Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-16 / 29. szám
Vasárnap mJÊLmm Szlovákiai magyar családi magazin 1997. július 16. • 30. évfolyam 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. jül. 19-től 25-ig Sport Emma George szerint Sydneyben megdől a női otmeteres határ. Riport A kisebbségi önkormányzatok megfékezhetik az asszimilációt Jöhet a parlamenti szünet, a felelősség megfoghatatlan. A madridi kudarcért nálunk senkinek nem kell elvinnie a balhét. Amint az várható volt: elúszott a hajó Havel, Kwasniewski és Horn láthatóan elégedett... P.Vonyik Erzsébet __________ Né zem a múlt szerdai lapokról rám visszamosolygó, megköny- nyebbülten kezet rázó hármast: Havelt, Hornt és Kwasniewskit. Majd átvillan az agyamon, vajon ugyanilyen jókedvűek lennének, ha történetesen valamelyikük országa kimaradt volna a NATO-bővítés első köréből? Egy ilyen balhét normális országban valakinek el kell vinnie: a miniszterelnök veheti a kalapját. Ha Magyarország NATO-belé- pőjére nem adta volna áldását a madridi NATO-csúcs, akkor Horn Gyula alighanem már a hazafelé tartó MALÉV-gépen jelezte volna azonnali lemondási szándékát. Cseh és lengyel kollégája ugyanezt tette volna. Szlovákia simán kimaradt, sőt, a második körben sem történt róla említés, még sincs felelőse a súlyos kudarcnak. Pedig a kormányprogramban írva vagyon, hogy a Meciar-kabinet első számú kül- és biztonságpolitikai prioritása a NATO-tagság elérése. Sőt a Meciar, Slota, Lupták, Delinga nevével fémjelzett, 1994 decemberében keltezett koalíciós szerződésben feketefehéren az áll, hogy kötelezik magukat a kormányprogramban lefektetettek megvalósítására. Normális országban a miniszterelnöknek a nyilvánosság előtt el kellene számolnia azzal, hogy kit terhel a felelősség a NATO-hajó elúszásáért. S mi történt nálunk? A parlamentben Vít’azoslav Móric simán le- patkányozta azokat a képviselőket, akik javasolták, hogy hazatérte után Vladimír Meciar első útja a parlamentbe vezessen, és adjon számot Szlovákia kimaradásának okairól. Most örülhetett csak igazán Pavol Hamzík annak, hogy májusban, a kisiklatott népszavazás után lemondott. Madrid után nem neki kelGazdaságilag és katonailag szinte újra széttéphetetlen láncokkal a Kremlhez láncolódunk... lett olyan kötelező képtelenségeket nyilatkoznia, hogy Szlovákia azért nem kerülhet be a NATO-ba, mert az államfő, az ellenzék meg az újságírók rossz hírét keltik. Szlovákia olyan ország, ahol most sem lesz számonkérés, s ennek a kormánynak ez a jó. Húska helyettes házelnök a parlamentet nyári szünetre küldte, s így az ellenzék most sem szegezhetné a miniszterelnök mellének a kérdést, amit eddig minden egyes alkalommal elmulasztott: ha tényleg annyira akarta a NATO-tag- ságot, akkor a népszavazás előtti kampányban miért nem szólította fel egyszer sem híveit arra, hogy támogassák Szlovákia belépését az atlanti tömbbe. Ennek a kormánykoalíciónak az a jó, hogy odalett a NATO-tagság, s nem kell olyan demokratizálási feltételeknek eleget tenni, amelyek megvalósítása oda vezethetne, hogy az ellenzék jobbán a körmére nézhetne. így bagóért szétadhatja párthíveinek a közvagyont, büntetlenül törvényeket sérthet, a titkos- szolgálatot és újabban már a rendőrséget is a kezében tarthatja, sőt a hadsereg irányítását is kiveheti az államfő irányítása alól egy vezérkari főnök rangú államtitkár kinevezésével. Újabban olyan választási küszöböket akar szabni, hogy mindenkit, aki akadálya az úthengernek, kibuktathasson a parlamentből. Az ország 1993-as szétesésekor talán kevesen gondolták, hogy alig öt év alatt ennyire eltérő utakat jár be Csehország és Szlovákia, s a köztük lévő határ nem két országot, hanem két világot fog elválasztani. Prágát befogadja a Nyugat, Szlovákia pedig a senki földje, szürke zóna lesz, az atomfegyverekkel bíró Ukrajna, Belorusszia és Oroszország tőszomszédságában, a tarsolyában egy sereg olyan szerződéssel, amelyek gazdaságilag és katonailag szinte újra széttéphetetlen szálakkal a Kremlhez láncolják. Bejött a meciari jóslat: nem kellettünk a NATO-nak, két