Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-15 / 42. szám
12 1997. október 15. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Brigantik A rendező, Otar Joszeliani a nyolcvanas években elhagyta Grúziát és Franciaországban folytatta pályáját. A mester naplójegyzete tanúskodik arról, miként született a nagyrészt az óhazában játszódó Brigantik ötlete.,Aztán tegnap a sokadik bor után néhány egyszerű gondolatom támadt: miért voltak jobbak a régi szép idők, mint a jelenlegiek? A válasz: mert azokat nem mi éltük át, amit mások tegnap, s holnap a ma is tegnap lesz. Nem is beszélve a harmadik, abszolút közismert és elcsépelt gondolatról: nincs új a nap alatt. E kis semmiségekből egyszeriben ihletet merítve tollat ragadtam, hogy megújak egy bal- szerencsés fordulatokkal, kíméletlen és gonosz szereplőkkel, a jajok és jujok köny- nyeivel teli vígjátékot.” A film három történelmi korba vezet, ugyanazok a színészek alakítják a középkori, a sztálini időkben és a jelenben játszódó epizódokat, mintegy jelezve, hogy az idő, a helyszín bármiként változzon is, az emberi természet örök. „A gaztettek aránya nem csökken” - vallja a rendező. A középkori szín királynéját azért nyakazzák le, mert erényöve sem akadályozta meg, hogy megcsalja háborúba vonult urát. A 30-as években elég volt egy tágasabb, szebb lakás, hogy a tulajdonost az új rend nevében likvidálják. A film ugyanazzal a szarkasztikus humorral láttatja a pitiáner besúgók, a mesteremberhez méltó szakszerűséggel kínvallatók korát, mint a jelent, a véres polgárháború, az esztelen és oktalan öldöklés, a fegyver- és drogkereskedelmen megtollasodott maffiózók idejét. Ez a humor a Bunueléhez hasonlóan abszurd: Tbiliszi utcáin tankok dübörögnek, egy férfi elindul italt venni, találkozik állig felfegyverzett, vaktában lövöldöző barátaival. Üdvözlik egymást, váltanak néhány szót, majd emberünk, jó háborúzást” kívánva elköszön. Vagy: a nyomozótiszt papa akkurátusán összecsomagolja kínvallató eszközeit, kézen fogja kisfiát, és elindulnak, hogy a gyerek lássa a büszke atyát „munka” közben. Az pedig egyenesen Orwell szellemét idézi, ahogyan az agymosott gyerekek az iskolában szabályos feljelentést tesznek ellenszenvesebb tanáraik vagy éppen szüleik ellen. S mindez valamely magasztos eszme nevében történik. Heti hír Sharon újra forgat Csaknem másfél évi kényszerű „elvonókúra” után fellélegezhettek a Sharon Stone- rajongók: kedvencük ismét kamera elé állt. (A hosszú kihagyás oka, amint azt a 39 éves korában is kihívóan nőies sztár elmondta, kizárólag a fáradtság volt. „Kimondottan „éhesen” vártam Barry Levinson Szféra című sci-fíjé- nek forgatását, mert végre fityiszt mutathatok azoknak, akik minden szerepemben azt lesik, mikor pillanthatják meg valamelyik intimebb testtájékomat. Itt aztán maximálisan tágra nyithatják a szemüket: csak egy-két jelenetben bújok ki abból a jó 60 kilós búvárruhából, amelyet viselek, ugyanis egy mélytengeri expedíció tagjaként földönkívüliek után kutatok az óceán fenekén...”) Világraszóló szenzáció a londoni Királyi Művészeti Akadémián Rembrandt forog a sírjában R. Hahn Veronika ________ Ha llott már a kedves olvasó olyan szépművészeti kiállításról, amelynek egyes termeibe nem engedik be a 18 éven aluliakat? Olyan tárlatról, amelynek megtekintése után a látogatóktól kérdőíven arra kémek választ, vajon „a Királyi Akadémia bemutasson-e olyan művészetet, amely sokkolja és sérti a közönséget”? Ha nem és azt tervezi, december 28. előtt Londonba látogat, nem mulaszthatja el megtekinteni a szépművészet fellegvárában, a Piccadilly közepén található Burlington-házban a Királyi Művészeti Akadémia Szenzáció elnevezésű kiállítását. Érdemes sietni, mert e sorok írásakor, egy nappal a hivatalos megnyitó után, a kiállítás legvitatottabb darabját, ha csak ideiglenesen is, el kellett távolítani rekonstrukció céljából. A fiatal, 30 év körüli brit művészek alkotásaiból összeállított tárlatot a világhírű