábjátékával rukkolt elő. Hömpölygünk a tömegben, csen­desen ámulok az iparművészeti csecsebecsék láttán. Szokatlanul gyönyörű alkotások, órákat el­időztem volna a csipkemintákkal díszített nyakérmék, a csipkeve­réssel készített faliképek, a fara­gott miniatűr polcok és a szárított virágcsokrokkal megtűzdelt kan­csók között. Egy idős néni titkos borítékokat kínált, melyeket egy jópofa papagáj csipegetett meg a felnyitásuk előtt - mondván: sze­rencsét hoz. Az meg ugye elkelne a mai időkben. Milyen romantikus és pazar ötlet manapság beöltözni gótikus ru­hákba, és úgy kínálni a finomabb­nál finomabb péksüteményt, tö­rökméz figurákat és emléktár­gyakat! A bóvlihoz ugyan nem passzolna még öreganyáink nép­viselete sem, de azért a tökmagot rágó, cigarettázó bőrdzsekisektől stílszerűen fogadom, és termé­szetesnek találom a nem működő karórák és minőségen aluli szemiscipők agyondicsérését. E- gyetlen dolog zavart a három nap alatt, mégpedig az, hogy úgy kel­lett magunkat átverekedni estén­ként a temérdek üres poháron, szeméten és törött üvegen. De amikor az óriáshajóval felrepül­tünk az égig, hirtelen elfelejtet­tem minden bajt és gondot. Lepil­lantva még láttam a vásár fénye­it, de aztán eltűnt minden, magá­val ragadott a szédítő szárnya­lás... Rég láttam ehhez hasonló vásári mutatványt, őszintén mondom, az unokáimat is én cipeltem ide, hogy lássák, miről szól az igazi vásári hangulat. Gyermekkorom­ban mindig volt alkalmam meg­nézni a tüzet fújó, gólyalábakon lépkedő mutatványosokat. Most, hatvanhét évesen is élmény őket újra látnom, szórakozni e hagyo­mányőrző produkción. Látja, az unokáim is végigizgulták az elő­adást. Elhitték, dákból mesék bi a történet való bárhol, bármiko meséli Molnár öt unoka nagyap „Vegyél nekem olcsó vásárfiát!” - jut eszembe az idézet, s nyomban rákérdezek a jópofa figurákat mintázó léggömbök árára. „Negyvenöt korona. Kéri? Nem kéri? Sokallja? Ne sokallja, mert a többi árus hatvanért kínálja. Valamiből élni kell, s ebben az országban már a levegőnek is ára van” - mondja a léggömbök mel­lett vacogó, topogó férfi, majd át­nyújt egy imbolygó nyuszifejet a babakocsiban nyújtózó lányom­nak. A gyerekek öröme megér egy ötvenest. Kedves szülő! Csu­pán egy csomag cigarettáról mondjon le, s megvan a léggömb ára! A kilencvenes évek elején még a stúrovói vásárként hirdették az állami és hivatalos szervek a Simon-Júdát, csupán öt évvel ez­előtt kapta vissza eredeti nevét a vásár. Az időn, az emlékeken, a szokásokon, az örökségen nem lehet változtatni, azt meghamisí­tani. A hinták sem veszik rossz­néven, ha egy évszázadok óta megrendezésre kerülő vásárban ringathatják gyermekeink Simon-Júdát elrendelő II] roly urunk azonban forog egy ideig a sírjában, hiszel igazán érthette, kik és akarják a jó öreg Simon- stúrovói vásárrá degradálj mon és Júdás története tör mi kuriózum. A stúrovói vá nevezés azonban égből po mesének sem jó...

Next

/
Thumbnails
Contents