kézzel kap majd utánunk a Kelet. A fejlett nyugati világból való teljes kiközösítésünkhöz csak az hiányzik, hogy az Európai Unió is lehúzza előttünk a redőnyt. Hiszen a szlovák-magyar határt a szigorú schengeni rendszabályok nehezebben átjárhatóvá tennék az itt élő magyarság számára. Sovány vigasz Horn Gyula kijelentése, hogy Magyarország NATO-tag- ként remélhetőleg többet tehet a határokon túl élő magyarság érdekében. Vezércikk Szekunda Szlovákiának Miklósi Péter ______________ Sz lovákia úgy kapott szekun- dát a Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot jelessel jutalmazó madridi NA- TO-csúcson, hogy esetében - Romániával, Szlovéniával vagy a Baltikum országaival szemben - még csak a pótvizsga esélyét sem említették. Pontosabban: Szlovákiát meg sem nevezték a tagjelöltek között; ám ha a nyugati politikusok közül valaki mégis szájára vette a Szlovák Köztársaság nevét, akkor az illető csak a lehangoló valóságot emlegette. Bezzeg nem így tett Vladimír Meciar, aki 1997. július 8-9- én szintén ott járt Madridban! Mint a felsőbb osztályba lé- péstőleltanácsoltak, ő (pardon: Ő) is összekeverte a ferb- lit a serblivel s nekiállt magyarázkodni... Hogy a NATO elnéző volt a tagságra meghívott visegrádi hármakkal, Szlovákiával szemben külön mércét alkalmazott; hogy Szlovákia mennyire fájlalja a NATO-ban érvényesülő protekcionaliz- must; hogy Szlovákiában szilárdjogállamiságra épülő stabil demokrácia van; hogy Szlovákiában... Kár folytatni, hiszen e tökéletes országban manapság már mindenki (legalábbis aki képes megkülönböztetni az elégségest a sze- kundától) egyetért Milán Knazko 1993-ból származó történelmi felismerésével: „Vladimír Meciar munkastílusának velejárója a hazudozás!” Tény, hogy hónapokon s éveken át ez jellemezte az ország NATO-csatlakozási „törekvéseit” is. Eklatáns példaként érdemes felidézni egyebek között Meciar úr négy évvel ezelőtti washingtoni látogatását, ahol Georg Mitchell szenátorral társalogva felajánlotta: az oroszok után megürült délszlovákiai laktanyákban állo- másoztassanak az amerikaiak egy-két zászlóaljat! Mostanában viszont a kormánypárti blöffölés egyik kedvelt szlogenje, hogy Szlovákiában pedig ne tartózkodjék idegen katona... Persze, nálunk nemcsak az 1997 áprilisában meghiúsított referendum dolgában, hanem sok más tekintetben is ez a hazugságokra épülő játszma dívik. Sokáig például arról szólt a fáma, hogy Szlovákiát - geostratégiai helyzete okán - a NATO kötelességsze- rűen fogja a tagjai közé emelni. Azután viszont az a meciari meskete járta, hogy Madeleine Albright már 1996júniusában közölte miniszterelnökünkkel: Szlovákia nem lesz, nem lehet NATO-tag, mert erről oroszamerikai különalku született. Meciar úr akkor is füllentett, amikor Szlovákia elszigetelődéséért az ellenzéket és az újságírókat okolta, vagy amikor a nyugati diplomáciai jegyzékekről azt állította, hogy azok az 1938-as vagy 1968-as eseményekhez hasonlítható beavatkozások Szlovákia bel- ügyeibe. Lódítás volt az is, miszerint a Brüsszelből és Washingtonból több ízben érkezett intőket az ellenzék rendelte, mint ahogy merő lógatás a Szlovákiával szembeni nyugati elfogultság örökös emlegetése is. A berlini Európa Fórumon, majd újabban a madridi NATO-csúcson megismételt kijelentés, hogy az euroatlanti szervezetek tanítómesterei pózban mentorkodnak és így osztályozgatják a posztkommunista országokat, már minden korábbi maszlagnál is valótlanabb ferdítés. Nem különb állítás az sem, hogy Szlovákiára - a szlovákellenes erők biztatására - egyenesen pikkelnek odakünn. A bökkenő „csak” az, hogy egyelőre nem Szlovákia kívánja felvenni tagjai közé a NATO-t, illetve bővíteni sorait az EU-val, hanem fordítva mutatkozhatna erre esély - egy demokratikus beállítottságú kormányzat irányítása alatt. Egyelőre azonban itt, a Tátra és a Duna között, a kormányfői hazudo- zások és a kormánypárti sértődések időszakát éljük. Tacitus- ra hivatkozom, aki már idestova kétezer éve leszögezte: Aki megsértődik a bírálaton, ezzel mutatja, hogy megérdemli azt! CTK/AP-felvétel