reklámszakember, Charles Saatchi magángyűjteményéből kölcsönözte ki az akadémia kuratóriuma. A reklámguru Saatchi, a modern művészet egyik legbőkezűbb mecénása, akinek nevéhez többek között a konzervatívok 1979-es nyertes plakátja, a Munkáspárt nem működik fűződik, állandó kiállítást tart fenn egy átalakított puritán, vakítóan fehér gyárépületben A kiállítás címe a szenzáció szó mindkét jelentésére utal. St. John’s Woodban, most azonban az akadémia grandiózus reneszánsz palotáját vette birtokba, ahol ugyan időszakos bemutatókat rendeznek, de néhány állandó kinccsel, mint Michelangelo Madonna és a gyermek is büszkélkedik. A kiállítás címe a szenzáció szó mindkét jelentésére utal, azaz egyszerre hangsúlyozza az érzéseket, érzéki élményeket és a nagy feltűnést. Az esemény már a nyitás előtt felborzolta a kedélyeket, olyannyira, hogy a konzervativizmusáról híres Akadémia egyik kurátora tiltakozásul lemondott tisztségéről. A legmegrázóbb kiállítási tárgyak közé tartozik már az első teremben az egyik legismertebb fiatal brit képzőművész, Damien Hirst akváriuma, benne egy zöld formaimban úszó terebélyes tigriscápával. Ez a korábbi kiállításokról visszaköszönő műtárgy immár hatéves és enyhén kopott, így már kevésbé visszataszító, mint Hirst később feldarabolt állatai. A korábban a legtekintélyesebb brit képzőművészeti díjat is elnyert Hirst ezúttal eredményesebben borzaszt el üvegburában elhelyezett, vérben tocsogó, rothadó tehén fejével, amelyből több ezer légy táplálkozik. A legnagyobb visszhangot az egyik legmonumentálisabb festmény, a Myra keltette. Mar- cus Harvey egy gyerek több száz tenyérlenyomatából állította össze Nagy-Britannia leg- hírhedtebb gyilkosa, Myra Hindley arcképét. Az úgynevezett „mocsári gyilkosokat”, Hindleyt és társát, lan Bradyt 1966-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért két gyereket becsalogattak a lápvidékre, majd meggyilkolták őket. 1987-ben újabb két gyilkosságot beismertek. Hindley újra és újra visszatér az újságok címlapjára, rendszerint harminc évvel ezelőtt készült, álmatlan éjszakákat okozni képes ijesztő - és most a kiállításon is megjelenő - rendőrségi fényképével, mert időnként megpróbálja megváltoztatni azt a döntést, hogy esetében a társadalom nem enyhülő felháborodása miatt az életfogytiglani büntetés szó szerint teljesüljön. A gyermekeiktől megfosztott családok, akik máig nem gyógyultak ki a traumából, „undorítónak és felháborítónak” nevezték a hatalmas és szerintük a „gyilkosságot dicsőítő” portrét. Az egyik meggyilkolt és máig meg nem talált kisgyerek édesanyja sztrájkőrséget szervezett a Királyi Akadémia elé, hogy megakadályozza a közönség beözönlését a kiállításra. A nyitás délutánján két látogató sajátos eszközökkel „cenzúrázta” meg a kiállításszervezőket: néhány perces különbséggel egyikük négy tojással, másikuk vörös tintával dobta meg a festményt, ez utóbbi után Hindley úgy nézett ki, mintha orrba vágták volna. A portrét azonnal el kellett távolítani a falról. Helyreállítása legalább egy hetet vesz igénybe, de könnyen lehet, hogy a rongálás kibúvót kínál a rendezők számára, és nem hozzák vissza az érzelmeket felkorbácsoló darabot, amelynek drámai hatása, kisugárzása vitathatatlan. Tracey Emin végtelen egocent„Magammal, mindig magammal, soha el nem felejtve.” rizmusról tanúskodik Mindenki, akivel valaha háltam című művével, egy kis kék sátorral, amelynek belsejébe mindenkinek a nevét feltűzte, akivel gyermekkora óta együtt töltötte az éjszakát. A földet takaró lepedőre pedig ezeket a szavakat véste: „Magammal, mindig magammal, soha el nem felejtve”. Hasonlóan sokkol Marc Quinn Self (Saját maga) című objektuma. Ez nem más, mint egy fej, amelyet saját öt liter mélyhűtött vérével töltött fel. Nagy kár, hogy ez a nagyszabású és a fiatal brit művészek számára ritka bemutatkozási lehetőséget kínáló ellentmondásos, az eredetiséget és az esztétikai értékeket időnként összekeverő kiállítás az offenzív darabokról válik emlékezetessé és nem a számos, kifejezetten harmonikus, szép alkotásról. A sajtóbemutatón a kiállítás rendezője, Norman Rosenthal mindenesetre megvédte a válogatást, amikor kijelentette: „Az igazi művészet soha nem erkölcstelen”. Egyes látogatók azonban másképp gondolkoztak, és egyszerű „pornográfiának” nevezték a látottakat, amiért felesleges a Királyi Művészeti Akadémiára menniük, 7 fontos belépődíj ellenében. „Rembrandt és Degas forognak a sírjukban” - hangzott egy sommás kritika. Négyszázötven éve született Cervantes, az utolsó lovag, akinek siker helyett halhatatlanság jutott Jótetteiért rendszerint elvette méltó büntetését Ferch Magda ____________ Né gyszázötven éve született a kalandos életű, harcokban edzett Miguel de Cervantes Saavedra spanyol költő, író, drámaíró. Ötvennyolc éves korában, 1605-ben jelent meg az a műve, az elmés nemes Don Quijote de la Mancha története, amely - Babits Mihály szavaival - „írójának csak a halhatatlanságot hozta meg, a sikert nem”. Pedig népszerű volt, amit az is bizonyít, hogy 1614- ben, szerzője tudta nélkül valaki folytatást írt hozzá, Cervantes akkor határozta el, hogy a második részben eltemeti Don Quijotét, miután más műfajokban is kipróbálta önmagát. A Numantia ostromát a nagy spanyol nemzeti drámák között tartják számon, számos elbeszélő költeménye, szatírája meg „példás elbeszélése”, azaz erkölcsi példázata ismert. Szerb Antal „a regény történetének legnagyobb fordulataként” értékeli a Don Quijotét. Cervantes egy spanyol kisne- mest állít elénk, aki „annyira belegabalyodott a lovagregények olvasásába”, hogy csupán „varázslat, párbaj, csatározás, kihívások, sebesülések, ömlengések, szerelmek, s több ily soha meg nem történt zagyva- ság” bűvöletében él. Kacagta- tó-szomorú kalandjainak sora mégis több, mint a lovag- és pásztorregények paródiája. A szélhámosok, kerítőnők világában játszódó pikareszk regények csavargója helyébe ő az álmainak élő kóbor lovagot állítja, és a nagyon is valóságban élő Sancho Panzát adja mellé társul. Nemcsak arra figyel, mi történik hőse körül a való életben, hanem arra is, hogy mi zajlik benne, legbelül. La Mancha lovagja „a fantázia tilosában él”. „Mi lehet izgalmasabb - teszi fel a kérdést Szerb Antal -, mint a valóság korlátáit nem ismerő ember és helyzete a világban?” Don Quijote nem egyszerűen nevetséges, nemes tulajdonságokkal felruházott ember is, aki biztos benne, hogy gonosz varázslatnak tudható be, ha az, amit ő Mambrino .óriás sisakjának lát, borbélytányér. De amikor regénye második részében a jóságos hercegné megkérdezi tőle: valóban él-e Dulcinea, a lovag szíve hölgye, ő a legbölcsebbekre jellemző józansággal így válaszol: „Csak az Isten tudja, van- e a világon, vagy nincs. ... s ez nem is olyan tárgy, mi felől szükséges volna az utolsó percig bizonyosságot szerezni”. Don Quijote a szegények gyá- molítója, bőkezű és nagyvonalú, és persze a romlott világban ,jótetteiért elveszi méltó büntetését”. Cervantes zsenialitásának köszönhetően az örök illúziók és a reménytelen küzdelmek regénye kerekedik ki történetéből. A lovag komikus figurájából tragikus hőssé magasztosul. Nem csupán majmolja a lovagi eszményt, ő az utolsó lovag - ahogy Szerb Antal írta. Don Quijote alakja sok nagy művész képzeletét megmozgatta. Történetéből operát írt Massenet, Ábrányi Emil, de Falla, zenekari miniatűröket komponált Ránki György, filmet forgatott belőle Melies, Pabst, Kozincev és Orsón Wel- les. A budapesti Operaházban táncban elbeszélve jelenik meg. Magyarországon 1848- ban, majd 1850-ben fordítottak először - franciából, gyerekeknek - részleteket a Don Quijotéból. A spanyol eredetit Győry Vilmos ültette át először (1873-1876) magyarra, Radnóti Miklós 1943-ban készített belőle ifjúsági változatot. Győry Vilmos teljes fordítását Benyhe János dolgozta át. Marcus Harvey egy gyerek több száz tenyérlenyomatából állította össze a „Mocsári gyilkos” arcképét
